Itthon

home
Nem csak azért nem akarunk meghalni, mert félünk a haláltól, az önmagunknak gondolt énünk elmúlásától.

Valójában olyan nagyon szeretjük ezt a bolygót, hogy végtelenül sajnáljuk itthagyni és minden perc ittlét kincset ér a számunkra. Az egész, úgy ahogy van.
Az emberi lét korlátoltságával, félelmeivel együtt. A testben létezés fájdalmaival és örömeivel együtt. Az emberi butasággal, gőggel, harcokkal együtt. A természet csodáival és lenyűgöző nyersességével együtt. Mindent szeretünk. Az utolsó porszemet az utcákon és a fejünk felett áthaladó felhőket. A nyomort és a gazdagságot, a félelmet és a szeretetet. Szeretünk itt lenni. Akkor is, amikor elegünk van belőle és elvágyódunk. Akkor is, amikor úgy tűnik minden fáj és nehéz.

Amikor ténylegesen elindulunk Hazafelé, akkor látjuk meg, hogy mennyire szerettük minden egyes lélegzetvételünket ezen a csodás bolygón – ami nem csak önmagunk kiteljesedését biztosítja a számunkra, de bőségesen ellát minket korábban nem is várt szépséggel, erővel, csodákkal.

Meglátjuk a mindenben ott rejlő végtelen szeretetet. Rálátunk a teljes színpadra, ami olyan gyönyörűen lett összeállítva a számunkra – általunk.
Ezáltal észrevesszük újra önmagunk csodáját is, megérezve saját végtelenségünket. Látjuk, hogy elmúlni nem tudunk, mert Létezünk. És a teljességből szeretünk ide újra és újra visszalátogatni, erre a bolygóra. Mert itt “nőttünk fel”, itt tudjuk a szeretetet nagyon különleges formájában megélni, ezer- és ezerféle módon kifejeződve. Annyira szeretünk itt lenni, hogy elhoztuk ide az Otthont is. Mert ennyi szabadság és szépség olyan erősen emlékeztetett bennünket az Otthonunkra, hogy idekívántuk azt, Lét-re hoztuk.
És a kívánságunk teljesült. Felébredtünk. Hazaértünk. Itthon vagyunk.

Tara
2017.09.10.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Reklámok

Augusztus 21-22. Befogadónap

Az elmúlt két hétben betekinthettünk a jövőnkbe egy-egy pillanatra, illetve megláthattuk, hogy mennyire kéne ellazuljunk ahhoz, hogy ez a jövő megérkezhessen hozzánk. Ez a jövő pedig most megérkezett, elindult befelé.eclipse
Augusztus 21.
Ma van a befogadónap. Most kell beletáguljunk az életbe. Engedj mindent itt lenni, bármi is legyen az. Lelki vagy fizikai fájdalom, ellazultság vagy öröm. Ha fájsz, add meg magad a fájdalomnak, sírj, zokogd ki, ezzel segíted magad felszabadulni. Ha befelé fordulónak érzed magad, maradj önmagaddal, keresd a csendet. Legyél gyengéd magadhoz. Most aztán végképp nincs itt az önostorozás ideje. Minden rendben van! Ez egy átmenet és most lépünk át a küszöbön éppen.

Ma van itt az ideje, hogy kinyíljunk az újra, aktívan befogadjuk azt. Ne a régi kerékvágásba akarj visszatérni, most lehet új vágányt választani, kialakítani, illetve teljesen magunk mögött hagyni a korábbi bevésődéseket és egy sokkal símább talajon haladni tovább. Most ömlik be az univerzum az életünkbe.
Elég egy szándék, egy döntés. Csak mondd azt: “az újat választom”. Gyere velem, lépjünk át együtt az új valóságba!

Ha a korábbi időszakban dolgoztál azon, hogy kipucold magadból a régi fájdalmakat, félelmeket, akkor most bőven van benned tér, hogy befogadd az univerzum hatalmas valóságát, a lehetségességek végtelenségét. Most indul az új élet. Ma van a befogadónap.

Augusztus 22.
Indul az ÚJ beépülése, az új erők emésztése. Aztán ősztől érkeznek az ÚJ feladatok, végre járhatjuk az új utat, amit eddig előkészítettünk.
Izgalmas idők ezek. Nincs mitől félj. Engedd a régit most már, ne ragaszkodj ahhoz, ami menni akar. Egy sokkal izgalmasabb, életerővel feltöltött élet akar beáramlani most. Engedd. Add meg magad jónak.

