Terápia-1: És ezt szeretem!

A facebook oldalamon már írtam, hogy idén újra elvonultam magammal pár nap terápiába. De a pár nap ilyenkor mindig csak a kezdetet jelenti. Az igazi munka mindig a mindennapokban van, mindig a gyakorlatban van.
Szeretnék nektek többet írni a munkafolyamatokról, a „hogyanokról”.

Aki járt már nálam, az már belekóstolt az általam használt módokba, technikákba, de most teszem először, hogy elkezdem nektek leírni, hogy én hogyan megyek át a saját mélypontjaimon, hogyan alkalmazom magamon is őket, amikor szükségem van rá. Megosztom majd hogyan jutok el egy-egy felismerésre és mik azok, amik éppen jelentőséggel bírnak az én számomra egy adott pillanatban.
Mindezt abban a reményben teszem, hogy ezzel segítségetekre tudok lenni ezen a módon is.

Amit megosztok, az egy-egy időpillanat az életemből, pillanatképek a saját utamból.
Eszembe jutottak azok a youtube videók, ahol írják: „Don’t try this at home!” (Otthon ne próbálkozz vele) 🙂
Mert ahogy én csinálom, amögött van már 20 év terápiás tapasztalat és nyers őszinteség önmagammal szemben. Én viszont arra bíztatlak, hogy ha úgy érzed segít, próbáld ki nyugodtan te is, alkalmazd. Azonban, ha úgy érzed még egyedül nem megy, bátran kérj segítséget. Mert az nagyon jó érzés, amikor nem vagyunk egyedül az aktuális félelmeinkkel, fájdalmainkkal és van valaki, aki járt már azon az úton többször is. Keress meg, itt vagyok.

terapia1

Ma ez volt…

Most valahogy nehezebbnek érzem a kapcsolódást saját magammal. Pedig pont most lenne rá a legnagyobb szükségem. Úgy érzem, mintha egy fal választana el saját magamtól. És nyilván ezért érzek testi tüneteket, ezért is félek jobban. Féltem a testem, érzem, ahogy belül remegek és pánikközeli szorítás van rajtam.

Most jön a terápia… “és ezt szeretem”:
Szeretem, mert úgy érzem, hogy olyan erősen jön fel mindez, hogy lehetőséget ad arra, hogy lássam ez a félelem még ott van. Lehetőséget ad arra, hogy tegyem, amit egyébként is eldöntöttem, hogy több jót teszek idén a testemmel. És ez bíztat arra, hogy tényleg így legyen. És lám, már teszek is (épp gyógyteát iszom közben). Még itt a félelem, mert azonosíthatatlan apró fájdalmakat érzek a testemben és ez rettegéssel tölt el. Ez megmutatja, hogy máskor ezt a típusú fájdalom-félelmemet mennyire mélyen lenyomtam magamban (mert ez volt a legerősebb félelmeim egyike – a karakterem gyökérfélelme [enneagram]) és most, hogy bevállalom vele a terápiát, nem futok el azonnal a félelem elől különféle pótcselekvésekkel, hanem engedem, hogy itt legyen. És ez most épp annak köszönhető, hogy meg tudom tenni, azzal, hogy írok/beszélek róla és ezzel hagyom itt kószálni a jelenben az érzést. Most nem menekülök – bár mindenem ezt szeretné tenni -,  hanem itt vagyok a káoszban, félelemben és bizonytalanságban. Ugyanakkor miközben ezt írom, már tudok kicsit mélyebbeket lélegezni és örülni is magamnak, hogy jé, mindössze ennyit kell tennem tényleg. Hogy nem menekülök és lám máris egy fokkal jobb.

Közben az is eszembe jutott, hogy mivel minden saját tapasztalásom segített később abban, hogy mások hasonló érzéseinél tudjak nekik segíteni, tudom hogy ez is fog segíteni majd valakinek (rajtam kívül is), hogy én most nem menekülök tovább.
Most egyenlőre sikerült egy fokkal feljebb lépnem energiaszintben. Most ennek örülök. Még van félelem, még van kis menekülési vágy, de már nem akkora, mint pár perce. Most ezen az eggyel magasabb lépcsőfokon állok és engedem, hogy egyenlőre “csak” itt álljak. Érzem, hogy még inkább lefelé, visszafelé húznak a félelmek, hiába léptem felfelé már egyet. De most újra hagyom magam ebben az érzésben lenni és nem menekülök. Elfogadom, hogy most ez van.

