Álomfejtéseink

dreamingSokszor kérdezik tőlem, hogy mit jelentenek az álmaink. Mennyire valós az ott kapott információ, ha esetleg nagyon intenzív maga az álom vagy sok részletre emlékezünk – ami nem napi szintű jelenség.

Természetesen az álomfejtés mindig is érdekelte az embereket, hiszen már régen is izgatott minket, hogy mi van az ébrenléten túl, mi van az életen túl, a “kishalálban“, ahogy az alvást nevezték. Titokzatosnak, misztikusnak élték meg ezeket a kapott képeket, hiszen ezek hatással tudnak lenni az érzelmeinkre és így a hangulatunkra, reakcióinkra ébredés után. Vajon mennyi ezekből a valóság? Milliónyi álomfejtő könyv és kutatás létezik ma is.

Ahogyan én látom, leginkább mi magunk tudjuk megfejteni a saját álmainkat, hiszen a szimbólumok, amiket látunk, számunkra hordoznak jelentést. A mi saját képi világunkból merítődnek, ahogy az elme igyekszik képpé formálni, értelmezni azt a nagy mennyiségű információt, amit a korlátlanságban megéltünk az álom megváltozott tudatállapotában.

Nemrég volt egy újabb, nagyobb jelentőségű álmom, amiről eszembe jutottak korábbi erős álomszimbólumok és mintázatok. Azért osztom meg ezeket most veletek, mert ezekből a példákból kiindulva ihletet, ötletet kaphattok arra, hogy a saját álmaitokat jobban megértsétek, az egyéni szimbólumaitokat jobban felismerjétek.

A minap álmomban fényképet készítettem és sok év óta, most először sikerült éles képet csináljak, minden gond nélkül. Ezen még álmomban is meglepődtem. Mert annyira intenzív volt a meglepetés élménye, hogy egy pillanatra tudatossá váltam és emlékeztem, hogy bizony a fényképkészítéssel mindig gondjaim voltak az álmaim alatt (a való életben ez sosem volt probléma). Álomállapotban általában a kamerával adódtak nehézségeim. Például lenyomtam a gombot és mégsem készült fotó, vagy lecsúsztam a pillanatról, az elkészült kép törlődött. Legtöbbször azonban az élességbeállítással voltak gondjaim. Még ha sikerült is fotózni, a képek sosem voltak élesek. Leginkább már készítés közben hiába próbálgattam a zoomot állítani, sehogy sem volt jó. Most először azonban minden pöpecül sikerült. Igazán örömteli élmény volt ez ébredés után.

Számomra ez jó visszajelzés volt arra, hogy az életemben egy olyan ponton vagyok, ahol végre megtaláltam a saját fókuszomat, a saját irányomat, ami erőt ad és egy újfajta magabiztosságot teremt, új alapokon.

Az álmaink legtöbbször csupán feldolgozásai a minket ért eseményeknek, a hozzánk befutott sok-sok információnak, amit az elme próbál feldolgozni. Alvás közben töltődünk fel, kapcsolódik a lelkünk a felsőbb énünkhöz, piheni ki a fizikai lét fáradalmait és gyűjt be további infókat, amik segítségünkre vannak. Mivel az elménk ilyenkor a feldolgozással vagy teljes pihenéssel van elfoglalva, mi magunk nyitottak vagyunk arra, hogy kikalandozzunk ebből a fizikai létből, megtapasztaljunk más valóságokat, dimenziókat, illetve más síkokon tanuljunk, bővítsük ismereteinket. Ezekre az álmokra azonban a legtöbb esetben egyáltalán nem emlékszünk, mert olyan mély szinteken zajlanak. Maximum néhány képfoszlány, halvány emlékkép szűrődik át az elmén keresztül, miközben visszatérünk a fizikai test fókuszába. A visszatérő álmokra azonban általában jobban emlékezünk és remek útjelzők tudnak lenni, ha olvasunk bennük.

Az évek során megtanultam értelmezni a saját szimbólumrendszeremet és a visszatérő álmok mindig szépen jelezték, hogy éppen hogyan állok a saját fizikai létezésemmel, milyen félelmek, blokkok állják utamat, illetve ha változás előtt/alatt álltam éppen.