Én magam olyan nagy tágulást érzek, hogy az érkező szeretet és új tér szinte szétvet, ugyanakkor ez együtt jár egy erős bizalommal, mert látom mekkora szabadság tart felénk. Ez egyszerre elborító, elárasztó, sírhatnékom és nevethetnékem is van egyszerre az érkező energiatöbblettől. Arra vágyom, hogy kitárhassam a karjaimat és a szívemet szélesre, hogy minél többet be tudjak egyszerre fogadni ebből a csodás végtelenségből.

Ezzel az erővel fogunk dolgozni az év további részében, ez lesz segítségünkre, ez lesz az alapja minden egyes lépésünknek, amit megteszünk. Csodálatos! Hálás vagyok, hogy itt és most élek és megélhetem ezt a küszöbátlépést is.

Tara
2017.08.21.
http://www.egyensulyban.com

Ma ez a dal segít nekem a befogadásban:

 

A tisztulás fokozódik – Árnyékfájdalmaink

Kedves Múzsaközösség!
További infók a jelenlegi tisztulási/gyógyulási/megújulási időszakra:

árnyék

Amikor felrázódnak bennünk régi félelmek, fájdalmak, akkor a jelenbeli megélésük épp olyan fájdalmas lehet, mint amikor először tapasztaltuk meg (ezért is igyekeztük elnyomni magunkban, önvédelemből). A mostani időszak bizony felráz bennünk sok ilyen eltemetett érzelmet. Ne félj belemenni, átélni. Azért jön elő, hogy tovább mehessen és megszabadulhassunk, megkönnyebbülhessünk.

Egy-egy ilyen felfokozott állapot után – még ha sikerült is valamelyest megnyugodnunk – a korábbi feszültség visszhangjait még hallhatjuk magunkban. Tudd, hogy ez már az elengedés része. Bár még úgy tűnhet, hogy a fájdalom továbbra is velünk van, hogy talán nem sikerült elengedni az újra átéléssel, ez nem így van. Ez már csak az utórezgés, a fájdalom árnyékának távozási módja.

Egy hasonlattal élve:
Amikor létrejön egy pattanás a testünk egy érzékeny pontján, akkor sokáig még nem nyomható ki. Csak növekszik belül, nő a feszültség, de nem férünk még hozzá.
ez az, amikor még le van nyomva bennünk az érzelem)
Aztán eljön az idő, amikor tényleges pattanás formájában megjelenik ez a feszültség és ekkor már kezelhető. (ez az, amikor most újra felrázódik bennünk)
Amikor kinyomjuk (újra átéljük), akkor az fájdalmas, de ugyanakkor megkönnyebbülést is ad. Ám a sebhelye még napokig érzékeny lehet és fájhat. (ez az árnyék-fájdalom)
Ekkor már túl vagyunk a nehezén, de a gyógyulásra is időt kell hagyni. A felszakított seb fájdalma már nem ugyanaz a fájdalom, mint ami korábban le volt nyomva. Ez a gyógyulás következő lépése.

A mostani időszakban ez a folyamat van felerősítve, megtámogatva a számunkra. Érzem én is a saját bőrömön. Az ezzel az időszakkal kapcsolatos fizikai tünetekről, illetve hozzáállásunk segítéséről korábbi két bejegyzésemben találsz részleteket.

Érzelmi hozzáállás: facebook bejegyzés
Fizikai tünetek: blog bejegyzés

Kitartás és lélegezzetek mélyeket! 🙂 Tara
2017.07.29.

Amennyiben segítségre van szükséged a saját folyamataid megélésével, keress meg!
Időpontot itt tudunk egyeztetni: hivatasosmuzsa@gmail.com
Várlak szeretettel! Tara

Vedlés és felkészülés

váltErről a témáról kicsit korábban írtam már a facebook oldalamon, de most szeretném kiegészíteni, hogy bíztassak mindenkit, legyen aktív az előkészületi időszakban, hogy ha megérkezik a váltás, változás, az új, akkor könnyebben lépjünk át a saját küszöbünkön.

A jelenlegi időszakban (kb. június közepétől augusztus végéig) nagy erők hatnak ránk, azt hozva előtérbe, hogy észrevegyük a rejtetten lévő sebeinket, fájdalmainkat. Ez az erő kényszerítő/támogató energiákkal vesz rá minket arra, hogy MOST gyógyítsuk be ezeket a sebeket, MOST tegyük le a már nem szükséges érzelmi fájdalmakat. Mondhatni vedlési időszak van. Nincs mese, MOST van itt az ideje. Ha nem állsz ellen a folyamatnak, akkor sokkal könnyebben végigmehetsz ezen az elengedésen, gyógyulási szakaszon. De most biza meglátjuk azokat a nyílt sebeket, amiket eddig takargattunk, elnyomtunk. Itt az ideje a gyógyulásnak, elengedésnek.

