Jelzőrendszer és pólusváltás

“Lásd magad egy mágnesként, ami többet és többet húz magához
mindabból, ahogyan érzed magad.”
(Abraham)

magnet

Mi van, ha nem tetszik, amit érzel?

Sokaknál az első reakció az, hogy félni kezdenek a saját érzelmeiktől. Megijednek attól, ha azon kapják magukat, hogy kedvtelenek, szomorúak, aggódóak, félnek.
Ez pedig automatikusan még többet fog hozni az adott érzésből és pluszban még csalódottságot, elkeseredettséget okoz, amiért így érzed magad. Bezárod a kört és a kellemetlen érzetekben tartod magad.

Mi a megoldás? Mi a kiút?

Arra használni a felismerést, ami: jelzőrendszernek.
Tudd, hogy az érzelem: jelzőrendszer. Nem csapda. Nem megváltoztathatlan pólusú az a mágnes. Ha észreveszed, hogy milyen alaptónusú érzésben vagy hosszabb ideig, ahelyett, hogy emiatt ostorozni kezdenéd magad, örülj annak, hogy észrevetted.

♦ ♥ ♦

Bátran ránézek a saját negatív érzéseimre, félelmeimre, mert azért vannak ott, hogy üzenjenek a számomra. Jelenlétük hasznos, mert megmutatják, hogy milyen gondolatokat és hitrendszereket éltetek éppen magamban, mire fordítom a figyelmem irányát.

“Nahát úgy tűnik szomorú/morgós/feszült/stb. vagyok egy ideje.
Milyen jó, hogy észrevettem! Ez azt jelenti ideje váltani.”

Én, aki észrevettem, képes vagyok változtatni is.
Jelzést kaptam (magamtól) arra, hogy ideje változtatni a fókuszon, a nézőponton. Nem azért, mert akkor behúzok valami rossz dolgot a negatív pólusú mágnesemmel, hanem mert az ebbe az irányba való figyelem elfáraszt, nem tölt fel, kimerít. Én pedig jól akarom magam érezni. És milyen remek, hogy észrevettem, hogy éppen nem töltődöm, hanem lemerítem az erőkészleteimet. Mit tehetnék azért, hogy feltöltsem magam újra? Mi esne most jól? Mitől tudnám magam egy kicsivel jobban érezni, mint eddig?

Milyen jó, hogy észrevettem, hogy milyen érzésben fürdök már egy ideje, így nem tudattalanul húzom magamhoz tovább a kellemetlen tapasztalásokat, érzeteket, hanem jelzést kaptam arra, hogy éppen most elég erős és tudatos vagyok ahhoz, hogy a gondolataim irányát megváltoztassam.

Milyen remek, hogy mindig kapok jelzést erre! Milyen remek, hogy erős vagyok és képes vagyok én megadni a figyelmem irányát és ezzel a gondolataim irányát, ami által az érzelmeim is sokkal kellemesebbé válnak a számomra! Máris mennyivel jobban érzem magam, hogy tudom mindezt.
Mennyire jó, hogy nem kell kitaláljam a teljes megoldást, elég csak arra figyelnem, hogy éppen mi az, ami feltöltene engem? És ezt teszem.
Nem megyek vissza, nem nézek vissza abba az érzetbe, amikor nyomorultul éreztem magam, mert azt gondoltam, hogy…
Annak az érzetnek csupán az volt a célja, hogy jelezze számomra, hogy épp nem vagyok egybevágó az egyensúlyommal, a békémmel, a valódi lényemmel. Az érzelem a célját beteljesítette, munkáját elvégezte. Kész, hazamehet, elengedem, elengedtem.

