Steve Rother – A nagy újraindítás

3014_03_06-SteveBarb(13-1W350)

A nagy újraindítás

Dolgoznak a fénymunkások

 

Üdvözlet Otthonról Kedvesek.

Helyet teremteni az új, megerősödött ember számára

Nagy öröm újra együtt lenni veletek. Egy nagy család gyűlt össze most a Föld bolygón. A Fény Családja – de sok más néven is hívhatjuk – mi az E családnak nevezzük, Fénymunkásoknak. Sokan azért jöttetek ebben az időszakban a bolygóra, hogy a közösséget a lehető legmagasabb szintre emeljétek. Ez csodálatos, ám nehéz feladat. Arról szeretnénk beszélni, hogy mi várható most és mit tudtok tenni. Kedvesek, részt vehettek abban, hogy helyet teremtetek az új, megerősödött ember számára a világban, mert ez történik most.

Fontos beigazítások történnek most a Földön. Beszéltünk már a tektonikus lemezekben lévő feszültségekről és arról, milyen hatással van az emberekre – sokan túlreagálják. Ide érkeztetetek és elkezdtétek kiegyensúlyozni a férfias és nőies energiákat. Ez azért nehéz számotokra, mert a dolgokat eddig polaritásban láttátok, egymás ellentéteként. Az emberek számára nehéz hirtelen úgy nézni a dolgokra, hogy minden kapcsolatban áll egymással és teljességben létezik. Bár ti tudatában vagytok annak, hogy most itt tartotok. Ti vagytok azon fontos emberek egy része, akik segíteni tudnak abban, hogy leföldelődhessen, beépülhessen az új gondolat, az új energia a bolygón. Igen, ezzel a szándékkal érkeztetek, ám ez azt jelenti, hogy a saját igazságotok sokszor szembemegy mindazzal, amit a szüleitektől vagy az élet más területéről tanultatok. Ez az egyik legfelszabadítóbb része annak, akik vagytok és az új emberiség már elérhető a Földön. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ezt megosszuk veletek.

Isten lehellete

Kedvesek, az univerzum nagyon gyorsan vagy épp nagyon lassan mozdul, attól függően, hogy milyen a kapcsolódásotok hozzá. Az utóbbi 15 évben elég lassan mozdult bizonyos területeken. Nagyjából tíz évvel ezelőtt mondtuk azt, hogy a lüktető univerzumot isten ki- és belégzése teremtette. Legutóbb, amikor váltás történt két légzés között, akkor született meg az univerzumotok. Ez nagyon izgalmas volt, mert olyan sokféle elképzeléssel néztek az éjszakai égre. Most is valami ilyesmi történik és ez csodálatos.

Az elmúlt négy évhez képest irányváltás történik. Sokan küzdöttetek a bolygó rendkívüli sűrűségével, amikor éreztétek a változásokat és igyekeztetek magatokat az újban elhelyezni. Néhányan lepucoltátok a táblát azzal, hogy fantomhalált idéztetek elő magatoknak, átmerészkedve az ajtón, amit azért hoztatok létre magatoknak, hogy Hazajussatok. Mások felfokozott érzékekkel érkeztek, magasabb szintű látással, gyors érzésekkel és érzékeléssel – ez tett titeket gyógyítókká és adta azt az ajándékot, hogy képesek vagytok összekapcsolódni. Most, ahogy az emberiség fejlődik, a fizikai testetek is igyekszik alkalmazkodni az energiához. Az egyik dolog, amiről korábban már beszéltünk, a Vagus ideg, ami segít abban, hogy mindent érezzetek. Volt már valaha megérzésetek? Éreztetek már egy energiahullámot, ami után a szívetek elkezdett erősen dobogni láthatóan semmi különös ok nélkül? Ez mind a Vagus ideghez és annak fejlődéséhez kapcsolódó tapasztalat. Szeretnénk elmondani, hogy mi ennek az oka, miért történik mindez. Eltöröltök egy csomó határvonalat, amik eddig elválasztottak titeket egymástól – ez történik most isten kilégzésével.

Nem minden, de sok nehézség, amit a világban most láttok ezzel a kilégzéssel kapcsolatos, illetve erre való reakció. Kiegyensúlyozott férfias-nőies energiákkal érkeztek ide, bár a poláris nézőpontotokból ezeket ellentéteseknek látjátok. Még mindig sokan vannak azok, akik az egyik energiába fektetnek több figyelmet a másikkal szemben, ahelyett, hogy összeolvasztanák őket. Azok, akik erősen a férfias dominanciára fókuszálnak a Földön, túlreagálják a dolgokat, és főleg ezt láthatjátok most a bolygón ebben az időszakban.

2015 márciusa

Most még arra vagytok hajlamosak, hogy mindent polarizáljatok és azt mondjátok „Ó ez csak róluk szól, nem rólunk. Mi mások vagyunk, hiszen ők csak egy kis része az emberiségnek.” Kedvesek, emlékezzetek, hogy ők is emberek, a részeitek és részei a földi tapasztalásaitoknak. Arra kérünk, hogy kezdjétek el a nagyobb képet nézni és azt, hogyan tudtok egymással összekapcsolódni, arra alapozva, hogy mi bennetek a közös, ahelyett, hogy azt néznétek, hogy miben különböztök. Ez egy kicsit szembemegy a természetetekkel, mert egy különválási aggodalommal érkeztetek ide, azt játszva, hogy különállóak vagytok egymástól amíg az emberi létet és önmagatokat megtapasztaljátok. Itt van azonban az ideje a változásnak és ez is történik. A nagyobb léptéket nézve, egy energiaváltás érkezik és az ehhez való alkalmazkodáshoz egy kis időre van szükség. Jó lenne, ha pontos dátumot mondhatnánk nektek, hogy mikor fog megtörténni ez az energiaváltás, hogy mindenki jobban érezze magát. Azonban csak egy hozzávetőleges dátummal szolgálhatunk, ami az emberiség fejlődésével kapcsolatos váltás, ez pedig 2015. március vége.

Esély az Otthonba vezető kapuk újrakalibrálására

Erre az új energiára való felkészülés keretében sokan átértékelitek az életeteket. Ennek így is kell lennie, de hadd mondjuk el, hogy mi történik. Mindez az általatok előre felállított lehetőségek miatt történik. Sokan nagyon érzékeny Vagus ideggel érkeztetek azért, hogy képesek legyetek a gyógyító munkátokat végezni, ám túlterhelődtetek azáltal, hogy magatokra vettétek mindenki más energiáját, annak ellenére, hogy ezt nem volt kötelességetek megtenni. Egy ilyen erős érzékenységgel érkezve sokan kapukat hoztatok létre magatoknak, amik Haza vezetnek. Ezeket mi fantomhalálnak nevezzük, mert ezek lehetőségek arra, hogy kilépjetek a testetekből és Hazatérjetek. Előkészítettetek különféle helyzeteket, körülményeket, néha elvetettétek a betegség magjait a saját lényetekben, hogy véghezvigyétek ezt a folyamatot. Sok gyógyító közületek úgy gondolja, hogy a betegség rossz dolog. Nem az, Kedvesek. Sok esetben ez az egyetlen módja, hogy kiengedjétek a szellemeteket a testetekből. Mindannyian alaposan végiggondoltátok mindezt, mielőtt megszülettetek volna. 2015 márciusa és a mai nap között az történik, hogy az emberek mindenütt megkapják azt a lehetőséget, hogy újrakalibrálják a saját Hazatérő kapuikat. Sokan már fáradtak és frusztráltak. Ha úgy érzitek, hogy megtettetek mindent, ami megtehető, lehetőséget kaptok a távozásra. Emlékezzetek Kedvesek, hogy a szabad választás bolygóján éltek. Ez az egyetlen bolygó, ahol a szabad választás létezik – egyetlen kivétellel, ami még alakulóban van. A szép ebben az egészben az, hogy mindezen képesek vagytok változtatni és ha maradni szeretnétek, most újrarendezhetitek az energiáitokat. Hadd mondjuk el, hogy mindez hogy néz ki és mit lehet vele elérni – nem csak a ti számotokra emberként, hanem a szellemetek számára is.

A szellemetek egy bizonyos mennyiségű energiát és fényt hordoz, amit képes ebben a sűrű, fizikai testben tartani. Ez kezd megváltozni, mert ebben a pillanatban is fotonok növekszenek a testetekben. Hamarosan a molekuláris és mikrobioloógusok többet kezdenek majd érteni a fizikai test fotonikusságáról és arról, hogy ez hogyan képes növekedni. Ez mindent meg fog változtatni az életetekben. Jelenleg a legtöbben nagyon fáradtak vagytok és sok barátotok elmegy, ám ennek így kell lennie. Ne gondoljátok a halált és annak bármely formáját rossznak. Igazából ünnepelni kéne, hiszen az a szellem Hazautazása.