Az jutott eszembe, hogy ezek a félelmek mély gyerekkori félelmek és most van elég erőm ahhoz, hogy így rájuk lássak és engedjem őket a felszínre jönni, hogy aztán feloldódhassanak. És ez azt jelenti, hogy ennyi idő után végre a lelkem azt mondta: Nézd most milyen erős vagy! Érzed, hogy ez mekkora erő benned?<3diivider2Hopp – ettől legalább két lépcsőfokkal feljebb érzem magam az érzelmi létrán. Mindezt azért, mert most nem futottam el. Nem kényelmes érzés nem elfutni, sőt néha határozottan nehéz. Ami segít – mint általában -, az a fal nem tolása, amikor nem megyek szembe azzal, ami van. Amikor nem futok ki a pillanatból, hanem hagyom, hogy ott legyen, bármi legyen is az. Akár halálfélelem és pánik. Gyorsabban oldódik a feszültség, ha kommunikációba kezdek vele. Ehhez pedig egy jó kezdet, amikor bármiben is vagyok éppen, azt mondom:

És ezt szeretem…

Igazából nem kell megindokolni, hogy miért is. Én azt veszem észre, hogy a miért szeretem, miért jó ez nekem, automatikusan jön azután, hogy kifejeztük az ellenállásmentességünket. Azonnali megkönnyebbüléseket hoz. Nem végső megoldást még, de felfelé indít. És ha észrevesszük, hogy egy-egy pillanatban már jobban érezzük magunkat, akkor az már egy újabb dobbantó, már az lesz az új kiindulási pont. Így tudjuk magunkat a saját hajunknál fogva kihúzni a mocsárból. Lépésenként…

És igen, lehet, hogy lesz majd visszaesés. De már ismerjük a kivezető utat, már nem járatlan út áll előttünk, hamarabb túljutunk a nehéz szakaszokon.

Tara
2017.01.17.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

 

Találkozzunk!

Sziasztok!
2017-ben tervezem, hogy személyesen is találkozhassunk a privát alkalmakon kívül, pld. Múzsaest formájában. Ennek kialakításához először szeretnék feltenni nektek pár kérdést.
Kérlek töltsétek ki ezt a (nagyon rövid) kérdőívet.
https://goo.gl/forms/DI6rcYsm7xaUSeui1

Köszönöm a visszajelzést! Szép napot! Tara 🙂

2017 – Legyél nyitott a változásra

Röviden: Teljes újjászületés, pálfordulás.

2017Nem csak egy új út lesz és nem is nyílegyenes út lesz.
Minden megváltozik. Valamennyire menni fog magától is, ám most tettekre van szükség.
2016. a cselekvés és lezárás éve volt, ám 2017-ben kicsit másként kell cselekedjünk, mint tavaly. Sokkal inkább a mindennapokra fókuszálva, arra, hogy maga az út a lényeg és ezt 2017-ben konkrét tettekkel tudjuk a középpontban tartani.
Ne célokat tűzzünk ki, ne fogadalmakat tegyünk, hanem egyszer s mindenkorra előre nézzünk. Ne a múltunkhoz képest akarjunk változtatni. Nem eldobni kell a régit. Egyszerűen előre kell nézni.

Például, ha egy új szokást szeretnél felvenni – mert érzed, hogy az számodra jót tenne akár testileg, akár lelkileg – ne tűzz ki cél-időpontot, hogy mikor teljesüljön a jó szokás felvételéből adódó eredmény. Ne számold, hogy hányszor tornáztál a hónapban, hány napja nem szívtál el egy cigarettát sem, hány napja tartod már a diétád vagy hány új szót tanultál meg a vágyott új nyelvből. Ne nézz vissza, csak csináld: Tornázz, lélegezz könnyedén, egyél jókat, használd az új szavakat… Ne számolj, ne naplózd – mert ezekkel folyamatos horgonyt vetsz vissza a múltba. Összehasonlítasz. És minden összehasonlítással elveszítjük a játszmát. Akár másokhoz, akár korábbi vagy vágyott önmagunkhoz képest tesszük ezt.