Arra figyelek, ami most számomra jobb érzést ad. Például az, hogy mennyire jó, hogy képes vagyok észlelni, észrevenni, tudatosítani a bennem működő jelzőrendszert. Arra a jó érzésre figyelek, hogy mennyire jó, hogy a jelzőrendszerem remekül működik. Arra a jó érzésre figyelek, hogy érzem, hogy képes vagyok a mágnesemen pólust váltani bármikor. Arra a jó érzésre figyelek, hogy kíváncsi vagyok, milyen remek dolog tudna most engem feltölteni? És ami eszembe jut, megteszem. Jólesne egy séta? Jólesne egy meleg leves, egy ölelés, egy jó szó?
Felöltözöm és kimegyek a friss levegőre. Nekiállok levest készíteni.
Megölelem a kedvesem, a gyerekem, a kisállatom – vagy, ha egyedül vagyok, megölelem magamat. Hiszen szeretem magamat, megérdemlem az ölelést magamtól is. Kéne egy jó szó? Azt mondom a kedvesemnek, gyerekemnek, kisállatomnak: szeretlek. Ha egyedül vagyok, magamnak mondom: szeretlek.
Nem kell feltétlenül és mindig kívülről kapjam azt, ami feltöltene. Ha szeretve akarom magam érezni, én vagyok az első résztvevője az egyenletnek, tehát kezdjem magammal: szeretlek. Csak úgy, ok nélkül, mert én vagyok én, és itt vagyok és jó érzés tudni, hogy nem kell semmit sem tennem azért, hogy szeretve érezzem magam.

Amikor feltöltődöm, van miből adnom másoknak is. Amikor feltöltődöm, a mágnesem automatikusan feltöltött, kellemes dolgokat, könnyű megoldásokat fog hozni a számomra.

A mágnes kellemes pólusát erősíteni nem azt jelenti, hogy innentől az élet sima és zökkenőmentes lesz vagy ne találkoznánk kihívásokkal. Azt jelenti, hogy mindig megtalálom a könnyebbik utat a megoldáshoz, mindig megtalálom a könnyebbik utat a szeretet kifejezéséhez. Azt jelenti, hogy megengedem magamnak, hogy a könnyebbik úton járjak, mert szabad azt választanom, ami nekem (is) jó. Azt jelenti, hogy bármi történik, TUDOM, hogy a dolgok jól alakulnak a számomra. Mert ennek vagyok mágnese. Mert képes vagyok erre mágnes lenni. Mert képes vagyok észrevenni az érzelmi jelzőrendszerem jelzéseit és képes vagyok a figyelmemet és a gondolataimat átfordítani, ha szükséges. Képes vagyok elengedni a feszültséget és képes vagyok megengedni, hogy csodás dolgok történjenek velem. Jól érzem magam a bőrömben és pont ott vagyok, ahol lennem kell. Honnan tudom, hogy ez így van? Onnan, hogy pont itt vagyok és nem máshol.
Szeretem figyelni az érzelmi jelzőrendszeremet, mert mindig pontos és mindig segítségemre van.

Senki nem érezheti jobban magát mihelyettünk. Ez a saját felelősségünk. Képes vagy rá!

Tara
2017.12.09.
Ha szeretnél segítséget az átfordításhoz, gyere privát múzsafoglalkozásra. Nem vagy egyedül, szabad segítséget kérni, hogy jobban ráláss a saját folyamataidra. Egyeztessünk időpontot, várlak szeretettel!
ide írj: hivatasosmuzsa@gmail.com
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

 

Reklámok

A tisztulás fokozódik – Árnyékfájdalmaink

Kedves Múzsaközösség!
További infók a jelenlegi tisztulási/gyógyulási/megújulási időszakra:

árnyék

Amikor felrázódnak bennünk régi félelmek, fájdalmak, akkor a jelenbeli megélésük épp olyan fájdalmas lehet, mint amikor először tapasztaltuk meg (ezért is igyekeztük elnyomni magunkban, önvédelemből). A mostani időszak bizony felráz bennünk sok ilyen eltemetett érzelmet. Ne félj belemenni, átélni. Azért jön elő, hogy tovább mehessen és megszabadulhassunk, megkönnyebbülhessünk.

Egy-egy ilyen felfokozott állapot után – még ha sikerült is valamelyest megnyugodnunk – a korábbi feszültség visszhangjait még hallhatjuk magunkban. Tudd, hogy ez már az elengedés része. Bár még úgy tűnhet, hogy a fájdalom továbbra is velünk van, hogy talán nem sikerült elengedni az újra átéléssel, ez nem így van. Ez már csak az utórezgés, a fájdalom árnyékának távozási módja.