Kedvesek, olyan rendkívüli munkát végeztetek. Sokan korai távozást terveztek maguknak. Olyan erős érzékenységgel érkeztetek, hogy olyan lehetőségeket terveztetek be a Hazajutásra, hogy minél gyorsabban visszaindulhassatok. A most és a március közötti időszakban újratervezhettek, új szerződéseket köthettek és új dolgokat indíthattok be. Nem ez volt a normális felállás addig, amíg be nem léptetek ebbe az új energiába és ebbe a fénysíkba. Magas töltésű fotonrészecskék érkeznek minden nap a Földre, új tapasztalatokat ajánlva a bolygónak. Egész egyszerűen néhányan úgy érzitek, hogy mennetek kell, és megvan rá az engedélyetek. Senki sem fogja azt mondani, hogy nem teljesítettétek a küldetéseteket vagy muszáj maradnotok. Ez fog történni, ha úgy döntötök, hogy maradtok.

Fantomhalál

A következő hónapokban valamikor egy fantomhalál folyamaton fogtok keresztülmenni. Lehet, hogy a szívetek megáll egy pillanatra a műtőasztalon, ekkor egyértelmű, hogy fantomhalálról van szó. Mások sokkal határozottabb utat járnak. A szellemetek ezt mondja „Menj előre, lépj előre.” Amikor egy ilyen Hazajutási lehetőséggel találkoztok, ez igen gyorsan tovább is áll. Lehet, hogy csak egy pillanat volt vagy lesz közlekedés közben, amikor hirtelen felismerésetek támad „Akár meg is halhattam volna, de hadd folytassam az utam.” Ezután csak mentek simán tovább, de már tudni fogjátok. Ezek a lehetőségek ünnepelni való dolgok, nem félni kell tőlük. Ti rendeztétek el ezeket előre, még a születésetek előtt. Ezek részei a szerződéses megállapodásoknak, amiket a bolygóval kapcsolatosan hoztatok és azzal a részetekkel, amelyik azt játssza, hogy ember.

Az életetek átértékelése

Azért hoztuk fel ezt a témát, mert a többségetek a maradás mellett dönt. Bárhogy is döntötök, az nem rossz vagy jó. A szabad választás bolygóján vagytok és mi tisztelünk benneteket. Ha már holnap Hazatértek, megünneplünk titeket, de nem számít az sem, hogy mennyi ideig maradtok. Teljesen tőletek függ. Sokan izgatottakká váltok a lehetőségtől, hogy több fényt és magatokból nagyobb részt hordozhattok a testetekben, továbbra is a fizikai szinten maradva. Mi történik, amikor megéltek egy ilyen fantomhalált? Legyen az komolyabb dolog vagy csak egy pillanatnyi esemény, az életetek újraindul. Amikor ez történik, visszanéztek az életetekre és próbáltok egy utat meghatározni. Elkezdtek majd mindenre emlékezni, régi emlékképek és gondolatok törnek elő, talán még a régi fotóalbumotokat is kihajítjátok. Úgy fogtok az életetek eseményeire visszatekinteni, mintha azt Otthon tennétek a visszatérésetek után, azzal a különbséggel, hogy Otthon nincs fotóalbumotok. Ez a legnagyobb különbség, de pontosan ezt teszitek, amikor Hazaértek – átértékelitek az egész tapasztalásotokat és minden részére emlékeztek.

Eldöntitek majd, hogy amikor Hazaindultok mely részetekkel végeztetek, mely részetekkel akartok újra visszatérni vagy befejeztétek ezt az egészet. Teljesen rajtatok múlik, nincs senki, aki ítélkezne felettetek. A szabad választás bolygóján vagytok, ami az Otthon utánzott változata, de arra kérünk, hogy tegyétek ugyanezt itt is. Azok, akik maradtok, tegyétek ugyanezt. Nézzétek át az életeteket részletesen. Minden kapcsolatotokat, munkát, amit elvállaltatok, az ittlétetek okát, a szenvedélyeiteket, bármi legyen is az. Ez az az időszak, amikor újrahorgonyozzátok magatokat a Földön. Ha menni akartok, megünneplünk benneteket és egyszerűbbnek fogjátok találni, mint amire számítottatok. Az a helyzet, hogy a Hazatérés csak akkor bonyolult, ha nem tudjátok mire számíthattok. Amint tudatában vagytok a folyamatnak, egy örömteli utazássá válik, egy energiautazássá egyik dimenzióból a másikba. A legtöbb nehézség az átkeléssel azért történik, mert az emberek félni kezdenek. Mi történik, amikor egy teremtő félni kezd? Ekkor megteremti a legnagyobb félelmeit és ebből a félelemkörből időbe telik megszabadulni. Azok, akik már rutinos átkelők vagytok, ti már könnyedén és kényelmesen léptek át és igen gyorsan tovább is haladtok. Hazatértek és alkalmazkodtok is az Otthonhoz. Azok, akik maradtok, merjétek magatoknak megengedni a tapasztalatot azáltal, hogy egy kis időt egyedül töltötök, mert szükségetek is van rá.

Szükségetek lesz rá, hogy átértékeljétek a helyeteket a Földön, megértsétek miért is jöttetek ide egyáltalán és ez az ok most is érvényes-e még vagy szeretnétek átfogalmazni az ittlétetek célját. Ugyanekkor lehetőségetek van a létezésetek minden szegletét újra bejárni. Megvizsgálásra kerül, hogyan viselkedtetek az általatok teremtett kapcsolatokban. Újra mondjuk, hogy nincs jó vagy rossz. Páran majd ezt mondjátok „Nos, látom, hogyan alakulhat a kapcsolatom a szeretőmmel/férjemmel/feleségemmel. De mi a helyzet a gyerekekkel? Hogyan változik a gyerekekkel való kapcsolatom?” Nagyon egyszerű. Egy megerősödött társadalomba mozdultok át, ezért mindennek változnia kell, beleértve a gyerekekkel való kapcsolatotokat is és a hosszútávú elköteleződéseket is, ami sokatoknál jelen van. Ezek izgalmas idők Kedvesek, mert a kapcsolat a Földdel is változóban van.

A fizikai test változása

Kezditek megérteni az emberi létezés magasabb szintű igazságait. Ez sok tekintetben egy emlékezés, mert a szellemetek nem a sűrűségből való, a szellemetek a valódi énetek. Ez az alap személyiségetek, amit eónokon keresztül hordoztok magatokkal, nem csak a Földön. Most elhatároztátok, hogy ezt a döntést tudatosan hozzátok meg, ahelyett, hogy eltörölnétek a bolygót és az emberiséget is, hogy újrakezdjétek. Konkrétan napról napra változtattok és mi rendkívül izgatottan figyeljük ezt. Látjuk a nehézségeiteket és látjuk, amikor elveszettnek érzitek magatokat, de mi azt is látjuk, hogy kik vagytok valójában. Sokkal jobban szeretünk titeket, mintsem el tudnátok képzelni. Már most megváltoztattatok Mindent, Ami Van. Most itt a lehetőségetek arra, hogy újrakalibráljátok az energiáitokat és mozgásba lendítsétek a dolgokat, hogy előre léphessetek. Új, megerősödött emberként sokkal több fényt hordoztok magatokkal és képesek lesztek ezirányban is növekedni. Jelen pillanatban, ha valaki elhatározná, hogy teljességében belép a fénytestébe ebben a világban, az nagy nehézségekbe ütközne, mert az emberiség kollektív rezgése ezt még nem támogatja. Észrevennétek, hogy a fénytest rendkívül érzékeny. Ez az oka a sok allergiának és a hasonló tüneteknek. Az Ipari Forradalom óta van légszennyezés és amióta először kezdtetek fosszilis üzemanyagot használni. Azonban megvan a képességetek, hogy ezeken változtassatok. A fizikai test is változik, egy olyan érzékenységi szintet tapasztal meg, amivel korábban sosem találkozott. Jelenleg a népesség kb. 20%-a érzékeny vagy allergiás a gluténre, amihez pedig könnyen kéne alkalmazkodnotok. Ahogy egyre több fényt hoztok be a testbe, ezeknek a dolgoknak is változniuk kell és a termelőitek is másként fognak gondolkodni. A zöldségeseitek már elkezdtek alkalmazkodni az emberiség megújuló igényeihez. Továbbiak várhatóak és gyors változásokkal fogtok találkozni ezekben az időkben.

