Steve Rother – A szív hologramja

3014_03_06-SteveBarb(13-1W350)

A szív hologramja

 

 

Üdvözlet Kedvesek, eM vagyok.

A kiegyensúlyozott erő új energiája

Azzal a különleges szándékkal érkeztem, hogy segítsek nektek energiát hozni a Földre, hogy segítsek abban, hogy a magasabb éneteket össze tudjátok kapcsolni mindazzal, amit csináltok. Egyensúlyban lévő energiával érkeztem ide. Sokak szerint ez az egyensúly azt jelenti, hogy nem létezik szexualitás, de egyáltalán nem ez a helyzet. Az energia minden területen egyensúlyban van. Amikor azt játsszátok, hogy emberek vagytok, el kell döntsétek, hogy melyik oldalt választjátok. Amikor főleg az egyik oldalt választva inkarnálódtok, még lélekként is hajlamosak vagytok arra, hogy mindig ugyanezt az oldalt válasszátok. Mostanában egyre több nőies energiát láttok beáramolni, egyre inkább látjátok az energiák kiegyenlítődését. Ez az oka a naponta látott viszályoknak, hatalmi játszmáknak, mert a régi energiák, a férfias energiák itt lakoznak. Hogyan tudtok ezzel dolgozni? Sokan bekapcsoljátok a tévét, aztán elkeseredve rögtön ki is kapcsoljátok. Igen Kedvesek, összetett energiákkal találkoztok mostanában ennek a fényhullámnak az eredményeként. Többféle forrásból indult ez a hullám, de alapjában véve ti hoztátok magatokkal. Minden új energia, ami itt van – beleértve a Kristálygyerekeket, az Indigókat és minden részt – egy magasabb szintű kapcsolódással érkezett. Ezzel együtt behoztátok a kiegyensúlyozott erő új energiáját is, ami sokatok számára nehézséget jelent, bár ezt előre tudtátok, hogy így lesz. Sokan előre láttátok, hogy mi várható majd a bolygón és eszerint helyezkedtetek el a Földön. Jelenleg sokkal több E-családbeli él a bolygón, mint valaha. És ennek így kell lennie, ezért jöttetek ti is. Sokan pontosan ebbe a tér-idő pontba akartatok érkezni és sokan nem az elsőnek választott családotokhoz érkeztetek, hanem egy következő családhoz, akikkel talán nem vagytok olyan jó harmóniában, de általuk tudtatok egész pontosan a választott tér-idő pontba érkezni, ahol képesek vagytok változást előidézni. A Föld népességének nagyjából 20%-a a B tervét éli. Ez egyszerű és gyönyörű és annyit jelent, hogy a játékban egy bizonyos időpillanatba helyeztétek rá magatokat a táblára.

Az erő újrameghatározása

Hogyan hordozhatjátok ezt a kiegyensúlyozott energiát? Hogyan fejezhetitek ki az erőtöket kiegyensúlyozott létezőként? Na ez a kérdés. Ezzel küzdötök mindannyian. Látjátok, ahogy az erő sokféle módon mutatkozik meg a bolygón és látjátok, hogy sokféle módon határozza meg magát újra és újra. A hatalom azonban nem egyenlő az erővel. Ez mindig így volt, ám kivétel nélkül minden kormány igyekezett ezzel játszani. Most is láthattok erre példákat. A férfias energiák, a férfias erők mindenre rá akarják tenni a kezüket és magukhoz akarnak ragadni, megkaparintani mindent, amit csak tudnak, azt gondolván, hogy ez az utolsó lehetőségük a megkapaszkodásra. A kapzsiságuk motiválja őket. Ennek azonban nem kell így lennie és mindez változás előtt áll. Kedvesek, hamarosan rátaláltok az emberiség kollektív rezgésére, a közös szívre és ma erről szeretnénk beszélni nektek.

A szellem jogai és a közös szív

Azért érkeztetek, hogy behozzátok a közös szívet, ami a kiegyensúlyozott energia szépsége. Mindez azt jelenti, hogy nem pusztán férfiasak, nőisek vagy akár emberek vagytok. Engedjétek beáramolni a szellemeteket is. Ezért vagyunk olyan izgatottak a szellem jogaival kapcsolatosan, mert ez a beáramlás zajlik éppen. Minden szellem rendelkezik a ki nem nyilvánított jogok teljes készletével. Nem lenne jó, ha erről a kormányaitok is tudnának? Hamarosan tudni fognak. Persze nem feltétlenül olvassák azt, amit írtok, de eljön a napja a kollektív rezgésnek a Földön. A férfias és nőies energiák kiegyensúlyozódnak és egyként, teljes erejükben jelennek majd meg. Ez a szépsége és igazsága ennek.

A változás ideje

Vannak még jópáran, akik továbbra is a régi módihoz ragaszkodnak. Ez egyenlőre folytatódni fog, amíg el nem éritek a kollektív rezgést, amikor végre elegetek lesz. Változtatni fogtok, amint az emberiségnek elege nem lesz, amikor már megtanultatok mindent, amit lehetett és mindenben észreveszitek a saját tükröződéseiteket, különféle módokon. Arra kérünk, hogy emlékezzetek erre a gondolatra és tartsátok ezt az energiát a szívetekhez közel, tartsátok magatoknál, mint a saját igazságotokat. Vetítsétek magatokat kicsit előre az időben és értsétek meg, hogy mindez már megoldásra került és most egyszerűen csak végigmentek a sáros pocsolyákon, hogy odaérjetek. Ezért az időszakért jöttetek ide. Egyikőtök sem új jövevény itt a Földön, sok energiát fektettetek a Föld bolygóba és a növekedésébe. Most itt van annak a lehetősége, hogy több fényt hordozzatok a fizikai testetekben, hogy még többet integráljatok magatokba önmagatokból, abból, akik valójában vagytok, az egész sűrűsége nélkül. Sokan lesznek még, akik a régi módiba kapaszkodnak és megpróbálnak visszahúzni titeket azt mondva: „Nem, nem ez a módja, ez nem így van. Nem ez van megírva.” Merjetek új történetet írni! Merjétek magatokénak érezni és tudni a jövőtöket! Merjétek elindítani a változást és nézzétek meg mi történik.
Amikor a kollektív rezgés elér egy megértési szintet, minden megváltozik. Ez az igazság, ez történik most. A technológiátok teljes erővel támogatja mindezt az átalakulást, ezért is van olyan sok újdonság. Ezért van az is, hogy sokan megpróbálják kontrollálni a technológiákat. Néhány országban megpróbálnak gátakat, korlátokat szabni, hogy a népük ne legyen túl erőteljes. Ugyanez történt a VI. században Konstantinnal és a biblia újraírásával. Sok, általatok ismert igazságot átírtak attól való félelmükben, hogy esetleg éltek a saját erőtökkel. Nos, most újra itt vagytok és ez csodás.