Egy hasonlattal élve:
Amikor létrejön egy pattanás a testünk egy érzékeny pontján, akkor sokáig még nem nyomható ki. Csak növekszik belül, nő a feszültség, de nem férünk még hozzá.
ez az, amikor még le van nyomva bennünk az érzelem)
Aztán eljön az idő, amikor tényleges pattanás formájában megjelenik ez a feszültség és ekkor már kezelhető. (ez az, amikor most újra felrázódik bennünk)
Amikor kinyomjuk (újra átéljük), akkor az fájdalmas, de ugyanakkor megkönnyebbülést is ad. Ám a sebhelye még napokig érzékeny lehet és fájhat. (ez az árnyék-fájdalom)
Ekkor már túl vagyunk a nehezén, de a gyógyulásra is időt kell hagyni. A felszakított seb fájdalma már nem ugyanaz a fájdalom, mint ami korábban le volt nyomva. Ez a gyógyulás következő lépése.

A mostani időszakban ez a folyamat van felerősítve, megtámogatva a számunkra. Érzem én is a saját bőrömön. Az ezzel az időszakkal kapcsolatos fizikai tünetekről, illetve hozzáállásunk segítéséről korábbi két bejegyzésemben találsz részleteket.

Érzelmi hozzáállás: facebook bejegyzés
Fizikai tünetek: blog bejegyzés

Kitartás és lélegezzetek mélyeket! 🙂 Tara
2017.07.29.

Amennyiben segítségre van szükséged a saját folyamataid megélésével, keress meg!
Időpontot itt tudunk egyeztetni: hivatasosmuzsa@gmail.com
Várlak szeretettel! Tara

Kinyílás a gyakorlatban

kinyilás1

Vágyunk a Mindenséggel való egyesülésre.
Sokan kívánják azt, bárcsak többet érzékelnének a világból maguk körül, többet az emberekből. Szeretnék a világot jobban magukévá tenni azáltal, hogy elmélyednek a feléjük érkező ingerekben (látás, hallás, tapintás, érzékelés).

Ekkor szoktuk mondani azt, hogy vigyázz mit kívánsz, mert még megkapod. 🙂

A mélyebb/részletesebb érzékeléshez nagyobb kinyílás szükséges a részünkről, hiszen keskeny ajtónyíláson nem jön be annyi infó, mint egy szélesre tárt kapun. Ám bármennyire is szeretnénk egyből szélesre tárni a kapuinkat, az eddigi zártsági fokozatunk nem véletlen áll ott, ahol. A több információra nem csak a lelkünket, az elménket, de az idegrendszerünket is fel kell készíteni és ha hirtelen nagyra tárjuk a kaput, összezavarodhatnak bennünk a dolgok.

Az épeszűségünk egyik alaptétele, hogy szükségünk van arra, hogy „helyére” tegyük az általunk tapasztalt dolgokat, az elme megértésre vágyik. Tehát igényünk van felcimkézésre, az érkező információk úgymond különféle fiókokba rendezésére, hogy kezelhetővé váljon számunkra mindaz, amivel találkozunk. Emberi lényként az idő jelenléte is lassító hatással van ránk. Van úgy, hogy megélünk valamit, látjuk teljes egészében, ám mire a fizikai környezetünkben meg tud valósulni az bizony sok-sok egymás után megtett lépést igényel.

Amikor egy tanításban az hangzik el, hogy ne cimkézd fel a tapasztalataidat, ott arra utalnak, hogy ne akarj mindenáron belegyömöszölni egy négyzetet egy kör alakú fiókba. Mert az elmének ez a vágya annyira erős, hogy ösztönös túlélési reakcióként hajlamos ilyen erős túlzásokba esni. Azt is meg kell tanuljuk, hogyan hozhatunk létre új fiókokat az új információk számára.

