Külső-belső konfliktusaink és a boldogság

A következő 3-4 hétben (június) többet találkozhatunk konfliktusokkal. Ezek leginkább a bensőnkben megjelenő érzésekként fognak jelentkezni először, mint elégedetlenség, csalódás, frusztráció, türelmetlenség, céltalanság, önbizalomhiány. Ha túl sokáig, vagy erősen pörgetjük ezeken magunkat, akkor ne lepődjünk meg, ha a külvilágban is találkozunk konfliktusokkal, hiszen kivetítjük a bensőnkből a külvilágba – így mutatva rá magunknak, hogy “nézd, ez munkál épp benned, látod?”

monitoron
Az igazság az, hogy tényleg nem kell semminek változnia ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Mert a saját jó érzésem választása valójában csak egy döntés kérdése.

Persze ehhez a mondathoz nem vagyunk hozzászokva. Nem ezt tanultuk, nem erre láttunk példát a környezetünkben. Így amikor éppen feldúltak vagyunk és találkozunk ezzel a mondattal, hogy a jó érzés csak egy döntés, akkor ez méginkább feldühít minket és hülyeségnek gondoljuk. Ebben a frusztrált állapotban elkezded felsorolni, hogy épp milyen negatív és fájdalmas dolgok értek, milyen rossz és igazságtalan a világ és mindenki bolond, aki szerint ott a szépség.
Vedd észre, hogy ilyenkor épp véded a saját rossz érzéseidet és kifogásokat sorolsz azért, hogy miért NE érezd magad jól.
A saját rossz érzéseink védelme egy automatikus reakció, hiszen igazolni szeretnénk a bennünk lévő érzés jelenlétét. Ez nem hiba! Így működünk emberként. Ezért hangsúlyozzuk azt, hogy amikor egy kellemetlen érzés jelen van, ne akard azt elnyomni, azonnal megváltoztatni. Engedd, hogy ott legyen. Engedd, hogy a káosz egy pár percre jelen legyen benned. Pár perc káosz és nyugtalanság az életed hatalmas kiterjedésében nem olyan nagy ügy, igaz? Engedd, hogy ott legyen.

A különbség  megengedés és beleheregellődés között az érzéshez való ragaszkodásban van. Amikor te magad nem fogadod el a benned lévő érzelmet, akkor tűzzel-vassal fogod azt védeni mások felé és magadénak akarod tudni, miközben igyekszel távol is tartani magad tőle, mert kellemetlen kibillenve lenni. Ez egy erős széthúzást eredményez benned, így egyre inkább távolodsz a középpontodtól.

Amikor ellenállsz valaminek, akkor ahhoz minden figyelmedet arra kell vinned, amit távol akarsz tartani magadtól (jelen esetben a frusztráció, düh, csalódottság, stb.).
Ezzel a fókuszod teljes mértékben a negatív spirálban tartod és így bebetonozod magad a kellemetlen érzésekbe. Saját magadat hergelled bele a feszültségbe. Pedig lehet a mindezt a lavinát elindító rossz érzés nem is volt akkora probléma, csak egy kilengés az életed ingájának működésében. De a figyelmed ráirányításával felnagyítottad. Azt a döntést hoztad, hogy most a benned lévő reflektorral csak erre a negatív érzésre világítasz, így kizárva a saját rálátásod az egészre.

keresel1
A gondolataiddal és érzelmeiddel keresel. És aztán azokkal is találsz.
Ha félelemmel telien keresel, olyasmit találsz, ami igazolja a félelmeidet.
Ha bizakodással telien keresel, olyasmit találsz, ami igazolja a bizakodásodat. – Tara

Amikor belül konfliktusban vagyunk (azzal, ami van), ki vagyunk akadva.
Milyen szépen mutatja a nyelvezetünk is, hogy nem vagyunk egységben, összhangban, egyensúlyban ilyenkor.

Az önismeret nem csupán annyiból áll, hogy rálátok a viselkedésemre, a saját mintázataimra. Az önismeret egyben képességfejlesztés arra, hogy változtatni tudjunk, képesek legyünk más döntéseket hozni – még egy kibillent állapotban is.
Az Egyensúly – mint abszolút – nem érhető el, mert az élet maga egy egyensúlytalanság. Mindenképp ki fogunk billenni. Az viszont nem mindegy, hogy milyen hamar tudsz visszatalálni a saját középpontodba, nyugalmadba, békédbe, illetve mennyire tudsz akár ott létezni. Nem mindegy, hogy órákat, napokat, éveket vagy egy egész életet töltesz-e elégedetlenségben vagy képes vagy továbbengedni az inga lengését és nem kapaszkodsz bele egyik lengési pontján sem – akár negatív, akár pozitív érzetet ad éppen.

