Halmesék

 Tamás Krisztina, Tara: Halmesék

Öreg halként azzal töltöttem délutánjaim, hogy lassú, komótos farkcsapásokkal naponta körbeúsztam a tavat és figyeltem a fiatalokat tanulás és játék közben. Néhanapján pár ifjonc megkeresett az odúmban és megkértek mondjak nekik meséket. Egy kis csapat már régóta járt hozzám, hogy együtt töltsük a nyári forróvizes éjszakákat.

Egyik este így kezdtem az elbeszélést:
Már elég idősek vagytok ahhoz, hogy megtudjátok…

Fiatal halnövendék voltam még, amikor ezt a történetet megismertem, amit most elmondok nektek. Mára már az úszóim is berozsdásodtak, akárcsak a pár éve körünkbe hullott konzervdoboz, de úgy emlékszem erre a napra, mintha csak tegnap lett volna.

Amikor egészen kicsi voltam, mindig szerettem volna, ha az anyukám mesél nekem. De ő  folyton azt mondta: nem én mondom neked a mesét, hallgass csak a vízre. Akkor nem értettem mire is céloz. Sokáig kérleltem, de a válasza mindig ugyanez volt. Hallgasd csak a vizet. Aztán évekkel később félálomban – egy kimerítő úszástechnika óra után -, furcsa susogást hallottam, szavak bontakoztak ki a surlódó hangokból. Aznap életemben először meghallottam, ahogy víz körülöttem mesélni kezd. Nem minden hal hallja meg a szavakat, ezt is meg kell tanulnunk. Hogyan figyeljünk ahhoz, hogy ne csak egyszerű surrogás vegyen körbe. De nem volt nehéz, szerettem gyakorolni, mérhetetlenül vágytam a történetekre.

Amikor először meghallottam mesélni a vizet, úgy éreztem a világ legjobb dolga halnak lenni! Mindig szerettem a meséket és imádtam hallgatni őket végestelen végig. És aznap rájöttem, hogy körülöttem minden mese. Csak figyelnem kell és az, amiben élek megadja nekem szívem vágyát.

Mikor már kijátszottuk magunkat a barátaimmal, eleget kergetőztünk a vízben, vagy kimerülésig incselkedtünk a beszűrődő napsugárral, valamelyikünknek mindig eszébe jutott, hogy pihenésnek milyen jó lenne hallgatni egy mesét, elszundikálhatnánk egy kicsit. Elmentünk a titkos helyünkre, a régi nagy fa alá, ahová még kicsit besütött a nap. Mindannyian elcsendesedtünk és figyelni kezdtünk. És a víz mindig új mesét hozott. Hallottunk messzi tájakról, másfajta állatokról, az emberekről. Róluk különösen sokat. Néha a mi tavacskánk partján is jár ember…

Leginkább a tavaszi záporokat szerettük, mert minden zivatar elmúltával több történetből válogathattunk.
Aznap kértük a vizet, mondja el, hogy honnan ez a sok történet.

Így kezdte:
Már elég idősek vagytok ahhoz, megtudjátok: Én, a víz nem vagyok ugyanaz a víz, amiben születtetek és nem vagyok ugyanaz amiből majd eltűntök.
– De mi azt hittük te már olyan rég velünk vagy, a szüleinknek is meséltél, és az ő szüleiknek, biztos nagyon bölcs vagy, régóta figyeled a világot, ezért tudsz róla olyan sokat – vágtunk közbe.

Valóban régóta figyelem a világot, de – bár mégis megmaradok ugyanannak ami vagyok – folyamatosan változom, formát váltok.

Ha jól figyeltek észrevehetitek a változást. Én mint víz, a lételemetek, az, amiben éltek, táplálkoztok, mozogtok, sok kis apró részecskéből állok, amit vízcseppnek is neveznek. Ezek a vízcseppek is sok apró részből állnak, és így tovább egész addig, mig a „semmi” jön el.

Minden nap újjá tudok születni. Nyáron kevesebb történetet hallotok tőlem. Nyáron a vízcseppjeim útrakelnek a napsugárral és formát váltanak, hogy felfedezhessék a világ többi részét. Megtanulok repülni, én leszek a felhő, amit láttok a tó tetején tükröződni, messzi tájakra utazom, további vízcseppekkel találkozom, együtt váltunk formát, együtt utazunk tovább. Ahol valami izgalmasra bukkanok, a világ egy számomra érdekes részén, újra vízzé formálódom és tapasztalatokat gyűjtök. Maradok, amíg kedvem tartja. Ha mehetnékem támad, megvárom a következő napsütést és elindulok más tájak felé. Bizonyos részeim sosem hagyják el ezt a tavat, bizonyos részeim folyton mozgásban vannak. Ősszel vagy tavasszal, amikor sok az eső, már tudjátok, hogy nemsokára több mesét hallgathattok. Az eső is én vagyok, csak épp egy más formában, a szél segítségével visszatérek önmagam várakozó részeihez és újra a tó leszek. És amíg itt vagyok, örömmel osztom meg veletek kalandos utazásaim tapasztalatait.

Voltak néhányan, vakmerő halak, akik saját maguk akarták megtapasztalni ezt az utazást. Tanácsot kértek tőlem, hogyan tegyék, hiszen a hal nem vált olyan könnyen formát mint én, a víz. Emlékeztek, meséltem nektek az emberekről. Néhanapján erre jár belőlük pár példány és lehetőséget kap a vállalkozó kedvű hal a formaváltásra. Annyit tudnotok kell, hogy mivel a hal, bár alapjaiban ugyanabból a semmiből létezik mint én, mégsem vagyunk ugyanolyanok. Ha egy hal formát vált, sosem térhet vissza ebbe a tóba olyan módon, ahogy azt én teszem.
De mára már elég lesz ennyi. Menjetek haza aludni, megígérem, a holnapi naplemente fényénél új történetet hallhattok tőlem.

Tudtuk, hogy többet tud, mint amit elmond nekünk, de bíztunk benne, hogy oka van a titkolózásra. Nem faggattuk tovább, inkább izgalommal vártuk a másnapot. És következő este furcsa orrú halakról mesélt, akik mindig mosolyognak. Delfinekként emlegetik őket…

Manapság kevés hal veszi észre a körülötte lévő víz surrogásában a szavakat, pedig egyetlen nap sem telik el mese nélkül…
Figyeljetek jól!

Így öreg halként tudom, hogy a dolgoknak megvan a maguk rendje és a változásban állandóság rejlik, az állandóságban pedig mindig ott a változás.
De mára már elég lesz ennyi. Menjetek haza aludni, és holnap megtanítalak hogyan hallgassátok a víz történeteit.

Tamás Kriszti Tara
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Advertisements

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s