Egyszerű módszerek arra, hogy az elmét befogadóvá tegyük
(avagy nyitás előtt olajozzuk meg az ajtót):

relaxáció, meditáció, ragaszkodásmentes megfigyelés

Ha hirtelen nyitunk, akár spontán történik, akár valamilyen módszer segítségével kicsit erőszakolva (és nincs előtte felkészítés), akkor még egy kellemes élmény, mondjuk erős szeretetélmény is lehet olyan sokkoló, hogy elfelejtünk még lélegezni is és szédülést, zavartságot érezhetünk. Az ilyenkor bekövetkező erős sírás is valójában egy energialevezető testi reakció a hirtelen megnövekedett energiamennyiségre.
Kicsiben ezt bizonyára sokszor megtapasztaltad már, amikor elérzékenyültél egy filmen, egy emberi jócselekedet láttán, vagy amikor néztél egy alvó gyermeket és hirtelen jobban megnyílt a szíved, több energia áramlott feléd, hiszen kitártad a kaput egy pillanatra.

Ez alapvetően jó érzés. Természetes igény, hogy többet szeretnénk belőle. Ám, ahogy korábban mondtam, a zártságunk foka nem véletlen. Mert a nyitás nem csak egyoldalú áramlást jelent. Jobb esetben szépen fokozatosan nyitjuk magunkat, de még így is néha túlterhelnek minket az ide-oda áramlásnak indult érzelmi hullámok.
Amikor kinyílunk, az energia minden irányban áramolni kezd és bizony a korábban lefojtott, elnyomott érzéseinket is megjeleníti. Kicsit olyan ez, mint amikor lomtalanítani kezdjük a pincénket.
Kinyitjuk az ajtót és ahogy kezdünk kifelé pakolni, örömmel látjuk, hogy milyen sok dologra már nincs szükségünk és milyen sok szabad helyünk lesz. Ez felszabadító érzés. Aztán ahogy haladunk beljebb, előkerülnek olyan tárgyak (érzelmek), amikről már megfeledkeztünk, hogy eldugtuk őket. Tartogattuk őket évekig, aztán jól rájuk pakoltunk még sok mást, így egészen észrevétlenek lettek. Ugyan a figyelmünk teréből teljesen kiestek, de a helyet attól még foglalták. Most pedig észrevesszük őket. Előjönnek a hozzájuk kapcsolódó emlékképek, hirtelen a múltbéli érzelmek jelen idejű érzelemmé válnak, ahogy a mostban újraéljük őket – költőien fogalmazva: ahogy rávetül a tudatosságunk fénye. Ha ez kellemes élmény, akkor is dönthetünk úgy, hogy már nincs rá szükségünk, vagy új helyre pakoljuk, ahogy rendet akarunk rakni a terünkben.

Ám ha ez kellemetlen élmény (és általában az, mert azért raktuk olyan jó mélyre, hátra), akkor a nyitással egyben rákényszerítettük magunkat arra, hogy szembenézzünk ezekkel a régi félelmekkel, szégyennel, kellemetlenségekkel. Na ezért is kell a felkészítés. Mert semmi sem garantálja, hogy amivel évekkel ezelőtt nem tudtunk szembenézni (amiért eldugtuk) azzal most – akármennyi év is telt el – képesek vagyunk megbirkózni. Ne féljünk segítséget kérni.
Ugyanakkor mindez ne tántorítson el bennünket a kinyílási vágytól, hiszen amikor végre kipakoljuk azt a pincét, rendet rakunk és megérezzük a hatalmas, bennünk felszabaduló tér erejét, az valójában egy újjászületés. A téli hideg szürkeség utáni napsütéses, kirügyező tavasz. Egy hatalmas, nyugodt, jóleső sóhaj a létezésben.

Ekkor azt érezhetjük, hogy az életünk egy teljesen friss, tiszta lap. Érezzük a szabadságunkat és tudjuk, hogy azt rajzolunk erre a lapra, amit csak akarunk. Nincs határ, nincs kötöttség, csak rajtunk múlik. Végtelenségben vagyunk, a szabadság és a minden lehetségesség terében. Ez könnyűséget ad és olyan örömöt, amitől a föld fölött járunk. Ez egy tetőpont, egy katarzis. Ezt nem tudjuk megtartani, ahogy semmit sem, hiszen az élet változás. És azért sem, mert az emberangyal természete a teremtés. Egy üres papírra rajzolni vágyunk. Szeretnénk megtölteni azt színekkel, formákkal.