A kérdés tehát az „Miért kell most itt lennetek? Miért pont titeket hívtak és milyen megegyezést kötöttetek, mielőtt megérkeztetek, megszülettetek?” Az a szép az én munkámban, hogy én pont egy olyan ’helyen’ dolgozom, amit a Fény Tavernájának nevezhetünk. Ez az a gyönyörű hely, ahová minden szellem ellátogat az inkarnációja előtt. Leülnek az asztalhoz és odahívják a spirituális családjukat a múltból, jelenből, jövőből. Megállapodásokat és szerződéseket kötnek és lehetőségeket teremtenek arra, hogy bizonyos dolgokat elvégezhessenek. Most elmondjuk, hogy egy óriási szerződés részesei vagytok: A szabad választás bolygóján való jelenlét a változás idején. Azt nem tudjuk megmondani, hogy ez a változás eléri-e a legmagasabb szintjét, de épp ezért születtetek le olyan sokan. Ezért érkezett az E-család is ekkora energiával, hogy átalakulást idézzen elő az emberiség kollektív rezgésében. Ne bátortalanodjatok el, amikor nehézségekkel találkoztok. Ne bátortalanodjatok el, amikor bekapcsoljátok a híradót és a régi férfias módival találkoztok, ami hatalmi erőt alkalmaz az erő helyett. Nálatok van az erő. Ezért vagyunk itt, hogy ezt elmondjuk nektek. Nálatok van az erő, hogy megteremtsétek a saját valóságotokat. Teremtsetek kiegyensúlyozott módon és osszátok meg a szomszédaitokkal is. Osszátok meg mindenkivel, aki meghallgat, aki figyel rátok és hazaviszitek a fényeteket. Ahogy ennek nekikezdtek, minden megváltozik.

Találkozás a spirituális családdal

Kedvesek, sokan magatokhoz hívjátok azon spirituális családtagjaitokat, akikkel eddig még nem találkoztatok. Nagyon jó ezt nézni, hiszen mindannyian valamelyest kapcsolatban voltatok egyébként is a Földön. Most azonban egyre többször megtörténnek ezek a találkozások. Ez varázslatos. Üdvözöljétek ezeket az embereket, ahogy belépnek az életetekbe. Nem mindegyikükkel lesz hosszútávú a találkozás, nem mindegyikükkel fogtok közösen dolgozni napi szinten. Néhányan csak felbukkannak és tovább mennek. Fogadjátok el, amit hoznak nektek, fogadjátok el a tükröt, amit mutatnak a számotokra és köszönjétek meg nekik az emlékeket, hogy segítenek az emlékezésben, aztán haladjatok tovább. Lássátok magatokat magas szintű létezőként. Lássátok a fényeteket, amint a fizikai testben létezik és ezáltal megtörténik a kapcsolódás. Ezek a hologramok teremtik meg az új bolygót. Ezek azok az új energiák, amikkel dolgoztok.

A szívfény hologramja

Kedvesek, ha egy fénysugarat elindítotok egy irányból, a fotonok, sűrűség nélkül, a lehető legnagyobb sebességgel haladnak az univerzumotokban. Ha viszont vesztek egy második, harmadik, negyedik vagy akár ötödik fénysugarat is és keresztezitek őket, akkor megvan a lehetőségetek, hogy egy hologramot alkossatok, egy teljes, háromdimenziós kivetülést, ami képes valóságot teremteni. Mi azonban nem olyan fajta fényről beszélünk, amit ti fényként ismertek, hanem a szívetek fénysugaráról. Arra kérünk, hogy fókuszáljátok a szívetek fényét erre a kivetülésre, mert minél több ember fókuszál erre különböző irányokból, annál tömörebbé válik ez az új hologram. Már csináltatok ilyet a Magna Carta idején, a Függetlenség kihirdetésének napjaiban, sőt több alkalommal is. Valójában Babilon idején is megtettétek már ezt. Többször volt olyan időszak a bolygón, amikor a kritikus tömeg elért egy bizonyos szintre, de sehogysem tudott azon túllépni. Most is egy ilyen csomópontnál vagytok. Gyűljetek össze valamilyen formában és lássátok ezt az új bolygót, lássátok, hogy miért jöttetek ide, akkor is, ha nem látjátok még igazán, mert esetleg ti lesztek az utolsók, akik meglátjátok magatokat a tükörben. Ez a fátyol természete, amit ti terveztetek meg. Egyetértettetek avval, hogy bekötött szemmel játsszátok ezt a játékot, amit már régóta játszotok. Most azonban eljött az ideje, hogy emlékezzetek. Kezdjétek a szívetekben mert az az a hely, ahonnan változást tudtok előidézni. Amikor másokkal összekapcsolódtok és mindenki a szíve vágyára fókuszál, ezzel megteremtitek a hologramot. Most ez történik.