Mindannyian törekszünk a harmóniára, mindannyian alapvetően jól akarjuk érezni magunkat. Ez pedig tényleg egy döntés kérdése. Nem mondom, hogy ez mindig könnyű. Amikor épp egy érzelmi vihar közepében vagy és onnan kéne magad a saját hajadnál fogva kihúzni, engedni a rossz érzést jelen lenni, miközben újra és újra azt választod, hogy a figyelmed a megoldás és a megkönnyebbülés irányába fordítod.
Azt viszont mondom, hogy ez lehetséges és Te is képes vagy rá. Talán csak egy kicsit több gyakorlásra van még szükséged, hogy mesteri szintre fejleszd. Megéri. Sokkal békésebb és kiegyensúlyozottabb élet az eredménye. Ráadásul nem kell egyedül csináld. Van segítséged, van hová fordulnod. Én múzsaként elérhető vagyok a számodra, kísérőd és kalauzod vagyok az önismereti utadon, ha kéred.

Ha még nem látunk erre az egyensúlyteremtésre elég jó példát a világban, legyünk mi azok, akik példát mutatunk a többiek számára. Adj te is másoknak jó példát, hadd lássák, hogy lehet így is élni. Lehet több békét behozni a mindennapokba, tanulható, fejleszthető a belső egyensúlyozásunk képessége. Gyakorolni persze kell. Ezért hívják önismereti munkának. Mert a vágy önmagában nem elég. Kell hozzá a szándék és az ezzel járó cselekvés is.

Tara
2018.06.03.

Várlak szeretettel a közös munkára!
Időpontot itt tudsz velem egyeztetni: hivatasosmuzsa@gmail.com

 

 

 

Reklámok

Az empatáknak is kell a támogatás

Sokan vannak, akik erősen empatikusak – vagyis intenzívebben megérzik mások energiáit, érzelmeit és ha nem ismerik jól saját képességüket, akkor bizony legtöbbször át is veszik, magukénak gondolják azt, ami nem az övék.

[Empata = beleérző, intuitív. Itt ez nem egyenlő azzal, amikor valaki pusztán kedves és figyelmes, odafigyelő az embertársára. Az empata szóval azokat jelöljük, akik kifejezetten képesek mások érzelmeit, energiáit befogni, azokra ráhangolódni, azzal együtt haladni.]

empata1
Minden empatának a legfontosabb feladata, hogy először önmagát hozza egyensúlyba, saját magával törődjön. Magának adjon elég figyelmet, szeretetet. Legyen kedvesebb önmagához és elfogadóbb.

Mert az empata szeret segíteni és sokan elfelejtik, hogy nem önmagunkból kell adni, hanem a túlcsordulásunkból. Hogy az önmagunknak adott figyelem és magunk első helyre helyezése nem önzés, hanem létfontosságú dolog.
És mivel ehhez a képességünkhöz általában semmilyen segítséget nem kaptunk gyerekkorunkban, de felnőttkorban sem feltétlenül, így nem csoda, ha felbukkan sok bizonytalanság, félelem, amikor épp aktívan működik bennünk. Hiszen mi is csak emberek vagyunk és félhetünk attól, amit nem ismerünk. Ezért az empatáknak különösen fontos az önismeret mélyítése! Nagyon sokan nincsenek tudatában annak, amikor képességüket ténylegesen használják, csak azt gondolják, hogy érzékenyek mások rezdüléseire vagy szimplán túlérzékenyek. A jó hír, hogy ez a képesség is fejleszthető, uralható.

Szerencsére már sokan megtaláltuk a saját hangunkat, a saját erőnket, így egymást és másokat is tudunk támogatni, emlékeztetni arra, hogy “kapcsolódj, lélegezz, vedd észre mi a tiéd és mi másé”. Megtanulhatjuk ki is kapcsolni ezt az erős beleérzést, ha épp tömegbe megyünk és óvni szeretnénk a saját energiáinkat. Ez persze folyamatos figyelmet kíván, de amikor megtaláljuk ezt az egyensúlyt, akkor a képességeink nagy hasznunkra vannak az élet minden területén.

Ezt az egyensúlyt megtalálni, a képességekkel megtanulni élni és jól használni, sok belső munkát, kitartást igényel. Kérj bátran segítséget és fogadd is el. Jó érzés tudni, hogy nem kell egyedül járd az utad. Jó érzés tudni, hogy vannak mások is, akik hasonló tapasztalatokat élnek meg, akik nem néznek rád furcsán, akik tudják, hogy miről beszélsz.