Itt az ideje a jelenben élni, a jelen öröméért cselekedni. De cselekedni! Nem ülni és várni, hanem felállni a székből és lépni a vágyaink felé, járni az úton. Nem csak beszélni róla, vágyni rá, álmodozni róla. Most új utak nyílnak előttünk. Új lehetőségeket kapunk, vegyük észre és éljünk velük!
Lehet, hogy úgy érzed még nem állsz rá egészen készen, mert attól félsz, hogy nem sikerül. Most van az ideje annak, hogy a félelmeink ellenére, sőt azokkal kézenfogva lépjünk egy merészet előre. Azt nem mondom, hogy ez könnyű döntés. Ekkora hitet találni magunkban, cipelve még néhány félelmet a régmúltból. De most az egész év ezt fogja támogatni.

Folyamatosan kapjuk majd a kérdést, hogy
“Jössz-e az újba, a jobb-ba, a nagyobb térbe?”

“Elfogadod-e azt, amire már régen vágytál és ugyanakkor hajlandó vagy-e
járni a vele járó utat, élni azt az életet, ami a megvalósult vágyaddal jár?”

Mindez nem a sültgalamb megérkezéséről szól, hanem arról, hogy aktívan hajlandóak vagyunk-e élni azt az életet, amire vártunk, vágytunk? Tenni azt, ami azzal jár.

Ha egy párkapcsolatra vágytál, hajlandó vagy-e változtatni a napi rutinodon, hiszen a másik ember jelenléte ezt igényli majd tőled. Lehet, hogy nem tudsz majd úgy elterpeszkedni az ágyadon, mint korábban. Lehet valaki horkol melletted, lehet vita alakul ki, hogy ki mikor használja a fürdőszobát vagy hol gyűjtitek a szennyest. A párkapcsolat mindennapi életét hajlandó vagy-e élni?
Ha egy új nyelvet tanulsz, hajlandó vagy-e új emberekkel is megismerkedni, mások tiédtől eltérő szokásait megismerni, esetleg kényelmedet feladva utazni? – mert a belső vezérlőrendszered azt mondja, utazz ide, mert a nyelvet így fogod a legkönnyebben magadévá tenni.

A vágyainkkal mindig együtt jár egy egészen új életvitel is. Megváltoznak a mindennapjaink. Elhagyunk pár régi szokást és újak lépnek a helyébe, a mindennapjaink teljesen másként fognak kinézni. Új időbeosztásunk lesz, más baráti társaságunk, szórakozásaink, új tennivalóink alakulnak ki.

És 2017-ben mindezzel az újjal kell majd dolgozzunk. Első körben igent mondani a felénk érkező lehetőségekre, azután pedig tenni, cselekedni, járni a választott utat – és nem a “cél” érdekében, hanem azért mert megkaptuk, amit akartunk, most már csak magunkévá kell tenni, eggyéválni vele, beépíteni a mindennapjainkba. Itt és most együtt élni a korábbi céljainkkal, amik a napjaink részévé alakulnak.

2017-ben a kihívás az lesz, hogy merjünk igent mondani az új lehetőségekre.
2017-ben a kihívás az lesz, hogy ne akarjunk a múltba tekinteni, hanem újra és újra vigyük a figyelmünket az éppen járt út irányaira, miközben nyitottak vagyunk a továbbra is érkező változásokra. Kanyarogni fogunk, nem csak egy és nem egyenes út lesz. De ha a figyelmünk mindig az aktuális lépésen van, nem fogunk beleszédülni.
2017-ben a kihívás az lesz, hogy ne álljunk le a cselekvéssel, és vegyük észre, hogy egy fedél alatt élünk az örömmel, nem kell a jövőbe sem tekintenünk, csak menni, menni az úton és élvezni a lépéseket. Nem a pihenés éve lesz.
2017-ben hallgassunk a szívünkre, hallgassunk a testünkre, engedjük a mosolyt az arcunkra.

Ez a videó egy remek példa arra, hogy a változásokkal együtt hogyan maradjunk cselekvésben, öleljük magunkhoz az új helyzeteket és élvezzük a jelen pillanatot.
A művésznő az előadása kezdetén észrevette, hogy nem működik a zongora pedálja…

Teljes megújulás előtt állunk. Ha igent mondasz rá, könnyebb lesz felvenni az új ritmust.

