Steve Rother – Az arany kulcs

rother1

Az arany kulcs

Az erő egyensúlya

 

Üdvözlet Kedvesek, az Idő Őrzője vagyok.

Egy magasabb nézőpont

Előrementem abba, amit ti A Csoportnak hívtok, mert most arról fogok beszélni, hol vagytok most az időnek és térnek ezen csodás találkozási pontjánál. Voltatok már itt, hogy nagyon hasonló energiákat éljetek meg. Ez most azért egy különleges alkalom, mert a Földön zajló nehézségek nagy része egy olyan pontból ered, ahol a különféle valóságok találkoznak össze és maradandó nyomot hagynak maguk után. Elmagyarázzuk.

Multidimenzionális természetetek

Természeteteknél fogva multidimenzionálisak vagytok. Ha magatokra néztek csak egyetlen lényt láttok, de persze nem csak egyetlen lény vagytok. Többszörösek vagytok, mondhatni 11 létező vagytok. Ezen összes lény egyidejű létezése valójában egy hatalmas tórusz. Mintha 11 különböző fénysugaratok lenne, amik mind együtt mozdulnak. Bár a bolygótokon az időt egyirányúnak látjátok, valójában egy tóruszt formáz. Azért hívjuk egyirányúnak, lineárisnak mert a korlátozott felfogásotokkal így vagytok képesek az időre tekinteni. Úgy látjátok, mint múlt, jelen és jövő, ám csak az egyik valóságos. A jelenidejű Önmagatok képes emlékezni a hároméves énetekre és azt is el tudjátok képzelni, hogy milyenek lehettek majd, amikor megöregszetek, tehát felkészíthetitek magatokat és aszerint hozhattok döntéseket. Tudjátok miért öregszetek a fizikai testben? Mert azt várjátok, hogy ez fog történni. Nemrég az Őrző hallotta a tévében, ahogy valaki azt mondja „70 éves vagyok, de a 70-es az most az új 50-es, ugye?” Ti határoztok meg mindent a világotokban és ez így tökéletes, ez így van jól. Értsétek meg, hogy ahol épp most tartotok az nagyon különleges. Hadd mondjuk el miért.

Dimenzióvonalak átlépése

Térjünk vissza a vonal fogalmára egy kicsit és képzeljetek el egy vízszintes vonalat. Az időben és térben 10 másik dimenziótok a tiétek mellett halad, hasonló vonalakon. Kedvesek, ahol és amikor ezek a vonalak találkoznak, egy állandó lenyomatot hagynak egymáson. Ezek nagyon különleges pillanatok és nagyszerű történetek az általatok mesélt történelmetekben. Ezek a történetek, mint például az Édenkerté, sosem változnak és jelen vannak a teljes emberiség minden idejében. Bár persze ezt sokan eléggé félreértelmezték. Ez igaz és a történet gyönyörűen átalakult az idők során. A Földön a legnagyobb tanítóitok, akiket mestereknek hívtok, egyszerűen csak vonalak, amik különböző pillanatokban keresztezték egymást. Ezek a multidimenzionális vonalak – amik mostanáig különállóak voltak – kezdenek kereszteződni, ezért egyre több példát láthattok rá az életetekben. Ez volt mindenki legnagyobb vágya, hogy ebben az időben itt lehessen.

A fátyol másik oldalán sokan hosszan sorbanálltatok, hogy idejöhessetek és megtapasztalhassátok, ahogy ugyanabban az időben több vonal kereszteződik. Korábban is beszéltünk már az emberiség multidimenzionális természetéről és azt is elmondtuk, hogy a dimenziók közötti fátyol, az elválasztó falak egyre vékonyodnak. Elkezdtétek megérezni ezeket az átszivárgásokat, mikor is olyan dolgokat éreztek, érzékeltek, amik nem a sajátjaitok. Ahogy ez elindult, kicsit elveszítettétek a biztonságérzeteteket és a magabiztosságotokat, mert ezek a falak, amik rendszerezettséget biztosítottak a számotokra, már nincsenek ott úgy, mint korábban. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy új módon kezdhetitek el tökéletesíteni magatokat. Ezek az egyéni vonalak ugyan nem hordozzák a teljes igazságot, de együtt tökéletes létezőt alkottok. Elmondható, hogy azért kellett felosztanotok az isteni tökéletességeteket, hogy itt lehessetek a Földön és eljátszhassátok, hogy emberek vagytok. Igazán jól csináljátok, sőt nagyon különleges lehetőségeitek vannak.