Sokan vannak, akik érzik ezt az energiát és érzik ezt a változást és szeretnének a régibe kapaszkodni. Visszahúzó erőt tapasztalhattok tőlük, akik a régi gondolatokba, a régi dolgokba kapaszkodnak, akik a sikerre a régi módon törekszenek. Legyetek óvatosak azzal, hogy kinek adjátok az erőtöket. Olyasvalamit hoztatok a Földre, ami egyedi és megismételhetetlen a bolygón. Amikor ide érkeztetek tükröket találtatok itt, amik visszatükrözték számotokra az erőtöket, mert az orrotok előtt lévő fátyol miatt nem láttatok rá saját magatokra. Nem láttátok a saját árnyékotokat és a szívetekből kiáradó fényt sem. Ezért hoztátok létre a tükröket. Néhány ilyen tükör a vallás, a hitrendszerek, tapasztalatok, amik eljuttattak titeket oda, hogy egy új útra lépjetek. Akinek volt már halálközeli élménye egy teljesen más képpel jön vissza, hogy miről is szól az élet. Az előzőek olyan tükörtípusok, amiket sokan megtapasztaltatok. Most annak jött el az ideje, hogy egymás fényét tükrözzétek vissza egymás számára, különböző csodás módokon és ezt az energiát arra fókuszáljátok, hogy az Otthon kollektív rezgését hozzátok vele létre.

Az életetek átszervezése

Vannak olyan időszakok, amikor több fényt hordoztok önmagatokból. Ez nem könnyű feladat és általában nem is passzol bele igazán a világba. Ugyan most nem látjátok ennek tükröződését, de ti vagytok a legnagyszerűbb létezők, akik valaha éltek. Ti az E családhoz tartoztok, ti vagytok az igazság a megerősítő szavak mögött és ezért ti fogtok mindent megteremteni, amikor együttműködtök, harmóniában. Igaz, hogy ezek most a legnehezebb átmeneti időszakok a bolygón, de mind elindulhattok. Arra kérünk, hogy kezdjétek el átszervezni az életeteket a következő néhány hónapban, vagyis keressétek az új lehetőségeket és mindazt, ami boldoggá tesz benneteket, ami örömet okoz. Ha eddig úgy haladtatok előre, hogy egyik lábatokat tettétek a másik elé, most képzeljétek el milyen lenne, ha időnként jobbra vagy balra kanyarodnátok. Gondoljatok bele, hogy milyen érzés lenne kicsit változtatni a tánclépéseken, más ritmusra járni, valamit előre megfontolt szándékkal megváltoztatni. Ó, de aztán jöttök megint a régi emberi szöveggel „De mi van, ha más irányba lépek és az nem jó irány?” Mi pedig azt mondjuk, hogy nincs rossz irány. Bármerre mentek, mindig tanultok valamit. Amint megérzitek és alkalmazni tudjátok annak erejét, hogy felelősek vagytok a saját életetekért, minden szépen összeáll. Az új energiában ezek az összekötő pontok mindannyiótok számára.

A munkára legmegfelelőbb emberek dolgoznak a feladaton

Ez egy remek időszak az ittlétre. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, de nem aggódtunk. Messziről figyeljük a Föld bolygót és nem aggódunk, mert a munkára legmegfelelőbb emberek dolgoznak a feladaton. Már inkarnálódtatok. Már itt vagytok és szépen egymásra találtok. Ez azt jelenti, hogy mindegyikőtöknek azonos hitrendszerrel kéne rendelkeznie? Nem, Kedvesek. Ez nem fog megtörténni. Már egy kis siker is sokat számít. Most azt láthatjátok, hogy az emberek hogyan kapaszkodnak a régi mintákba. Állítsátok munkába a szándékotokat. Jelentsétek ki a szívetekben, hogy mindez változni fog és határozzátok el, hogy egy olyan világban fogtok élni, ahol több a kedvesség, gyengédség – egy olyan világban, ahol tudjátok hogyan kerüljetek harmóniába egymással. Az a nap, amikor azt keresitek miben és hogyan kapcsolódhattok össze, miben vagytok hasonlóak, ahelyett, hogy azt néznétek miben különböztök, az a nap lesz az, amikor elkezdenek megváltozni a dolgok. Ez a nap sokkal közelebb van, mint gondoljátok, mert nagyszerű szívetek van, ami csodálatos. Találjátok meg ezt a szenvedélyt és kapcsolódjatok ezzel össze valamilyen módon, akkor is, ha úgy érzitek az a mód esetleg értéktelen. Ha dalra fakasztja valami a szíveteket, akkor a közös részei vagytok. Ha mindenki ezt tenné, a világ egyetlen pillanat alatt megváltozna.

Felkészülés az energia átalakulására (2015. március)

