Terápia -Életút

életút.jpgMa azon filozofáltam a villamoson hazafelé, hogy ha most meghalnék, a lelkem hogyan tekintene vissza az életemre.
Aztán arra gondoltam, hogy játsszuk végig ezt a gondolatmenetet. Nyilván az emberi elmémen, egómon keresztül tudok most csak rálátni az eddigi utamra, de tágítsam ki a nézőpontot amennyire csak képes vagyok rá. Jelenleg “csak” erre az életre tekintve, nem véve számításba az életeken átfolyó fejlődési ívet, amire a lélek rálát, én emberként nem.

Akinek van kedve szintén egy tágabb nézőpontból tekinteni önmagára, az alábbi kérdések segíthetnek. Kicsit hosszabb lélegzetű, mély önterápia ez. Tollat, jegyzetet, diktafont vagy egy Hivatásos Múzsát készítsünk elő magunk mellé.

A környezetünk formálja emberi mivoltunk legnagyobb részét, az egónkat, a viselkedésünket. Születésünk után magunkra öltjük a környezetünket, mint valami ruhát és ezek nagy részét egész életünkön át viseljük. Ha levetkőzni nem is tudjuk minden részletét, annak tudatosítása, hogy ez egy “ruha”, sokat segít önmagunk és mások elfogadásában, növeli az önismeretünket.tojgli-sor
Lássuk a kezdő kérdéseket a gyerekkorból:
Mikor születtem, milyen életforma jellemző leginkább erre az időszakra? Milyen társadalmi közösségbe születtem? Melyik földrészre, országba, városba születtem? Kik a szüleim, nagyszüleim, rokonságom és az ő baráti körük? Van-e testvérem? Milyen hitrendszer vesz körül? Mit tartanak a szüleim fontosnak, amire szeretnének megtanítani? Milyen szülői, nagyszülői mintákkal találkozom, amiket gyerekként automatikusan magamévá teszek vagy erősen elutasítok? Milyen következtetéseket vonok le a környezetemből? (Például: A hallgatag emberek gonoszak. Ha sírok, apám nem vesz emberszámba. Akkor vagyok értékes, ha engedelmeskedem. Csak az szép, aki mosolyog. És milliárdnyi hasonló felszínesebb vagy sokkal mélyebb mondatok.)
Milyen félelmeket tanulok el másoktól, mi számít örömnek, sikernek?
Kiket választok barátaimnak és miért?
Milyen mintákat tanultam, milyen drámák értek, amik arra ösztönöznek, hogy egy bizonyos irányba induljak el? Milyen alapminták formálják a sorsomat?tojgli-sorAmikor ezeket és ehhez hasonló kérdéseket megválaszoltuk magunknak, akkor behívhatjuk konzultációra a lelkünket, intuíciónkat, magasabb énünket, kinek mi… Tegyük fel ezeket vagy hasonló kérdéseket is és figyeljünk a belső válaszainkra.

Mit akart a lélek megtanulni ebben az életben? Kiállást önmagamért? Értékemen kezelni önmagam? Türelmet, megbocsátást megtapasztalni? Felelősségvállalást, felelőtlenséget? A tapasztalatot, hogy minden egyes cél elérhető? A magányt vagy a magányon való túllépést? Komfortzóna tágítást? Kommunikációt vagy remeteséget? Egységet vagy kettősséget? Elnyomást vagy felszabadulást?
Mi az életemben látott leggyakoribb motívum?

Aztán a jelenidőre is nézzünk rá:
Itt és most mitől félek (még)?
Milyen döntéseim vezettek el a jelen pillanatomig? Döntöttem volna-e másként? Milyen érzelmi állapotok határozták meg a korábbi döntéseimet (félelem, megfelelési vágy/kényszer, tagadás, örömvágy, ellentmondás, harc, igazságkeresés…) Akarok-e ezen változtatni?
Itt és most mi tesz boldoggá és miért? Hajlandó vagyok-e boldog lenni? Kapaszkodom-e keserűségbe, önsajnálatba és miért?

Mi ad nekem erőt? Mi tölt fel érzelmileg? Mi okoz bennem megkönnyebbülést? Milyen eseménytől, milyen típusú emberektől érzem magam feltöltődve? Mi csal széles mosolyt az arcomra, amitől felállok és cselekedni kezdek? Mi az, ami éltet? Amikor felállok és cselekszem, mit teszek, mifelé törekszem? Mi a vágyam, amit az örömteli cselekvés közelebb hoz a számomra?

Majd egy kicsit nézzünk tovább is:
A jelen pillanatom és eddigi tapasztalataim milyen jövő felé visznek? Akarok-e ezen változtatni? Mi felé szeretnék haladni?
(A hogyan érek oda egy külön terápia része.)tojgli-sorNincsenek helytelen válaszok. És nincs egyetlen helyes út sem. Önmagunkon belül is több út létezik. Van úgy, hogy szeretnénk változtatni, de ebben a pillanatban még nem érezzük magunkat elég erősnek, hogy megtegyük. Ez is egy válasz. A lényeg, hogy tudunk róla. És amikor eljön egy olyan időszak, amikor elég erősnek érezzük magunkat, erős bennünk a hajlandóság, a vágy, az elszánás, akkor sokkal könnyebben tesszük meg a lépéseinket, mert sokkal többet tudunk már önmagunkról, tisztábban látunk rá a saját utunkra. Könnyebben és könnyebb szívvel hozunk döntéseket.