Az emberiség nagy újraindítása

Ez az újrakalibrálás, az emberiség nagy újraindításának ideje. A belégzés és kilégzés közötti váltás zajlik, amivel a Földön minden ember szembesül. Ezzel együtt megvan a lehetőségetek arra, hogy választásotok szerint Hazajöjjetek vagy maradjatok. Senki sem tart itt titeket. Ha úgy döntötök, hogy maradtok, újraértelmeztek majd mindent, tegyétek is ezt bátran. A szerződéseitek megszűntek, akkor is, ha sokan erről nem tudtok. Új szerződéseket köttök, ezért merjetek tudatos szerződéseket készíteni a bolygón. Amikor valakivel szerződést kötöttetek a fátyol másik oldalán, egy természetes húzást éreztek egymás irányába, hogy valamilyen módon megvalósíthassátok a megegyezéseteket. Ezeknek a szerződéseknek a legnagyobb része semmissé vált. Ez azonban sokak számára frusztráló, mert keresitek a párotokat, akivel a megállapodást kötöttétek. Megnyugtatunk, hogy továbbra is valószínű, hogy ezek a találkozások létrejönnek, ám már nem lesz olyan erős a húzóerő, mint korábban. A kötelezően lerendezendő dolgok, mint a karmikus szerződések teljességgel elengedésre kerültek, amennyire csak a mágnesesség engedi. Ez nem azt jelenti, hogy ne érezhetnétek karmikus köteléket valakivel. Az is meglehet, hogy szeretnétek kitisztítani kettőtök viszonyát, de teljességgel tőletek függ. Szükség van-e erre, hogy sikeres legyen a földi életetek? Kedvesek, már most elértétek a sikert. Ezt szeretnénk nektek elmondani, ezért vagyunk itt. Már megnyertétek a játékot és most egy új Földet építetek. Nagyon izgatottak vagyunk, mert ez az új Föld sokkal inkább harmóniában lesz az Otthonnal, ahonnan származtok. Ez lehetőséget ad nektek arra, hogy még több kreatív erővel rendelkezzetek, mint korábban. Kedvesek, az egész emberiség fénytestbe való visszatérése sokak számára nagyon nehéz. Segítsétek egymást, hiszen ezért jöttetek és sokan ezért vagytok most itt, hogy segítsétek az emberiség újrakalibrálásának ezt az óriási átmenetét.

Úgy gondoltok ránk, mint, akik felülről néznek titeket, de valójában nem fent vagyunk. Lenyűgöző, hogy azért gondoljátok, hogy fent vagyunk, mert a mennyország fent van. Kedvesek, az mindenhol van. Ez még gyerekkorotokból ered, amikor még csak ébredeztetek a fizikai testben és a hátatokon feküdtetek vagy valaki a karjában tartott benneteket. Felfelé néztetek a világra és minden jó felülről érkezett hozzátok. Olyan csodálatos létezők vagytok. Alig várjuk, hogy lássuk mivé növi ki magát ez az új játék. Folyamatosan mögöttetek vagyunk és igyekszünk megkönnyíteni számotokra az ajtók nyitását, próbáljuk az életet egy kicsit könnyebbé tenni a számotokra. Nem kell már küzdjetek, mint, ahogy a régi energiában kellett. A kisebb ellenállás útja igen gyorsan előtűnik. Engedjétek. Engedjétek el azokat a dolgokat, amikhez csupán a ragaszkodás kedvéért ragaszkodtok és engedjétek magatokat újrakalibrálódni és új helyzetbe kerülni. Ez már az új világ és nagyon is a részei vagytok.

A legnagyobb tisztelettel kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Támogassátok egymást, ahogy csak tudjátok. Ezért jöttetek. Ez egy vadonatúj játék, amit most játszotok Kedvesek. Játsszatok jól együtt.

Espavo.
A Csoport.

Fordította: Tamás Kriszti Tara – www.egyensulyban.com

Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/2014/2014_10-GrandReset.php

 

Adamus – Ilyen pillanatok

… már nincs semmi, amit meg kellene tenned. Még mindig azt hiszed, hogy vannak még dolgok, amiket meg kéne tanulj, rossz szokások, amiktől meg kéne szabadulj, könyvek, amiket el kéne olvass, hogy az utad nagy része abból áll, hogy valamit meg kéne tapasztalj.

Mi türelmesen várjuk, hogy végre vegyél egy nagy levegőt és azt mondd: Most.
Ez a lélegzetvétel azt mondja: Befejeztem a játszadozást és valódi leszek.

Mi a játszadozás? Maga a spirituális utazás. Az állandó keresés, a karma. Az, hogy folyton kihívások és szenvedés elé állítod magad, hogy valamilyen módon
bebizonyítsd magadnak, hogy meg tudod tenni, képes vagy rá.
Ez mind a ‘Nem Én Vagyok’.
Mi arra várunk, hogy azt mondd, érezd és hidd, tudd: Én Vagyok. Vagyok, Aki Vagyok.

Adamus: Ilyen pillanatok / részlet – Svájc, 2010. szeptember

Fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com

Master-Pin

Steve Rother – A szív hologramja

3014_03_06-SteveBarb(13-1W350)

A szív hologramja

 

 

Üdvözlet Kedvesek, eM vagyok.

A kiegyensúlyozott erő új energiája

Azzal a különleges szándékkal érkeztem, hogy segítsek nektek energiát hozni a Földre, hogy segítsek abban, hogy a magasabb éneteket össze tudjátok kapcsolni mindazzal, amit csináltok. Egyensúlyban lévő energiával érkeztem ide. Sokak szerint ez az egyensúly azt jelenti, hogy nem létezik szexualitás, de egyáltalán nem ez a helyzet. Az energia minden területen egyensúlyban van. Amikor azt játsszátok, hogy emberek vagytok, el kell döntsétek, hogy melyik oldalt választjátok. Amikor főleg az egyik oldalt választva inkarnálódtok, még lélekként is hajlamosak vagytok arra, hogy mindig ugyanezt az oldalt válasszátok. Mostanában egyre több nőies energiát láttok beáramolni, egyre inkább látjátok az energiák kiegyenlítődését. Ez az oka a naponta látott viszályoknak, hatalmi játszmáknak, mert a régi energiák, a férfias energiák itt lakoznak. Hogyan tudtok ezzel dolgozni? Sokan bekapcsoljátok a tévét, aztán elkeseredve rögtön ki is kapcsoljátok. Igen Kedvesek, összetett energiákkal találkoztok mostanában ennek a fényhullámnak az eredményeként. Többféle forrásból indult ez a hullám, de alapjában véve ti hoztátok magatokkal. Minden új energia, ami itt van – beleértve a Kristálygyerekeket, az Indigókat és minden részt – egy magasabb szintű kapcsolódással érkezett. Ezzel együtt behoztátok a kiegyensúlyozott erő új energiáját is, ami sokatok számára nehézséget jelent, bár ezt előre tudtátok, hogy így lesz. Sokan előre láttátok, hogy mi várható majd a bolygón és eszerint helyezkedtetek el a Földön. Jelenleg sokkal több E-családbeli él a bolygón, mint valaha. És ennek így kell lennie, ezért jöttetek ti is. Sokan pontosan ebbe a tér-idő pontba akartatok érkezni és sokan nem az elsőnek választott családotokhoz érkeztetek, hanem egy következő családhoz, akikkel talán nem vagytok olyan jó harmóniában, de általuk tudtatok egész pontosan a választott tér-idő pontba érkezni, ahol képesek vagytok változást előidézni. A Föld népességének nagyjából 20%-a a B tervét éli. Ez egyszerű és gyönyörű és annyit jelent, hogy a játékban egy bizonyos időpillanatba helyeztétek rá magatokat a táblára.

Az erő újrameghatározása

Hogyan hordozhatjátok ezt a kiegyensúlyozott energiát? Hogyan fejezhetitek ki az erőtöket kiegyensúlyozott létezőként? Na ez a kérdés. Ezzel küzdötök mindannyian. Látjátok, ahogy az erő sokféle módon mutatkozik meg a bolygón és látjátok, hogy sokféle módon határozza meg magát újra és újra. A hatalom azonban nem egyenlő az erővel. Ez mindig így volt, ám kivétel nélkül minden kormány igyekezett ezzel játszani. Most is láthattok erre példákat. A férfias energiák, a férfias erők mindenre rá akarják tenni a kezüket és magukhoz akarnak ragadni, megkaparintani mindent, amit csak tudnak, azt gondolván, hogy ez az utolsó lehetőségük a megkapaszkodásra. A kapzsiságuk motiválja őket. Ennek azonban nem kell így lennie és mindez változás előtt áll. Kedvesek, hamarosan rátaláltok az emberiség kollektív rezgésére, a közös szívre és ma erről szeretnénk beszélni nektek.