Ezért gondoltam megosztom a 2017. egészére vonatkozó csatornázásomat újra, emlékeztetőnek. Ebből egy rövid kivonat itt, a teljes előrejelzéshez kattints az idézet alatt a linkre.

“Teljes megújulás előtt állunk. Ha igent mondasz rá, könnyebb lesz felvenni az új ritmust.
Ne nézz vissza, csak csináld az újat, mintha mindig is ezt csináltad volna. Mintha mindig is ez lett volna a természetes a számodra. És látni fogod, hogy valójában ez a természetes a számodra. A kiteljesedett, bátrabb, örömtelibb, jelenidejű élet.”

2017 – Legyél nyitott a változásra

Most, az előkészületi időszakban, mielőtt átlépünk egy következő lépcsőfokra, ilyesmiket tapasztalhatunk fizikai szinten a fent leírt lelki oldal mellett:

  • Erős vágyat érzünk arra, hogy elajándékozzuk vagy kidobjuk régi tárgyainkat, ruháinkat, bútorainkat, stb.
  • Magunkat is meglepve kezdünk bele nagytakarításba, felújításba.
  • Réginek, túl megszokottnak érezzük a lakásunkat, környezetünket és nekilátunk annak átrendezéséhez, hogy felfrissítsük az energiákat.
  • Mostanra ért meg bennünk az elhatározás, hogy új életmódba kezdjünk, egészségesebben étkezzünk, többet mozogjunk vagy legalább testbarátabb kencéket használjunk.
  • A kapcsolatainkban is azt érezzük, hogy megújulásra van szükség. Jobban kiállunk magunkért, meghúzzuk a határainkat.
  • A munkánkban több kreativitást keresünk, esetleg játszunk a felmondás gondolatával. Egyenlőre ne hozzunk hirtelen döntéseket. Ha váltani kell, észre fogjuk venni, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat.
  • A bőrünk is megújulásban van. A hajunk jobban hullhat egy kicsit az átlagosnál, illetve a bőrünk szárazabb, olajosabb. Mindenképpen igyunk több vizet, mint szoktunk.
  • Felerősödhetnek korábbi izom- és ízületi fájdalmaink, mutatják a bennünk lévő ellenállást. Különösebb kiváltó ok nélkül megjelenő izomfájdalmak, bemerevedések jelenhetnek meg. A pihenés és a finom nyújtás hozhat némi megkönnyebbülést, de egyszerűen ki kell várni türelemmel, hogy a test is felzárkózzon a megújuló energiákhoz.
  • Eldugulhat az orr, mégsem vagyunk náthásak. Ez is a belső tisztulás jele. A több folyadék ennek lefolyását is segítheti.
  • Indokolatlan szomorúság, enerváltság, lelassulás, nagyobb alvásigény. A pihenés mindig sokat segít a megújulási folyamatokban.
  • Néhányan erős felpörgöttséget élhetnek meg, ha még sok a tennivaló a “küszöbig”, gyorsan igyekezve bepótolni az eddig halasztgatott dolgokat.

A fentiekből én is több pontot megtapasztaltam az utóbbi hetekben és látom a hozzám fordulóknál is megjelenni őket.
Ezekre tekintsünk pozitívan, hiszen megújulni mindig jó.

Tara
2017.07.18.

Amennyiben segítségre van szükséged, keress meg, nem kell egyedül végigjárd a folyamatot. Időpontegyeztetés: hivatasosmuzsa@gmail.com
Várlak szeretettel!

www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Élvezd az utazást!

élvezd-az-utazást

Csak élvezd az utazást!

Sokszor halljuk ezt a mondatot guruktól, bölcsektől, tanítóktól. És igazuk is van. Ám ez nem csak annyit jelent, hogy ne fixáljuk be a figyelmünket kizárólag a célra – amivel elveszíthetjük az utazásban rejlő szépség élvezetét.
Az út, az utazás élvezete valójában megadja nekünk azt a remek érzést, amikor átéljük az odajutás fokozatait, lépésről lépésre. Megadja nekünk a visszatekintés élményét, hogy láthatjuk merről, honnan jöttünk és lám milyen messzire jutottunk. Ezáltal megadja a növekedés, gazdagodás, kiterjedés élményét is – amiben valójában életünk értelmét láthatjuk meg.
Az értelmet, a jelentéstartalmat, ami mi tettünk bele éveink, lépéseink során.
Ha csak célról célra ugrálunk a figyelmünkkel, a köztes részek élvezete elveszik két ugrás között.