Három lépés előre

Voltak már olyan hullámok a Földön, amikor hasonló gyakorlatokon mentetek keresztül, amik néha negatív tapasztalatokba torkolltak – ahogy ti nevezitek ezt. Tudjátok Kedvesek, hogy ti vagytok a főnökök. Ez az az üzenet, amit ma szeretnénk átadni. Nem számít, hogy mit láttok közeledni, nem számít, hogy milyen nehézségekről teszünk említést a későbbiekben, tudjátok, hogy ti vagytok a főnökök. Hogyan tud valaki saját élete vezérlőjévé válni? Ezzel azóta próbálkoztok, mióta megszülettetek, kis sikerekkel – legalábbis ti így látjátok. És ez persze nem igaz. A valóság az, hogy pontosan ott vagytok, ahol lenni akartatok. Most persze más mércével méritek magatokat, ezért lehet ezt mondjátok: „De én több pénzt akartam. Izgalmasabb munkát akartam. Olyan párkapcsolatot akartam, ahol egy szinten vagyunk a kedvesemmel.” Ilyen elképzeléseitek vannak a sikerről, de mi azt mondjuk, hogy pont a tökéletes helyen vagytok. Abban a térben vagytok, ahol lenni akartatok, amikor leszülettetek a Földre. Tehát hogyan lehettek ennek vezérlői? Hogy visz valaki örömöt az életébe? Nos úgy, Kedvesek, hogy új nézőpontokból néztek rá a dolgokra és újraértékelitek a helyzetet. A trükkje az, amit már sokszor mondtunk nektek: teremtő lények vagytok. Mozgó-lélegző, tudatos teremtők vagytok a Föld bolygón és az a szép ebben, hogy megvan a képességetek, hogy bármit megteremtsetek magatoknak. Sokan erősen próbálkoztatok, hogy ellentmondjatok nekünk, amikor erről beszélünk. „Én megtettem mindent, amit mondtatok, minden részletében. Elolvastam a könyveket, követtem a teremtés ábécéjét. Elmentem a tanfolyamokra és képesítéseket szereztem.” Megtettetek mindent, amiről azt gondoltátok, hogy szükségetek van az előre lépéshez, egyetlen kivétel volt csak: a felelősségvállalás. Hogyan vállalhattok felelősséget azért, ahol épp tartotok?

Amikor egy olyan helyzetben vagytok, ami nem okoz örömet a számotokra, az első dolog, amit meg kell értenetek, hogy ti magatok tettétek magatokat oda. A második megértendő dolog, hogy képesek vagytok változtatni rajta. Például ezt mondjátok: „Rendben, akkor most leülök és megváltoztatom ezt a helyzetet. Nem tetszik az, ahol most vagyok. Ma átmozgatom ezt az energiát és utána megmutatom másoknak is, hogy kell ezt csinálni.” A legtöbben erre vagytok behangolva, mert már sok életet éltetek itt. A legtöbben tanítók vagytok a szívetek mélyén, de nem tudjátok teljesen megtanulni a leckét, amíg el nem kezditek azt tanítani másoknak. Így gondolkodtok és ez gyönyörű. Egymás részei vagytok. A nehézségek csak akkor jönnek, ha alá- vagy fölérendelitek magatokat azoknak az embereknek, akiket tanítotok. Egymás részei vagytok, hogyan is lehetne szinteket feltételezni? Legelőször tegyétek fel magatoknak a kérdést: „Mit próbáltam azzal elérni, hogy ide jussak?” Talán tudjátok milyen cselekedetek, hibák vezettek el idáig, amikre megesküdtetek, hogy sosem követitek el azokat többé. Azonban a valóság az, hogy a szellemetek direkt vezetett el titeket ide. Az a tény, hogy sokan nehéz helyzetben vagytok azt feltételezné, hogy nehéz energiák vannak jelen a Földön, de ti magatok kértétek mindezt. Sőt, nem csak kértétek ezeket az energiákat, változásokat, átalakulásokat, de mindenképpen azok között akartatok lenni, akik mindezt itt, fizikai formában is megtapasztalhatják.

