Steve Rother – Időlecke #2

Ez egy időutazó anyag lett, ugyanis 2012. november 17-én lett csatornázva, azonban a szokásos december 15-i megosztás helyett csak 2012. december 31-én tették elérhetővé az oldalukon. Nekem is kellett pár nap, mire elkészült a fordítás. És ugyan vannak utalások decemberi dátumokra, az anyag január közepéig öleli fel az időt, illetve a következő három hónap is szóba kerül benne. Jó olvasást!
Tara

steve2

Időlecke #2

A multidimenziók dimenziói

Belép Elrah…

Oh, itt vagytok!
Nem gondoltátok, hogy én jövök ugye, de Elrah vagyok és itt vagyok. Elrah vagyok a Ritmusos Szolgálattól. Nem bírok ülve maradni, muszáj felállnom. Rendben. Megigazítom az Őrző öltönyét, mert így szereti (begombolja). Jól néz ki öltönyben, ugye? Tetszik? Üdvözlet mindenkinek. Kicsit összezavarjuk a kamerásokat (fel-alá járkál). Nem számítottatok erre, ugye? Nos, jól játszom az embert és mindenféle mókás dolgot művelek. Mielőtt az Idő Őrzője belép, én szeretnék beszélni veletek, mert ő a testvérem és mi állandóan beszélünk egymással. Nincs ebből gondunk, hiszen nincs egónk. Próbálom most eljátszani, hogy nekem van egóm és egész jól sikerült eddig. De ez csak egy játék, mert igazából mindegy, hogy őrajta (Idő Őrzője) keresztül beszélünk vagy rajtam (Elrah) keresztül. Nincs különbség, mert mi mind egymás részei vagyunk, nagyjából úgy, ahogy ti is. És ezt egyre inkább érzékelitek ti is, bár az elkövetkező időszakban a különbségeket is észre fogjátok venni. Kicsit mesélek róla, hogy mi történik most.

Formálódik most egy örvény, ami kezd érdekessé válni. Belenéztetek-e már a vécécsészébe, amikor lehúztátok és láttátok-e, ahogy a víz lefelé kavarog? Ilyen az örvény is. Igen. Nem mindenhol ilyen vécélefolyó, csak itt Amerikában. Európában nem egészen ilyenek. Mindegy, szóval ha megnéztek egy ilyen örvényt, akkor csak az egyik felét látjátok, mert ez az, ami látható belőle. Mindig van egy energetikai másolata az örvényeknek, igaz, hogy csak a felét látjátok, de mindig ott van a másik fele, amit nem láttok. Most pedig beléptetek egy időörvénybe, amit az Idő Őrzője fog nektek elmagyarázni. Azért szeretném elmondani nektek ennek a koncepcióját, mert már bele is léptetek ebbe. Hej, amikor azt mondjuk, hogy beleléptetek, akkor most aztán igazán beleléptetek. Ez történik most. Egy új világba léptek be. Nem ezt vártátok, de ugyanakkor számítottatok rá már egy ideje – még a maják is tudták, hogy eljön ez az idő. És beléptetek a közepébe, bár az innen oda való átlépés sok ember számára nagy és félelmetes lépés. Így aztán elindítottunk egy emberi hullámot számotokra, hogy beindítsa és megnyissa ezt az örvényt. Most az történik, hogy az örvény lassan teljesen elkészül. Már megvan az egyik fele, ami vonzza a másik feléből az energiákat, és amikor az egész elkezd együtt mozdulni, akkor átalakul egy átjáróvá. Kérdezitek: “Minek az átjárójává?” Az új világ felé vezető átjáróvá, amiről beszéltek, a csodás hely felé, amit Otthonnak neveztek. Én Otthonnak hívom, nagy O-val, mert innen származom és ti is innen származtok. Sokféle módon táncoltatok át az univerzumon és most itt landoltatok a Földön, épp időben ahhoz, hogy lássátok magatokat, ahogy áthaladtok ezen az átjárón.