 – Tara

Várlak szeretettel, ha úgy érzed jó lenne megosztani valakivel az érzéseidet.
Várlak szeretettel, ha egy tapasztalt ráérzőtől kérdeznél;
ha tanácsra, támogatásra van szükséged.
Itt foglalhatsz időpontot: hivatasosmuzsa@gmail.com

 

 

 

Tara: A kisbolygó

Stílusgyakorlatozom… most újra egy sci-fi kisnovellával.

kisbolygó
Jozefina az űrhajó vezetőülésében ült, kilövés előtt a startra várva. Hosszú, szőkésbarna haját most egy egyszerű hajgumival fogta össze a sisak alatt – pedig kibontva szerette hordani, mert akkor bele tudott kapni a szél. Szerette a szelet. Az összefogott haj azt jelentette most, hogy a figyelmét a küldetésre kell irányítania. Egy egész bolygónyi szem szegeződött rá.

Amíg várakozott, izgalmát csökkentendő, próbálta elterelni a gondolatait az előtte álló feladatról és felidézte emlékeit, hogyan is került végül ebbe a székbe.
Már fiatalkorában is kalandvágyó volt, szerette felfedezni a világot maga körül. Több mindenben volt tehetséges, mert magas intelligenciája korán megmutatkozott és szerette is csillogtatni azt a családja és ismerősei körében. Jóleső érzéssel töltötte el, ahogy mindenki ámult képességein, dícsérték okosságát, tehetségét. Mindig gyorsan tanult és idővel ezt a tulajdonságát arra használta, hogy újabb és újabb területeket hódítson meg a maga számára és minél több területről gyűjtse be az elismeréseket. Függővé vált a dícsérő szavaktól és ez ösztönözte arra, hogy mindig újabb kihívások elé állítsa magát. Most pedig itt ül ebben a pilótaülésben, egyedül, új világok felfedezésének reményében.

Egy félreeső, Delara nevű kisbolygón élt a Bian rendszerben. Viszonylag kevesen éltek itt, az egész bolygó lakossága 2,5 millió lélekből állt. Delara népessége érzékenyen kapcsolódott a bolygóhoz magához. Amikor a népesség nagy többsége feszült volt, a bolygón az időjárási körülmények zorddá váltak. Amikor a többség felszabadultabb volt, az időjárás kellemesre fordult. Az itt élők tudtak erről a szimbiózisról, ám még így is nehezükre esett az egyensúlyi állapot fenntartása. Ezért sokszor szélsőséges időjárás járta át a kisbolygót.
A lakosság nagy érdeklődéssel fordult a környező csillagrendszer felé, így régi vágyuk volt, hogy felderítőket küldjenek ki az űrbe. Hosszas munkával, sok ellentmondással és vitával övezve (ami persze borzolta az időjárásukat) végül megalkottak egy olyan hajtóművet, ami korlátlan energiával tudja ellátni az űrhajókat, hogy bármekkora távolságot meg tudjanak tenni és a visszatéréshez szükséges energia miatt se kelljen aggódni.
Ezen a napon a bolygó lakossága szinte egy emberként szegezte tekintetét Jozefinára, az első felderítőre, aki ezzel az új meghajtású űrjárművel indul útnak. A bolygó időjárása feszültséget hordozott, mint a nyári viharok előtti vibrálás.

Jozefina szíve a torkában dobogott. Úgy érezte most jött el az a pillanat, amikor egy egész bolygó dícséretét zsebelheti be. Nem hiába dolgozott ennyit. Szinte látta maga előtt, ahogy az elismerés rezgései körbehullámoznak a bolygón és az összes fa egyszerre borul virágba, szikrázó napsütés melegíti át a földeket és óceánokat. Mindent előre elterveztek, mindennek pontosan úgy kellett történnie, ahogy azt kitalálták. Ám a start mégsem tudott időben megtörténni. Talán a tömegek feszült figyelme hatott az elektronikára is, különböző helyekről kezdtek befutni a hibajelzések. Maga az űrhajó is jelzett, hogy a korábban ezerszer tesztelt belső zárfalak nem megfelelően záródnak. Érkeztek jelentések a kilövőállásról és az irányítóközpontból is. Mindettől a várakozás izgalma ideges feszültségbe fordult át. Jozefina is türelmetlen volt, dicsőítő lendülettel indult volna a végtelenségbe, ehelyett tucatproblémák megoldásán kellett most törnie a fejét. Mindenki zsizsgett, mint egy megbolydult hangyafarm. Egy egész bolygó egyesült törekvése fordult át egyesült feszültségbe, és a bolygón beindult egy villámvihar. Jozefina tisztában volt vele, hogy ha ez így folytatódik, pusztító erejű hurrikánok is kialakulhatnak igen gyorsan, ám képtelen volt leállítani a saját belső vívódásait, aggodalmait és dühét. Hibáztatni kezdte és magában lehülyézte a tervezőket, az építőket, a kilövést közvetítő médiát és persze önmagát. Mert önmaga iránt sokkal erősebb elvárásai voltak. Úgy érezte, aki olyan okos és intelligens, mint ő, legalább neki tudnia kéne uralnia ezt a feszültséget – de persze nem csak ő volt hatással a bolygóra, a bolygó is hatással volt őrá. Úgy érezte hirtelen egy olyan érzelmi spirálban találja magát, amiben nem talál kapaszkodót és mindeközben tele volt félelemmel az elhatalmasodó erős időjárásváltozás miatt is. Ahogy szinte egy emberként volt jelen az aggodalom, a csalódottság és félelem a teljes lakosságban, a bolygó reagálása hatványozottan jelentkezett. A tömeg megfeledkezett a kilövésről és immár az időjárási jelenségek elől kezdett rohanvást menedéket keresni, mert a villámvihart tetézte a hirtelen lecsapó jégeső és erős földrengés. A közös térben jelenlévő, felfokozott érzelmek megrázták a bolygót. Az embereken eluralkodott a pánik. Jozefina tudta, hogy a tömegre nem tud hatással lenni, így kínjában magát próbálta visszarángatni egy nyugalmi helyzetbe, de túl erős volt az ellenpont. Érezte, hogy nincs menekvés, nem tud mit tenni. Még mindig akarattal próbált úrrá lenni a belső és külső káoszon, de közben a dühe és csalódottsága nem csökkent. Érezte, hogy nem megy, de nem adta fel, mert a tét növekedett. A gőgös elvárásoktól indulva, a hibák miatti dühön át, a bolygó és a lakosság pánik állapotában vergődve végül érezte, hogy tényleg nincs menekvés. Az egyetlen dolog, amit tehet, hogy feladja a küzdelmet és megnézi egy vesztett helyzetből hogyan lehet majd továbblépni. Ezzel átengedte magát az összes jelenlévő érzelmének és sírni kezdett.