Az a helyzet Kedvesek, hogy sokkal többen vannak most a Földön az E családból, mint valaha. Jelenleg a legerősebb teremtők közül is többen itt vannak a bolygón, hordozva ezt a fényt és ezt a csodálatos energiát. Sokan még mindig kételkedtek magatokban. Ezzel nincs is semmi baj, nem ez a legfontosabb dolog. A legfontosabb az, hogy itt vagytok és magatokban hordozzátok azt a fényt, amit Otthonról hoztatok, amit csak ti tudtok hordozni. Most azt mondjuk Kedvesek, hogy a változnak az idők. A következő év márciusában – főleg a hónap vége felé – egy váltás lesz az energiátokban. Egy olyan energiaminőség érkezik majd, ami segít az újraindulásban. Helyezzétek magatokat már most a legmagasabb szintre. Találjátok meg, hogy honnan szeretnétek kiárasztani a szíveteket és megteremteni azt a fényhologramot. Hol vannak az álmaitok? Sokan túlélő üzemmódban voltatok és ezért elvesztettétek az álmaitokat. Amikor napi szinten küzdötök, elveszítitek a nagyobb képre való rálátásotokat. Most eljött az ideje, hogy visszahozzátok az álmaitokat és ahogy ezt megteszitek, érezhetitek, hogy erős segítséget kaptok a fátyol másik oldaláról. Észre fogjátok venni, hogy a spirituális családotokból többen rátok találnak. Szinte a semmiből tűnnek elő és keresztezik majd az utatokat, belépnek egy időre az életetekbe, hogy segítsenek rálátni magatokra és emlékeztessenek, hogy egy csodás úton jártok és szép, varázslatos pillanatában vagytok az életeteknek. Nézzetek rá a saját múltatokra, a saját előítéleteitekre, mert ezeket magatoknak kell felismernetek. Egy kissé mindannyian ki voltatok mozdulva az egyensúlyotokból a Földön. Ez a dualitás természete, amiben eddig éltetek. Most a hármasságban, trialitásban éltek, ami eléggé különbözik attól, amit magatok mögött hagytatok. Ám még nincs nálatok minden kirakósdarabka. Legyetek először a szívetekben. Tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Valamilyen módon törekedjetek arra, hogy kapcsolódhassatok másokkal. Ez fókuszálja a szívenergiát és alakítja a hologramot, ami aztán megteremti az új bolygót. Ennek a létrejöttére ma sokkal több az esély, mint például a múlt héten.

Oszd meg a fényed a közösségben

Tudjuk, hogy nem látjátok még az előnyeit mindennek. Tudjuk, hogy összetörtek tudtok lenni és le tudnak gyengíteni titeket az erőszakos energiák, amik jelen vannak most a Földön. A múltban ezek működtek, de ezúttal nem fognak. Ez nem az új energia útja. Tápláljátok a fényeteket és osszátok meg a közösségben különféle csodás módokon. Így tudjátok elkezdeni megteremteni ezt a hologramot és aztán majd belelépni. A legnagyszerűbb hologramkészítők itt vannak és mi az E családnak nevezzük őket. Köszönjük, hogy itt vagytok. Sokan elegendő energiát és bölcsességet halmoztatok fel ahhoz, hogy továbbálljatok új tapasztalatok felé haladva, mégis visszatértetek ide, hogy részei legyetek ennek a csodás energiának. Most van itt az ideje, hogy felébredjetek és nekivessétek a hátatokat a szélnek. Helyezzétek magatokat várakozó pozícióba, az új energia eljövetelére és egy új fényhologram megjelenésére.

A legnagyobb tisztelettel kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Támogassátok és segítsétek egymást minden adandó alkalommal. Tudjátok, hogy teljes létezők vagytok, akik egy új módon egyensúlyoznak. Játsszatok jól együtt.

Espavo. Az Idő Őrzője vagyok.

A Csoport.

Fordította: Tamás Kriszti Tara – www.egyensulyban.com

Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/2014/2014_09_HologramHeart.php

 

Reklámok

Steve Rother – A fejlődés hullámai

3014_03_06-SteveBarb(13-1W350)A fejlődés hullámai

Saját mesteriséged megélése a felelősségen át

 

Üdvözlet, Kedvesek.

Csodás ez a nap, szellemek hihetetlen összegyűlése. Ma egy kis utazásra szeretnénk vinni titeket – a Föld jövőjébe, abba a hihetetlen energiába, amire mind nagyon vártatok. Próbáltátok siettetni, tudtátok, hogy el fog érkezni és beléptek az ötödik dimenzióba. Azzal is tisztában vagytok, hogy nincs visszatérés a harmadik dimenzióba. A nagyobb képet nézve hadd mondjam el mi is történik.

A fejlődés harmadik hulláma: 3 lépés előre, 2 vissza.

Azt értitek, hogy minden dolog energiahullám, ami apályt és dagályt jelent, nagyjából úgy, mint az óceán hullámainál. Előremozdulnak, aztán visszahúzódnak. A ti haladásotok viszont nem egészen olyan, mint az óceán teljes kiegyensúlyozottsága. A ti fejlődésetek többet mozdul előre és egy kicsit vissza. Az egész emberiség tipikusan hármat lép előre és kettőt vissza. Amikor a visszalépés fázisában vagytok, akkor kezdtek el kételkedni önmagatokban, megkérdőjelezitek magatokat, csodálkoztok vajon mit csináltok rosszul – miközben ez csak egy hullámzás. Ezért először arra kérünk, hogy nyugodjatok meg, lazítsatok egy kicsit. Azt játsszátok, hogy emberek vagytok és őszintén szólva nagyon jól csináljátok. Ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy ami felé kollektívaként tartotok az óriási. Mi ezt figyeljük a fátyol ezen oldaláról és akkor is ünneplünk titeket, amikor azt hiszitek, hogy sikertelenek vagytok. Megtapsolunk akkor is, amikor azt gondoljátok, hogy elbuktatok és megveregetjük a vállatokat akkor is, amikor épp hátrafelé léptek.

Miről szól mindez? A legnagyobb kihívás, amit megoszthatunk veletek az, hogy sokszor elítélitek magatokat. Amikor ezt teszitek egyből kettőt léptek vissza az egy helyett. Teremtő létezők vagytok, akik ezt az emberi lét nevű játékot játsszátok. Mindeközben ez a nemes fátyol eltakarja előletek az emlékeiteket a valódi önmagatokról, hogy honnan jöttetek és milyen tervvel érkezetetek a Földre. Ez a fátyol a saját elképzeléseitek szerint egyre vékonyodik azoknak a lépéseknek köszönhetően, amit kollektívaként tesztek meg a fejlődés irányában. Teljesen elképzelhető, hogy megváltoztassátok ezt a hullámzást olyanná, hogy például hármat léptek előre és talán csak egy vagy fél lépést tesztek hátra egy kis megpihenés végett, hogy utána tovább haladjatok a következő energiákba.

