A boldogság öt szabálya

öregmami

 

 

 

 

92 éves öreg nénike, apró, büszke asszony. Minden reggel pontosan 8 órakor felöltözik, szépen befésüli a haját, kisminkeli magát, annak ellenére, hogy már vak. Ma beköltözött az idősek otthonába. A férje, akivel 70 évig voltak házasok, nemrégiben meghalt, ez tette szükségessé a költözést. Több órányi türelmes várakozás után az előtérben, finoman mosolygott, amikor szóltak, hogy elkészült a szobája. Amíg bemanőverezte a járókeretét a liftbe, részletesen elmondtam neki, hogy milyen lesz a szobája, a függönyöket is beleértve.

Imádom! – mondta olyan lelkesedéssel, mint amikor egy kisgyerek egy új játékmackót kap. Mrs. Jones még nem is járt a szobájában… várjon csak. Annak semmi köze ehhez – válaszolt. A boldogság az, amit már előre eldöntesz. Hogy tényleg tetszik-e a szoba az nem attól függ, hogy tetszik-e a bútorok elrendezése, attól függ milyen módon rendezem el a gondolataimat. Már korábban eldöntöttem, hogy tetszeni fog. Ez egy döntés, amit minden reggel meghozok, mikor felébredek. Van választásom. Tölthetem a napot egész nap ágyban fekve azon gondolkodva, hogy milyen problémák vannak a testemmel, mi nem működik már úgy vele, mint régen. Vagy kikelhetek az ágyból és hálás lehetek azokért a részeiért, amik működnek. Minden nap ajándék, amíg kinyithatom a szemem és mindig az új napra fókuszálok, illetve mindazokra a boldog emlékekre, amiket megőriztem az életem ezen szakaszára.

Tovább mesélt. Az öregkor olyan, mint egy bankszámla. Azt veszed ki, amit betettél. Az én tanácsom az, hogy tegyél be sok boldogságot az emlékek bankszámlájára és köszönd meg magadnak, hogy ezt teszed. Én még mindig teszek be erre a számlára.
Aztán egy mosoly kíséretében tovább folytatta.

Emlékezz a boldogság öt egyszerű szabályára:
1. Szabadítsd meg a szíved a gyűlölettől
2. Szabadítsd meg az elméd az aggodalomtól
3. Élj egyszerűen
4. Adj többet
5. Várj el kevesebbet

fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com
(forrás: Debbie Saporta. a kép illusztráció.)

Reklámok

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s