Steve Rother – A fejlődés hullámai

3014_03_06-SteveBarb(13-1W350)A fejlődés hullámai

Saját mesteriséged megélése a felelősségen át

 

Üdvözlet, Kedvesek.

Csodás ez a nap, szellemek hihetetlen összegyűlése. Ma egy kis utazásra szeretnénk vinni titeket – a Föld jövőjébe, abba a hihetetlen energiába, amire mind nagyon vártatok. Próbáltátok siettetni, tudtátok, hogy el fog érkezni és beléptek az ötödik dimenzióba. Azzal is tisztában vagytok, hogy nincs visszatérés a harmadik dimenzióba. A nagyobb képet nézve hadd mondjam el mi is történik.

A fejlődés harmadik hulláma: 3 lépés előre, 2 vissza.

Azt értitek, hogy minden dolog energiahullám, ami apályt és dagályt jelent, nagyjából úgy, mint az óceán hullámainál. Előremozdulnak, aztán visszahúzódnak. A ti haladásotok viszont nem egészen olyan, mint az óceán teljes kiegyensúlyozottsága. A ti fejlődésetek többet mozdul előre és egy kicsit vissza. Az egész emberiség tipikusan hármat lép előre és kettőt vissza. Amikor a visszalépés fázisában vagytok, akkor kezdtek el kételkedni önmagatokban, megkérdőjelezitek magatokat, csodálkoztok vajon mit csináltok rosszul – miközben ez csak egy hullámzás. Ezért először arra kérünk, hogy nyugodjatok meg, lazítsatok egy kicsit. Azt játsszátok, hogy emberek vagytok és őszintén szólva nagyon jól csináljátok. Ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy ami felé kollektívaként tartotok az óriási. Mi ezt figyeljük a fátyol ezen oldaláról és akkor is ünneplünk titeket, amikor azt hiszitek, hogy sikertelenek vagytok. Megtapsolunk akkor is, amikor azt gondoljátok, hogy elbuktatok és megveregetjük a vállatokat akkor is, amikor épp hátrafelé léptek.

Miről szól mindez? A legnagyobb kihívás, amit megoszthatunk veletek az, hogy sokszor elítélitek magatokat. Amikor ezt teszitek egyből kettőt léptek vissza az egy helyett. Teremtő létezők vagytok, akik ezt az emberi lét nevű játékot játsszátok. Mindeközben ez a nemes fátyol eltakarja előletek az emlékeiteket a valódi önmagatokról, hogy honnan jöttetek és milyen tervvel érkezetetek a Földre. Ez a fátyol a saját elképzeléseitek szerint egyre vékonyodik azoknak a lépéseknek köszönhetően, amit kollektívaként tesztek meg a fejlődés irányában. Teljesen elképzelhető, hogy megváltoztassátok ezt a hullámzást olyanná, hogy például hármat léptek előre és talán csak egy vagy fél lépést tesztek hátra egy kis megpihenés végett, hogy utána tovább haladjatok a következő energiákba.

Évszakváltás

Sok minden változik most a Földön, új sebességgel, új kapcsolódásokkal. Az új energia megjelenik a Föld minden területén – erről szeretnénk nektek beszélni, mert sokan már nem a korábbi ismert módokon látjátok visszatükröződni önmagatokat a világban. A régi világból az új világba léptetek, ugyanakkor a korábbi tükröződéseiteket keresitek az újban is. Azok a dolgok, amik korábban visszajelezték számotokra a sikert, látni engedtették a kapcsolódásotokat sokszor nem ugyanúgy mutatják meg magukat az új Föld magasabb rezgési szintjén. Ez most változik és szeretnénk, ha megértenétek, hogy most már sokkal könnyebb elérnetek a bőség állapotát, mint korábban. Tudjuk, hogy sokatok számára nehéz időszakok ezek, látjuk milyen gazdasági játékot játszottatok globálisan. Látjuk a különféle részeket, amiket próbáltatok összeilleszteni, hogy megjelöljétek a sikerpontjaitokat. Tudjuk, hogy időnként újra kell gondoljátok magatokat, újra fel kell találjátok magatokat, új utakat kell keressetek. Ám Kedvesek, ti vagytok a varázslat, leírhatatlanul, túl minden elképzeléseteken. Ez már az új Föld, az új energiákkal kezdtek dolgozni. Amíg a világ egyik fele épp belép a gyönyörű nyári évszakba, a világ másik fele a téli évszakba lép, és ez az évszakváltás idézi elő azt, hogy előrelépjetek egyet, friss levegőt lélegezzetek be, új magabiztosságra leljetek.