A sírás hozott némi megkönnyebbülést a számára és ebben a pillanatnyi elengedésben felismerte a tényt, hogy rövid idővel ezelőtt még ő és az űrhajó volt a bolygó fókuszának közepében, így az érzelmei nagyobb hatással lehetnek a környezetére. Ezért újra megpróbált visszatalálni a saját középpontjához, igyekezett lassítani a légzését, egyre mélyebb levegőket véve. Minden idegszálával arra összpontosított, hogy a levegővétele nyugodt és egyenletes legyen. Még az irányítóközponttal való rádiós kapcsolatot is megszakította. Az alatta elterülő világ zaja és pánikja tompulni kezdett a számára. Csukott szeme mögött elképzelte a bolygót, amint az tavaszi pompába borul, a virágok kibomlanak, szinte érezte az eső utáni napsugarak melegét a bőrén. Ekkor az űrhajó hirtelen megrántódott, belepréselte Jozefinát az ülésébe és nagy lendülettel kiszáguldott az űrbe.

Mikor magához tért a hirtelen rándításból, a műszerfali kijelzőkön látta, hogy már fényévekre távolodott a bolygótól. Ezután egy furcsa, mély nyugalom és könnyedség érzés telepedett rá. Úgy érezte, mintha mázsás súlyokat vettek volna le a válláról, amiről nem is tudott, hogy cipelt volna.
Az elméjében megjelent a bolygó képe és érezte az erőteljes kapcsolatot önmaga és az otthona között. Mintha a bolygó maga üzent volna neki.  A feszültség, az akarat szinte szétszakította az égitestet a lábuk alatt, a túlzott törekvések és elvárások ereje majdnem a vesztüket okozta.

A kapott képben látta, hogy a ráirányult fókusz valóban felerősítette a kapcsolódását a bolygóval és az erős érzelmi váltás gyakorlatilag berobbantotta az űrhajó indítórendszereit és egy hatalmas energiatöbbletet küldött ezzel a bolygó felé is. Ez pedig azonnal kiegyenlítette a kialakult feszültségeket, a viharok, földrengések másodpercek alatt eloszlottak. Az emberek az erős érzelmi kisülés hatására elcsendesedtek és kíváncsian csodálkoztak rá a hirtelen változásra. A köztük és a bolygó közötti szimbiózis megújult, stabilabbá vált. Az időjárás tavaszira váltott, a madarak csicseregtek, a talaj illatozott, lágy szellő hordozta magával a nap melegét.

A bolygó visszasugározta az űrhajóban távolodó Jozefina számára ezt a megújult és békés állapotot.
Ő pedig érezte, hogy mindig is erre a belső békére vágyott, de azt hitte ezt a folyamatos elismeréseken keresztül kaphatja meg. Most érezte át igazán, hogy mennyivel teljesebb, tágabb és szabadabb a világ, mennyivel több rejlik őbenne is.

A bolygó megüzente számára, hogy valójában ezzel a tettével teljesítette be élete küldetését.
Jozefina elmosolyodott és átengedve magát a kalandvágyának, megerősödött belső nyugalommal nézett rá az őt körülvevő univerzumra.