Gyerekkoromban sokszor álmodtam azt, hogy nem tudok lépcsőn felfelé haladni. Ez annyira frusztráló volt álmomban, hogy ébredés után is áthatotta a hangulataimat. Általában nem volt elég erős a combizmom, hiába erőlködtem, nem bírtam feltolni magam a következő lépcsőfokra. Sokszor volt az is, hogy ráléptem ugyan a lépcsőre, de ahogy ráhelyeztem a súlyom, a lépcső elolvadt és én belesüllyedtem, néha benne is ragadtam. Később aztán már könnyedén szaladtam felfelé a lépcsőkön.

Ez azt mutatta nekem, hogy mennyire kevés önbizalommal rendelkeztem akkoriban, nem tudtam megállni a saját lábamon, nem éreztem biztos talajt alattam, illetve nem tudtam kiállni önmagamért. Idővel aztán ez sokat változott az önismereti útnak köszönhetően.

Emlékszem sok víz-jellegű álomra is, amikor hatalmas cunami vízfalak magasodtak fölém, jelezve ezzel, hogy mekkora érzelmi hullámok mozognak bennem éppen. Ezeknek a hullámoknak az elcsitítása, egy döntéssel való megszüntetésük mutatta számomra, hogy mennyire tudom kezelni, megzabolázni az érzelmeimet. És persze ott voltak a különféle repülős álmok, amikor a szabadságom sokféle fokozatát éltem meg, néha még álomban is tanítva – az eszköz nélküli repülésre oktatva másokat.

A leggyakrabban visszatérő álmom azonban az autóvezetés szimbólumával érkezett.

Sok évig vezettem úgy autót, hogy nem működött a fék, nem működött a kormány. A fék hiánya miatt sok balesetet éltem meg, ütköztem bele másik autókba, hajtottam bele az óceánba vagy szimplán sodródtam félelemmel telve és teljes tehetetlenségben. Néha volt félig-meddig fékem, máskor a kormányzás működött hellyel-közzel jobban. Idővel már elkerültem a baleseteket azzal, hogy képessé váltam a kormányt kezelni, de fékem továbbra sem volt. Aztán hirtelen jött a váltás itt is. Meglepően nagy kvantum-ugrással. Egyszer nem csak azt éreztem, hogy nyugodtan vezetek és ura voltam a járműnek, amin minden működött, de már nem is autót, hanem egy buszt vezettem. Elszabadult busz volt, rajta jópár emberrel és én felléptem, bevállaltam a vezetést és megmentettem őket a balesettől. A helyszínről tovább vezetve észrevettem, hogy a busz mögé becsatolódott egy utánfutó, amin még több ember ült, mint a buszon. Ezen akkor nagyon meglepődtem. Annyira, hogy ekkor is tudatossá váltam álmodás közben.

Főleg ezek az autóvezetős álmok mutatták meg számomra, hogy épp mennyire vagyok képes kezelni az életemet, milyen üzemmódban járom az utam. Pánik, kapkodás, félelem, tehetetlenség? Vagy magabiztosság, felelősségvállalás? Emlékszem, amikor megláttam azt a sok embert, aki hozzám csatlakozott akkor, mennyire jólesett a megerősítés, hogy immár képes vagyok nem csak magamat, de másokat is eljuttatni a megfelelő helyre.

A saját álmaim számomra mindig is sokatmondóak voltak. Mindig színesek, tartalmasak, izgalmasak. Ha író lettem volna, csak az álmaimból merített történetek leírásával sok könyvet megtöltöttem volna. Számomra az álmok világa volt az első kapu, amin át jobban kapcsolódni tudtam a fizikain túli léthez. Mondhatom azt is, hogy az álmokon keresztül kezdett formálódni az intuícióm és összehangolódási képességem, amit ma már napi szinten használok a saját életemben és a múzsamunkámban is. Mindig is nagy kíváncsisággal fordultam az álmaim felé, mert imádom a történeteket, amiket kapok alvás alatt. Egy darabig álomnaplót vezettem, amit ajánlok mindazoknak, akik hasonló érdeklődéssel fordulnak a saját álmaik felé. Hasznos a saját szimbólumrendszerünk feltérképezésében. Aztán egyszercsak ebből az álomból is felébredünk…

Szép álmokat!
Tara

2017.08.14.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Reklámok

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s