Ne nézz vissza, csak csináld az újat, mintha mindig is ezt csináltad volna. Mintha mindig is ez lett volna a természetes a számodra. És látni fogod, hogy valójában ez a természetes a számodra. A kiteljesedett, bátrabb, örömtelibb, jelenidejű élet.

Tara
http://www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

 

Byron Katie – Halál/Félelem/Gyerekek

Ez egy fontos, érzékeny és talán megosztó téma. Olvassátok nyitott szívvel és elmével Byron Katie szavait.

son
Kérdező:
Ez egy személyes kérdés: a gyermekem jóllétével kapcsolatos azonosulásom. Ha én rákos leszek, azt el tudom fogadni és el tudom fogadni azt, ami van, sőt úgy gondolom, hogy képes vagyok ezt örömteli nézőpontból is nézni. De ha a gyermekem lesz beteg – van egy fiam – azt hiszem, ha ő lenne beteg, az nagyon megviselne.

Byron Katie:
Miből gondolod, hogy te jobban tudod kezelni a betegséget, mint ahogy ő tudná? Honnan tudod, hogy ő nem tudná ezt olyan jól kezelni, mint te? Ha valami baj történik a fiaddal, akkor a rettegésed valójában arról szól, hogy arra gondolsz, milyen rossz neked, ha ő nincs jelen az életedben. Nem az ő életét félted. Amikor a fiad egészséges és boldog, te is boldog vagy. Amikor a fiad beteg, te boldogtalan vagy. De ennek így nincs semmi értelme. Amikor megfigyeled a gondolataidat, amikor arra gondolsz, hogy ő éppen beteg, akkor megláthatod, hogy valójában csakis önmagadért aggódsz. Ez a te boldogságérzetedről szól. Azért akarod, hogy ő boldog legyen, hogy te is boldog lehess. Azt akarod ezáltal, hogy érted éljen.

Például, ha a te számodra nem okoz gondot meghalni, akkor a fiad számára is ez kell legyen a minta, minimum ő is így gondolhatja. Ha a fiad fél a haláltól, akkor az azért van, mert ezt az érzést tanulta el tőled, ezt tanítottad neki. A gyerekek általában azért félnek a haláltól, mert a szüleik félnek a haláltól. A saját gyerekeim idővel megértették, hogy számomra teljesen elfogadható, ha ők meghalnak. Mert nem kell, hogy miattam éljenek.
Mi történik, amikor félted a gyermeked jóllétét? Hogyan reagálsz, mit csinálsz, amikor azt a gondolatot gondolod, hogy valami borzasztó dolog történik a fiaddal és ő kikerül az életedből? Hogyan viszonyulsz őhozzá, amikor azt a gondolatot gondolod, hogy valami baj van vele? Nézz erre rá. Félni kezdesz. Túlságosan védelmezővé válsz és ezáltal a gyermekedet félelemteliségre tanítod. Nem is vagy tudatában, hogy mindezzel tanítod őt, hiszen próbálod palástolni a félelmedet. Azt hiszed, hogy ezt sikerrel teszed. Ám a gyerekek érzékelik és eltanulják ezeket a mintákat.

Ki lennél a félelmed nélkül – anélkül a félelem nélkül, hogy elveszítheted a gyermeked?
Ki lennél e gondolat nélkül: „A fiamnak élnie kell.”?
Itt lennél vele a jelenben, nem vesztegetnél el egy pillanatot sem, amit együtt tölthettek.
Túlságosan értékes kilépni az olyan félelmes gondolatokból, hogy mi történhet veled nélküle.
Ez mind rólad szól, rólad, rólad, rólad.

Arra bíztatok mindenkit, hogy kérdőjelezze meg a saját gondolatait a gyerekeivel kapcsolatosan és engedje meg a gyerekeinek, hogy szabadok legyenek.
Így hagyunk fel azzal, hogy félelemre tanítsuk a gyerekeinket.