A legtöbben minden életetekben azon dolgoztatok, hogy megpróbáljatok elérni erre a helyre, ahol felemelkedhettek anélkül, hogy Haza kéne menjetek és testet cseréljetek. Így viszont itt maradhattok és egy nagy lendülettel elindíthatjátok ezt az új világot. Nos, itt vagytok. Beléptetek ebbe, az örvény első felébe. Éreztétek az idő összepréselődését magatok körül? Ez ilyesmi érzés: “Nem tudom mi történt ma, de eltelt a nap. Elrepült.” Ezt az idő-összepréselődést egyre gyakrabban fogjátok észlelni a következő hónapokban. Legyetek nyugodtak ez ügyben, ne aggódjatok, mert minden rendben zajlik. Az Idő Őrzője többet fog erről beszélni nektek. Beléptetek ebbe a 12-12-12 nagy hullámba, ami segít átlökni benneteket ezen az örvényen. Az örvény mindkét felére szükség van ahhoz, hogy egy olyan teljes átjáróvá alakulhasson, amit szeretnétek. Ez most történik, mert megteremtettétek. Nincs külön behangolás vagy jövendölés, mint a maja naptár. Ez egy ember-készítette hullám, amit teremtettetek magatoknak és simán átmehettek rajta, ami segíteni fog nektek a kritikus időszakaitokban. Gyönyörű, szép munka! Nagyon ügyesek vagytok és hozzá fog segíteni benneteket, hogy eljussatok a következő fázisba… Mi a különleges a december 21-i dátumban?  Ha abbahagyják az arról való szónoklást, hogy mi következik utána, akkor ti magatok majd eldöntitek, hogy tényleg mi is következzen utána. Senki sem készített jövendöléseket ilyen időtávolságba, így aztán magatok fogjátok megteremteni minden perceteket minden nap, gond nélkül. Ez a ti feladatotok lesz, amivel dolgozni fogtok.

Tehát jön a 12-12-12 dátum, ami felépíti az energiát ahhoz, hogy áttoljon titeket a december 21-i napon egészen január közepéig, mert ekkor visz majd át benneteket az átjáró a másik oldalra. Csak felbukkantok majd ott és azt veszitek észre, hogy minden más. Hirtelen felébredtek és “Rendben, akkor itt vagyunk az új világban. Mit tehetünk most?” Észre fogjátok venni, hogy sok mindenben inkább hasonlít az Otthonhoz, mint ahhoz a Földhöz, amit ismertetek. Sokkal inkább Otthon, mert ha elképzeltek valamit, akkor az azonnal megteremtődik az orrotok előtt. Amikor Otthon vagytok, nagy O-val, akkor csak rágondoltok valamire és azonnal ott van. Itt is ezt teszitek, csak itt bele kell kalkulálnotok az idő-eltoldódást, mert itt semmi sem teljesen azonnali. Most azonban kissé más lesz. Észre fogtok venni több lehetőséget arra, hogy használjátok azt a kreativitásotokat, ami Otthon mindig is megvolt nektek. Az Őrző egy kissé szédülni kezdett (Steve náthás volt a közvetítés alatt), ezért leteszem a testet ide a székbe. Na, így már sokkal jobb. És most hagyom, hogy az Idő Őrzője jöjjön be.

