Tara – Negatívból kreatívba

 

Taraprofil-9829

Az energia semleges. Mindig. Hogy mire használjuk, rajtunk múlik.

A harag, a düh is épp olyan energia, mint az öröm, az adrenalinfűtött állapot, a lelkesedés. Ugyanaz, más színben. Míg az egyiket igyekszünk kerülni, addig a másikat keressük, vágyunk rá. Pedig a szín mögötti lényeg ugyanaz.

Ahhoz, hogy ezt meglássuk, először az érzelmeinket kell megtanuljuk felismerni. Te hányféle érzelmet tudnál felsorolni?

Ha 4-5 megnevezése után leállsz a listával, akkor még nem mélyedtél el a többiben, keresd az árnyalatokat. A világ gyönyörű színpompáját az érzelmeink sokszínűsége, különböző mélységei adják. Az életünket az érzelmeinken át tapasztaljuk meg. Annak alapján alkotunk véleményt valamiről, hogy milyen érzelmek kísérik az adott dolgot, mit érzünk az adott pillanatban. És persze hajlamosak vagyunk túlzásokba esni és ha az egész napunk alatt egyetlen rossz dolog történt velünk, azt mondjuk a nap végén, hogy ez bizony rossz nap volt. Pedig a sokezer pillanatból aznap csak pár volt kellemetlen. Érdekes, hogy ritkán használjuk ezt az általánosítást a pozitív érzelmekre, általában csak akkor, ha szokatlanul erős örömérzetet élünk meg.

Most a negatív érzelmi energiák oldaláról szeretnék közelíteni, mert az életemben spontán módon már többször megtapasztaltam, hogy ezek rendkívül erős energiák és ha nem hagyom magam elragadtatni az árral, vagyis tudatos megfigyelője vagyok a saját tombolásomnak és belső kavargásomnak, akkor bizony hasznomra válik ez a felgyülemlett erő.

Épp úgy, ahogy egy kés is csak egy üres tárgy egészen addig, amíg valamire fel nem használjuk. Tudjuk, hogy kenhetünk vele vajat, vághatunk vele kenyeret vagy használhatjuk vérontó fegyverként is. Az energia is csak egy potenciál, amíg irányt nem adunk neki, amíg hozzá nem tesszük a bennünk lévő szándékot.

A harag (színű érzelem) általában hirtelen tör ránk, váratlanul óriási mennyiségű energia jelenik meg a testünkben, ami azonnali irányt követel magának. Mivel nem vagyunk hozzászokva ekkora energiamennyiséghez a testben, ezért kényelmetlennek érezzük és egyetértünk a belső követeléssel, azonnal szabadulni akarunk tőle. Érdekes, hogy épp ez történik egy hirtelen felkacagás esetében is, de ott egy picivel kevesebb energia bukkan fel, ami könnyebben kezelhető. Mindez a „kezelés” persze leginkább automatikusan működik bennünk. Egyfajta túlélő módszere a testnek, ami kommunikációban az aggyal működésbe lendíti az ismert reakció-utakat, tehát azonnali megoldásokat kínál a felgyülemlett energia levezetésére. Ilyenkor a cselekvéseink is automatikusak… kiabálunk, hadonászunk a végtagjainkkal, toporzékolunk vagy ütünk, vagyis valamilyen úton kivezetjük a testből a plusz energiákat, amikkel nem tudunk mit kezdeni. Ez már gyerekkorunkban is így van, és sajnos nem tanítják a harag kezelési módját, így általában ugyanebben az automatizmusban éli le az ember az életét. Ám ennek nem muszáj így lennie.

Amint tudatossá válunk az adott pillanatra, máris lehetőségünk van nyakoncsípni az adott energiát és nekünk jobban tetsző irányt adni neki. Tudatossá válni rá mindössze annyit jelent, hogy tiszában vagyok azzal, hogy épp kiabálok, hogy épp olyan sok levegő tolult fel a tüdőmben, hogy érzékelem a belső nyomást. Hallom magam, ahogy kiabálok, látom magam, ahogy tombolok – ekkor, még ha nem is vagyok képes irányítani, de már megfigyelőjévé váltam a folyamatnak. Nem baj, ha nem sikerül uralni elsőre, másodikra… a lényeg a figyelem, a jelenlét.

Mondok pár saját példát, hogy lásd hogy tud mindez megjelenni a mindennapokban. Ezeket olvasva egész biztos vagyok benne, hogy azonnal eszedbe jutnak majd példák a saját életedből is.