A szellem jogai és a közös szív

Azért érkeztetek, hogy behozzátok a közös szívet, ami a kiegyensúlyozott energia szépsége. Mindez azt jelenti, hogy nem pusztán férfiasak, nőisek vagy akár emberek vagytok. Engedjétek beáramolni a szellemeteket is. Ezért vagyunk olyan izgatottak a szellem jogaival kapcsolatosan, mert ez a beáramlás zajlik éppen. Minden szellem rendelkezik a ki nem nyilvánított jogok teljes készletével. Nem lenne jó, ha erről a kormányaitok is tudnának? Hamarosan tudni fognak. Persze nem feltétlenül olvassák azt, amit írtok, de eljön a napja a kollektív rezgésnek a Földön. A férfias és nőies energiák kiegyensúlyozódnak és egyként, teljes erejükben jelennek majd meg. Ez a szépsége és igazsága ennek.

A változás ideje

Vannak még jópáran, akik továbbra is a régi módihoz ragaszkodnak. Ez egyenlőre folytatódni fog, amíg el nem éritek a kollektív rezgést, amikor végre elegetek lesz. Változtatni fogtok, amint az emberiségnek elege nem lesz, amikor már megtanultatok mindent, amit lehetett és mindenben észreveszitek a saját tükröződéseiteket, különféle módokon. Arra kérünk, hogy emlékezzetek erre a gondolatra és tartsátok ezt az energiát a szívetekhez közel, tartsátok magatoknál, mint a saját igazságotokat. Vetítsétek magatokat kicsit előre az időben és értsétek meg, hogy mindez már megoldásra került és most egyszerűen csak végigmentek a sáros pocsolyákon, hogy odaérjetek. Ezért az időszakért jöttetek ide. Egyikőtök sem új jövevény itt a Földön, sok energiát fektettetek a Föld bolygóba és a növekedésébe. Most itt van annak a lehetősége, hogy több fényt hordozzatok a fizikai testetekben, hogy még többet integráljatok magatokba önmagatokból, abból, akik valójában vagytok, az egész sűrűsége nélkül. Sokan lesznek még, akik a régi módiba kapaszkodnak és megpróbálnak visszahúzni titeket azt mondva: „Nem, nem ez a módja, ez nem így van. Nem ez van megírva.” Merjetek új történetet írni! Merjétek magatokénak érezni és tudni a jövőtöket! Merjétek elindítani a változást és nézzétek meg mi történik.
Amikor a kollektív rezgés elér egy megértési szintet, minden megváltozik. Ez az igazság, ez történik most. A technológiátok teljes erővel támogatja mindezt az átalakulást, ezért is van olyan sok újdonság. Ezért van az is, hogy sokan megpróbálják kontrollálni a technológiákat. Néhány országban megpróbálnak gátakat, korlátokat szabni, hogy a népük ne legyen túl erőteljes. Ugyanez történt a VI. században Konstantinnal és a biblia újraírásával. Sok, általatok ismert igazságot átírtak attól való félelmükben, hogy esetleg éltek a saját erőtökkel. Nos, most újra itt vagytok és ez csodás.

A kérdés tehát az „Miért kell most itt lennetek? Miért pont titeket hívtak és milyen megegyezést kötöttetek, mielőtt megérkeztetek, megszülettetek?” Az a szép az én munkámban, hogy én pont egy olyan ’helyen’ dolgozom, amit a Fény Tavernájának nevezhetünk. Ez az a gyönyörű hely, ahová minden szellem ellátogat az inkarnációja előtt. Leülnek az asztalhoz és odahívják a spirituális családjukat a múltból, jelenből, jövőből. Megállapodásokat és szerződéseket kötnek és lehetőségeket teremtenek arra, hogy bizonyos dolgokat elvégezhessenek. Most elmondjuk, hogy egy óriási szerződés részesei vagytok: A szabad választás bolygóján való jelenlét a változás idején. Azt nem tudjuk megmondani, hogy ez a változás eléri-e a legmagasabb szintjét, de épp ezért születtetek le olyan sokan. Ezért érkezett az E-család is ekkora energiával, hogy átalakulást idézzen elő az emberiség kollektív rezgésében. Ne bátortalanodjatok el, amikor nehézségekkel találkoztok. Ne bátortalanodjatok el, amikor bekapcsoljátok a híradót és a régi férfias módival találkoztok, ami hatalmi erőt alkalmaz az erő helyett. Nálatok van az erő. Ezért vagyunk itt, hogy ezt elmondjuk nektek. Nálatok van az erő, hogy megteremtsétek a saját valóságotokat. Teremtsetek kiegyensúlyozott módon és osszátok meg a szomszédaitokkal is. Osszátok meg mindenkivel, aki meghallgat, aki figyel rátok és hazaviszitek a fényeteket. Ahogy ennek nekikezdtek, minden megváltozik.

Találkozás a spirituális családdal

Kedvesek, sokan magatokhoz hívjátok azon spirituális családtagjaitokat, akikkel eddig még nem találkoztatok. Nagyon jó ezt nézni, hiszen mindannyian valamelyest kapcsolatban voltatok egyébként is a Földön. Most azonban egyre többször megtörténnek ezek a találkozások. Ez varázslatos. Üdvözöljétek ezeket az embereket, ahogy belépnek az életetekbe. Nem mindegyikükkel lesz hosszútávú a találkozás, nem mindegyikükkel fogtok közösen dolgozni napi szinten. Néhányan csak felbukkannak és tovább mennek. Fogadjátok el, amit hoznak nektek, fogadjátok el a tükröt, amit mutatnak a számotokra és köszönjétek meg nekik az emlékeket, hogy segítenek az emlékezésben, aztán haladjatok tovább. Lássátok magatokat magas szintű létezőként. Lássátok a fényeteket, amint a fizikai testben létezik és ezáltal megtörténik a kapcsolódás. Ezek a hologramok teremtik meg az új bolygót. Ezek azok az új energiák, amikkel dolgoztok.

A szívfény hologramja

Kedvesek, ha egy fénysugarat elindítotok egy irányból, a fotonok, sűrűség nélkül, a lehető legnagyobb sebességgel haladnak az univerzumotokban. Ha viszont vesztek egy második, harmadik, negyedik vagy akár ötödik fénysugarat is és keresztezitek őket, akkor megvan a lehetőségetek, hogy egy hologramot alkossatok, egy teljes, háromdimenziós kivetülést, ami képes valóságot teremteni. Mi azonban nem olyan fajta fényről beszélünk, amit ti fényként ismertek, hanem a szívetek fénysugaráról. Arra kérünk, hogy fókuszáljátok a szívetek fényét erre a kivetülésre, mert minél több ember fókuszál erre különböző irányokból, annál tömörebbé válik ez az új hologram. Már csináltatok ilyet a Magna Carta idején, a Függetlenség kihirdetésének napjaiban, sőt több alkalommal is. Valójában Babilon idején is megtettétek már ezt. Többször volt olyan időszak a bolygón, amikor a kritikus tömeg elért egy bizonyos szintre, de sehogysem tudott azon túllépni. Most is egy ilyen csomópontnál vagytok. Gyűljetek össze valamilyen formában és lássátok ezt az új bolygót, lássátok, hogy miért jöttetek ide, akkor is, ha nem látjátok még igazán, mert esetleg ti lesztek az utolsók, akik meglátjátok magatokat a tükörben. Ez a fátyol természete, amit ti terveztetek meg. Egyetértettetek avval, hogy bekötött szemmel játsszátok ezt a játékot, amit már régóta játszotok. Most azonban eljött az ideje, hogy emlékezzetek. Kezdjétek a szívetekben mert az az a hely, ahonnan változást tudtok előidézni. Amikor másokkal összekapcsolódtok és mindenki a szíve vágyára fókuszál, ezzel megteremtitek a hologramot. Most ez történik.