(Byron Katie interjúrészlet by Ray Hemachandra)
fordította: Tamás Kriszti Tara
http://www.egyensulyban.com

Másokért tenni – Magadért tenni

magamert

Amikor úgy érzed idegesítő és/vagy fárasztó számodra másokért megtenned valamit, ekkor is, mint mindig, először magadba nézve keresd az okokat. Vedd észre, hogy nem azt írtam, hogy keresd a hibát! Az ok az nem hiba, csak egy kiindulópont.

Egy mellettem zajló családi beszélgetésre felfigyelve kezdtem el fogalmazni ezeket a sorokat.

Gyakorlati példa: Ha a feleséged/férjed szeretné, hogy tegyél meg a ház körül ezt-azt és a kérése frusztrál, mert “ő mindig akar valamit tőlem” és úgy érzed elváráshegyek alatt görnyedsz…
Azért nehéz másért tenni ilyenkor, mert önmagad igényeit teszed mindig a sor végére. Mikor tettél magadért valamit utoljára? Mikor engedted magad játszani, pihenni, felszabadultan lábat lógatni vagy elmerülni egy hobbiban bűntudat nélkül? Amikor önmagunkban hiányállapotból indulunk, akkor más számára sem lesz sok energiánk, amiből adhatnánk és így minden felénk irányuló kérés szinte fizikai fájdalommal tölt el, mintha kiszakítanának belőlünk egy darabot és a végén úgy érezhetjük, hogy megszakadtunk, szétmarcangolódtunk és darabjainkra hullottunk. Ekkor jön a kimerülés és a betegségek. Ebből fakad az elégedetlenség, a düh, a türelmetlenség és a veszekedések. Mert frusztráló, amikor a nincsből akarunk adni, erővel. Márpedig adni akarunk, mert általában jókisfiúk és jókislányok vagyunk és persze érezzük, hogy adni igazából jó dolog.

Az önismeret sok előnye közül az egyik az, hogy ismered a saját határaidat és tudod, hogy mikor kell feltöltődnöd. Adni mindenki szeret, kapni is. Adni csak akkor tudunk, ha önmagunkról gondoskodtunk, feltöltjük érzelmi készleteinket is. Kapni pedig akkor tudunk, ha képesek vagyunk elfogadni, befogadni, ami felénk jön.

Magamról gondoskodni alapszinten azt jelenti, hogy ha fáradt vagyok, teremtek időt arra, hogy pihenjek, aludjak. Ha éhes vagyok, teremtek időt és ételt, hogy tápláljam magam. Ha bánatos vagyok, teremtek időt, társaságot, hogy megosszam a szomorúságomat, ne tartsam magamban ami fáj. Felismerem az érzelmeimet és a saját szükségleteimet.

Mert üres kancsóból senki sem tud önteni.

Amikor magamról gondoskodom az nem azt jelenti,
hogy a másikat és az igényeit teljesen figyelmen kívül hagyom.
Azt jelenti, hogy önmagamat nem hagyom ki a képből.

Nagyon sokan kifelejtik magukat és saját jószívűségük csapdájába esve átbillennek frusztrációba, ami olyan mondatokat szül, mint

– Én mindent megteszek másokért, ők semmit sem tesznek értem.
– Jószívű vagyok és mások ezt kihasználják.
– Segítőkész vagyok és amikor én kérek, eltűnnek az emberek mellőlem.

Miért? Mert energetikailag ilyenkor már a ló másik oldalán vagy, átbillentél a kiüresedettségbe. A belső hiányérzeted teremted és sugárzod magadból, mert magadat kihagytad a számításból. Ez pedig tudatosan és tudat alatt is elriasztja az embereket. Önmagad ellen menve nem tudsz másoknak segíteni. Önmagad alapvető igényeiről gondoskodni nem önzőség, hanem létszükséglet. Hogyan tudnál jó példát adni és mutatni kedvességről, szeretetről, ha önmagadnak ezeket nem adod meg?

Egy jó tanártól azért tudsz tanulni, mert a tudást (amit te keresel nála) ő magáévá tette és így van miből adnia.
Egy jó tanító azért tud felismeréseket, szeretetet adni, mert ő saját maga tele van felismerésekkel, szeretettel.
Egyikük sem üres. Nincs bennük hiány, telve vannak azzal, amit adnak.
Ha adni szeretnél, teremtsd meg először magadban azt, amit átadnál.

Tara – http://www.egyensulyban.com
2016.10.12.