Olyan ez, mintha az életünk egy kifestőkönyv lenne, amibe megszületésünk előtt csak a körvonalakat rajzoltuk meg előre. Az életünkkel aztán aprólékosan kiszínezzük ezt a formát és amikor visszanézünk a már színes képre, rálátunk a teljes képre, amit alkottunk. Meglátjuk, hogy minden szín mi magunk vagyunk, mindegyikkel kifejeztük akkori önmagunkat, hangulatunkat; összeségében egy csodás hangulatú képet létrehozva, érdekes árnyalatokkal.
Mi magunk határozzuk meg érzelmeinkkel, döntéseinkkel, fókuszunkkal, hogy milyen hangulatot fog árasztani a teljes kép. És szabadságunkban áll menet közben átszínezni, játszani a színárnyalatokkal. Néhol még az előre megrajzolt vonalon is módosíthatunk.

Az utazás élvezete az, hogy nem tagadom meg magamtól a színezés örömét, jelen vagyok minden pillanatomban. Megengedem a kellemetlen érzések jelenlétét is, hiszen a sötétebb színek, tónusok, árnyékok mélyítik és teszik élővé a teljes képet. Nem menekülök a kellemetlen érzésektől, mert tudom, hogy azok épp úgy részei a képnek.

A megengedéssel feloldódik az ellenállás, nem építek extra feszültséget egy eleve kellemetlen érzésre. A kellemetlen érzés ahogy jön, úgy tovább is megy. Viszont a ráépített extra feszültség velünk marad, ha az ellenállással magunkhoz kötjük azt. A hasonlatunkon át nézve az ellenállás, a plusz feszültség rajzolás során felszakítja a papírt. Ha árnyékolni szeretnék, nem erővel nyomom a ceruzát a papírra, hanem finoman satírozok vagy eleve egy sötétebb színt hozok be. És amikor végeztem, leteszem a sötét színű festéket és nem tartom rajta tovább a figyelmem azzal, hogy jaj nehogy újra a kezembe kerüljön. A teljes színpalettát használom.

Néhány csatornázásban azt közvetítették, hogy a Földön járt lelkeket a szellemi világokban azonnal felismerik a különleges színezetük alapján. Mert a Föld egy különleges hely a “színezésre”.
Tehát bátran elő az ecsettel! És élvezd az utazást…

Tara
2017.07.17.

Ha nem tudod hogyan fogj hozzá az elengedéshez, megengedéshez, egyéni munkában segítségedre tudok lenni; személyre szabottan a te színpalettádhoz igazítva.
Egyeztessünk időpontot, várlak szeretettel: hivatasosmuzsa@gmail.com
http://www.egyensulyban.com

 

 

 

 

Összetört szívek túlélése

szivkEbben az időszakban (április-május) sok párkapcsolattal kapcsolatos téma kerül felszínre. Újrarendeződünk, újrahelyezkedünk, úgy tűnhet az Élet sakkozik a pályán betöltött pozícióinkkal és elvesz minket valaki mellől, hogy másvalaki mellé tegyen és onnan aztán még tovább. Ha a kapcsolatainkban működik a tiszta kommunikáció – nem csak egymással, de önmagunkkal is – akkor nagyobb eséllyel maradunk a régi partnerünk mellett, ám így is megújulásra számíthatunk. Ez az időszak a megújulásé és bár főleg a párkapcsolatokban mutatkozik ennek fókusza, ez érvényes minden más kapcsolódásra is. Munkahelyi kapcsolatokra, barátságokra, az önmagunkkal való viszonyunkra.

Ha sok szőnyeg alá söpört témánk adódott, ha elnyomtuk bizonyos vágyainkat, akkor ez most a szembesülés időszaka és a változásé is. Mindez azonban nagyon fájdalmas tud lenni, menet közben összetörhet a szívünk, mély fájdalmakat élhetünk át a veszteségérzés miatt, amiért a régi ismert, biztonságosnak érzett dolgot magunk mögött kell hagyjuk és mert az újrarendeződéshez először meg kell éljük az elválást, leválasztódást. A megszokottól elbúcszúzni bizony nem kellemes. Ha egy kapcsolat véget ér, azt is meg kell tanulnunk elengedni és meggyászolni. Amíg ragaszkodunk, küzdünk a régi fenntartásáért, miközben már a leválás megindult, azzal folyamatos fájdalmat generálunk magunknak. Ezért esik olyan sok szó az elengedésről. De ez mit jelent valójában? Az elengedés az, amikor már nem ragaszkodom, kapaszkodom. Amikor már nem akarom, hogy az legyen, amit én akarok (hogy minden maradjon változatlan), amikor már nem állok ellen a fájdalomnak, amikor megadom magam mindannak, ami van, amikor elengedem a szorítást.