Sokan vannak, akik érzik ezt az energiát és érzik ezt a változást és szeretnének a régibe kapaszkodni. Visszahúzó erőt tapasztalhattok tőlük, akik a régi gondolatokba, a régi dolgokba kapaszkodnak, akik a sikerre a régi módon törekszenek. Legyetek óvatosak azzal, hogy kinek adjátok az erőtöket. Olyasvalamit hoztatok a Földre, ami egyedi és megismételhetetlen a bolygón. Amikor ide érkeztetek tükröket találtatok itt, amik visszatükrözték számotokra az erőtöket, mert az orrotok előtt lévő fátyol miatt nem láttatok rá saját magatokra. Nem láttátok a saját árnyékotokat és a szívetekből kiáradó fényt sem. Ezért hoztátok létre a tükröket. Néhány ilyen tükör a vallás, a hitrendszerek, tapasztalatok, amik eljuttattak titeket oda, hogy egy új útra lépjetek. Akinek volt már halálközeli élménye egy teljesen más képpel jön vissza, hogy miről is szól az élet. Az előzőek olyan tükörtípusok, amiket sokan megtapasztaltatok. Most annak jött el az ideje, hogy egymás fényét tükrözzétek vissza egymás számára, különböző csodás módokon és ezt az energiát arra fókuszáljátok, hogy az Otthon kollektív rezgését hozzátok vele létre.

Az életetek átszervezése

Vannak olyan időszakok, amikor több fényt hordoztok önmagatokból. Ez nem könnyű feladat és általában nem is passzol bele igazán a világba. Ugyan most nem látjátok ennek tükröződését, de ti vagytok a legnagyszerűbb létezők, akik valaha éltek. Ti az E családhoz tartoztok, ti vagytok az igazság a megerősítő szavak mögött és ezért ti fogtok mindent megteremteni, amikor együttműködtök, harmóniában. Igaz, hogy ezek most a legnehezebb átmeneti időszakok a bolygón, de mind elindulhattok. Arra kérünk, hogy kezdjétek el átszervezni az életeteket a következő néhány hónapban, vagyis keressétek az új lehetőségeket és mindazt, ami boldoggá tesz benneteket, ami örömet okoz. Ha eddig úgy haladtatok előre, hogy egyik lábatokat tettétek a másik elé, most képzeljétek el milyen lenne, ha időnként jobbra vagy balra kanyarodnátok. Gondoljatok bele, hogy milyen érzés lenne kicsit változtatni a tánclépéseken, más ritmusra járni, valamit előre megfontolt szándékkal megváltoztatni. Ó, de aztán jöttök megint a régi emberi szöveggel „De mi van, ha más irányba lépek és az nem jó irány?” Mi pedig azt mondjuk, hogy nincs rossz irány. Bármerre mentek, mindig tanultok valamit. Amint megérzitek és alkalmazni tudjátok annak erejét, hogy felelősek vagytok a saját életetekért, minden szépen összeáll. Az új energiában ezek az összekötő pontok mindannyiótok számára.

A munkára legmegfelelőbb emberek dolgoznak a feladaton

Ez egy remek időszak az ittlétre. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, de nem aggódtunk. Messziről figyeljük a Föld bolygót és nem aggódunk, mert a munkára legmegfelelőbb emberek dolgoznak a feladaton. Már inkarnálódtatok. Már itt vagytok és szépen egymásra találtok. Ez azt jelenti, hogy mindegyikőtöknek azonos hitrendszerrel kéne rendelkeznie? Nem, Kedvesek. Ez nem fog megtörténni. Már egy kis siker is sokat számít. Most azt láthatjátok, hogy az emberek hogyan kapaszkodnak a régi mintákba. Állítsátok munkába a szándékotokat. Jelentsétek ki a szívetekben, hogy mindez változni fog és határozzátok el, hogy egy olyan világban fogtok élni, ahol több a kedvesség, gyengédség – egy olyan világban, ahol tudjátok hogyan kerüljetek harmóniába egymással. Az a nap, amikor azt keresitek miben és hogyan kapcsolódhattok össze, miben vagytok hasonlóak, ahelyett, hogy azt néznétek miben különböztök, az a nap lesz az, amikor elkezdenek megváltozni a dolgok. Ez a nap sokkal közelebb van, mint gondoljátok, mert nagyszerű szívetek van, ami csodálatos. Találjátok meg ezt a szenvedélyt és kapcsolódjatok ezzel össze valamilyen módon, akkor is, ha úgy érzitek az a mód esetleg értéktelen. Ha dalra fakasztja valami a szíveteket, akkor a közös részei vagytok. Ha mindenki ezt tenné, a világ egyetlen pillanat alatt megváltozna.

Felkészülés az energia átalakulására (2015. március)

Az a helyzet Kedvesek, hogy sokkal többen vannak most a Földön az E családból, mint valaha. Jelenleg a legerősebb teremtők közül is többen itt vannak a bolygón, hordozva ezt a fényt és ezt a csodálatos energiát. Sokan még mindig kételkedtek magatokban. Ezzel nincs is semmi baj, nem ez a legfontosabb dolog. A legfontosabb az, hogy itt vagytok és magatokban hordozzátok azt a fényt, amit Otthonról hoztatok, amit csak ti tudtok hordozni. Most azt mondjuk Kedvesek, hogy a változnak az idők. A következő év márciusában – főleg a hónap vége felé – egy váltás lesz az energiátokban. Egy olyan energiaminőség érkezik majd, ami segít az újraindulásban. Helyezzétek magatokat már most a legmagasabb szintre. Találjátok meg, hogy honnan szeretnétek kiárasztani a szíveteket és megteremteni azt a fényhologramot. Hol vannak az álmaitok? Sokan túlélő üzemmódban voltatok és ezért elvesztettétek az álmaitokat. Amikor napi szinten küzdötök, elveszítitek a nagyobb képre való rálátásotokat. Most eljött az ideje, hogy visszahozzátok az álmaitokat és ahogy ezt megteszitek, érezhetitek, hogy erős segítséget kaptok a fátyol másik oldaláról. Észre fogjátok venni, hogy a spirituális családotokból többen rátok találnak. Szinte a semmiből tűnnek elő és keresztezik majd az utatokat, belépnek egy időre az életetekbe, hogy segítsenek rálátni magatokra és emlékeztessenek, hogy egy csodás úton jártok és szép, varázslatos pillanatában vagytok az életeteknek. Nézzetek rá a saját múltatokra, a saját előítéleteitekre, mert ezeket magatoknak kell felismernetek. Egy kissé mindannyian ki voltatok mozdulva az egyensúlyotokból a Földön. Ez a dualitás természete, amiben eddig éltetek. Most a hármasságban, trialitásban éltek, ami eléggé különbözik attól, amit magatok mögött hagytatok. Ám még nincs nálatok minden kirakósdarabka. Legyetek először a szívetekben. Tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Valamilyen módon törekedjetek arra, hogy kapcsolódhassatok másokkal. Ez fókuszálja a szívenergiát és alakítja a hologramot, ami aztán megteremti az új bolygót. Ennek a létrejöttére ma sokkal több az esély, mint például a múlt héten.

Oszd meg a fényed a közösségben

Tudjuk, hogy nem látjátok még az előnyeit mindennek. Tudjuk, hogy összetörtek tudtok lenni és le tudnak gyengíteni titeket az erőszakos energiák, amik jelen vannak most a Földön. A múltban ezek működtek, de ezúttal nem fognak. Ez nem az új energia útja. Tápláljátok a fényeteket és osszátok meg a közösségben különféle csodás módokon. Így tudjátok elkezdeni megteremteni ezt a hologramot és aztán majd belelépni. A legnagyszerűbb hologramkészítők itt vannak és mi az E családnak nevezzük őket. Köszönjük, hogy itt vagytok. Sokan elegendő energiát és bölcsességet halmoztatok fel ahhoz, hogy továbbálljatok új tapasztalatok felé haladva, mégis visszatértetek ide, hogy részei legyetek ennek a csodás energiának. Most van itt az ideje, hogy felébredjetek és nekivessétek a hátatokat a szélnek. Helyezzétek magatokat várakozó pozícióba, az új energia eljövetelére és egy új fényhologram megjelenésére.

A legnagyobb tisztelettel kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Támogassátok és segítsétek egymást minden adandó alkalommal. Tudjátok, hogy teljes létezők vagytok, akik egy új módon egyensúlyoznak. Játsszatok jól együtt.

Espavo. Az Idő Őrzője vagyok.

A Csoport.

Fordította: Tamás Kriszti Tara – www.egyensulyban.com

Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/2014/2014_09_HologramHeart.php

 

Lee Harris – A nagy újranyitás és hogyan mutatkozik meg a sorsunk az apró részletekben

2014.06.02

 

Hello és üdv az októberi energia-előrejelzésben. Jó újra találkozni, ahogy együtt indulunk egy új évszakba a Földön. Az új évszakba lépés most több értelemben is igaz.
Minden hónapban csinálok egy Kérdezz-Felelek videóanyagot. Ez a Portal tagjai számára ingyenes, de mindenki más számára is elérhető. Ennek az anyagnak az első felében energetikával kapcsolatos kérdésekre válaszolok, amit a Portal tagok tesznek fel és tippeket adok. Az anyag második felében a Z-ket csatornázom és ők válaszolnak a feltett kérdésekre.