Írta: Tamás Kriszti Tara
2018.05.06.

Május – Megállíthatatlan megújulások

MMM = Májusi Megállíthatatlan Megújulások

2018majusi

Az év eleji előrejelzésben már írtam, hogy ebben az évben a kulcsszavunk az ÚJ. Nagybetűkkel. Mert idén mindenhol találkozunk a változással az életünkben, olyan területeken is, ahol esetleg nem vártuk volna. Ez azoknak jó hír, akik egyébként is érezték, hogy bizonyos területeken megújulásra lenne szükségük. Most az élet elhozza nekünk ezt a vérfrissítést. Ez csak akkor nem fog fájni, ha nem állunk neki ellen. Ha hagyjuk, hogy ami most menni akar tőlünk, azt engedjük.

Tapasztalom a saját életemben is igen erősen, hogy április közepétől begyorsultak ezek a dolgok. Már év eleje óta lehetett érezni a levegőben, hogy valami készül. Március-áprilisban megjelentek a kitörést jelző előrengések – vulkáni hasonlattal élve. Érzelmi feszültségek nehezítették a mindennapokat (erről a facebook oldalamon is írtam pár szót). Ez az év mindenképpen a változásoké, a nagy változásoké.

Most találkozunk olyan érzelmekkel önmagunkban, amit eddig igyekeztünk lenyomni, letakarni, szőnyeg alá söpörni. Hát ezek most felszínre kerülnek. Szembe kell nézzünk velük. De ez jó – mert amire ránézünk, azt végre látjuk. Az többé nem a láthatatlan szférákból nyomja ránk a hatásait. Ránézve ezekre a félelmekre, fájdalmakra segít feloldani a velük kapcsolatos feszült érzelmi állapotot, amiről nem is tudtuk, hogy miért van bennünk. Most rávilágítunk minderre de nem ám egy kis elemlámpával, hanem egy óriási reflektorral. Semmi sem marad árnyékban. Viszont ennek köszönhetően végre felszabadulhatunk, megkönnyebbülést élhetünk meg, hogy többé nem kell bújkálni, menekülni, bezárkózni, elrejteni a szívünket a világ elől. Hozzáférünk ezáltal a bennünk szunnyadó potenciálokhoz.

Mindez persze nem csak lelki, de fizikai szinten is meg fog jelenni. Költözünk, felújítunk, házasodunk, elválunk, munkahelyet vagy teljes karriert váltunk, elutazunk – kilépünk az életünk egy vagy több területén is a megszokottból. Megújulunk.

2018. május és június lesz az az időszak, amikor az előrengések elérik a forráspontot és az életünk vulkánja kitör. Ne féljetek – ez csak a régit pusztítja el. Az Univerzum törvénye az, hogy nem tűri a vákuumot. Ahol vákuum keletkezik, oda mindenképpen beáramlik az energia. Tehát ahogy megy a régi, már áramlik is be az új. Nagy lendülettel, nagy szelet kavarva. Így érdemes készen állni arra, hogy a figyelmet inkább az újjal való ismerkedésre vidd és ne a régibe kapaszkodj – ha valami menni akar, menni is fog. Fájni csak akkor tud, ha nem akarod elengedni. Fordítsd a figyelmed az érkező újra.

Az Univerzum most ezzel segít minket, hogy azon a vágányon haladjunk, amelyet választottunk magunknak erre az életre. A változások azonban még nem véglegesek. Ha épp munkahelyet váltasz, a most érkező új helyed nem biztos, hogy a végleges lesz. Ha költözöl, nem biztos, hogy ez az új hely lesz a végső otthonod. Maradj nyitott a változásra.
Keresd és találd meg az örömöd az átmenetiben is, ne akarj azonnal gyökeret ereszteni. Az élet visz téged arra, amerre neked a legjobb – ha hagyod.

Mivel az én életemben is zajlanak a változások, az utóbbi hónapokban két #tarahaiku is született a témában.

VÁLTOZÁS
Eljött az idő,
sorsod csenget, engedd be!
Sosem volt kívül.

DÖNTÉSKÖNNYÍTŐ
A múltba minek?
Aki nem halad, az áll.
Vár az örömöm.

Tara
2018.05.01.

Ezekben a nagy változásokban jólesik tudni, hogy nem vagyunk egyedül.
Gyere a Május 5-én tartandó múzsaestre, ahol most a témánk: A meditálás titkai

Múzsaként segítek az átmenetben, az elengedésben, az újra való felkészülésben, az érzelmekkel való szembenézésben. Egyeztessünk időpontot: hivatasosmuzsa@gmail.com
Várlak szeretettel személyesen vagy skype-on. Tara

 

Jelzőrendszer és pólusváltás

“Lásd magad egy mágnesként, ami többet és többet húz magához
mindabból, ahogyan érzed magad.”
(Abraham)

magnet

Mi van, ha nem tetszik, amit érzel?