Spirituális önbizalom

Kedvesek, ha volna még valami, amit mindezek felett adhatnánk nektek az az, hogy emlékeztetünk titeket a lelketek magabiztosságára. Ezt hívjuk mi spirituális önbizalomnak. Ha csak egy csekélyke ilyen magabiztosságot is éreztek magatokban, a Földön való játékotok gyönyörűvé válik, átalakul a teremtés és mókázás játékává. Ez volt a célotok, amikor a Földre jöttetek. A legtöbben azzal az erős vággyal érkeztetek, hogy segítsétek a bolygót a változásban. Sokatoknak olyan sok energiával rendelkezett, hogy más kapcsolódásokhoz is eljussatok, de mégis visszatértetek a Földre. Itt akartatok lenni ennél a hatalmas kollektív lépésnél, ami az új energiába visz és itt is vagytok. Kedvesek, ne feledjétek, hogy billiónyi lélek várakozik továbbra is arra, hogy ide jöhessen – sokan kifejezetten a Földre – de félreálltak, hogy ti itt lehessetek. Az Otthon egyik szépsége, hogy hamarosan emlékezhettek minderre, hiszen beléptetek az új világba, az ötödik dimenzióba – ahogy ti hívjátok. Ugyanakkor továbbra is a háromdimenziós szabályokat alkalmaztok és azt várjátok, hogy a dolgok háromdimenziós módon működjenek. Kedvesek, a dualitás megszűnt és ti továbbra is úgy néztek a dolgokra, mint jó-rossz, fent-lent, fekete-fehér, szeretet-félelem. Ezek már nem léteznek. Minden egy csodás kör és elmondhatjuk, hogy nincs már fekete és fehér, minden a szürke egy árnyalata. Ti pedig magatokkal hordozzátok az Otthon energiáját a szívetekben. Nemcsak ünnepel titeket az a billiónyi lélek, aki átadta a helyét, hogy ti inkarnálódhassatok a Földre, hanem a hőseik vagytok. Ha mást nem is tesztek, erre emlékezzetek a következő pár hónapban és időnként álljatok meg, vegyetek egy mély levegőt. Tegyétek meg ezt most… belégzés… és elengedés.

Érzitek őket a hátatok mögött? Érzitek, ahogy vállon veregetnek titeket és megölelnek? Nem láthatóak a számotokra, mert a megegyezés úgy szól, hogy láthatatlanok maradnak – és a szabad választás bolygóján éltek. Segítenek nektek eljátszani a játékotokat, de nem szólnak bele. Ám itt vannak veletek. Ha elég hosszú ideig megálltok, érezhetitek a spirituális önbizalom visszatérését.

A fátyol másik oldaláról érkező taps és segítség

Csoportosan érkeztetek ide és azok, akiket az E család tagjainak hívunk egy eléggé kritikus időszakban jöttetek, hogy közösen változást idézzetek elő. Ez csodálatos. Igen, tudjuk, ha bekapcsoljátok a tévéteket csak a széthúzásokról szóló híreket látjátok az egész bolygón „Ebben az országban kivonultak tüntetni az emberek az utcára, ebben az országban pedig háború zajlik.” Ezekkel a háromdimenziós utakkal működtök továbbra is, de már az ötödik dimenzióban. Mindez nem rossz, Kedvesek, mert mindez változik. Figyeljétek, ahogy elindulnak a változások. Szükségszerű volt, hogy kivonuljatok az utcákra, mert a hangotokat meghallották. Na persze nem feltétlenül azok, akik ellen épp tüntettek, de mégis mindenki hallotta, mindenhol. A gyorsan fejlődő technológiátokkal és az emberi szívben történt változásokkal új utakat találtok a kapcsolódásra. Ez az időszak a megerősödött ember ideje, beléptek az E Korszakba, a Megerősödés korába, mi pedig segítünk nektek emlékezni. Mi nem azért vagyunk itt, hogy a legkisebb ellenállás útjára tanítsunk titeket, hiszen időnként úgy határoztok, hogy hihetetlen kanyarokat vesztek, amik segítségével itt tanulhattok valamit vagy ott kapcsolatba kerülhettek egy másik lélekkel. Értsétek meg, Kedvesek, mindegy milyen úton jártok, jól csináljátok.

Az Őrző apja hajóárus volt és gyakorta elvitte a családját a hajókra. Az Őrző így sokszor vezethetett nagy yachtokat. Az apja folyton azt mondta neki nevetve:

-Végigkanyargod az óceánt!
-Nem így van – válaszolta az Őrző.
-Nézz csak magad mögé!

Az már igaz, hogy ha visszanézett, hatalmas S kanyarokat látott és fogalma sem volt róla, hogy így vezette a hajót. Nos, Kedvesek, ha visszanéztek és kanyarokat láttok az életetekben, tudjátok, hogy pont így terveztétek az utat, mielőtt a Földre érkeztetek. Ezért adott nektek teret billiónyi lélek, hogy ti most itt lehessetek.

