Kirándulás extrákkal

SAMSUNG CAMERA PICTURES
Tegnap elkirándultunk egy hegytetőre. Én cipeltem a termetes hátsómat és egy kb. 5 kg-s hátizsákot. Ne kérdezzétek mitől volt olyan nehéz, magam sem tudom. Többször felajánlották a fiúk, hogy viszik a hátizsákom. Én nem adtam. Nem, nem azért, mert túl gőgös lettem volna, vagy túl emancipált, hogy segítséget elfogadjak. Még csak nem is azért, mert bizonyítani akartam volna magamnak vagy másoknak, hogy márpedig fel tudok menni a plusz súllyal is a hátamon és hű de kemény vagyok.

Ami azt illeti örömmel elfogadok segítséget, örömmel veszem, ha férfiak felajánlják erejüket és támogatásukat. A táskát azért akartam én vinni, mert kíváncsi voltam.
Kíváncsi voltam, hogy érzem-e egyáltalán és ha igen, a túra mely pontján azt, hogy ez most már sok, könnyítés kéne. A saját erőmet teszteltem. Nem volt célom, hogy fogamat összeszorítva, esetleg vért izzadva felküzdjem magam. Egyszerűen csak kíváncsi voltam. És akárhányszor kérdezték, én mindig magamba figyeltem egy kicsit, és úgy éreztem, hogy még messze van az a pont, amikor letenném azt a zsákot. Így aztán vittem tovább a csúcsig.

Felértünk, örültünk, megpihentünk, majd indultunk vissza. Ekkor újból kaptam egy felajánlást, hogy viszik a zsákom. Most odaadtam. Mert ekkor már TUDTAM, hogy simán vinném egész úton lefelé is, mert képes vagyok rá. A kíváncsiságom kielégülést nyert. Így aztán nem volt szükség rá, hogy további visszajelzéseket gyűjtsek be magamtól, magamnak. A hátizsákot átadtam és trappoltam le a hegyről.

Azért írom le mindezt, mert a lelkünk is választhat magának olyan utat, olyan életet, amit nehéznek élünk meg, de csupán egy kíváncsiság van mögötte. A lélek kíváncsisága, a kalandvágy, önmaga megélése egy másik nézőpontból. A fizikai nehézségek pedig visszajelzések. És út közben is választhatjuk a könnyebb továbbhaladást. Amikor pedig elérkezünk a tapasztalásaink által egy olyan pontra, ahol már értjük, már TUDJUK, megy ez nekünk, akkor a pluszban bevállalt nehezítő körülményeket könnyebben lepakoljuk és az életünk további menete könnyed trappolássá válhat. Az önismeret egy olyan eszköz, ami segít rálátni, hogy akarjuk-e vinni még az aktuális terhet vagy sem. Megértést ad, így a választást is könnyebbé teszi a számunkra.

Tara
2018.10.20.

Ha szeretnél tisztábban rálátni a saját utadra, gyere egyéni konzultációra. Várlak szeretettel! Tara
időpontegyeztetés itt: hivatasosmuzsa@gmail.com

kislogo-blogra

 

 

 

Reklámok

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.