Sokaknál az első reakció az, hogy félni kezdenek a saját érzelmeiktől. Megijednek attól, ha azon kapják magukat, hogy kedvtelenek, szomorúak, aggódóak, félnek.
Ez pedig automatikusan még többet fog hozni az adott érzésből és pluszban még csalódottságot, elkeseredettséget okoz, amiért így érzed magad. Bezárod a kört és a kellemetlen érzetekben tartod magad.

Mi a megoldás? Mi a kiút?

Arra használni a felismerést, ami: jelzőrendszernek.
Tudd, hogy az érzelem: jelzőrendszer. Nem csapda. Nem megváltoztathatlan pólusú az a mágnes. Ha észreveszed, hogy milyen alaptónusú érzésben vagy hosszabb ideig, ahelyett, hogy emiatt ostorozni kezdenéd magad, örülj annak, hogy észrevetted.

♦ ♥ ♦

Bátran ránézek a saját negatív érzéseimre, félelmeimre, mert azért vannak ott, hogy üzenjenek a számomra. Jelenlétük hasznos, mert megmutatják, hogy milyen gondolatokat és hitrendszereket éltetek éppen magamban, mire fordítom a figyelmem irányát.

“Nahát úgy tűnik szomorú/morgós/feszült/stb. vagyok egy ideje.
Milyen jó, hogy észrevettem! Ez azt jelenti ideje váltani.”

Én, aki észrevettem, képes vagyok változtatni is.
Jelzést kaptam (magamtól) arra, hogy ideje változtatni a fókuszon, a nézőponton. Nem azért, mert akkor behúzok valami rossz dolgot a negatív pólusú mágnesemmel, hanem mert az ebbe az irányba való figyelem elfáraszt, nem tölt fel, kimerít. Én pedig jól akarom magam érezni. És milyen remek, hogy észrevettem, hogy éppen nem töltődöm, hanem lemerítem az erőkészleteimet. Mit tehetnék azért, hogy feltöltsem magam újra? Mi esne most jól? Mitől tudnám magam egy kicsivel jobban érezni, mint eddig?

Milyen jó, hogy észrevettem, hogy milyen érzésben fürdök már egy ideje, így nem tudattalanul húzom magamhoz tovább a kellemetlen tapasztalásokat, érzeteket, hanem jelzést kaptam arra, hogy éppen most elég erős és tudatos vagyok ahhoz, hogy a gondolataim irányát megváltoztassam.

Milyen remek, hogy mindig kapok jelzést erre! Milyen remek, hogy erős vagyok és képes vagyok én megadni a figyelmem irányát és ezzel a gondolataim irányát, ami által az érzelmeim is sokkal kellemesebbé válnak a számomra! Máris mennyivel jobban érzem magam, hogy tudom mindezt.
Mennyire jó, hogy nem kell kitaláljam a teljes megoldást, elég csak arra figyelnem, hogy éppen mi az, ami feltöltene engem? És ezt teszem.
Nem megyek vissza, nem nézek vissza abba az érzetbe, amikor nyomorultul éreztem magam, mert azt gondoltam, hogy…
Annak az érzetnek csupán az volt a célja, hogy jelezze számomra, hogy épp nem vagyok egybevágó az egyensúlyommal, a békémmel, a valódi lényemmel. Az érzelem a célját beteljesítette, munkáját elvégezte. Kész, hazamehet, elengedem, elengedtem.

Arra figyelek, ami most számomra jobb érzést ad. Például az, hogy mennyire jó, hogy képes vagyok észlelni, észrevenni, tudatosítani a bennem működő jelzőrendszert. Arra a jó érzésre figyelek, hogy mennyire jó, hogy a jelzőrendszerem remekül működik. Arra a jó érzésre figyelek, hogy érzem, hogy képes vagyok a mágnesemen pólust váltani bármikor. Arra a jó érzésre figyelek, hogy kíváncsi vagyok, milyen remek dolog tudna most engem feltölteni? És ami eszembe jut, megteszem. Jólesne egy séta? Jólesne egy meleg leves, egy ölelés, egy jó szó?
Felöltözöm és kimegyek a friss levegőre. Nekiállok levest készíteni.
Megölelem a kedvesem, a gyerekem, a kisállatom – vagy, ha egyedül vagyok, megölelem magamat. Hiszen szeretem magamat, megérdemlem az ölelést magamtól is. Kéne egy jó szó? Azt mondom a kedvesemnek, gyerekemnek, kisállatomnak: szeretlek. Ha egyedül vagyok, magamnak mondom: szeretlek.
Nem kell feltétlenül és mindig kívülről kapjam azt, ami feltöltene. Ha szeretve akarom magam érezni, én vagyok az első résztvevője az egyenletnek, tehát kezdjem magammal: szeretlek. Csak úgy, ok nélkül, mert én vagyok én, és itt vagyok és jó érzés tudni, hogy nem kell semmit sem tennem azért, hogy szeretve érezzem magam.