A Földön több területen kialakult a kritikus tömeg. Szeretnénk elmondani, hogy mi áll előttetek, milyen szépségek várnak rátok. Igen, persze lesz még kavarodás addig. Igen, persze lesz még nehéz időszak. Még mindig a hármasság (trialitás) mezejében éltek és az árnyékok továbbra is jelen vannak. Az árnyék azonban csupán a fény hiánya. Úgy is tekinthettek az árnyékokra, mint lehetőségre, hogy odasugározhatjátok a fényeteket, és ez az, amiért a Földre érkeztetek. Legyetek tudatában, hogy amint előléptek, a dolgok hajlamosak változásnak indulni. Ez az a pont, amikor általában elveszítitek a spirituális önbizalmatokat, ugyanakkor mi, és minden lény a fátyol másik oldalán, aki félreállt a kedvetekért, be tudunk lépni. Ti vagytok az ő hőseik. Ha csak egy pillanatra megéreznétek ezt, azonnal visszanyernétek az önbizalmatokat, ami szükséges ahhoz, hogy lendületesen haladjatok tovább előre, változást generáljatok, és azon a módon hozzátok a fénysugaratokat a Földre, ahogy elterveztétek. Most van itt ennek az ideje. Először, amikor sürgetést éreztek magatokban, tudjátok, hogy ez nem csak veletek történik. Néha annyira lefoglal benneteket az egótok és mindaz, amit az egóval cselekedtek, hogy nem veszitek észre a finom kis lökéseket, amikkel próbálunk nektek jelezni a másik oldalról. Tehát próbáljátok kicsit félretenni az egót, az ítélkezést. A legtöbb esetben az ítélkezés az, ami a dualitásban tart titeket, miközben már az új világba léptetek. Ez nagyon hasonló azokhoz a nehézségekhez, amikkel korábban találkoztatok, amikor igyekeztetek leföldelni magatokat az új világban. Most azonban varázslatos dolgok vannak a birtokotokban. Itt van például az egész emberiség közös rezgésszintje, ami elkezdett összehangolódni. Ez az oka annak is, hogy egyre több országban kivonulnak az utcákra. Ez az összehangolódás az oka annak, hogy elkezditek meglátni a lehetőségeket, a fény új vetületeit, új kreatív energiákra bukkantok és új megértésekre a korábbi ismereteitekkel kapcsolatosan. A dualitás mezejében élni olyan, mint egyenesen haladni, ahol a dolgokat csak feketének vagy fehérnek látjátok, csak a fent és lent létezik, a szeretet és a félelem, a jó és a rossz. Most azonban már a csodás hármasság, a trialitás mezejébe haladtok, ahol új kapcsolatot alakítotok ki a felsőbb énetekkel, ami lehetővé teszi számotokra, hogy egészen új módon éljétek meg a földi tapasztalataitokat. Új nézőpontból tekinthettek az életetekre és az ittlétetek céljára, saját lényetek nagyságára.

Éld a Mesteriséged!

Arra is kérünk, hogy éljétek meg Mesteri mivoltotokat, az egótokkal együtt. Annyira aggódtatok az egótok jelenléte miatt, hogy megpróbáltátok azt, vagyis a saját részeteket megtagadni. Igyekeztetek csak a közösségre fókuszálni, ahelyett, hogy magatokra figyeltetek volna. Ez azt is jelenti, hogy megtagadtátok mindazokat a csodás dolgokat, amiknek mesterévé váltatok. Tökéletesen rendben van, hogy megélitek a mesteri mivoltotokat, hiszen a kézen is mind az öt ujjank más szerepe van ugye? Mindegyik jobban csinál valamit, mint a másik és amikor harmóniában együttműködnek, az varázslatot teremt. De csak akkor tudnak harmóniában együttműködni, ha mindegyik megéli a saját mesteriségét. Ezekre kell emlékezzetek, miközben beléptek ebbe az új világba. Még mindig sok dolog földelésén, beépítésén dolgoztok, és még ha elveszettnek is érzitek magatokat néha, sokkal gyorsabban haladtok, mint azt valaha gondoltuk volna. Ezért van az, hogy ennyire lelkesedünk az üzeneteinkben, amikor azt mondjuk, hogy minden csodálatos és haladtok a további szintek felé. Ti pedig azt mondjátok, miközben a híradót nézitek „Na persze, tutira hátrafelé haladunk.” Nem, Kedvesek, ez csupán az energia normális hullámzása. Ha az utcán rohantok, eljön az a pillanat, amikor le kell lassítsatok és lélegzethez kell jussatok. Ezek az energiahullámok áthaladnak mindannyiótokon.