Amikor véget ér egy kapcsolat, az egy kicsit olyan, mint amikor egy szakadékot kell átugranunk, hogy átjussunk a túloldalra. Van, amikor megy ez egy ugrással is, de a legjellemzőbb az, hogy nem ugrunk. Ez akkor is igaz, ha mi magunk kezdeményeztük a szakítást, ebben az esetben is ugyanúgy végig kell járjuk az elengedés-megértés- elindulás-megújulás szakaszait.

div1

Most arról szeretnék írni, hogyan lehet túlélni egy fájdalmas szakítást. Legalábbis két saját példát megosztva szeretném megmutatni, hogy én hogyan haltam bele és éltem túl két óriási szívfájdalmat, amik végül nagyon sokat tanítottak nekem önmagamról. Abban bízom, hogy a saját tapasztalataimat megosztva talán segíthetek azoknak, akik most élnek át ilyesmit, és láthatják, hogy nincsenek egyedül. Túlélhető. Ha nem is pont azon a módon, ahogy én tettem, hanem más úton. Természetesen most is – mint minden írásomban – önismereti megközelítésből foglalkozom a témával.

Az első példában egy nyolc éves kapcsolatnak vetettem véget, de az, hogy én kezdeményeztem nem csökkentette az elválás fájdalmát. Összetört szívvel, fájdalommal és ráadásként a kezdeményezés miatti bűntudattal terhelve indult a megújulásom. Akkoriban ez volt életem első nagy fájdalma, óriási ébresztő erővel bírt. Persze akkor még ezt nem tudtam. Rengeteget beszélgettem a barátnőimmel, folyamatosan ismételgetve, bizonygatva, hogy jó döntést hoztam.

A kommunikáció nagyon fontos ebben a szakaszban is, mert a történtek szavakba foglalása segít az elmének a megértésben és ezáltal a felkavart idegrendszer megnyugvásában is.

Folyamatosan remegtem a belső feszülésektől, ráztak a belső érzelmi viharok. Rengeteget sírtam.

A sírás mindig jó, nagyon erős segítség abban, hogy újra és újra elérjünk a megkönnyebbülés állapotába.

Azt éreztem, hogy nem vagyok képes kezelni ekkora mennyiségű és intenzitású érzelmet. Úgy éreztem, hogy szétrobban a szívem és belehalok. Az egész lényem egy óriási feszültség volt. Próbáltam valamelyest elnyomni, lenyomni, hogy a mindennapokban funkciolnálni tudjak, de amint egy pillanatra is egyedül voltam, azonnal feltörtek. Hiszen egy vulkánt nem lehet lefojtani. Azt éreztem, hogy itt már tényleg csak a halál segítene, mert semmi más eszközöm már nem maradt a túlélésre. Érdekes ellentmondás, ugye? De még tartottam magam. Aztán egy hétvégén bezárkóztam és három napig sírtam folyamatában. Az elmém, mint az őrült gondolkodott, önigazolásokat keresett és megoldásokat, kiutat a fájdalomból. Remegett az egész testem. Fel sem keltem már az ágyból, csak feküdtem és szenvedtem. Aztán egyszercsak megéreztem, hogy én vagyok az, aki feszülök. Én vagyok az, aki szinte hergelem bele magam az újabb és újabb fájdalomba azzal, hogy pörgetem a gondolataim ugyanazon és azt akarom, hogy úgy legyen, mint régen. Hogy semmi se változzon. De hiszen már minden megváltozott. És akkor megéreztem, hogy mennyire elfáradtam. Hogy mennyire végletesen fáj a folyamatos fájdalom és feszültség és én magam tartom fent ezt az állapotot. Ekkor értem el egy pontra, ahol egy pici rés keletkezett az ellenállásom falán. Ez elég volt arra, hogy azt mondjam: Belefáradtam a fájdalomba, segítséget kérek, megkönnyebbülésre vágyom.

Amikor imádkozunk, segítséget kérünk, akkor kinyílt állapotban vagyunk. Amíg az igazunkat próbáljuk bizonyítani addig még zártak vagyunk és erővel toljuk a falat. Amikor szívünk mélyéről segítséget kérünk (legyen az akár isten, angyalok, barát, segítő felé), azzal elértünk egy olyan pontra, amikor már nem állunk ellen a sebezhetőségünknek, elismerjük önmagunk felé gyengeségünket és érzékenységünket, azt, hogy szükségünk van segítségre.
Valójában ekkor vagyunk a legerősebbek.