Évszakváltás

Sok minden változik most a Földön, új sebességgel, új kapcsolódásokkal. Az új energia megjelenik a Föld minden területén – erről szeretnénk nektek beszélni, mert sokan már nem a korábbi ismert módokon látjátok visszatükröződni önmagatokat a világban. A régi világból az új világba léptetek, ugyanakkor a korábbi tükröződéseiteket keresitek az újban is. Azok a dolgok, amik korábban visszajelezték számotokra a sikert, látni engedtették a kapcsolódásotokat sokszor nem ugyanúgy mutatják meg magukat az új Föld magasabb rezgési szintjén. Ez most változik és szeretnénk, ha megértenétek, hogy most már sokkal könnyebb elérnetek a bőség állapotát, mint korábban. Tudjuk, hogy sokatok számára nehéz időszakok ezek, látjuk milyen gazdasági játékot játszottatok globálisan. Látjuk a különféle részeket, amiket próbáltatok összeilleszteni, hogy megjelöljétek a sikerpontjaitokat. Tudjuk, hogy időnként újra kell gondoljátok magatokat, újra fel kell találjátok magatokat, új utakat kell keressetek. Ám Kedvesek, ti vagytok a varázslat, leírhatatlanul, túl minden elképzeléseteken. Ez már az új Föld, az új energiákkal kezdtek dolgozni. Amíg a világ egyik fele épp belép a gyönyörű nyári évszakba, a világ másik fele a téli évszakba lép, és ez az évszakváltás idézi elő azt, hogy előrelépjetek egyet, friss levegőt lélegezzetek be, új magabiztosságra leljetek.

Spirituális önbizalom

Kedvesek, ha volna még valami, amit mindezek felett adhatnánk nektek az az, hogy emlékeztetünk titeket a lelketek magabiztosságára. Ezt hívjuk mi spirituális önbizalomnak. Ha csak egy csekélyke ilyen magabiztosságot is éreztek magatokban, a Földön való játékotok gyönyörűvé válik, átalakul a teremtés és mókázás játékává. Ez volt a célotok, amikor a Földre jöttetek. A legtöbben azzal az erős vággyal érkeztetek, hogy segítsétek a bolygót a változásban. Sokatoknak olyan sok energiával rendelkezett, hogy más kapcsolódásokhoz is eljussatok, de mégis visszatértetek a Földre. Itt akartatok lenni ennél a hatalmas kollektív lépésnél, ami az új energiába visz és itt is vagytok. Kedvesek, ne feledjétek, hogy billiónyi lélek várakozik továbbra is arra, hogy ide jöhessen – sokan kifejezetten a Földre – de félreálltak, hogy ti itt lehessetek. Az Otthon egyik szépsége, hogy hamarosan emlékezhettek minderre, hiszen beléptetek az új világba, az ötödik dimenzióba – ahogy ti hívjátok. Ugyanakkor továbbra is a háromdimenziós szabályokat alkalmaztok és azt várjátok, hogy a dolgok háromdimenziós módon működjenek. Kedvesek, a dualitás megszűnt és ti továbbra is úgy néztek a dolgokra, mint jó-rossz, fent-lent, fekete-fehér, szeretet-félelem. Ezek már nem léteznek. Minden egy csodás kör és elmondhatjuk, hogy nincs már fekete és fehér, minden a szürke egy árnyalata. Ti pedig magatokkal hordozzátok az Otthon energiáját a szívetekben. Nemcsak ünnepel titeket az a billiónyi lélek, aki átadta a helyét, hogy ti inkarnálódhassatok a Földre, hanem a hőseik vagytok. Ha mást nem is tesztek, erre emlékezzetek a következő pár hónapban és időnként álljatok meg, vegyetek egy mély levegőt. Tegyétek meg ezt most… belégzés… és elengedés.

Érzitek őket a hátatok mögött? Érzitek, ahogy vállon veregetnek titeket és megölelnek? Nem láthatóak a számotokra, mert a megegyezés úgy szól, hogy láthatatlanok maradnak – és a szabad választás bolygóján éltek. Segítenek nektek eljátszani a játékotokat, de nem szólnak bele. Ám itt vannak veletek. Ha elég hosszú ideig megálltok, érezhetitek a spirituális önbizalom visszatérését.

A fátyol másik oldaláról érkező taps és segítség

Csoportosan érkeztetek ide és azok, akiket az E család tagjainak hívunk egy eléggé kritikus időszakban jöttetek, hogy közösen változást idézzetek elő. Ez csodálatos. Igen, tudjuk, ha bekapcsoljátok a tévéteket csak a széthúzásokról szóló híreket látjátok az egész bolygón „Ebben az országban kivonultak tüntetni az emberek az utcára, ebben az országban pedig háború zajlik.” Ezekkel a háromdimenziós utakkal működtök továbbra is, de már az ötödik dimenzióban. Mindez nem rossz, Kedvesek, mert mindez változik. Figyeljétek, ahogy elindulnak a változások. Szükségszerű volt, hogy kivonuljatok az utcákra, mert a hangotokat meghallották. Na persze nem feltétlenül azok, akik ellen épp tüntettek, de mégis mindenki hallotta, mindenhol. A gyorsan fejlődő technológiátokkal és az emberi szívben történt változásokkal új utakat találtok a kapcsolódásra. Ez az időszak a megerősödött ember ideje, beléptek az E Korszakba, a Megerősödés korába, mi pedig segítünk nektek emlékezni. Mi nem azért vagyunk itt, hogy a legkisebb ellenállás útjára tanítsunk titeket, hiszen időnként úgy határoztok, hogy hihetetlen kanyarokat vesztek, amik segítségével itt tanulhattok valamit vagy ott kapcsolatba kerülhettek egy másik lélekkel. Értsétek meg, Kedvesek, mindegy milyen úton jártok, jól csináljátok.