A múlt hónapban egy igen érdekes üzenet érkezett a Z-ktől az első pár percben, mielőtt még a kérdésekre rátértünk volna. Elmondták, hogy az utóbbi pár évben – amíg átmentünk az integrációs perióduson – bizonyos segítők és magasabb energetikájú csatornák egy kissé visszaléptek a bolygótól. A lényege ennek az volt, hogy az utóbbi két évben próbáltunk felzárkózni a 2012 óta a bolygóra nagyobb dózisban érkező energiákhoz. Ezért 2012 óta mostanáig sztázisban érezhettük magunkat bizonyos szempontokból az ezt az időszakot megelőző évekhez képest.

Azt mondták, hogy elértünk ennek az integrációs időszaknak a végéhez és energetikailag újra megnyílnak a dolgok. Azt is mondták, hogy ennek eredményeképpen több útmutatás, angyali segítség érkezik majd hozzánk, mint az utóbbi pár évben. Mindez pedig most kezdődik és érezni fogjuk.

Azok, akik erős érzékekkel rendelkeznek (akik direktben képesek érzékelni, érezni a láthatatlan erőket) intenzíven fogják ezt megtapasztalni. Azt fogjátok érezni, hogy sokkal több fény érhető el a számotokra, amivel összekapcsolódhattok. Ezért ez egy nagyszerű időszak arra, hogy a magasabb szintű kommunikációra és a megjelenítésre fókuszáljunk.

Azok, akik nem ilyen erősen érzékeltek, észrevehetitek majd, hogy ha egy bizonyos irányelvet kiválasztva haladtok az életetekben, a dolgok sokkal könnyebben áramolnak az életetekben a következő évben, mint az elmúlt két évben.

Mik ezek az irányelvek?

Az egyik ez:

Ha nem áramlik, állj meg és várj. Várj, hogy valami más megmutatkozzon, illetve ideiglenesen állj félre egy kicsit. Adj időt a dolgoknak, legyél türelmes és meglehet, hogy ha félreállsz és jobban rálátsz a nagyobb képére annak, amit próbálsz megteremteni, rájössz, hogy inkább valami másra van szükséged.

A félreállással például hasonló felismeréseid lehetnek: „Szerettem volna a Broadwayre költözni, de látom, hogy azért nem sikerült eddig, mert valójában semmi dolgom ott. Ez a félreállással töltött időszak megmutatta, hogy a Broadwayre való vágyakozás segített elszakadnom a jelenlegi helyemről, ám most, hogy készen állok a költözésre, megjelent egy másik helyszín és a Broadway helyett inkább oda lenne érdemes költözzek.”

Az emberi elménk elég egyirányú és szószerinti értelmezésű tud lenni, hiszen erre van kondicionálva. Azt vettem észre, hogy gyakran válaszolok olyan kérdésekre, amik arra vonatkoznak, hogy a kérdezőnek hónapokkal korábban valamilyen határozott elképzelése, megérzése volt és vajon miért nem az elképzelések szerint alakultak a dolgok.
Az az igazság, hogy a sorsunk naponta változik, alakul. Van egyfajta sors-út, amin halad az életünk, de ennek részletei egyáltalán nem részletesen kidolgozottak.

Lehet, hogy a te sorsod az volt a Földön, hogy emberi kapcsolatokon keresztül megtapasztald a nagy szerelem átélését, mert a lelked ezt a tapasztalatot még nem élte át. Az is lehet, hogy hallatod a hangod a világban, mert ez egy kiterjedt tapasztalás a számodra, ugyanakkor mások számára is hasznos lehet. Ám ezt nagyon sok különféle módon el lehet érni. Talán író lesz belőled vagy egy olyan ember, aki minden adandó alkalommal magas szinten kifejezi a saját igazságát mások felé.

Látható, hogy a sorsunk részletei változhatnak és megújulhatnak. Mi azonban nagyon részletekbemenő fókusszal rendelkezünk emberként és az elménk lineáris módon fogja fel az életünket. Azonban pont itt találjuk azt, amit most tapasztalunk: multidimenzionálisak vagyunk és egy olyan időszakban élünk, amikor a multidimenzionalitás visszatér az emberi létbe, mindenki számára érzékelhető szinten.

Léteztek hihetetlen úttörők a történelem folyamán, akik a fényt és a multidimenzionalitást magas szinten voltak képesek magukban hordozni. Most azonban egy fordulóponthoz értünk, amikor a multidimenzionalitás már tömegesen hat ránk és elkezd beépülni az életünkbe.

Például azok, akik mostanában stresszesek vagytok, mert olyan sokféle dologgal foglalkoztok egyszerre, ezt mondjátok: „Bárcsak ne szakadnék ilyen sokfelé.” Azonban nem a sok téma egyidejűsége okozza a problémát, hanem a hozzájuk fűződő kapcsolatotok.

Ezt a magam életében is igaznak látom. Folyamatosan alkalmazkodnom kell a megújult környezetemhez, az új tapasztalataimhoz. Minél inkább képes vagyok elengedni a két-három hónappal ezelőtti elképzeléseimet is, annál inkább szabaddá válok és annál könnyebbek számomra a mindennapok.

Az élet ilyen módon való megközelítése egyre kevésbé lesz lineáris, egyre inkább multidimenzionálissá válik és valamelyest érzékelés-alapúvá. Ez a két dolog egy és ugyanaz. A multidimenzionális emberek hajlamosabbak nem az elméjük, hanem az érzéseik alapján előre haladni.

Sokan lesznek olyanok, akik ilyen furcsa beszélgetésekbe elegyednek a barátaikkal: „Igen, Peruba utazom, mert az ösztöneim azt súgták, hogy oda kell menjek.” Persze sok ismerősötök elítél, hülyének néz majd benneteket emiatt – valószínűleg nem tetszik majd nekik a döntésetek, de számukra ti egy egészen más térben működtök, amit még nem tudnak megérteni.

Bízzatok magatokban és ne foglalkozzatok azzal, hogy mások mit gondolnak.

Egyre több és több ember kezdi így élni az életét, így ez egyre inkább elterjedt dologgá válik és mindannyiunk számára az előremozdulást sietteti – vagyis ennek az energiának a kollektív leföldelését, a mindennapokba hozását jelenti.

Az ilyen módon zajló életben sokszor azt érezhetjük, hogy túl sok mindennel foglalkozunk egyszerre vagy milliónyi gondolat zúdul át rajtunk naponta. Látható, hogy a „majom-elme” (vagyis az állandó, fejünkben zajló csacsogás) szintén multidimenzionálissá válik. Egészen addig a részünk lesz, amíg hozzá nem szokunk, hogy elengedjük akár meditációval vagy egyéb módszerekkel, amik a belső csendet, nyugalmat tudják előidézni és segítenek minket a középpontunkba visszatérni.

Az emberek nagyra tartják a megvilágosodást, ám ennek útja nem mindig egy leányálom, főleg amikor egyre éberebbek vagyunk. Úgy gondolom ez egy nagy mítosz a bolygónkon, miszerint a megvilágosodás, a nagyobb tudatosság csupa „egyszarvú és szivárvány” vagyis csak öröm és rózsaszín boldogság. Akik ezen az úton jártatok vagy jártok, mi mind tudjuk, hogy sokkal több dolgot érez ilyenkor az ember, amit korábban sosem.

Néhány dolog, amire érdemes figyelni:

  • Ha nem áramlik, állj meg és várj. Várj, hogy valami más megmutatkozzon, illetve ideiglenesen állj félre egy kicsit. Adj időt a dolgoknak, legyél türelmes és meglehet, hogy ha félreállsz és jobban rálátsz a nagyobb képére annak, amit próbálsz megteremteni, rájössz, hogy valami másra van szükséged.

  • Ha úgy érzed a dolgok túl gyorsan történnek, lassíts – hiszen a külvilágban minden hozzád képest, veled együtt gyorsul és ha visszahúzod egy kicsit az energiáidat, a dolgok is lassulásba kezdenek. Ha félreállsz egy időre, a túlpörgés leáll és így lesz időd végiggondolni, hogy az adott dolgot szeretnéd-e az életedben tartani.
  • Csípd el a negatív, keserű gondolatokat/érzéseket, mint a nehéz érzések kezelési módját. Ha most egy olyan helyzetben vagy, amikor azt mondod: „Boldogtalan vagyok és ha több pénzem lenne, akkor megoldódnának a dolgok, vagy lenne munkám, vagy ha oda költözhetnék ehelyett a lakás helyett…”
    Nem ezen a módon fognak megoldódni a dolgok. El kell kapjad azokat a pillanatokat, amikor ezt az érzelmi sűrűséget érzed, erre fókuszálj, ezt alakítsd át, ahelyett, hogy a külső körülményekben keresnéd a megoldást.