Régen, aktív táncos korszakom hajnalán a színpadra lépés előtt eléggé izgultam. Ennek az érzésnek a neve lámpaláz, de én simán csak félelemnek hívtam. Általában akkor jelent meg bennem, amikor már a függöny mögött álltam és vártam, hogy kilépjek a színpadra. Az öltözőben még nem volt jelen, sőt a színpadra vezető lépcsőn sem. Pont a függöny mögött állva mutatkozott meg. Egyik pillanatról a másikra mérhetetlenül sok energia jelent meg a gyomromban, erős kavargással. Szerencsére az automatizmusom nem hányingerrel, csak remegéssel reagálta le a dolgot, így lehetőségem volt megfigyelni. Minden fókuszomat erre a kavargásra irányítottam és úgy tekintettem rá, mint egy belső tüzijátékra és gondolatban kiküldtem a rakétákat felfelé a fejtetőmön, oldalt a karjaimon keresztül és átengedtem magamon mindennek a hullámzását.
Ez még csak egy kezelési módja volt ennek az energiafelfokozódásnak. Később már irányt is tudtam adni neki. Minden alkalommal felbukkant, így remek gyakorlás volt ez a számomra. Később már számítottam rá és ezért a belső feszültségnek már én adtam irányt, hasznosítva a többletenergiát. Arra használtam, hogy képzeletben elárasztottam vele a testemet, így a gyomromban lévő feszültség eloszlott minden irányba és hagytam, hogy a szétáradó energia feltöltse és könnyűvé, mozgékonyabbá tegye a testem. Így mikor kiléptem a színpadra, plusz életerővel telve érkeztem meg a közönség elé. Ahelyett, hogy lebénított volna, a félelem átfordult támogató erővé.

A legfrissebb átfordítós élményem épp most volt, futás közben. A futópálya egy gyönyörű, nagy parkban van, a gyalogosok mégis szeretnek a keskeny pálya puha anyagán sétálni. Amíg nincsenek útban, nem gond. Ám ma útban voltak. Kikerülhetetlenül. Mikor megláttam őket, éreztem, hogy azonnal óriási energiatöbblet keletkezik bennem, ez az úgymond „mindjárt felrobbanok” állapot. Rákiabáltam a pályát teljes széltében elfoglalókra, és szerencsére észrevették magukat, így tovább tudtam haladni. Ám a düh nem olyan érzelem, hogy csak úgy jön és megy, az első kiáradás után általában még bőven van hátramaradó energia belőle. Ezt éreztem is magamban és úgy döntöttem, hogy nem mérgezem magam vele, tehát nem forrongok, hanem a hasznomra fordítom. A bennem lévő többletenergiát gondolatban egy pillanat alatt átáramoltattam az izmaimon futás közben és olyan lendületet adott ez a testemnek, hogy a szokásos 2 kör helyett 3 kört futottam könnyedén, erős fáradás nélkül.

Jó dolog, ha van hová elvezetnünk a plusz energiákat. Ha bent marad a testünkben, akkor gondokat is okozhat és a maga módján talál utat, sokszor betegségek formájában, hogy a test újra egyensúlyba kerülhessen. Ezért (is) fontos a tudatosság, mert, ha felismerjük a plusz erő jelenlétét, mi adhatunk neki irányt. Akár kicsit késleltetve is, amit általában valamilyen kreatív dologba tudunk belevinni. Lehet, hogy csodásan kitakarítjuk a lakást, vagy lakodalomnyi ételt főzünk, esetleg nekiállunk egy új fejezetet írni a könyvünkbe, kétszer annyit tudunk gyakorolni a kedvenc hangszerünkön, stb.

Ha érzékeled magadban a többletet akár jó érzésekkel, akár kellemetlenekkel, tudd, hogy lehetőséged van kezdeni vele valamit. Erőt kaptál, tekints rá ajándékként, mint a váratlan plusz pénzre. Arra általában mindenkinek van egy válasza, hogy mit kezdene, ha plusz pénz állna a házhoz. Vajon mit tennél, ha plusz energiákhoz jutnál? Vedd észre, hogy az élet bőségesen ellát plusz energiákkal, érzelmek formájában. Mit akarsz vele kezdeni? Építsd be, vezesd ki, adj formát neki, teremts, alkoss, mozgasd, tartsd áramlásban. Ne félj a negatív érzelemtől, hiszen az pusztán színezett energia.
Az energia pedig semleges. Mindig. Hogy mire használjuk, rajtunk múlik.

.
Tamás Kriszti Tara

http://www.egyensulyban.com

 

 

 

 

 

Advertisements

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s