A történetetek – Az időlenyomaton belül

Azért vagyok ma itt veletek, hogy megosszak pár olyan elképzelést, amit nem is olyan régen, még nem tudtatok volna megérteni. Új idő-elemeket kezdünk a Földdel megismertetni. A múlt hónapban beszéltem már néhány elemről, amit mindenkinek meg kell értenie ahhoz, hogy a jövőben jól megértsétek az időt. Az egyik a körkörös idő fogalma. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a jelenben léteztek, de úgy hiszitek, hogy van jövőtök és múltatok, amik mind eggyé össze vannak kapcsolva. Minden, ami kigördül a jelenetekből abba, amit múltnak hívtok, hamarosan a jövő energiájává alakul. Tehát ha valóban megtapasztaljátok az adott pillanatot, akkor az tiszta utat hagy a jövőtök számára, egyfajta időlenyomattá válva – mint a lábnyom a hóban. Az idő anyagában magatok mögött hagyott lenyomatotok valójában az a történet, amivé váltatok. Ez a lenyomat csakis a pillanatban érzékelhető, mert ez a valódi jelen-idő – nincs jövő, nincs múlt. Meg kell tanuljátok, hogyan hozhattok ki minél többet ebből a pillanatból. Ezt már egész jól csináljátok. Szeretnék továbbiakat is megosztani veletek. Ahogy fejlődtök, az energiamezőtök változik, a fizikai testetek pedig kezd ehhez hozzáigazodni. Sokféle új módon kezditek megtapasztalni az életet teremtőként, olyan teremtőként, amit mindig is mondtunk, hogy voltatok. Igen, istenek vagytok és ezt mondtátok: “Jaj nem. Én nem.” Nos, de igen. “Hát talán isten egy kicsiny része vagyok, mert sok isten van itt.” Igen, de ugyanakkor isten teljes esszenciáját hordozzátok magatokban mindannyian. Most pedig az történik, hogy a szemellenzők kezdenek lehullani. Megmutatjuk nektek, hogy kik vagytok, ahogy beléptek ebbe az új világba. A saját gondolataitok teremtik minden pillanatát a tapasztalásotoknak, mert ezt kértétek. Ezt teremtettétek és mi nagyon büszkén nézzük, hogy mit hoztatok létre ezen rövid idő alatt. Hadd magyarázzam el részletesebben. Fontos, hogy többet értsetek meg a multidimenzionalitásból. Az Őrzőnek is volt ezzel kapcsolatosan kérdése, mivel már jó ideje folyamatosan adtam át információt rajta keresztül a multidimenzionalitásról – és aggódott, hogy ezek az információk nem mindig egyeztek azokkal, amiket mások tanítanak róla. Most azonban rámutatunk az összekötő pontokra, hiszen már egy egészen más nézőpontból kezditek tapasztalni a dolgokat. Először is hadd magyarázzuk el egy nézőpontját a multidimenzionalitás fogalmának, ami többeknek érthető. Ez egy igen egyszerű válasz erre a kérdésre: Hol vagy? A harmadik dimenzióban vagy? A negyedik dimenzión belül dolgozol? Leginkább az ötödik dimenzióban élsz? Néhányan úgy haladtak át a negyedik dimenzión, hogy elérjenek az ötödikbe, ahogy áthaladtak a másodikon, hogy elérjenek a harmadikba, vagyis szinte átugorva őket. Majdhogynem létezik egy átjáró, de figyelmeztetünk, hogy a hatodik dimenzió után a továbbszámolási módszer változik. Hol vagy és hol létezel? Nos, ezt a saját, egyéni rezgésszinted határozza meg. Azt, hogy ebben a pillanatban hol vagy, a környezetedben lévők rezgése határozza meg, vagyis főleg azoké, akik nagy hatással vannak rád. Így, és ezért választod a barátaidat, mert ők segítenek az előrehaladásodban vagy néha az elterelésedben. Nagyon határozottan ezért választottad őket, így mindezt egy egészen új szemszögből kezdheted látni. Ez a multidimenzionalitás egyik meghatározása – Melyik dimenzióban élsz? Beszélünk már korábban erről, sőt egy egész szemináriumot is adtunk az Őrzőnek, aminek a címe ez volt: Élet az ötödik dimenzióban. Ezen a szemináriumon egyszerűen bemutatta a jelenlévőknek, hogy milyen lenne, ha nem lennének jelen a harmadik dimenzió kényszerei és így a dolgokat egy egészen más szemszögből lehetne nézni, erőtök/hatalmatok teljességében élni, abban az értelemben, amit az erő/hatalom szó valójában jelent. Ez is egy meghatározás.