Ha egy olyan besűrűsödő érzésről van szó, ami számodra nemtetsző és abba helyezed a fókuszod és a hited, hogy egy külső megoldás fogja helyretenni a dolgot, tudd, hogy valószínűleg az nem fog eredményt hozni. A körülmények változása lehet, hogy NEM veszi el magát az érzést. De az érzelmekben történő változás/változtatás meg fogja változtatni a körülményeket. Tehát dolgozz a belső világoddal ahhoz, hogy a külső világodon változtass. Dolgozz a „ARRGH!” dühöddel magadban, mert csak úgy magától nem fog eltűnni ez az érzés. Társadalmilag gyakran ezzel a bentragadt dühvel fejeljük meg minden cselekedetünket.

Sokaknál látom ezt a világban, akik változást szeretnének előidézni. Ez egy bonyolult vita manapság, mert a new age (új kori) hozzáállást gyakran bélyegzik meg azzal, hogy ez nem más, mint a fejünk homokba dugása. Gyakran hallhatunk ilyen véleményeket: „Ha csak a szeretetre és fényre fókuszáltok meg a saját energiáitokra, akkor nem figyeltek a világban zajló problémákra és nem hoztok változást.”

Az én tapasztalataim és megfigyeléseim szerint ennek pont az ellenkezője igaz. Minél elfogadóbbak és szeretetteljesebbek vagyunk önmagunk felé és minél inkább képesek vagyunk leföldeni, a mindennapjainkban megvalósítani a saját nyitottságunkat, annál inkább akarunk változtatni és annál inkább képesek is vagyunk a változtatásra. A változás egy belső folyamat, ami kifelé hullámzik és így gyakorol hatást a külvilágra.

Ám egyikünk sem képes a világ minden területére hatást gyakorolni, hiszen egyének vagyunk. Ezért egyénként olyan területek felé tegyünk lépéseket, ahová képesek vagyunk változást vinni, miközben folyamatosan figyeljük a saját energetikai egyensúlyunkat, hogy az az energia, amit mi tudunk hozzáadni ahhoz a területhez vagy másik ember felé kiegyensúlyozott legyen.

Láthatjuk például rendszeresen az aktivistáknál, akik ezt a bentragadt dühöt pont arra a területre dobják rá, ahol változtatni próbálnak, illetve épp azokra az emberekre nyomják rá, akiket próbálnak belelkesíteni, hogy ők is csatlakozzanak az adott mozgalomhoz. Ha olyasvalaki vagy, akit valaki más haragja pörgetett fel egy ügy érdekében, akkor pont abban a disszonáns energiában vagy, amiben ők és így a disszonanciát és félelmet erősíted, mert a haragnak erőcsökkentő hatása van, aminek a félelemenergia az alapja.
Nem azt mondom, hogy ne érezhetnéd ezeket az érzéseket. Mindössze arra kérlek, hogy figyeld meg az érzéseidet és figyeld meg a sűrűségüket, hiszen hatással vannak az életkörülményeidre.

Remek az a nagyobb rálátás, ami most elérhető számunkra a Földön – akár a rengeteg YouTube videó formájában vagy a hatalmas információtömeg, amihez hozzáférhetünk – de félrevezető is lehet, ha nem vesszük figyelembe, hogy számunkra mi igaz és mi nem. Sokan vannak, akik a saját útjukat, módszereiket „az EGYETLEN út”-nak nevezik, ám ezek trükkös dolgok, mert nem létezik „EGYETLEN út”, hacsak a magunk számára azt nem találjuk igaznak és az működik a mi számunkra.

Folyamatosan új tapasztalatokat élünk meg, új dolgokat próbálunk ki, új információkkal találkozunk, amik mind megértéseket hozhatnak a számunkra és megvilágíthatnak számunkra addig nem látott érzéseket vagy életterületeket.

Ez a multidimenzionalitás a mindennapokban. Mégis elfelejtjük, hogy multidimenzonálisak vagyunk itt a Földön. Ez azonban most változni fog.

A régi világban arra tanítottak, hogy a multidimenzionalitást külső erőkkel éljük meg … ezzel a személlyel van párkapcsolatod, azzal a személlyel dolgozol együtt, erre a helyre szeretsz járni … ez mind külső fókuszúvá lett téve, ezért a kapcsolódásainkat magunkon kívülre helyeztük: „Amit érzek ehhez az emberhez vagy helyszínhez kapcsolódik, tehát erre az emberre vagy területre fókuszálok.”

Most azonban először belül, bennünk történnek meg a dolgok. Ez egy lehetőség a belsőnkből induló teremtésre.

Ezért van az, hogy sokan unatkoztok, mert visszahúzódtok a többiektől, hiszen nem látjátok az értelmét a kapcsolódásoknak. Ez azonban csak egy fázis, ami elmúlik. Először a saját multidimenzionális érzékeinkkel kerülünk kapcsolatba és amikor már valamennyire hozzájuk szoktunk, visszatérünk az emberek közé és már egy egészen más tapasztalatunk lesz ugyanazokról az emberekről, ugyanazokról a helyekről.

Legyetek türelmesek magatokkal, amennyire csak tudtok. Ez egyikünk számára sem egyszerű folyamat. Most mindez telve van fénnyel és ez így lesz az elkövetkező hónapokban is.

Még ha bizonyos sötét energiákat láttok is megjelenni, ha harcokat, küzdelmeket láttok magatok körül, észre fogjátok venni, hogy ha továbbra is a magasabb nézőpontra fókuszáltok önmagatokkal és a világban való működésetekkel kapcsolatban, rendszeresen az áramlásban találjátok majd magatokat.

Így ahelyett, hogy az élet nehéznek bizonyolna a számotokra, értékelni fogjátok mindazt, amitek van és nem próbáltok beleszaladni a káoszba és nem próbáltok annak részévé válni.

A káosz nagyon csábító. Tennivalónak álcázza magát, amivel foglalkozni lehet. Az ősi ösztöneink pedig arra próbálnak késztetni minket, hogy csatlakozzunk a törzshöz.
Ám, ahogy több hónapon keresztül beszéltünk róla, valójában nem a törzshöz való csatlakozás az, amire a legtöbben vágyunk. Kissé a szélén vagyunk annak az egyre növekvő embertömegnek, akik most tanulnak új módon élni és érezni, ez pedig időbe telik.

Sok szeretetet küldök nektek és szeretném megköszönni az előrejelzésekre beérkezett adományokat. Időbe, pénzbe és energiába telik, hogy ezt elkészítsük és elhozzuk a számotokra, ezért a támogatásotok és a kedves üzeneteitek sokat jelentenek a kis csapatunk számára, akikkel együtt dolgozunk. Köszönjük!

Végül örömmel jelentem, hogy októberben megjelent a második könyvem,
Az energia megszólal 2. része. Tele van csatornázott információkkal a rendkívül gyorsan változó világunkról.

Köszönöm mindenkinek, találkozunk a következő hónapban.

Szeretettel,
Lee

Fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com

Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná anyagilag is a fordításokat, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:

Tamás Krisztina, OTP 11773119-10402960
Minden eddigi és ezt követő felajánlást szívből köszönök: Tara

 Ha valamely bejegyzés megtetszik, oszd meg bátran, ám kérlek mindig jelöld meg a forrást! Köszönöm.
 

Forrás: http://leeharrisenergy.blogspot.hu/2014/10/october-2014-energy-forecast-great-re.html

Tara – A felelősségvállalás és fokozatai

9829-1000A felelősségvállalás és fokozatai

 

A minap elfelejtettem betenni az új bérletem a tárcámba és persze a villamoson belefutottam egy ellenőrbe. Sajnos nem úszhattam meg a bírságot és azt a megoldást választottam, hogy elmegyek és bemutatom az bérletemet, a kisebb összegű büntetés reményében. Így is tettem, még aznap elmentem a kijelölt irodába, ahol meglepetésemre rengetegen várakoztak azért, hogy elrendezzék a pótdíjfizetést.