Amikor feltöltődöm, van miből adnom másoknak is. Amikor feltöltődöm, a mágnesem automatikusan feltöltött, kellemes dolgokat, könnyű megoldásokat fog hozni a számomra.

A mágnes kellemes pólusát erősíteni nem azt jelenti, hogy innentől az élet sima és zökkenőmentes lesz vagy ne találkoznánk kihívásokkal. Azt jelenti, hogy mindig megtalálom a könnyebbik utat a megoldáshoz, mindig megtalálom a könnyebbik utat a szeretet kifejezéséhez. Azt jelenti, hogy megengedem magamnak, hogy a könnyebbik úton járjak, mert szabad azt választanom, ami nekem (is) jó. Azt jelenti, hogy bármi történik, TUDOM, hogy a dolgok jól alakulnak a számomra. Mert ennek vagyok mágnese. Mert képes vagyok erre mágnes lenni. Mert képes vagyok észrevenni az érzelmi jelzőrendszerem jelzéseit és képes vagyok a figyelmemet és a gondolataimat átfordítani, ha szükséges. Képes vagyok elengedni a feszültséget és képes vagyok megengedni, hogy csodás dolgok történjenek velem. Jól érzem magam a bőrömben és pont ott vagyok, ahol lennem kell. Honnan tudom, hogy ez így van? Onnan, hogy pont itt vagyok és nem máshol.
Szeretem figyelni az érzelmi jelzőrendszeremet, mert mindig pontos és mindig segítségemre van.

Senki nem érezheti jobban magát mihelyettünk. Ez a saját felelősségünk. Képes vagy rá!

Tara
2017.12.09.
Ha szeretnél segítséget az átfordításhoz, gyere privát múzsafoglalkozásra. Nem vagy egyedül, szabad segítséget kérni, hogy jobban ráláss a saját folyamataidra. Egyeztessünk időpontot, várlak szeretettel!
ide írj: hivatasosmuzsa@gmail.com
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

 

A tisztulás fokozódik – Árnyékfájdalmaink

Kedves Múzsaközösség!
További infók a jelenlegi tisztulási/gyógyulási/megújulási időszakra:

árnyék

Amikor felrázódnak bennünk régi félelmek, fájdalmak, akkor a jelenbeli megélésük épp olyan fájdalmas lehet, mint amikor először tapasztaltuk meg (ezért is igyekeztük elnyomni magunkban, önvédelemből). A mostani időszak bizony felráz bennünk sok ilyen eltemetett érzelmet. Ne félj belemenni, átélni. Azért jön elő, hogy tovább mehessen és megszabadulhassunk, megkönnyebbülhessünk.

Egy-egy ilyen felfokozott állapot után – még ha sikerült is valamelyest megnyugodnunk – a korábbi feszültség visszhangjait még hallhatjuk magunkban. Tudd, hogy ez már az elengedés része. Bár még úgy tűnhet, hogy a fájdalom továbbra is velünk van, hogy talán nem sikerült elengedni az újra átéléssel, ez nem így van. Ez már csak az utórezgés, a fájdalom árnyékának távozási módja.

Egy hasonlattal élve:
Amikor létrejön egy pattanás a testünk egy érzékeny pontján, akkor sokáig még nem nyomható ki. Csak növekszik belül, nő a feszültség, de nem férünk még hozzá.
ez az, amikor még le van nyomva bennünk az érzelem)
Aztán eljön az idő, amikor tényleges pattanás formájában megjelenik ez a feszültség és ekkor már kezelhető. (ez az, amikor most újra felrázódik bennünk)
Amikor kinyomjuk (újra átéljük), akkor az fájdalmas, de ugyanakkor megkönnyebbülést is ad. Ám a sebhelye még napokig érzékeny lehet és fájhat. (ez az árnyék-fájdalom)
Ekkor már túl vagyunk a nehezén, de a gyógyulásra is időt kell hagyni. A felszakított seb fájdalma már nem ugyanaz a fájdalom, mint ami korábban le volt nyomva. Ez a gyógyulás következő lépése.

A mostani időszakban ez a folyamat van felerősítve, megtámogatva a számunkra. Érzem én is a saját bőrömön. Az ezzel az időszakkal kapcsolatos fizikai tünetekről, illetve hozzáállásunk segítéséről korábbi két bejegyzésemben találsz részleteket.