Hosszú-hosszú idővel ezelőtt az Őrzőnek teljesen más meghatározást adtunk a multidimenzionalitásról. Az idő kezdetén nem volt szükségetek olyan dimenziókra, amiket mostanában vonzotok be. Eredetileg a Föld igen forró, még formálódóban lévő bolygó volt. Nem ez a lenyugodott és gyönyörű hely, ami az univerzum édenkertjévé alakult. Eredetileg a Föld egy egyszerű, forró, lebegő szikla volt, ami kezdett lassacskán lehűlni. Akkoriban nem volt szükségetek fizikai testre, egyszerűen csak sugároztátok a fényeteket. Innen ered a fénytest kifejezés, mert ideképzeltétek magatokat erre a bolygóra ezekben az éteri testekben, amit egyáltalán nem zavart, hogy a Föld rendkívül forró. Ezekkel a fényből álló éteri testekkel táncoltatok ezen a Földön, a lélek egydimenziós kifejeződéseként. Szerettétek a bolygót és gondoztátok, amíg el nem kezdett lehűlni. A lehűlés következtében elkezdett sűrűbbé válni, a rezgése pedig csökkent. Igen, manapság azt gondoljátok, hogy az alacsonyabb rezgés rossz és a magasabb jobb, de ez csak nézőpont kérdése. Akkoriban a lehűlés, a sűrűsödés és a rezgéscsökkenés előrelépésnek számított. A fényetek azonban nem tudott úgy ragyogni, ahogy ma, hiszen egy sűrű bolygóra érkeztetek. Ez a gyönyörű fény, amit mindannyian hordoztok, a saját fényetek, Otthonról. Ez a célotok és integritásotok, ez a rendeltetésetek és szenvedélyetek, mind egybe csomagolva. Amikor a fényetek kapcsolatba lépett ezzel a sűrű bolygóval, a fény kikristályosodott és új formát kellett öltsön, hogy képes legyen létezni ezen a lehűlő félben lévő sűrű bolygón. Ekkor történt az, hogy kialakult ez a gyönyörű kristály, ami a fény sugarait 11 különböző fénysugárrá bontotta szét. Ez a 11 fénysugár a ti 11 különböző dimenziótok, amikben egyidejűleg léteztek. Igen, ez valóban más magyarázat a multidimenzionalitásról, mint amit a korábbi példában megosztottunk veletek. Hadd magyarázzuk tovább. Úgy hisszük, hogy az emberiség most ott tart, amikor már képesek vagytok meglátni mindezt és képesek vagytok minden igazságot a lényetekben tartani. Ahogy ez a gyönyörű fény Otthonról érkezve eléri ezt a gyönyörű kristályt, a fény megosztódik, mint ahogy egy prizma továbbítja azt és felosztja a tökéletlen fény gyönyörű szivárványává. Ez pedig feloszt benneteket 11 különböző dimenzióba. Igen, persze vannak bizonyos irányelvek ez ügyben. Minden alkalommal, amikor szabályokról beszélünk nektek a Földön, ti azonnal megszegitek őket, így aztán egyszerűen csak irányelveket említünk. Az emberek szeretik megszegni a szabályokat. Egyrészt ezért is végzitek olyan jól a dolgotokat és mi ezért vagyunk itt.

A tökéletlenségek elosztása és az átszivárgás

Tehát ez történik: Amikor leszülettek a Földre, mind a 11 dimenzió veletek egyszerre lép be. A 12. dimenzió az a kristály, ami felosztott benneteket, ezt Magasabb Énnek hívjuk. Ez az a rész, ami a fizikain kívül marad, de folyamatosan összekapcsol benneteket az Otthonnal. És nem csak az Otthonnal kapcsol össze, hanem mind a 11 dimenzióval. Az Otthon mindig tökéletes. Itt fent nincs tökéletlenség. De ha átléptek ezen a vonalon és sűrűbbé váltok, itt mindennek tökéletlennek kell lennie valamilyen módon, hogy egyáltalán létezhessen. Ez része annak az irányelvnek, amit felállítottatok, hogy megtanulhassátok istent játszani a Föld bolygón. Hogy gyönyörűvé tegye, egy tökéletes fénysugár eléri ezt a prizmát és táncol, ezzel osztva el a tökéletlenségeket vagy látszólagos tökéletlenségeket minden egyes sugarába. Hogy csinálja ezt? Nos, minden területen tökéletes egyensúlyban vagytok. Fénylények vagytok. Semmilyen módon nem vagytok tökéletlenek, akkor sem, ha úgy gondoljátok, hogy azért vagytok itt, hogy megtanuljatok bizonyos dolgokat és folyamatosan fejlesszétek magatokat. Bátorítunk, hogy továbbra is tegyétek ezt, mert ezzel az Otthon felé tartotok és ezen a módon tudjátok felépíteni az Otthont itt a Földön. Amikor a fényetek eléri a kristályt, a tökéletességetek nem egyenlően kerül elosztásra. Más szavakkal: egyik létezési formátok nagyon ügyes valamiben ebben a dimenzióban, míg más létezési formátok pedig ügyetlen az adott dologban a másik dimenzióban. Különféle módokon kerül elosztásra mindez, így a tökéletes létező együtt mind a 12 önmagatok. A tökéletlen létezők pedig az egyes egyének. Ahogy folyamatosan fejlődtetek, elkezdtétek leengedni a dimenziókat elválasztó falakat. Manapság is létezik egyfajta átszivárgás, amikor – főleg érzelmi szinten – érzékeltek valamit, vagy rossz napotok van és nem tudjátok abbahagyni a sírást és nem tudjátok miért. Ez tulajdonképpen nem ti vagytok, hanem a mellettetek lévő dimenzióból szivárog át ez az érzelem. Egyre gyakrabban érezhettek olyasmiket, ami nem tőletek ered és mindez igencsak összezavaró lehet a számotokra.