Legalább harminc ember állt még előttem a sorban, ezért várakozás közben volt időm megfigyeléseket tenni. Ami elsőnek feltűnt az volt, hogy kivétel nélkül mindannyian igazsgátalannak érezték a büntetésüket. Többen kiabálva adták ezt mindenki tudtára, mások csak egymás között ecsetelték, hogy kit milyen megaláztatás, igazsgátalanság ért. Bizonyára volt a harminc ember között egy-kettő, aki valóban jogosan reklamált, ám a többség szavaiból egy valami derült ki, hogy a legalapvetőbb lényeg felett valahogy elsiklottak: ténylegesen eltértek a szabálytól és ezért a büntetésük jogos volt. Ám ezzel valahogy nem bírtak szembenézni és mindenkit okoltak, csak önmagukat nem.

A szabályok helyességére vagy azok számonkérési módjára itt nem térnék ki, ez a bejegyzés nem erről szól. Ez a bejegyzés a felelősségvállalásról szól és arról, hogy ha képesek vagyunk felelősséget vállalni a saját tetteinkért, akkor a bosszúságunk is sokkal kevesebb, és nem kell napokig magunkkal hurcolnunk egy rossz érzést, csak azért, mert épp tévedtünk, megfeledkeztünk valamiről vagy bepróbálkoztunk, hátha megússzuk…

Amikor aznap szembesültem azzal, hogy sajnos pótdíjat kell fizessek, többféle érzelem futott át rajtam egyszerre. Egyrészt haragot éreztem, mert nem tudtam a megszokott módon elutazni A-ból B-be. Volt bennem szomorúság és jelen volt némi fanyar humor is, ami rámutatott, hogy „most így jártál babám”, amit követett egy elengedés, belenyugvás, miszerint itt nincs mit tenni, megadom magam a helyzetnek, mert ez a legjobb döntés a számomra ebben a pillanatban.
Tisztában voltam vele, hogy a helyzet gyakorlatilag az én hibám, senki más nem felelős azért, mert nekem ma pótdíjat kell fizetnem. Én voltam az, aki nem tettem be az érvényes bérletet a tárcámba, hiába volt ennek oka egyszerű feledékenység, ettől még a helyzet az, ami.

Érdekes, hogy azt a szabályt olyan könnyedén elfogadjuk mi emberek, hogy ha valaki lop, csal, gyilkol, akkor ha elkapják, annak a börtönben a helye. Azt vajon miért olyan nehéz elfogadni, hogy az utazásra kiírt szabályokat megszegjük és elkapnak, akkor bizony pótdíjat kell fizessünk? Értem én, hogy ez váratlan és kellemetlen kiadás, én sem örültem neki. Ám én voltam (sajnos) az egyetlen ember ott, aki nem dühöngött és nem próbáltam az „igazamat” a sorban álló idegenek szavai által megerősítve látni. Az egyetlen különbség mindössze annyi volt, hogy én hajlandó voltam felelősséget vállalni a feledékenységemért és ennek következményeiért. Bár nem örültem, de nem voltam boldogtalan vagy dühös és ingerült sem. Az esettel járó érzéseim az eset alatt feljöttek, megéltem őket és le is tettem őket, ezért nem rombolták le a napi és főleg nem a heti hangulatomat.

Az 1. lépcsőfok

Ha hajlandóak vagyunk felelősséget vállalni a saját tetteinkért, akkor sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak vagyunk. Az életünk minél több részéért vagyunk képesek felelősséget vállalni, annál nyugodtabbá válik az életünk – ez egy egyszerű képlet. Hogy miért? Mert amíg másokat próbálunk hibáztatni a saját életünkben bekövetkezett, megélt dolgokért, addig az áldozat szerepben tartjuk magunkat és ez azzal jár, hogy teljes tehetetlenséget élünk meg, úgy érezzük nincs választásunk. Ez pedig erőtlenné tesz minket és szélsőséges esetben pánikhangulatot kelt bennünk és akár agressziót is hoz magával. Ez pedig senkinek sem jó, megoldást sem hoz és nem tünteti el a már megélt helyzetet sem. Az első kulcs a hajlandóság.

A 2. lépcsőfok

A felelősségvállalás következő lépcsőfoka az, amikor már nem csak a tetteinkért vagyunk képesek felelősséget vállalni, hanem azért is, ahogy a körülöttünk lévő emberek reagálnak ránk, ahogy viselkednek velünk. Hiszen a legtöbb esetben a környező világunk minket tükröz vissza. Megmutatja, amire nem látunk rá magunkban, amit akár rejtegetünk magunk elől. De megmutatja azt is, amit megélünk és magunkból kisugárznk. Ez lehet teljesen pozitív, örömteli dolog is.
Az életünk, a jelen pillanatunk a múltbéli és jelen döntéseink következménye. Választások sorozatának eredménye, a mi saját választásainké. Azáltal formálódott és formálódik most is a valóságunk, hogy mire mondtunk nemet, mire mondtunk igent, mit cselekszünk meg és mit nem. Így vagyunk a saját életünk teremtői.

A 3. lépcsőfok

Az ezután következő lépcsőfok az, amikor már nem csak a cselekedeteinkben, közvetlen környezetünkben és életünkben látjuk meg azt, hogy mi hozzuk létre az eseményeket, de abba is betekintést nyerünk, hogy nagyobb léptékben az egész életünk a mi színpadunk és bizonyos emberek és események a mi rendezői kérésünkre bukkannak fel az életünk különböző szakaszaiban, hogy segítsenek egy-egy választott életfeladat kiteljesítésében.

Hogyan gyúrjuk a felelősségvállalásra?

Természetesen nem mindig (sőt ez a ritkább) vagyunk olyan lelkiállapotban, amikor ilyen magas szinten képesek vagyunk rálátni a saját életünkre. Ám mindig használhatjuk az egyszerű utat – ami a kisebb dolgokért történő felelősségvállalás. Kezdjük kicsiben és haladjunk lépésről lépésre. Egy hegymászó sem azzal kezdi a gyakorlást, hogy első alkalommal a Himalájának indul neki. Előbb dombokat, kisebb magaslatokat keres és felméri a saját erejét. Ahogy egy futó sem a maratonnal indít, előbb kisebb távokon építi fel az állóképességét.

Épp így van ez a lelki életünk dolgaival is. Előbb kisebb dolgokban nézzük meg, hogy mennyire tudunk jelen lenni. Például amikor épp megbüntet az ellenőr, észreveszem-e a saját érzelmeimet? Be tudom-e azonosítani őket? Már ez az icipici figyelemváltás is olyan erősen ki tud mozdítani az adott drámai helyzetből, hogy sokkal kevésbé érezzük magunkat elsodorva az esemény(ek) által.

Élő példa

Megkérdezhetjük magunktól (akár utólag is), hogy én milyen szerepet játszottam ebben a helyzetben? Mit tükröz ez belőlem? Miért volt erre szükségem? Mit tanultam belőle? Ez miben az én felelősségem?

Jelen esetben én tisztán láttam, hogy az én felelősségem a feledékenységem volt. És mit tanultam belőle? Az biztos, hogy a következő hónapokban jobban odafigyelek majd, hogy legyen nálam érvényes bérlet. Mit tükröz ez belőlem? Elkalandozó volt a figyelmem, és szükségem volt egy kis földelődésre – ez egy elég egyszerű módja volt a teremtésnek a részemről, amit persze nem tudatosan idéztem elő, de egyértelműen én húztam be ezt az élményt az életembe. A küldetését teljesítette, mert visszahúzta a figyelmem a jelenbe és cselekvőbbé, kreatívabbá tett.

Természetesen nem kell minden alkalommal valami kellemetlen eseményt összehozzunk magunknak, hogy egy energetikai váltást idézzünk elő az életünkben. Nekem ez most azért is volt hasznos, mert megfigyelhettem az emberi reakciókat – ami mindig érdekel – és lám, egy bejegyzés is születik belőle.

A különbség

Az, hogy igyekszünk megkeresni az adott helyzetben a számunkra jót és hasznosat nem pusztán egy általános pozitív gondolkodás, hanem felelősségvállalás. A különbség az, hogy a felelősségvállalásban szembenézünk azzal is, ami kellemetlen. Nem söpörjük a szőnyeg alá azt, ami nem tetszik, hanem szembenézünk vele és vállaljuk a felelősséget, a következményeket és mindezzel együtt keressük azt, hogy az adott esemény milyen ajándékot hordoz a számunkra. Mert minden esetben hordoz, kivétel nélkül.

Tamás Kriszti Tara

Amennyiben a felelősségvállalás (vagy egyéb) témakörben szeretnél a saját életedben lévő eseményekre más nézőpontból rálátni, keress meg és egy magánóra (Múzsabeszélgetés) keretében a kettőnk közös figyelme a te megoldásaid felé irányul.
Részletek itt: http://www.egyensulyban.com/muzsa-beszelgetes.html