Az arany kulcs

Sok módja van annak, hogy megváltoztassátok a valóságotokat. Az első dolog a felelősségvállalás és az, hogy tudjátok, a szellemetek okkal hozott ide benneteket. A másik, hogy változtassátok meg a nézőpontotokat a valóságotokkal kapcsolatosan. El tudjátok képzelni, hogy milyen sokan vannak a Földön, akik olyan munkát végeznek, amit nem szeretnek? Azt mondják: „Ha gazdag lennék, egyáltalán nem kéne dolgoznom. Ekkor tudnék igazán változást hozni a Földre. Ekkor tudnám igazán tanítani azt, amiért idejöttem, hogy tanítsam.”
Meglehet, hogy korábban megállapodást kötöttél a munkahelyeddel. Talán épp ott vannak azok az emberek, akikkel megegyeztél és arra várnak, hogy végre elmondd azokat a szavakat, amiket ígértél. De te azt gondolod, hogy előbb egy másik munkahelyre kéne menned mielőtt előállsz a saját igazságoddal, a saját szavaiddal. A kulcs az, hogy először itt és most megtaláld mindenben az örömöt, pont ott, ahol vagy.
Ha leltárt készítetek, talán az örömből kevesebbet, míg elégedetlenségből többet találtok. Mondhatjátok, hogy továbbra is változni szeretnétek, de addig nem tudtok változni, amíg meg nem találjátok azt a szikrányi fényt. Ezt szeretnénk ma megosztani veletek. Először vállaljátok a felelősséget azért, ahol most vagytok, ahol most tartotok, tudva, hogy ez épp a tökéletes hely. Persze sokatoknak ez nem tetszik és szívesebben lennétek egy könnyebb, kedvezőbb helyen, ahol az energia a régi módon áramlik. Nos, a régi módi nem olyan örömteli, mint ahogy azt gondoljátok. Nagyon alacsony rezgést kellett magatokkal cipelnetek; néha áldás a tudatlanság. Ám azzal együtt, hogy ebben az áldott tudatlanságban léteztetek, ez a tudatlanság maga nehézzé tette az energiák megértését. A teljes emberiség emelkedett az utóbbi években, hónapokban. Ennek eredményeképp sokan szétestetek, úgy éreztétek, hogy elveszítettétek a varázsotokat, az erőtöket és azon gondolkoztatok akkor most merre tovább. Nem igazán tudjátok mi következik, de közelebb vagytok hozzá, mint gondolnátok. Létezik egy arany kulcs és amíg ezt nem találjátok meg, addig nem fogtok változtatni a körülményeiteken vagy magatokon. Vállaljatok felelősséget és tudjátok, hogy csak úgy találhattok rá erre az arany kulcsra, ha hajlandóak vagytok átélni, megélni mindazt, amin épp keresztülmentetek. Talán nem tetszenek a körülményeitek és szeretnétek változni. Ez jó. Keressétek a kulcsot.

Hogyan találhattok rá? Ezek azok a kristályok, amiket elhelyeztetek az úton önmagatok számára. Néha elétek ugranak és az orrotok előtt vannak, máskor az elfogadást kell gyakoroljátok, hogy megkaphassátok őket. Hajlamosak vagytok ezt mondani, amikor ránéztek valamire: „Ó ez itt nem lesz jó nekem, inkább amonnan kéne nekem valami.” Amíg nem látjátok meg a fényt az adott pillanatban és nem éltek a jelen pillanatban, addig ugyanazt a helyzetet fogjátok ismételni újra és újra, mert egy ciklusban vagytok. Amikor a tóruszról és annak 11 dimenziós mozgásáról beszélünk az időben és térben, meg kell értsétek, hogy ennek minden része egy-egy körből áll. Az idő valóban körkörös, nem egyenes vonalú. Ezért, amikor valami nehézséget éltek át, garantálható, hogy egészen addig fogjátok ismételni azt, amíg rá nem találtok az arany kulcsra. Amikor képesek vagytok megváltoztatni a nézőpontotokat és egy kis pislákoló reményre bukkantok, használjátok azt. Ez a módi az új világban, ez a megerősödött ember útja, hiszen teret alkottok a bolygótokon Kedvesek.