Ahogy ezek a falak lejjebb ereszkednek, az ügyesebb részeitektől átszivárog az az információ, amiben itt kevésbé vagytok ügyesek. Vagyis mind a 12 dimenzió egyre inkább kezd önmagában teljesebbé válni. Ha azt mondjuk, hogy ez az ember itt négy másik önmagával dolgozik együtt bizonyos területeken és igyekszik kiegyensúlyozni ezt a négy létezőt, akkor ő a 4. dimenzióban él. Ha ő hat létezőjével dolgozik együtt – ami nagyon bonyolult (öt a legtöbb, amivel jelenleg a legtöbben képesek vagytok dolgozni), akkor ő a 6. dimenzióban él. Ezek valójában olyan módon dolgoznak össze, amiket nem láthattatok előre. Mindez azt jelentené, hogy meg tudjátok számolni az összes dimenziótokat? Nem. Mi mindössze azt mondjuk: Ahogyan a tökéletesség felé törekedtek, azzal teremtitek meg azt, és ez működik. Kiegyensúlyozzátok magatokat. Az összes, tudásra irányuló önirányító rendszeretek működésbe lép, ahhoz hasonlóan, ahogy Otthon (nagy O-val) is működnek a dolgok. Mostanában egyre többen élnek így az 5. dimenzióban, mutatva nektek, hogy mi történik. Még a tudományaitokban is a multiverzum kifejezést használják az univerzum kifejezés helyett, mert azt tartják értelmezhetőbbnek. A húrelméletben és Einstein relativitáselméletében ez az egyetlen rész, amivel össze tudnak kapcsolódni és tudják egymást támogatni. Ez itt és most történik, mert jelentősen átalakítjátok azt, amit korábban az igazságotoknak tekintettetek. Átléptek ezen az átjárón, amit ti magatok teremtettetek.

(Az Idő Őrzője abbahagyta a mondandóját egy pillanatra, mert a kamera mögött a rendező – a munkáját végezve – felmutatta a táblát, ami jelzi, hogy mennyi idő maradt még hátra, mikor kell befejezni az adást. Az Idő Őrzője neki válaszolt: )

Oh, mutatod az időt? Hát ez aranyos! Én vagyok az Idő Őrzője és nekem mutatod az időt? És ráadásul még ezt a sok órát is néznem kell? Milyen csodás itt lenni a Földön! Nem is álmodtam erről. A gyönyörű hölgy mutatja a táblán, hogy mennyi időm van még hátra. Ez remek! El kell mesélnem Elrah-nak! Mit is mondtam, mielőtt olyan gorombán félbeszakítottak?… oh, most zavarba hoztuk őt.

Az átjáró

Beléptetek az átjáróba és észre fogjátok venni, hogy az idővel kapcsolatos tapasztalataitok kezdenek átalakulni, főleg a következő hónapokban. Három hónapnyi összetömörített idő következik, ami már el is kezdődött. Ez egy csodás módja egy átjárón való átkelésnek, és mi ezt kiemelten javasoljuk. Ha visszanéztek, pontosan emlékezhettek, hogy hol voltatok az adott pillanatban, amikor először hallottatok erről. Emlékezhettek az időpontra, a pontos lenyomatára a szagoknak, az érzelmeiteknek vagy arra, hogy milyen ruha volt rajtatok. Ez fog történni 12-12-12 idején is, mert ezt az időt jelöltétek meg a magatok számára, hogy a varázsotok a Földre érkezhessen. Ez pedig különféle módokon érkezik is, az azonban rajtatok múlik, hogy mi lesz ennek az energiának a végállomása és felhasználási módja. Mi azt mondjuk Kedvesek, hogy varázslatosabbak vagytok, mint képzelnétek és ha ezt megízlelitek és eszerint cselekedtek, használjátok felelősen a varázsotokat – és persze, hogy így tesztek. De tényleg használjátok, ne féljetek a saját ajándékaitoktól. Most van itt az ideje, hogy harmonizáljátok magatokat, hiszen beléptetek ebbe a teremtő átjáróba, amit létrehoztatok. Egy új világot építetek, egy olyan világot, ami kissé más fizikán alapul, mint korábban. Az átmenet e két világ között lehetett volna nagyon nehéz is, de felkészültetek rá. Már több, mint az egyharmadát megtettétek annak az útnak, ami az új világ eléréséhez vezet. Igen, mondtuk már többször, hogy ez közeledik. Most pedig itt van az orrotok előtt. Reméljük Kedvesek, hogy minden nap úgy nyitjátok a szemeteket reggelente, hogy az új nap csodáit keresitek. Reméljük, hogy többet vártok magatoktól holnap, mint, amit ma. Tudjuk, hogy telve vagytok szeretettel és csak annyit kell tennetek, hogy megosztjátok ezt a szeretetet egymással, hiszen senki sem egyedül járja ezt az utat és egyikőtök sem eredendően a Földről származik. Mind az univerzum több kvadránsán keltetek át önmagatokért. Kedvesek, ti vagytok a hibakeresők, akikre szükség volt, hogy a legkritikusabb helyeken legyenek.