A Föld bolygó az új hologramjához igazodik

Korábban is említettük már, hogy a Föld szintén megéli ezeket az energiahullámzásokat. Nemrég jeleztük, hogy eléggé felfokozódott a nyomás a tektonikus lemezekben. A Föld érzi ezt a feszültséget és a feszültség tovább fokozódik. Ez kioldhatja magát földrengés, vulkánkitörés formájában vagy egyéb különböző módokon. Ti is érzékelitek ezt a feszültséget az érzelmi rendszeretekben. Meglehetősen érzékennyé tesz titeket mindarra, ami körülvesz benneteket. Mi a fátyol másik oldalán sokat dolgozunk azért, hogy a Föld átmenete a lehető legfinonabb módon zajlódjon le és sokkal könnyedebb módon engedi el ezeket az energiákat, mint a múltban. Továbbra is lehetséges a tektonikus lemezek elmozdulása, amit földrengésnek hívtok. Ha megtörténnek, ünnepeljétek őket. Természetesen segítenetek kell egymáson az érintett területeken, de ünnepeljétek a Föld haladását, mert ez azt jelenti, hogy megtett visszafelé egy lépést, hogy újra előre indulhasson. Pont úgy, mint az energiahullámok és a fejlődés, amit mind megtapasztaltok ezen hullámok által. Nagyobb megértésre tesztek majd szert, ahogy haladtok előre. Sok tanító és gyógyító van a Földön köztetek. Sokan érzitek mindezt a szívetek mélyén, de továbbra is azt mondjátok „Nincsenek tanítványaim. Senki sem figyel. Senki sem keres fel.” Ne engedjétek, hogy ez megállítson benneteket. Ez csupán a hullámzás egyik hatása. Lépjetek előre és éljétek a mesteriségeteket. Egyedi fénysugarat hoztatok magatokkal erre a bolygóra és a Föld kezdi megtalálni a nyugalmát, ami szintén a segítségetekre lesz.

Sok változás várat még magára. Még nem találkoztatok minden üstökössel, de hamarosan fogtok. Hamarosan még több aszteroidát és üstököst láthattok, amik a mélyűrből érkeznek, a Kuiper Övből. Igazából ezek hordozzák az élet magvait, amik az új Földön kerülnek elvetésre, és olyan részeket hordoznak magukkal, amiket mindannyian fel tudtok használni. Értsétek meg, hogy a Föld hatalmas átalakuláson megy keresztül. Az új hologram felülírja a Föld régi hologramját. Amit most tapasztaltok az az újhoz való igazodási fázis. Ezek azok az idők, amikor mindannyian felébredhettek az álmotokból és meghallhatjátok a saját lelketek hangját.

A tudomány és a spiritualitás összefonódása

Kedvesek, mindannyiótok mögött egy rendkívüli segédrendszer áll. Az egótok miatt, és mert a polaritás mezejében éltek, sokan képtelenek vagytok meghallani az üzeneteinket, mert ezerrel pörög az agyatok. „Ki beszél? Mi ez az egész? Honnan jön mindez?” A folytonos analizálásotok és a mentális képességeitek sokszor visszavetnek benneteket. Ugyanakkor észrevehetitek, hogy szépen kezd összefonódni a spiritualitás és a tudomány. A fizikusok és metafizikusok együttműködnek, ami varázslatos. Ez kicsit olyan, mintha megkértétek volna a fátylat, hogy húzódjon már arrébb, hogy ráláthassatok az igazságra nem csak a Földet illetően, hanem saját magatokat és a tapasztalataitokat illetően is.

A fizikai testetek kristályossá válik

Nagyon sok inkarnációtok volt már a Földön. Nem mindegyik fizikai testben történt, ahogy általában elképzelitek, hiszen a Föld sokkal régebb óta létezik, mint a fizikai lények. Ez az életeitek sorozatának csak egy aspektusa. Mindannyian erősen törődtetek a bolygóval és sokan jelen voltatok a születésénél, amikor még csak egy forró gázgolyó volt. Megünnepeltétek és most pedig itt vagytok és nem csak a bolygót, de a saját fizikai testeteket is továbbviszitek ebből a sűrű állapotából a következő szintre. Minden változik. Az alapfelépítésetek kristályossá válik és ennek folyamata hosszú ideje zajlik, amit persze felgyorsíthattok. Értsétek meg, hogy a fizikai testetek is változáson megy keresztül, hogy minél többet tudjon magában hordozni a saját fényetekből. Otthon nem létezik ez a sűrűség, ott csupán fényből álltok. Ugyanakkor Otthon is magatokkal hordozzátok a személyiségeteket, amit itt a fizikai testben is. Élvezet nézni benneteket, mert isten különleges részei vagytok, különleges része az egésznek és most jött el az ideje, hogy engedjétek, hogy ez láthatóvá váljon. Jelent az bármi különbséget, hogy hány ember lát és figyel titeket? Jelent az bármi különbséget, hogy lát-e egyáltalán valaki benneteket? Nem, Kedvesek, mert elkezditek magatokban hordozni ezt az energiát, ami megmutatkozik minden alkalommal, amikor elmosolyodtok, nevettek, beszéltek. Akkor is, ha épp senki sem hallja, ez vibrál az univerzumban. Ennek varázslata nem csak a Föld átalakulásában segít, hanem segít felépíteni a jövőtöket és azon lehetőségeket, amiért megszülettetek és ezeknek a megvalósulási módjait.