Egy új egyensúly

A férfias és nőies energiák egészen új egyensúlya érkezik. Eddig is érkeztek ezek az energiák, mert minden energia hullámokban halad. Korábban olyan alacsony rezgésben voltatok, hogy nem voltatok képesek használni ezeket, mert elsöprő erejű volt a számotokra, ami háborút eredményezett és ezáltal nehézségeket. Ezúttal nem kell, hogy ez történjen. Teremtő létezők vagytok, ti teremtitek életetek minden pillanatát az érzékeléseteken keresztül és a nagy tórusz egyéni, saját részén keresztül. Együtt teljesek és tökéletesek vagytok, a tökéletlenség bolygóján élve. Mivel ezt a tökéletességet nem lehet itt egyben hordozni, ezért szétosztva, önmagatok különféle részeibe rejtettétek. Ez az időszak azért olyan csodálatos, mert ezen szétosztott energiák nagy része végre összetalálkozhat. Tudatossá váltok néhány tökéletességetekre. Ez vár most rátok és többen tanítani is fogjátok ezt. Ha úgy érzitek, hogy valamiből hiányt szenvedtek, akkor ezt érezhetitek: „Nem vagyok túl jó ebben a dologban. Ez a része jól megy, de az a másik része nagyon nehéz, mindig is érthetetlennek tűnt a számomra, sosem jöttem rá a nyitjára.” Tudhatjátok, hogy létezik egy olyan részetek, ami ennek a résznek a mesterévé vált és most elérkeztek ezekhez a csodás találkozási pontokhoz, ahol ezek a vonalak találkoznak.

Látni fogjátok az erre utaló jeleket, az asztrológiában is. Ennek a megnyílásnak több lenyomatával is fogtok találkozni, mert ez beindít egy új energiát a Földön. Egy olyan időszakot hoz, amikor teljesen felébredhettek az álomból. Még ha ma ébren is vagy, mit kezdesz vele? Ez a kérdés. Miért várnál?
Használjátok már most a mesteriségeteket, vállaljátok a felelősséget azért, ahol épp vagytok és tudjátok, hogy okkal vagytok ott. Még ebben az idő- és térpontban is, ha a jelenlévő sűrűség úgy tűnik elnyomja a törődéseteket és aggodalmatokat a bolygót illetően, tudjátok, hogy okkal vagytok itt. Nézzetek csak körül, Kedvesek. Meglehet, hogy csak egyetlen ember van, akivel ebben a pillanatban találkoznotok kell – hát teremtsetek kapcsolatot. Továbbítsátok a fénysugaratokat a másik felé vagy fogadjátok el az ő ajándékát és ez megváltoztat mindent. Hogyan irányíthatjátok ezt? Az aspektusaitok által fogjátok ezt megtanulni, mert egyre tökéletesebbé váltok, ahogy áthaladtok a dimenziókon, önmagatokon. Főleg azokban az időszakokban, amit ti nehézségnek hívtok. Most van itt az ideje, hogy az arany kulcsot keressétek. Keressétek meg azt az aspektusotokat, amit csak akkor értek el, ha az adott helyzetbe hozzátok magatokat. Még ha nem is tűnik rózsásnak a helyzet, találjatok új nézőpontokat, amivel ránézhettek. Tudjátok-e, hogy akárhányszor kinyitjátok a szemeteket és fókuszálni kezdtek, létrehoztok valamit? Az univerzum nem úgy működik, ahogy gondoljátok. Nézzetek csak körül. Én most épp az Őrző asztalán lévő pár dologra nézek. Tollakat látok, levélbontót és egeret a számítógéphez. Az az igazság, hogy ezek az atomok véletlenszerű mintákban vannak szétszóródva és folyamatos mozgásban vannak. Ám, amikor rájuk néztek és elvártok egy látványt, hirtelen összeugranak és létrehozzák a várt tárgyakat. Akkor mibe is telne, hogy valami mást várjatok legközelebb? Számítsatok csodára! Ez annyit jelent, hogy megváltoztatjátok a gondolatmintáitokat, megváltoztatjátok a módot, ahogy az időre gondoltok.