Ekkor érdemes megintcsak élesíteni a tudatosságunkat, hogy ténylegesen mivel akarjuk megtölteni ezt a lapot. Egy részét a megszokásaink firkái és keretei fogják elfoglalni. A mindennapi szeretett rutinjaink, amik biztonságérzettel töltenek el minket. Ezután, hogy ki mennyire kezd el bátrabban rajzolni, az az egyén vágyaitól függ és attól, hogy mennyire töltötte fel az új lapját a régi szokásokkal, mennyi hely maradt az újaknak.

Érdemes tisztában lenni vele, hogy ezt a bizonyos pincét nem tudjuk egyetlen lendülettel kitakarítani. Az életünk során többször érezzük szükségét a lomtalanításnak, vesszük észre, hogy betelt a lapunk, szükségünk lenne egy újra. Ez a legtöbbször nem tudatos döntés, hanem a felsőbb énünk küldi az üzeneteit az emberi részünk felé és egyszercsak megjelenik bennünk egy gondolat, egy érzés, hogy na most…

Ekkor van az, hogy mélyebb kérdések merülnek fel bennünk, mint: Ki vagyok Én? Mi a dolgom a Földön? Hol tart az életem? Azt csinálom-e, amit szeretnék? Jól érzem-e magam a bőrömben? Mire vágyom valójában?

Illetve az élet elkezdi dobni nekünk a lehetőségeket a változtatásra.
Ez néha idegesítő formában érkezik, ha a hozzáállásunkban ellenállunk a változásnak vagy nem vettük észre a finomabb jeleket. Ekkor például egymás után többször kerülünk hasonló kellemetlen helyzetbe; olyasmivel szembesülünk, amihez nem fűlik a fogunk, de amikor megtesszük, észrevesszük, hogy mennyi plusz információt kaptunk, amire nem is számítottunk. Hirtelen érzelmi mélypontra vagy magaspontra kerülünk (pld. szerelmi csalódás vagy szerelmes találkozás), ami keményen új nézőpontokat hoz az életünkbe. Fizikai betegségek kényszeríthetnek térdre bennünket, ami szintén új nézőpontot ad és sok új érzelmet áramoltat be, hiszen amikor mi magunk is gyengék vagyunk, egyből türelmesebbek leszünk más gyengélkedők felé, megjelenik a tolerancia, az elfogadás, a szeretet újabb síkjai, a törődés és figyelmesség igénye önmagukkal és másokkal.
Az érzelmi törésekkel, kisebb-nagyobb hullámokkal járó ajándékok mindig tapasztalati szinten égnek bele a lelkünkbe, mély érzések formájában.

A kinyílás jó.
De megvan a maga ideje, sose erőltessük agyból, ne akarjunk okosabbak lenni az Életnél. Úgyis észre fogjuk venni, amikor a felsőbb énünk bejelenti a lomtalanítási időszak kezdetét. Csak figyelnünk kell az életünkben megjelenő ismétlődésekre, szinkronicitásokra, az úgy tűnik semmiből érkező változtatási igényekre, vágyakra.

Merjünk segítséget kérni, mert ilyenkor bizony szükségünk van rá. És nincs ám sehol kőbe vésve, hogy ezeken a lomtalanítási és kinyílási időszakokon egyedül kéne végigmenjünk. Azért vagyunk emberi közösség, hogy segítsük egymást. Egyfelé tartunk, egy bolygón élünk, együtt járjuk az egyéni, ám hasonló útjainkat. Figyeld az élet kit sodor eléd. Vagy ő lesz a segítségedre vagy te az övére. Az energia sosem egyirányú, támogassuk egymást, hogy a találkozás végeztével mindkét fél mosollyal az arcán mehessen tovább.

Tehát ha a Mindenséggel akarsz találkozni, tudd, hogy a saját legmélyebb rétegeiddel, elfojtásaiddal is találkozni fogsz. Légy bátor, megéri!

Tamás Kriszti Tara

– Ha segítségre van szükséged, egyeztessünk időpontot! Várlak szeretettel!
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa