Érzelmi mintáink

mintak1Hallgatok egy zenét, ami egy régi kedvesemre emlékeztetett. Erre a zenére egyszer nagyon-nagyon jót táncoltunk és amíg együtt voltunk, ha ez a zene megszólalt, mindig összemosolyogtunk, emlékezve arra a csodás táncra és összehangolódásra.
Ez a fiú már nincs az életemben sok-sok éve. Ha ezt a zenét hallom, ő továbbra is eszembe jut, de már hallom a zenét is, nem csak az emlékeket.

Erről eszembe jutott mennyire erősen tanuljuk az érzelmeinket (egy zene, egy kapcsolódás, egy érzelem?). Hogy mennyire minták alapján építjük fel ezt is magunkban, mint emberi viselkedést és reakciókészletet. Hogy az érzelmeink valójában mennyire nem a sajátunk. Most nem arra gondolok, hogy kitől tanultuk őket és a mi érzelmünk az övék-e. Mint például a szüleinktől ellesett érzelmi reagálási minták. Mert az övék sem az övéik, ők is tanulták.

Messzebbre gondoltam magam. Az futott végig bennem, hogy az érzelmeink mennyire nem egyenlőek a valódi lényünkkel. Azzal, aki ‘Én Vagyok’.

Amikor megszületünk, már jövünk egy rakás beépített mintával (karma és társai) és tervvel (születés előtti élettervek) de az új bébi minden alkalommal újratanulja az épp aktuális viselkedési formákat. Mint amikor egy másik kultúrát megtanulunk… ő is felzárkózik az adott kulturális környzethez és érzelemmintákhoz, viselkedési mintázatokhoz.

Megtanulunk haragudni, csalódni, megsértődni, elvárni.
Mint amikor a fiatalok (mentor vagy odafigyelő szülő híján) a tévéből, filmekből próbálnak meg viselkedési mintákat felszedni. Ott látnak egy mintát, hogy a szereplő bizonyos élethelyzetben hogyan reagál, milyen érzelmeket mutat. És jobb híján, vagy mert azt gondolják menőnek (hiszen a kedvenc sorozatukban látták) magukévá teszik ezt a mintát. Ha a filmben a főhősnő párkapcsolatában probléma adódik, ott legtöbbször féltékenységi jelenetet láthatunk, gyanakvást, a másik háta mögötti cselekvéseket, félreértelmezéseket. Hiszen a dráma, a játszma adja el a filmet és a dráma által keltett feszültség, amit lehet kiengedni és fokozni is. De aki önmaga egyéni részleteit nem ismeri és mintákra éhes, első körben ezekkel a kreált drámákkal találkozik. Sajnos. Hát féltékeny lesz ő is hasonló helyzetben. Pedig akár kommunikálhatna is. De nem tudja, hogy ez is egy választható lehetőség. Mert erre nem látott még mintát.

A legtöbb érzelmi mintánkat egészen pici gyerekkorunkban tanuljuk el a minket körülvevő világból. Ám nem lebecsülendő a tinikorban vagy akár felnőttkorban tanulható minták sora sem. Mindig képesek vagyunk tanulni.

Ha tisztában vagyunk a saját érzelmeinkkel (tanult vagy sem, már a miénk), használhatjuk őket arra, hogy utat mutassanak nekünk, hogy épp milyen irányba mutat az érzelmi vezérlőrendszerünk (ahogy Abraham is nevezi). Avagy az érzelmeink minősége a rezgésünk minőségét mutatja. Ha többségében negatív, fájdalmas, félelemteli, akkor ezen a lelombozó szemüvegen keresztül látjuk a világunkat, ez lesz a további teremtéseink alapja is. Ha érzelmeink többnyire örömteliek, bizakodóak, akkor ezt is keressük és látjuk nyomait az életünkben.

A hangsúly azon van, hogy többségében, többnyire milyen töltésűek az érzelmeink. Egy örömteli embernek is lehet nehéz vagy szomorú napja, időszaka és fordítva. Amikor azonban tudatosan megfigyeljük az érzelmi reakcióinkat, könnyebb új utakat, új mintákat kialakítani.

Könnyebb a zenéhez kapcsolt erős emlékképet és érzelmi reakciót elhagyni és újra megjelenik a zene. A maga önálló formájában. Érzelmi kötésektől mentesen. És ha akarjuk, hozzáköthetünk egy teljesen új érzést is.

Tamás Kriszti Tara
2017.02.02.

http://www.egyensulyban.com