Öregedő teremtők

A fizikai testetek öregedésének egyetlen oka, hogy azt várjátok, hogy öregedni fog. Azt hiszitek, hogy ez szükségszerű. Erre hamarosan rá is fogtok ébredni, mert ez egy ajándék, ami több szülőfajotok sajátja volt a Földön és sokan közülük visszatérnek. Ez azt jelentené, hogy űrhajók landolnak majd a híradóban? Nos, nem igazán. Ez azt jelenti, hogy elkezdtek emlékezni a bennetek lévő varázslatra és kezditek megérteni a valódi természeteteket. Ha most belenéztek a tükörbe, egy korlátozott élettartamú lényt láttok, aki előrefelé halad az idő egyenes vonalán. Kezdjétek megérteni, hogy az idő körkörös, és ennek köszönhető, hogy a dolgok ismétlődnek az életetekben. Tehát, ha hibát követtetek el, ne ítéljétek el magatokat. Isten nem ítélkezik önmaga felett, hiszen ez őrültség lenne. Hagyjátok csak a dolgot és tudjátok, hogy úgyis meg fog ismétlődni a helyzet a maga természetes, körkörös idejében és lesz még alkalmatok arra, hogy újra próbálkozzatok, főleg, ha leteszitek a helyzettel kapcsolatos feszültséget magatokról. Már új nézőpontokból tudtok rátekinteni a dolgokra, ezért egyre inkább mertek majd jóféle hibákat elkövetni.
Ezekben a pillanatokban meglátjátok így a saját igazságotokat és megértitek, hogy kik vagytok valójában. Ez a Megerősödés Kora, Kedvesek. Tisztán láthatóan itt van már, minden ember számára elérhetően. Persze a legtöbben még eléggé össze vannak zavarodva. Ez a megerősödés egy elképesztő hullámmal érkezett, amiről 11 évvel ezelőtt említést is tettünk, mielőtt még megérkezett volna. Tudtátok, hogy ebben az életidőben fog megérkezni, ezért is helyeztétek magatokat ebbe az időbe. Köszöntünk Itthon. Köszöntünk az Új Földön. Segítünk nektek, de nem tanítással vagy új infók átadásával, hanem egyszerűen emlékeztetünk benneteket, hogy mit is akartatok tenni, amikor először jöttetek ide. Ezeket az arany kulcsokat mindannyian magatokban hordozzátok. Néhányan abba a klánba hoztátok, aminek tagjai voltatok, mások specifikus fénysugarat hoztak a Földre. Sokan az E családból származtok, az igazság és megerősödés családjából, ami az egész emberiséget segíti, hogy a megerősödés következő szintjére lépjen és ezzel megteremtse az új világot. Mindez már elkezdődött, ezért vagytok itt. Ünnepeljétek meg! Ünnepeljétek azokat a helyzeteket, amik nehézséget okoznak és ezzel új nézőpontokat találtok. Kezdetben ez talán összezavar egy kicsit, de amint a tudatos teremtő nézőpontjából tudtok rálátni valamire, az a szemetek előtt fog átalakulni. Ezzel a varázslattal mindannyian rendelkeztek.

Ti vagytok a legnagyszerűbb angyalok, akik valaha éltek. Megtapsolunk benneteket, Kedvesek. Fogalmatok sincs mennyire különlegesek vagytok, mert magatokra vettétek a feledés fátylát. Sokan büszkén viselitek, de hamarosan elhalványul. Megtapsolunk benneteket és nagy mosoly ül az arcunkra, ahogy látjuk, hogy felébredtek az álmotokból és kitörlitek a szemetekből az álmosságot. Felvállaljátok magatokat, hiszen az új világ itt van. Köszöntünk Itthon. Keressétek azokat a szép arany kulcsokat, hogy segítsenek nektek a választott életetek megteremtésében. Ünnepeljétek az Otthont és ünnepeljétek azt, akik vagytok, ebben a pillanatban.

Espavo.
Az Idő Őrzője vagyok.

A Csoport

Fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com

Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/2014/2014_07-TheGoldenKey.php

 

 

 

 

 

Reklámok

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s