Érzelmi hozzáállás: facebook bejegyzés
Fizikai tünetek: blog bejegyzés

Kitartás és lélegezzetek mélyeket! 🙂 Tara
2017.07.29.

Amennyiben segítségre van szükséged a saját folyamataid megélésével, keress meg!
Időpontot itt tudunk egyeztetni: hivatasosmuzsa@gmail.com
Várlak szeretettel! Tara

Érzelmi mintáink

mintak1Hallgatok egy zenét, ami egy régi kedvesemre emlékeztetett. Erre a zenére egyszer nagyon-nagyon jót táncoltunk és amíg együtt voltunk, ha ez a zene megszólalt, mindig összemosolyogtunk, emlékezve arra a csodás táncra és összehangolódásra.
Ez a fiú már nincs az életemben sok-sok éve. Ha ezt a zenét hallom, ő továbbra is eszembe jut, de már hallom a zenét is, nem csak az emlékeket.

Erről eszembe jutott mennyire erősen tanuljuk az érzelmeinket (egy zene, egy kapcsolódás, egy érzelem?). Hogy mennyire minták alapján építjük fel ezt is magunkban, mint emberi viselkedést és reakciókészletet. Hogy az érzelmeink valójában mennyire nem a sajátunk. Most nem arra gondolok, hogy kitől tanultuk őket és a mi érzelmünk az övék-e. Mint például a szüleinktől ellesett érzelmi reagálási minták. Mert az övék sem az övéik, ők is tanulták.

Messzebbre gondoltam magam. Az futott végig bennem, hogy az érzelmeink mennyire nem egyenlőek a valódi lényünkkel. Azzal, aki ‘Én Vagyok’.

Amikor megszületünk, már jövünk egy rakás beépített mintával (karma és társai) és tervvel (születés előtti élettervek) de az új bébi minden alkalommal újratanulja az épp aktuális viselkedési formákat. Mint amikor egy másik kultúrát megtanulunk… ő is felzárkózik az adott kulturális környzethez és érzelemmintákhoz, viselkedési mintázatokhoz.

Megtanulunk haragudni, csalódni, megsértődni, elvárni.
Mint amikor a fiatalok (mentor vagy odafigyelő szülő híján) a tévéből, filmekből próbálnak meg viselkedési mintákat felszedni. Ott látnak egy mintát, hogy a szereplő bizonyos élethelyzetben hogyan reagál, milyen érzelmeket mutat. És jobb híján, vagy mert azt gondolják menőnek (hiszen a kedvenc sorozatukban látták) magukévá teszik ezt a mintát. Ha a filmben a főhősnő párkapcsolatában probléma adódik, ott legtöbbször féltékenységi jelenetet láthatunk, gyanakvást, a másik háta mögötti cselekvéseket, félreértelmezéseket. Hiszen a dráma, a játszma adja el a filmet és a dráma által keltett feszültség, amit lehet kiengedni és fokozni is. De aki önmaga egyéni részleteit nem ismeri és mintákra éhes, első körben ezekkel a kreált drámákkal találkozik. Sajnos. Hát féltékeny lesz ő is hasonló helyzetben. Pedig akár kommunikálhatna is. De nem tudja, hogy ez is egy választható lehetőség. Mert erre nem látott még mintát.

A legtöbb érzelmi mintánkat egészen pici gyerekkorunkban tanuljuk el a minket körülvevő világból. Ám nem lebecsülendő a tinikorban vagy akár felnőttkorban tanulható minták sora sem. Mindig képesek vagyunk tanulni.

Ha tisztában vagyunk a saját érzelmeinkkel (tanult vagy sem, már a miénk), használhatjuk őket arra, hogy utat mutassanak nekünk, hogy épp milyen irányba mutat az érzelmi vezérlőrendszerünk (ahogy Abraham is nevezi). Avagy az érzelmeink minősége a rezgésünk minőségét mutatja. Ha többségében negatív, fájdalmas, félelemteli, akkor ezen a lelombozó szemüvegen keresztül látjuk a világunkat, ez lesz a további teremtéseink alapja is. Ha érzelmeink többnyire örömteliek, bizakodóak, akkor ezt is keressük és látjuk nyomait az életünkben.

A hangsúly azon van, hogy többségében, többnyire milyen töltésűek az érzelmeink. Egy örömteli embernek is lehet nehéz vagy szomorú napja, időszaka és fordítva. Amikor azonban tudatosan megfigyeljük az érzelmi reakcióinkat, könnyebb új utakat, új mintákat kialakítani.

Könnyebb a zenéhez kapcsolt erős emlékképet és érzelmi reakciót elhagyni és újra megjelenik a zene. A maga önálló formájában. Érzelmi kötésektől mentesen. És ha akarjuk, hozzáköthetünk egy teljesen új érzést is.

Tamás Kriszti Tara
2017.02.02.

http://www.egyensulyban.com