Ezek valóban varázslatos idők, Kedvesek. Az elkövetkező három-négy hónapban lehetőségeket kaptok arra, hogy megalapozzátok magatok számára az új világot. Egy kis időbe beletelik, mire ténylegesen át tudtok lépni ebbe az új világba. Ezt pedig a mesteriségetek megélésével tudjátok megtenni, illetve annak megélésével, akik vagytok, akkor is, ha az egótok azt mondja „Ó én nem is vagyok olyan nagyszerű, nem is vagyok csodálatos. Mások sokkal jobban csinálják ezt, mint én.” Természetes, hogy a saját területükön jobbak, de senki másnak nem rendelkezik olyan rezgéssel, mint te. Emlékezz, hogy egy csodálatos széndarab vagy. A világotok nagy része szénalapú, ami nyomás hatására kristályossá válik az eónok folyamán – csodás gyémánttá alakul, éppúgy, mint ti. Természetszerűleg kristályossá váltok és a fizikai lényetek hordozni fogja azt az energiát, amit a tudósaitok kristályszerkezetűnek neveznek majd a közeljövőben. Mindezt az energiátokban hordozzátok. Istenek vagytok és ti teremtitek a világot magatok körül.

Ahogy reggel felébredtek, azt várjátok, hogy pontosan abban a helyzetben találjátok magatokat, mint amikor lefeküdtetek aludni. Mi lenne, ha felébredéskor valami egész másra számítanátok? Mi lenne, ha ébredés után alig várnátok, hogy kimehessetek és felfedezzétek, hogy mitől lesz a mai nap különleges? Próbáljátok ki, Kedvesek és meglátjátok, hogyan tudjátok alakítani az energiáitokat a világban magatok körül azáltal, hogy az izgatottságra és a szeretetre figyeltek, ismerve és megélve saját mesteri mivoltotokat.

Felelősség: Az erők kiegyenlítődése

Még egyvalamiben szeretnénk ma a segítségetekre lenni, amellett, hogy megélitek a mesteriségeteket és kicsivel többet tudtok a spirituális önbizalmatokról. Egy korábban már említett dologra szeretnénk elmékeztetni benneteket, ami nagy segítségetekre lesz a következő időszakban. Az erőnek, hatalomnak tiszta egyensúlyt a felelősség teremt. Ez nagyon egyszerű. Ha szeretnétek növelni az erőtöket az életetek egy területén, találjatok módot arra, hogy felelősséget vállaljatok érte. Ettől hirtelen belép a szerencse, ahogy az Őrző Őrzőjénél is történt. Előidézhetitek a varázslatot, ha megélitek és megengeditek, hogy átáramoljon rajtatok. A nehézséget az jelenti, hogy azt tanultátok, hogy az egó jelenléte megakadályozhatja az előrelépési próbálkozásaitokat. Sokan félnek attól, hogy túlságosan nagyra engedték nőni az egójukat, ezért féltek előrelépni és megosztani a saját igazságotokat a világgal. Ezáltal nem csak magatoknak okoztok veszteséget, hanem mindenki másnak is. Eljött az ideje annak, hogy a Földön mindenki megélje önmagát, azt, aki ő valójában. Eljött az ideje, hogy előlépjetek és megosszátok az igazságotokat olyan módon, ami megengedi, hogy mások igaza is jelen legyen annak ellenére, hogy az esetleg nem egyezik a tiétekkel. Kedvesek, mindannyian hordoztok egy darabot az Otthonból, mindannyian hordoztok egy darabot az emberiség jövőjéből. Engedjétek meg magatoknak az együttműködést, hogy mindenki elhozhassa a saját darabkáját a csoportba, akkor is, ha az nem éppen a legfényesebb vagy a hangotok épp nem a leghangosabb. Most van itt az ideje. Most jött el a lehetősége annak, hogy előlépjetek és nagy változásokat idézzetek elő a Földön.