Miután spontán, de totálisan beleengedtem magam a fájdalom legmélyére, az elfáradással elértem a gödör legaljára, elértem azt a pontot, ahol már képes voltam megadni magam. Ebben semmi tudatosság nem volt még. Egyszerűen túlfeszültem, túlfájtam és átestem a holtpontomon, szinte belehalva a korábbi feszülésbe. Amikor ez a „belehalás” megtörtént, akkor éreztem először egy kis megkönnyebbülést. Ekkor kerültem elengedésbe, megengedésbe. Ekkor fogadtam el azt, ami van. Ekkor fogadtam el, hogy az ismert és megszokott életemben változás történt és a gödör aljáról már csak felfelé vezet az út. Aztán ráébredtem, hogy hoppá, innen már csak felfelé vezet az út! Ez hozta meg az elmém számára a felismerést, hogy ennél már csak jobb lehet, rosszabb nem. És ez bizakodással töltött el. És amikor bizakodni kezdünk, akkor azonnal emelkedni is kezdünk. Ahogy felismertem, hogy a szakadék alján vagyok, máris kiemelkedtem a szakadék másik oldalán. Nem kellett mászni, elég volt ráébredni, hogy innen már csak jobb jöhet.
Ennek felismerése még nem volt egyenlő azzal, hogy tényleg el is hittem, hogy jön majd jobb. Továbbra is azt gondoltam, hogy kénytelen voltam hátrahagyni a legjobb dolgot, ami velem történt, a másikkal való kapcsolatot. De ekkor már nem pörgettem bele magam az önsajnálatba (hiszen már egyszer elértem a legmélyebb pontot). Helyette inkább igyekeztem előre nézni. Négy évet töltöttem párkapcsolat nélkül, ám korántsem egyedül.
Önmagammal randiztam…

div1

Önmagammal randiztam. Kíváncsian figyeltem, hogy ki vagyok én a másik, egy másik nélkül. Milyen dolgok vonzanak? Mit gondolok erről-arról? Milyen tevékenységek vonzanak? Mi okoz NEKEM örömet? Épp úgy energiát és figyelmet szenteltem a magammal való kapcsolatra, mintha egy párkapcsolatban a másik iránt érdeklődtem volna. Sőt, sokkal mélyebbre mentem. Hiába, izgalmas személlyel randiztam és érdekes dolgokat tudtam meg róla(m).

Fontosnak és hasznosnak tartom, ha két kapcsolat között az ember tud egyedül lenni. Idő kell, hogy kitisztuljanak az érzelmeink, és tisztában legyünk azzal, hogy ki az, aki majd az új kapcsolatot kezdi – ki vagyok Én? Ki vagyok én Most? Tapasztalatokkal gazdagabban, megújulva, más szemmel nézve a világot – egy másik ember lettem menet közben. Nem ugyanaz az ember kezd egy új kapcsolatba, aki az előző kapcsolatba került és nem ugyanaz vagyok, aki az előző kapcsolatot maga mögött kellett hagyja. Változunk és ne hagyjuk ki annak a felfedezésnek az örömét, hogy kivé váltunk útközben.

A következő párkapcsolat akkor érkezett az életembe, amikor teljes szerelemben éltem magammal. Az egyedül töltött évek és a sok mélyre tekintés olyan ön-szeretetet hozott az életembe, ami békéssé és kiegyensúlyozottá tett. Boldog voltam magammal, elégedett az életemmel. A boldogság pedig boldogságot vonz – így egyszercsak egy új párkapcsolatban találtam magam.

div1

A következő szakítás négy év kapcsolat után ért el. Itt már tudatosabban alkalmaztam a leválási folyamatot, bár ez nem jelentette azt, hogy ne fájt volna épp olyan erősen, mint a korábbi veszteségélmény. Itt is végigmentem ugyanazon a meneten: Rendkívül sok sírás, érvelések, beszélgetések, tehetetlenségérzés, mély és gyötrő fájdalom. Ekkor azonban már ismertem a megoldást, bár tudni valamit és átélni az két különböző dolog. Mindenesetre amikor elértem arra a pontra, hogy több fájdalmat már nem tudok elviselni, meghoztam azt a tudatos döntést, hogy itt a vége.