Az emberi jogok visszatérése a Földre

A múlt hónapban az üzenet végén említettem nektek, hogy különleges létezők egy csoportja gyűlt össze a Földön, és nagyon nagy csoportot alkottok. Átéritek az univerzumot. Átéritek az egész Földet, akkora számban vagytok jelen, de ugyanakkor nagyon fókuszált és specializálódott csoport ez. Utoljára nagyjából 800 évvel ezelőtt voltatok így együtt, a Magna Carta aláírásánál. Gyönyörű. Ez volt az első emberi joggal kapcsolatos törvényhozás a Földön. Miért is kéne erről tudnotok? Nem azért, mintha a nevetek szerepelt volna a Magna Cartán, inkább egy energiára volt szükség, ami az emberi jogokat támogatja és az embereket saját erejükre felhatalmazza. Szükséges volt, hogy felépüljön egy kritikus massza a Földön, akik támogatják ezt és ennek végeredménye lett az, hogy aláírásra került a Magna Carta. És most újra itt vagytok. Már módosítottatok törvényeket, jó párat átírtatok, még az Államokban történő választások idején is. Készen álltok arra, hogy éljetek a hatalmatokkal, Kedvesek? Itt van egy csoport ereje teljében lévő létező, akik készek arra, hogy visszaadják nektek az erőtöket. Mindössze azt kell tennetek, hogy megtartjátok és módot találtok arra, hogy a saját környezetetekben hogyan tudjátok azt használni.

Nagy megtiszteltetés, hogy Elrah és én köszönthetünk benneteket a csoport egyéniségeiként, hiszen valójában elválaszthatatlanok vagyunk, még az Őrzővel is, aki szeret minket külön kezelni. Nem is lehetnénk büszkébbek, hogy látjuk, nem azt, amit mi látni szeretnénk, hanem, amit ti hoztatok létre itt a Földön. Ha mást nem is, ünnepeljétek meg ezeket a mágikus dátumokat, a 12-12-12-t, a december 21-et, a december 31-et, mert varázslatosak és kritikus részt képeznek mindannyiótok számára. Mit szeretnénk kérni tőletek? Valami nagyon fontosat. Ünnepeljetek! Hangoskodjatok! Hallassátok a hangotokat! Énekeljetek fennhangon, táncoljatok a sötétben csukott szemmel. Ünnepeljetek, ahogy csak szeretnétek, hiszen létrehoztátok ezen az emberi oldalon ezt az energiát és most átviszitek ezt Otthonról a fizikai létetekbe. Ez az ünneplés az Otthon rezgéseit teremti meg. Emlékezzetek, ha úgy látjuk, hogy nagyon komolyak vagytok, akkor megcsiklandozunk benneteket, hogy emlékeztessünk rá, hogy ez egy játék és jól kéne érezzétek magatokat. Most befejezzük ezt a csatornázást, ahogy az Őrző nevezi és hagyjuk, hogy törődjön egy kicsit a piros orrával és a sajgó testével, de rendben lesz. Csak egy kicsit le kell lassulnia és erről gondoskodtunk.

A legnagyobb megtiszteltetés az, hogy üdvözölhetünk benneteket és kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel, támogassátok egymást, amikor csak lehetőségetek van rá. Játsszatok jól együtt.
Én vagyok az Idő Őrzője.

Espavo.
Fordította: Tara, Hivatásos Múzsa – http://www.hivatasosmuzsa.wordpress.com
Forrás: http://lightworker.com/beacons/2012/2012_12-ALessonInTime2.php

Advertisements

1 hozzászólás a következőhöz: “Steve Rother – Időlecke #2

  1. […] a 12 dimenzióról volt már szó korábban az Időlecke #2 anyagban, ahol prizmaként írták le a 12 dimenziót. Ehhez szintén csatolok egy megértést […]

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s