Az Őrző apja hajóárus volt és gyakorta elvitte a családját a hajókra. Az Őrző így sokszor vezethetett nagy yachtokat. Az apja folyton azt mondta neki nevetve:

-Végigkanyargod az óceánt!
-Nem így van – válaszolta az Őrző.
-Nézz csak magad mögé!

Az már igaz, hogy ha visszanézett, hatalmas S kanyarokat látott és fogalma sem volt róla, hogy így vezette a hajót. Nos, Kedvesek, ha visszanéztek és kanyarokat láttok az életetekben, tudjátok, hogy pont így terveztétek az utat, mielőtt a Földre érkeztetek. Ezért adott nektek teret billiónyi lélek, hogy ti most itt lehessetek.

A Földön több területen kialakult a kritikus tömeg. Szeretnénk elmondani, hogy mi áll előttetek, milyen szépségek várnak rátok. Igen, persze lesz még kavarodás addig. Igen, persze lesz még nehéz időszak. Még mindig a hármasság (trialitás) mezejében éltek és az árnyékok továbbra is jelen vannak. Az árnyék azonban csupán a fény hiánya. Úgy is tekinthettek az árnyékokra, mint lehetőségre, hogy odasugározhatjátok a fényeteket, és ez az, amiért a Földre érkeztetek. Legyetek tudatában, hogy amint előléptek, a dolgok hajlamosak változásnak indulni. Ez az a pont, amikor általában elveszítitek a spirituális önbizalmatokat, ugyanakkor mi, és minden lény a fátyol másik oldalán, aki félreállt a kedvetekért, be tudunk lépni. Ti vagytok az ő hőseik. Ha csak egy pillanatra megéreznétek ezt, azonnal visszanyernétek az önbizalmatokat, ami szükséges ahhoz, hogy lendületesen haladjatok tovább előre, változást generáljatok, és azon a módon hozzátok a fénysugaratokat a Földre, ahogy elterveztétek. Most van itt ennek az ideje. Először, amikor sürgetést éreztek magatokban, tudjátok, hogy ez nem csak veletek történik. Néha annyira lefoglal benneteket az egótok és mindaz, amit az egóval cselekedtek, hogy nem veszitek észre a finom kis lökéseket, amikkel próbálunk nektek jelezni a másik oldalról. Tehát próbáljátok kicsit félretenni az egót, az ítélkezést. A legtöbb esetben az ítélkezés az, ami a dualitásban tart titeket, miközben már az új világba léptetek. Ez nagyon hasonló azokhoz a nehézségekhez, amikkel korábban találkoztatok, amikor igyekeztetek leföldelni magatokat az új világban. Most azonban varázslatos dolgok vannak a birtokotokban. Itt van például az egész emberiség közös rezgésszintje, ami elkezdett összehangolódni. Ez az oka annak is, hogy egyre több országban kivonulnak az utcákra. Ez az összehangolódás az oka annak, hogy elkezditek meglátni a lehetőségeket, a fény új vetületeit, új kreatív energiákra bukkantok és új megértésekre a korábbi ismereteitekkel kapcsolatosan. A dualitás mezejében élni olyan, mint egyenesen haladni, ahol a dolgokat csak feketének vagy fehérnek látjátok, csak a fent és lent létezik, a szeretet és a félelem, a jó és a rossz. Most azonban már a csodás hármasság, a trialitás mezejébe haladtok, ahol új kapcsolatot alakítotok ki a felsőbb énetekkel, ami lehetővé teszi számotokra, hogy egészen új módon éljétek meg a földi tapasztalataitokat. Új nézőpontból tekinthettek az életetekre és az ittlétetek céljára, saját lényetek nagyságára.

Éld a Mesteriséged!

Arra is kérünk, hogy éljétek meg Mesteri mivoltotokat, az egótokkal együtt. Annyira aggódtatok az egótok jelenléte miatt, hogy megpróbáltátok azt, vagyis a saját részeteket megtagadni. Igyekeztetek csak a közösségre fókuszálni, ahelyett, hogy magatokra figyeltetek volna. Ez azt is jelenti, hogy megtagadtátok mindazokat a csodás dolgokat, amiknek mesterévé váltatok. Tökéletesen rendben van, hogy megélitek a mesteri mivoltotokat, hiszen a kézen is mind az öt ujjank más szerepe van ugye? Mindegyik jobban csinál valamit, mint a másik és amikor harmóniában együttműködnek, az varázslatot teremt. De csak akkor tudnak harmóniában együttműködni, ha mindegyik megéli a saját mesteriségét. Ezekre kell emlékezzetek, miközben beléptek ebbe az új világba. Még mindig sok dolog földelésén, beépítésén dolgoztok, és még ha elveszettnek is érzitek magatokat néha, sokkal gyorsabban haladtok, mint azt valaha gondoltuk volna. Ezért van az, hogy ennyire lelkesedünk az üzeneteinkben, amikor azt mondjuk, hogy minden csodálatos és haladtok a további szintek felé. Ti pedig azt mondjátok, miközben a híradót nézitek „Na persze, tutira hátrafelé haladunk.” Nem, Kedvesek, ez csupán az energia normális hullámzása. Ha az utcán rohantok, eljön az a pillanat, amikor le kell lassítsatok és lélegzethez kell jussatok. Ezek az energiahullámok áthaladnak mindannyiótokon.