Csodás módokon léptek előre. Azok közületek, akiket mi az E családnak hívunk, csoportként újra és újra leszülettetek – nem feltétlenül azért, hogy találkoztatok egymással, bár az is lehet, hogy ez megtörtént. Azért jöttetek, hogy magatokkal hozzátok ezt a csodás rezgést, mert csak úgy tudtok fejlődni, ha tiszteletben tartjátok egymás jogait. Most van itt az ideje, hogy elővegyétek a spirituális önbizalmatokat és kimondjátok az igazságotokat, akkor is, ha vannak körülöttetek olyanok, akik nem értenek egyet veletek. Ez a fejlődés, ez a megerősödés, ez az E Korszak, a Megerősödés kora. Isten hozott Itthon, Kedvesek. Ti teremtitek mindezt onnan, ahol most épp vagytok. Nem is lehetnénk büszkébbek, hogy mindennek egy kicsit részesei lehetünk.

Osszátok meg az igazságotokat

Megvan annak az ideje, amikor kinyújtózhattok és ezáltal eléritek az új világot – ez az idő most van. Tegyétek meg. Bátorítsátok egymást! Gyűjtsétek össze a bátorságotokat és osszátok meg az igazságotokat, akkor is, ha csak kicsiben teszitek. Tudjátok, hogy nem kell a leghangosabbnak lennetek és nem kell, hogy mindig igazatok legyen, ahogy mások gondolják. Beszéljetek arról, amit a szívetekben éreztek és engedjétek, hogy ez tovább formálódjon. Ez az emberiség természete. Sokan összehangolódtatok, hogy meghallgassátok/olvassátok ezt a csatornázást, ahogy az Őrző hívja. Tisztában vagytok vele, hogy mindegyikőtöknek megvan erre a képessége. Sokan nem tanultak még meg figyelni erre vagy teljesen másképp csatornáznak. Mindazonáltal mindannyiótoknak van hozzáférése az Otthonhoz a szíveteken keresztül. Csak engedjétek át és mondjátok ki, az segít. Az is jó, ha kikiabáljátok az erdőben, ahol senki sem hall benneteket. Ez felépít egy rezgésmintát körülöttetek, ami hatással van a sejtjeitekre a testetekben. Ezek a tudatos teremtő következő lépései a Föld bolygón.

Kedvesek, a legnagyobb tisztelettel köszöntünk benneteket a fejlődéseteknek ebben a kritikus idejében a Földön. Nagy öröm veletek lenni. Arra kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Gondoskodjatok egymásról minden adandó alkalommal, ahogy a kéz ujjai is. Játsszatok jól együtt az új Földön.

Espavo.
The group

Fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com

Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/2014/2014_06-WavesAdvancement.php

Steve Rother – Időlecke #2

Ez egy időutazó anyag lett, ugyanis 2012. november 17-én lett csatornázva, azonban a szokásos december 15-i megosztás helyett csak 2012. december 31-én tették elérhetővé az oldalukon. Nekem is kellett pár nap, mire elkészült a fordítás. És ugyan vannak utalások decemberi dátumokra, az anyag január közepéig öleli fel az időt, illetve a következő három hónap is szóba kerül benne. Jó olvasást!
Tara

steve2

Időlecke #2

A multidimenziók dimenziói

Belép Elrah…

Oh, itt vagytok!
Nem gondoltátok, hogy én jövök ugye, de Elrah vagyok és itt vagyok. Elrah vagyok a Ritmusos Szolgálattól. Nem bírok ülve maradni, muszáj felállnom. Rendben. Megigazítom az Őrző öltönyét, mert így szereti (begombolja). Jól néz ki öltönyben, ugye? Tetszik? Üdvözlet mindenkinek. Kicsit összezavarjuk a kamerásokat (fel-alá járkál). Nem számítottatok erre, ugye? Nos, jól játszom az embert és mindenféle mókás dolgot művelek. Mielőtt az Idő Őrzője belép, én szeretnék beszélni veletek, mert ő a testvérem és mi állandóan beszélünk egymással. Nincs ebből gondunk, hiszen nincs egónk. Próbálom most eljátszani, hogy nekem van egóm és egész jól sikerült eddig. De ez csak egy játék, mert igazából mindegy, hogy őrajta (Idő Őrzője) keresztül beszélünk vagy rajtam (Elrah) keresztül. Nincs különbség, mert mi mind egymás részei vagyunk, nagyjából úgy, ahogy ti is. És ezt egyre inkább érzékelitek ti is, bár az elkövetkező időszakban a különbségeket is észre fogjátok venni. Kicsit mesélek róla, hogy mi történik most.