Nézz rá az életutadra és lásd, hogy mennyire szépen rendeződött össze minden eddig is.
Mindennek meg van a maga ideje. Semmi sem történik előbb vagy később, mint kéne. Pont akkor történik, amikor mi készen állunk rá. És az a legmegfelelőbb időpont.
tojgli-sorHa szeretnél ezekkel a kérdésekkel dolgozni, de úgy érzed egyedül nem menne olyan jól, egyszerre ez sok vagy esetleg félsz a válaszoktól, keress meg! Ez mind természetes érzés és nem is kell egyedül csináld, ha nem akarod. Együtt haladunk, olyan lépésekben, amiket könnyebb egy lendülettel feldolgozni. Ehhez a tág témához biztonságos teret nyújtok neked és melletted vagyok.

Tara
www.egyensulyban.com
2017.02.17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reklámok

Érzelmi mintáink

mintak1Hallgatok egy zenét, ami egy régi kedvesemre emlékeztetett. Erre a zenére egyszer nagyon-nagyon jót táncoltunk és amíg együtt voltunk, ha ez a zene megszólalt, mindig összemosolyogtunk, emlékezve arra a csodás táncra és összehangolódásra.
Ez a fiú már nincs az életemben sok-sok éve. Ha ezt a zenét hallom, ő továbbra is eszembe jut, de már hallom a zenét is, nem csak az emlékeket.

Erről eszembe jutott mennyire erősen tanuljuk az érzelmeinket (egy zene, egy kapcsolódás, egy érzelem?). Hogy mennyire minták alapján építjük fel ezt is magunkban, mint emberi viselkedést és reakciókészletet. Hogy az érzelmeink valójában mennyire nem a sajátunk. Most nem arra gondolok, hogy kitől tanultuk őket és a mi érzelmünk az övék-e. Mint például a szüleinktől ellesett érzelmi reagálási minták. Mert az övék sem az övéik, ők is tanulták.

Messzebbre gondoltam magam. Az futott végig bennem, hogy az érzelmeink mennyire nem egyenlőek a valódi lényünkkel. Azzal, aki ‘Én Vagyok’.

Amikor megszületünk, már jövünk egy rakás beépített mintával (karma és társai) és tervvel (születés előtti élettervek) de az új bébi minden alkalommal újratanulja az épp aktuális viselkedési formákat. Mint amikor egy másik kultúrát megtanulunk… ő is felzárkózik az adott kulturális környzethez és érzelemmintákhoz, viselkedési mintázatokhoz.

Megtanulunk haragudni, csalódni, megsértődni, elvárni.
Mint amikor a fiatalok (mentor vagy odafigyelő szülő híján) a tévéből, filmekből próbálnak meg viselkedési mintákat felszedni. Ott látnak egy mintát, hogy a szereplő bizonyos élethelyzetben hogyan reagál, milyen érzelmeket mutat. És jobb híján, vagy mert azt gondolják menőnek (hiszen a kedvenc sorozatukban látták) magukévá teszik ezt a mintát. Ha a filmben a főhősnő párkapcsolatában probléma adódik, ott legtöbbször féltékenységi jelenetet láthatunk, gyanakvást, a másik háta mögötti cselekvéseket, félreértelmezéseket. Hiszen a dráma, a játszma adja el a filmet és a dráma által keltett feszültség, amit lehet kiengedni és fokozni is. De aki önmaga egyéni részleteit nem ismeri és mintákra éhes, első körben ezekkel a kreált drámákkal találkozik. Sajnos. Hát féltékeny lesz ő is hasonló helyzetben. Pedig akár kommunikálhatna is. De nem tudja, hogy ez is egy választható lehetőség. Mert erre nem látott még mintát.

A legtöbb érzelmi mintánkat egészen pici gyerekkorunkban tanuljuk el a minket körülvevő világból. Ám nem lebecsülendő a tinikorban vagy akár felnőttkorban tanulható minták sora sem. Mindig képesek vagyunk tanulni.

Ha tisztában vagyunk a saját érzelmeinkkel (tanult vagy sem, már a miénk), használhatjuk őket arra, hogy utat mutassanak nekünk, hogy épp milyen irányba mutat az érzelmi vezérlőrendszerünk (ahogy Abraham is nevezi). Avagy az érzelmeink minősége a rezgésünk minőségét mutatja. Ha többségében negatív, fájdalmas, félelemteli, akkor ezen a lelombozó szemüvegen keresztül látjuk a világunkat, ez lesz a további teremtéseink alapja is. Ha érzelmeink többnyire örömteliek, bizakodóak, akkor ezt is keressük és látjuk nyomait az életünkben.

A hangsúly azon van, hogy többségében, többnyire milyen töltésűek az érzelmeink. Egy örömteli embernek is lehet nehéz vagy szomorú napja, időszaka és fordítva. Amikor azonban tudatosan megfigyeljük az érzelmi reakcióinkat, könnyebb új utakat, új mintákat kialakítani.

Könnyebb a zenéhez kapcsolt erős emlékképet és érzelmi reakciót elhagyni és újra megjelenik a zene. A maga önálló formájában. Érzelmi kötésektől mentesen. És ha akarjuk, hozzáköthetünk egy teljesen új érzést is.

Tamás Kriszti Tara
2017.02.02.

http://www.egyensulyban.com