A Föld bolygó az új hologramjához igazodik

Korábban is említettük már, hogy a Föld szintén megéli ezeket az energiahullámzásokat. Nemrég jeleztük, hogy eléggé felfokozódott a nyomás a tektonikus lemezekben. A Föld érzi ezt a feszültséget és a feszültség tovább fokozódik. Ez kioldhatja magát földrengés, vulkánkitörés formájában vagy egyéb különböző módokon. Ti is érzékelitek ezt a feszültséget az érzelmi rendszeretekben. Meglehetősen érzékennyé tesz titeket mindarra, ami körülvesz benneteket. Mi a fátyol másik oldalán sokat dolgozunk azért, hogy a Föld átmenete a lehető legfinonabb módon zajlódjon le és sokkal könnyedebb módon engedi el ezeket az energiákat, mint a múltban. Továbbra is lehetséges a tektonikus lemezek elmozdulása, amit földrengésnek hívtok. Ha megtörténnek, ünnepeljétek őket. Természetesen segítenetek kell egymáson az érintett területeken, de ünnepeljétek a Föld haladását, mert ez azt jelenti, hogy megtett visszafelé egy lépést, hogy újra előre indulhasson. Pont úgy, mint az energiahullámok és a fejlődés, amit mind megtapasztaltok ezen hullámok által. Nagyobb megértésre tesztek majd szert, ahogy haladtok előre. Sok tanító és gyógyító van a Földön köztetek. Sokan érzitek mindezt a szívetek mélyén, de továbbra is azt mondjátok „Nincsenek tanítványaim. Senki sem figyel. Senki sem keres fel.” Ne engedjétek, hogy ez megállítson benneteket. Ez csupán a hullámzás egyik hatása. Lépjetek előre és éljétek a mesteriségeteket. Egyedi fénysugarat hoztatok magatokkal erre a bolygóra és a Föld kezdi megtalálni a nyugalmát, ami szintén a segítségetekre lesz.

Sok változás várat még magára. Még nem találkoztatok minden üstökössel, de hamarosan fogtok. Hamarosan még több aszteroidát és üstököst láthattok, amik a mélyűrből érkeznek, a Kuiper Övből. Igazából ezek hordozzák az élet magvait, amik az új Földön kerülnek elvetésre, és olyan részeket hordoznak magukkal, amiket mindannyian fel tudtok használni. Értsétek meg, hogy a Föld hatalmas átalakuláson megy keresztül. Az új hologram felülírja a Föld régi hologramját. Amit most tapasztaltok az az újhoz való igazodási fázis. Ezek azok az idők, amikor mindannyian felébredhettek az álmotokból és meghallhatjátok a saját lelketek hangját.

A tudomány és a spiritualitás összefonódása

Kedvesek, mindannyiótok mögött egy rendkívüli segédrendszer áll. Az egótok miatt, és mert a polaritás mezejében éltek, sokan képtelenek vagytok meghallani az üzeneteinket, mert ezerrel pörög az agyatok. „Ki beszél? Mi ez az egész? Honnan jön mindez?” A folytonos analizálásotok és a mentális képességeitek sokszor visszavetnek benneteket. Ugyanakkor észrevehetitek, hogy szépen kezd összefonódni a spiritualitás és a tudomány. A fizikusok és metafizikusok együttműködnek, ami varázslatos. Ez kicsit olyan, mintha megkértétek volna a fátylat, hogy húzódjon már arrébb, hogy ráláthassatok az igazságra nem csak a Földet illetően, hanem saját magatokat és a tapasztalataitokat illetően is.

A fizikai testetek kristályossá válik

Nagyon sok inkarnációtok volt már a Földön. Nem mindegyik fizikai testben történt, ahogy általában elképzelitek, hiszen a Föld sokkal régebb óta létezik, mint a fizikai lények. Ez az életeitek sorozatának csak egy aspektusa. Mindannyian erősen törődtetek a bolygóval és sokan jelen voltatok a születésénél, amikor még csak egy forró gázgolyó volt. Megünnepeltétek és most pedig itt vagytok és nem csak a bolygót, de a saját fizikai testeteket is továbbviszitek ebből a sűrű állapotából a következő szintre. Minden változik. Az alapfelépítésetek kristályossá válik és ennek folyamata hosszú ideje zajlik, amit persze felgyorsíthattok. Értsétek meg, hogy a fizikai testetek is változáson megy keresztül, hogy minél többet tudjon magában hordozni a saját fényetekből. Otthon nem létezik ez a sűrűség, ott csupán fényből álltok. Ugyanakkor Otthon is magatokkal hordozzátok a személyiségeteket, amit itt a fizikai testben is. Élvezet nézni benneteket, mert isten különleges részei vagytok, különleges része az egésznek és most jött el az ideje, hogy engedjétek, hogy ez láthatóvá váljon. Jelent az bármi különbséget, hogy hány ember lát és figyel titeket? Jelent az bármi különbséget, hogy lát-e egyáltalán valaki benneteket? Nem, Kedvesek, mert elkezditek magatokban hordozni ezt az energiát, ami megmutatkozik minden alkalommal, amikor elmosolyodtok, nevettek, beszéltek. Akkor is, ha épp senki sem hallja, ez vibrál az univerzumban. Ennek varázslata nem csak a Föld átalakulásában segít, hanem segít felépíteni a jövőtöket és azon lehetőségeket, amiért megszülettetek és ezeknek a megvalósulási módjait.

Ezek valóban varázslatos idők, Kedvesek. Az elkövetkező három-négy hónapban lehetőségeket kaptok arra, hogy megalapozzátok magatok számára az új világot. Egy kis időbe beletelik, mire ténylegesen át tudtok lépni ebbe az új világba. Ezt pedig a mesteriségetek megélésével tudjátok megtenni, illetve annak megélésével, akik vagytok, akkor is, ha az egótok azt mondja „Ó én nem is vagyok olyan nagyszerű, nem is vagyok csodálatos. Mások sokkal jobban csinálják ezt, mint én.” Természetes, hogy a saját területükön jobbak, de senki másnak nem rendelkezik olyan rezgéssel, mint te. Emlékezz, hogy egy csodálatos széndarab vagy. A világotok nagy része szénalapú, ami nyomás hatására kristályossá válik az eónok folyamán – csodás gyémánttá alakul, éppúgy, mint ti. Természetszerűleg kristályossá váltok és a fizikai lényetek hordozni fogja azt az energiát, amit a tudósaitok kristályszerkezetűnek neveznek majd a közeljövőben. Mindezt az energiátokban hordozzátok. Istenek vagytok és ti teremtitek a világot magatok körül.