Bezárkóztam ismét egy hétvégére és lefeküdtem a szőnyegre azzal a szándékkal, hogy itt és most meghalok a kapcsolat számára. Lefeküdtem a földre, mert érezni akartam, hogy ez az a mélypont, ahonnan csak felfelé vezet majd az út. De még velem volt minden fájdalom. Feküdtem és felváltva lazítottam és feszítettem az izmaimat, attól függően, hogy épp milyen érzelemhullám merült fel bennem. Ha harag, feszültség, akkor összeszorítottam minden izmomat és addig feszítettem, amíg el nem fáradtam bele vagy nem jött egy újabb gondolat- és érzelemhullám, ami egy fokkal könnyedebb volt. Ekkor ellazítottam minden izmomat. Azt mondtam magamnak, hogy addig innen nem kelek fel, amíg újjá nem születek ebből a „szívhalálból”. Figyeltem a gondolataimat, az érzéseimet – és ez a figyelem megadta azt az egy lépés távolságot, ami átalakít szenvedőből tanúvá, megfigyelővé. Itt már tudatosan arra figyeltem, hogy ne harcoljak a gondolataimmal az igazamért, hiszen ezen a fázison már átmentem barátok segítségével. Itt a földön csak a bennem felbukkanó érzelmekre figyeltem és a testemre, ahol feszül-lazul. Direkt nem változtattam a légzésemen, hagytam, hogy úgy jöjjenek a levegővételek, ahogy épp jönnek. Mélyen vagy felszínesen, hosszan vagy röviden.

Úgy tűnt, hogy hosszú órákon át feküdtem ott. Minden ellazuláskor kerestem magamban a megkönnyebbülés érzését. Sokáig nem találtam. Az első erős feszülések után elértem egy minden-mindegy állapotba, ami leginkább letargiához, depresszióhoz hasonlító érzet volt. Nem keltem fel, megfigyeltem ezt is. Belementem, megízleltem, hogy ez milyen érzés. Hát nem jó. De feküdtem ott tovább. Vártam, hogy mi jelenhet még meg. Tisztában voltam vele, hogy ami jön, az megy is. Lehet, hogy várnom kell rá egy ideig, míg elmegy, de várok.

Az a helyzet az érzelmekkel, hogy olyanok, mint a hisztis kisgyerek. Figyelmet akarnak. És ha nem kapják meg, akkor először erősödik a hiszti, fokozódik az érzelem, majd mivel hiányzik a dráma egyik résztvevője a képletből (én, aki belegabalyodnék az érzelembe), az intenzitás csökken, majd elül. És egyszercsak nincs ott többé.
Amire irányítjuk a figyelmünket, azt éltetjük. Ahová megy a fókusz, oda megy az energia.
Az egy lépés távolságból való megfigyelés azonban nem egy éles fókusz, hanem egy panoráma látásmód. Az eggyel nagyobb kép. Ekkor ténylegesen csak megfigyelők vagyunk. Mint amikor egy pályaudvart a felette lévő hídról szemlélünk és látjuk, ahogy a vonatok (érzelmek, gondolatok) a különböző sávokon jönnek-mennek.
Akkor adnánk fókuszt nekik, ha kiválasztanánk egy vonatot, ráugranánk, és csak azzal haladnánk egy irányba. Ekkor elveszítjük a nagyobb képet és a dráma részévé válunk, hagyva, hogy egy érzelem magával ragadjon minket.

Ami nekem sok órás földön fekvésnek tűnt, valójában csak két óra volt. Ez alatt az idő alatt sokféle érzelem jelent meg és haladt tovább, a fájdalom különböző erősséggel ütötte fel a fejét, majd csitult el bennem. Amikor úgy éreztem, hogy kiürültem, nagyon lassan nekiálltam felkelni. Megmozgattam a kezeim, lábaim, a fejem, majd oldalra fordulva feltápászkodtam. Nagyon nehezen keltem fel, ólmosan nehéznek éreztem a testem és rendkívül fáradtnak éreztem magam. Ezután lefeküdtem aludni és több, mint tíz órát aludtam. A belefektetett munkám az alvásidő alatt elrendeződött bennem és megújulva ébredtem fel. Ekkor már újra bizakodva. Úgy éreztem ténylegesen meghaltam a kapcsolatnak és egy üres papírlap vagyok. Azt írok és rajzolok erre, amit csak szeretnék. Most már nem kellettek évek ahhoz, hogy újra magamra találjak, hiszen már együtt voltam önmagammal. Pár nap alatt újra megtaláltam a korábbi egyensúlyom és ismét megújulva, új szemmel indultam neki az életemnek. Egy-két hónap elteltével ismét kopogtatott a szerelem.