Formálódik most egy örvény, ami kezd érdekessé válni. Belenéztetek-e már a vécécsészébe, amikor lehúztátok és láttátok-e, ahogy a víz lefelé kavarog? Ilyen az örvény is. Igen. Nem mindenhol ilyen vécélefolyó, csak itt Amerikában. Európában nem egészen ilyenek. Mindegy, szóval ha megnéztek egy ilyen örvényt, akkor csak az egyik felét látjátok, mert ez az, ami látható belőle. Mindig van egy energetikai másolata az örvényeknek, igaz, hogy csak a felét látjátok, de mindig ott van a másik fele, amit nem láttok. Most pedig beléptetek egy időörvénybe, amit az Idő Őrzője fog nektek elmagyarázni. Azért szeretném elmondani nektek ennek a koncepcióját, mert már bele is léptetek ebbe. Hej, amikor azt mondjuk, hogy beleléptetek, akkor most aztán igazán beleléptetek. Ez történik most. Egy új világba léptek be. Nem ezt vártátok, de ugyanakkor számítottatok rá már egy ideje – még a maják is tudták, hogy eljön ez az idő. És beléptetek a közepébe, bár az innen oda való átlépés sok ember számára nagy és félelmetes lépés. Így aztán elindítottunk egy emberi hullámot számotokra, hogy beindítsa és megnyissa ezt az örvényt. Most az történik, hogy az örvény lassan teljesen elkészül. Már megvan az egyik fele, ami vonzza a másik feléből az energiákat, és amikor az egész elkezd együtt mozdulni, akkor átalakul egy átjáróvá. Kérdezitek: “Minek az átjárójává?” Az új világ felé vezető átjáróvá, amiről beszéltek, a csodás hely felé, amit Otthonnak neveztek. Én Otthonnak hívom, nagy O-val, mert innen származom és ti is innen származtok. Sokféle módon táncoltatok át az univerzumon és most itt landoltatok a Földön, épp időben ahhoz, hogy lássátok magatokat, ahogy áthaladtok ezen az átjárón.

A legtöbben minden életetekben azon dolgoztatok, hogy megpróbáljatok elérni erre a helyre, ahol felemelkedhettek anélkül, hogy Haza kéne menjetek és testet cseréljetek. Így viszont itt maradhattok és egy nagy lendülettel elindíthatjátok ezt az új világot. Nos, itt vagytok. Beléptetek ebbe, az örvény első felébe. Éreztétek az idő összepréselődését magatok körül? Ez ilyesmi érzés: “Nem tudom mi történt ma, de eltelt a nap. Elrepült.” Ezt az idő-összepréselődést egyre gyakrabban fogjátok észlelni a következő hónapokban. Legyetek nyugodtak ez ügyben, ne aggódjatok, mert minden rendben zajlik. Az Idő Őrzője többet fog erről beszélni nektek. Beléptetek ebbe a 12-12-12 nagy hullámba, ami segít átlökni benneteket ezen az örvényen. Az örvény mindkét felére szükség van ahhoz, hogy egy olyan teljes átjáróvá alakulhasson, amit szeretnétek. Ez most történik, mert megteremtettétek. Nincs külön behangolás vagy jövendölés, mint a maja naptár. Ez egy ember-készítette hullám, amit teremtettetek magatoknak és simán átmehettek rajta, ami segíteni fog nektek a kritikus időszakaitokban. Gyönyörű, szép munka! Nagyon ügyesek vagytok és hozzá fog segíteni benneteket, hogy eljussatok a következő fázisba… Mi a különleges a december 21-i dátumban?  Ha abbahagyják az arról való szónoklást, hogy mi következik utána, akkor ti magatok majd eldöntitek, hogy tényleg mi is következzen utána. Senki sem készített jövendöléseket ilyen időtávolságba, így aztán magatok fogjátok megteremteni minden perceteket minden nap, gond nélkül. Ez a ti feladatotok lesz, amivel dolgozni fogtok.

Tehát jön a 12-12-12 dátum, ami felépíti az energiát ahhoz, hogy áttoljon titeket a december 21-i napon egészen január közepéig, mert ekkor visz majd át benneteket az átjáró a másik oldalra. Csak felbukkantok majd ott és azt veszitek észre, hogy minden más. Hirtelen felébredtek és “Rendben, akkor itt vagyunk az új világban. Mit tehetünk most?” Észre fogjátok venni, hogy sok mindenben inkább hasonlít az Otthonhoz, mint ahhoz a Földhöz, amit ismertetek. Sokkal inkább Otthon, mert ha elképzeltek valamit, akkor az azonnal megteremtődik az orrotok előtt. Amikor Otthon vagytok, nagy O-val, akkor csak rágondoltok valamire és azonnal ott van. Itt is ezt teszitek, csak itt bele kell kalkulálnotok az idő-eltoldódást, mert itt semmi sem teljesen azonnali. Most azonban kissé más lesz. Észre fogtok venni több lehetőséget arra, hogy használjátok azt a kreativitásotokat, ami Otthon mindig is megvolt nektek. Az Őrző egy kissé szédülni kezdett (Steve náthás volt a közvetítés alatt), ezért leteszem a testet ide a székbe. Na, így már sokkal jobb. És most hagyom, hogy az Idő Őrzője jöjjön be.