Ahogy reggel felébredtek, azt várjátok, hogy pontosan abban a helyzetben találjátok magatokat, mint amikor lefeküdtetek aludni. Mi lenne, ha felébredéskor valami egész másra számítanátok? Mi lenne, ha ébredés után alig várnátok, hogy kimehessetek és felfedezzétek, hogy mitől lesz a mai nap különleges? Próbáljátok ki, Kedvesek és meglátjátok, hogyan tudjátok alakítani az energiáitokat a világban magatok körül azáltal, hogy az izgatottságra és a szeretetre figyeltek, ismerve és megélve saját mesteri mivoltotokat.

Felelősség: Az erők kiegyenlítődése

Még egyvalamiben szeretnénk ma a segítségetekre lenni, amellett, hogy megélitek a mesteriségeteket és kicsivel többet tudtok a spirituális önbizalmatokról. Egy korábban már említett dologra szeretnénk elmékeztetni benneteket, ami nagy segítségetekre lesz a következő időszakban. Az erőnek, hatalomnak tiszta egyensúlyt a felelősség teremt. Ez nagyon egyszerű. Ha szeretnétek növelni az erőtöket az életetek egy területén, találjatok módot arra, hogy felelősséget vállaljatok érte. Ettől hirtelen belép a szerencse, ahogy az Őrző Őrzőjénél is történt. Előidézhetitek a varázslatot, ha megélitek és megengeditek, hogy átáramoljon rajtatok. A nehézséget az jelenti, hogy azt tanultátok, hogy az egó jelenléte megakadályozhatja az előrelépési próbálkozásaitokat. Sokan félnek attól, hogy túlságosan nagyra engedték nőni az egójukat, ezért féltek előrelépni és megosztani a saját igazságotokat a világgal. Ezáltal nem csak magatoknak okoztok veszteséget, hanem mindenki másnak is. Eljött az ideje annak, hogy a Földön mindenki megélje önmagát, azt, aki ő valójában. Eljött az ideje, hogy előlépjetek és megosszátok az igazságotokat olyan módon, ami megengedi, hogy mások igaza is jelen legyen annak ellenére, hogy az esetleg nem egyezik a tiétekkel. Kedvesek, mindannyian hordoztok egy darabot az Otthonból, mindannyian hordoztok egy darabot az emberiség jövőjéből. Engedjétek meg magatoknak az együttműködést, hogy mindenki elhozhassa a saját darabkáját a csoportba, akkor is, ha az nem éppen a legfényesebb vagy a hangotok épp nem a leghangosabb. Most van itt az ideje. Most jött el a lehetősége annak, hogy előlépjetek és nagy változásokat idézzetek elő a Földön.

Csodás módokon léptek előre. Azok közületek, akiket mi az E családnak hívunk, csoportként újra és újra leszülettetek – nem feltétlenül azért, hogy találkoztatok egymással, bár az is lehet, hogy ez megtörtént. Azért jöttetek, hogy magatokkal hozzátok ezt a csodás rezgést, mert csak úgy tudtok fejlődni, ha tiszteletben tartjátok egymás jogait. Most van itt az ideje, hogy elővegyétek a spirituális önbizalmatokat és kimondjátok az igazságotokat, akkor is, ha vannak körülöttetek olyanok, akik nem értenek egyet veletek. Ez a fejlődés, ez a megerősödés, ez az E Korszak, a Megerősödés kora. Isten hozott Itthon, Kedvesek. Ti teremtitek mindezt onnan, ahol most épp vagytok. Nem is lehetnénk büszkébbek, hogy mindennek egy kicsit részesei lehetünk.

Osszátok meg az igazságotokat

Megvan annak az ideje, amikor kinyújtózhattok és ezáltal eléritek az új világot – ez az idő most van. Tegyétek meg. Bátorítsátok egymást! Gyűjtsétek össze a bátorságotokat és osszátok meg az igazságotokat, akkor is, ha csak kicsiben teszitek. Tudjátok, hogy nem kell a leghangosabbnak lennetek és nem kell, hogy mindig igazatok legyen, ahogy mások gondolják. Beszéljetek arról, amit a szívetekben éreztek és engedjétek, hogy ez tovább formálódjon. Ez az emberiség természete. Sokan összehangolódtatok, hogy meghallgassátok/olvassátok ezt a csatornázást, ahogy az Őrző hívja. Tisztában vagytok vele, hogy mindegyikőtöknek megvan erre a képessége. Sokan nem tanultak még meg figyelni erre vagy teljesen másképp csatornáznak. Mindazonáltal mindannyiótoknak van hozzáférése az Otthonhoz a szíveteken keresztül. Csak engedjétek át és mondjátok ki, az segít. Az is jó, ha kikiabáljátok az erdőben, ahol senki sem hall benneteket. Ez felépít egy rezgésmintát körülöttetek, ami hatással van a sejtjeitekre a testetekben. Ezek a tudatos teremtő következő lépései a Föld bolygón.

Kedvesek, a legnagyobb tisztelettel köszöntünk benneteket a fejlődéseteknek ebben a kritikus idejében a Földön. Nagy öröm veletek lenni. Arra kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Gondoskodjatok egymásról minden adandó alkalommal, ahogy a kéz ujjai is. Játsszatok jól együtt az új Földön.

Espavo.
The group

Fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com

Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/2014/2014_06-WavesAdvancement.php