A valódi elengedéshez nem lehet megspórolni a teljes érzelmi átélést. Először mindenképp át kell menjünk azon a szakaszon, amikor engedjük magunkat mélységében megtapasztalni az adott érzelmet. Csak ezután tud bekövetkezni a megkönnyebbülés fázisa.

Kérd, keresd és várd a megkönnyebbülést. Ez tesz nyitottá, ez mozgatja meg az energiákat, ez lendíti tovább a megkezdett változást. Aki nem halad, az áll. Tudd, hogy nem szükséges a fájdalomban hosszan időznöd. Szabad továbblépned. Mihez ragaszkodsz még? Miről hiszed azt, hogy nem tudsz nélküle élni? Ez igaz? Egészen biztosan igaz? Ki vagy Te? Ki vagy Te akkor, amikor önmagad szereted? Mi történne, ha szeretnéd magad?

Tamás Kriszti Tara
www.egyensulyban.com

Ha segítségre van szükséged, itt vagyok.
Nem kell egyedül lenned életed kihívásos szakaszában!
#BéreljMúzsát! Egyeztessünk időpontot, várlak szeretettel.

Tara – 2015: Arassunk

Tara profil2Üdv 2015-ben!

Ez az új év talán több újdonságot fog hozni, mint a tavalyi és végre fellélegezhetünk valamennyire, mert ezek az új dolgok kellemesebbek lesznek. Ahogy én látom, főleg év közepétől indul be mindez nagyobb lendülettel, tehát a nyári aratószezon az elmúlt 2-3 évben befektetett energiáink gyümölcsének aratását is jelenti majd.

Úgy érzem erősen érzékelhetővé válik majd egy határvonal azok között, akik ténylegesen tettek munkát önmaguk megismerésébe és a saját hitrendszereik átalakításába és azok között, akik még csak most kezdik el felfedezni ezeket a lehetőségeket maguknak. Ők ebben az évben nagy lendületet és sok segítséget kaphatnak ahhoz, hogy felzárkózzanak. A felzárkózást, mint önmagukhoz képest történő megnyílást értem, nem pedig valaki máshoz hasonlítva!

A vetési munkálatokat éppúgy nem lehet siettetni, mint ahogy az aratást sem lehet túl korán elkezdeni. Épp úgy, ahogy elaltatni sem tudjuk magunkat, ám azt megtehetjük, hogy „odakészítjük” magunkat az alváshoz ideális állapotba, tehát lefekszünk. Az elalvást azonban már nem lehet megcsinálni, abba csak beleengedni tudjuk magunkat.

Az idei aratás is ilyesmi módon fog történni. Az elmúlt pár évben előkészültünk, odatettük magunkat és most már a belelazítás részhez értünk, amikor úgymond maguktól billennek át a dolgok, érkeznek meg az eredmények. Itt már nem kell erőfeszítést tennünk, itt már csak engedni kell, hogy az eddigi munka lendülete átvigyen minket azon a küszöbön. Mint ahogy egy útjára elindított biliárdgolyó is szépen nyugodtan gurul be a lyukba, a lyuk előtt már nincs szükség további lökésre.

Az első három-négy hónap még az előkészületekkel fog zajlani, de már a nyugalmasabb feladatokkal – a példánknál maradva, most felvesszük a pizsamát és lefekszünk a megvetett ágyba, hogy aztán az év közepétől könnyedén átengedjük magunkat a megérdemelt pihenésnek, a megvalósult és megvalósuló álmoknak.
Akik pedig most még nem aratnak, ők a megnyílásokat kapják ajándékba, az új élményeket önmagukról és az eddig nem látott lehetségességekről.

Az első negyedévre vonatkozó „munka” mindössze a folyamatos újraigazítás, és egy kis vonalon túl való gondolkodásmód.
Ennek egyszerűségét és könnyedségét így ábrázolnám: Ülsz egy kényelmes székben és élvezed az arcodra vetülő napsugarakat. Ám, ahogy a nap elmozdul az égen, ha nem viszed arrébb a székedet, árnyékba kerülsz, ezért ha továbbra is szeretnéd élvezni a nap melegét az arcodon, időről időre arrébb kell egy kicsit tenned a széked. Ennél viszont nem kell többet tenni, csak finomhangolásokat végezni, odafigyelve az aktuális körülményekre és jelen pillanatra. Ennyi elég ahhoz, hogy sütkérezz a fényben.

Sugárzó napsütést kívánok mindenkinek 2015-re is!

Szeretettel: Tara

2015a