A történetetek – Az időlenyomaton belül

Azért vagyok ma itt veletek, hogy megosszak pár olyan elképzelést, amit nem is olyan régen, még nem tudtatok volna megérteni. Új idő-elemeket kezdünk a Földdel megismertetni. A múlt hónapban beszéltem már néhány elemről, amit mindenkinek meg kell értenie ahhoz, hogy a jövőben jól megértsétek az időt. Az egyik a körkörös idő fogalma. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a jelenben léteztek, de úgy hiszitek, hogy van jövőtök és múltatok, amik mind eggyé össze vannak kapcsolva. Minden, ami kigördül a jelenetekből abba, amit múltnak hívtok, hamarosan a jövő energiájává alakul. Tehát ha valóban megtapasztaljátok az adott pillanatot, akkor az tiszta utat hagy a jövőtök számára, egyfajta időlenyomattá válva – mint a lábnyom a hóban. Az idő anyagában magatok mögött hagyott lenyomatotok valójában az a történet, amivé váltatok. Ez a lenyomat csakis a pillanatban érzékelhető, mert ez a valódi jelen-idő – nincs jövő, nincs múlt. Meg kell tanuljátok, hogyan hozhattok ki minél többet ebből a pillanatból. Ezt már egész jól csináljátok. Szeretnék továbbiakat is megosztani veletek. Ahogy fejlődtök, az energiamezőtök változik, a fizikai testetek pedig kezd ehhez hozzáigazodni. Sokféle új módon kezditek megtapasztalni az életet teremtőként, olyan teremtőként, amit mindig is mondtunk, hogy voltatok. Igen, istenek vagytok és ezt mondtátok: “Jaj nem. Én nem.” Nos, de igen. “Hát talán isten egy kicsiny része vagyok, mert sok isten van itt.” Igen, de ugyanakkor isten teljes esszenciáját hordozzátok magatokban mindannyian. Most pedig az történik, hogy a szemellenzők kezdenek lehullani. Megmutatjuk nektek, hogy kik vagytok, ahogy beléptek ebbe az új világba. A saját gondolataitok teremtik minden pillanatát a tapasztalásotoknak, mert ezt kértétek. Ezt teremtettétek és mi nagyon büszkén nézzük, hogy mit hoztatok létre ezen rövid idő alatt. Hadd magyarázzam el részletesebben. Fontos, hogy többet értsetek meg a multidimenzionalitásból. Az Őrzőnek is volt ezzel kapcsolatosan kérdése, mivel már jó ideje folyamatosan adtam át információt rajta keresztül a multidimenzionalitásról – és aggódott, hogy ezek az információk nem mindig egyeztek azokkal, amiket mások tanítanak róla. Most azonban rámutatunk az összekötő pontokra, hiszen már egy egészen más nézőpontból kezditek tapasztalni a dolgokat. Először is hadd magyarázzuk el egy nézőpontját a multidimenzionalitás fogalmának, ami többeknek érthető. Ez egy igen egyszerű válasz erre a kérdésre: Hol vagy? A harmadik dimenzióban vagy? A negyedik dimenzión belül dolgozol? Leginkább az ötödik dimenzióban élsz? Néhányan úgy haladtak át a negyedik dimenzión, hogy elérjenek az ötödikbe, ahogy áthaladtak a másodikon, hogy elérjenek a harmadikba, vagyis szinte átugorva őket. Majdhogynem létezik egy átjáró, de figyelmeztetünk, hogy a hatodik dimenzió után a továbbszámolási módszer változik. Hol vagy és hol létezel? Nos, ezt a saját, egyéni rezgésszinted határozza meg. Azt, hogy ebben a pillanatban hol vagy, a környezetedben lévők rezgése határozza meg, vagyis főleg azoké, akik nagy hatással vannak rád. Így, és ezért választod a barátaidat, mert ők segítenek az előrehaladásodban vagy néha az elterelésedben. Nagyon határozottan ezért választottad őket, így mindezt egy egészen új szemszögből kezdheted látni. Ez a multidimenzionalitás egyik meghatározása – Melyik dimenzióban élsz? Beszélünk már korábban erről, sőt egy egész szemináriumot is adtunk az Őrzőnek, aminek a címe ez volt: Élet az ötödik dimenzióban. Ezen a szemináriumon egyszerűen bemutatta a jelenlévőknek, hogy milyen lenne, ha nem lennének jelen a harmadik dimenzió kényszerei és így a dolgokat egy egészen más szemszögből lehetne nézni, erőtök/hatalmatok teljességében élni, abban az értelemben, amit az erő/hatalom szó valójában jelent. Ez is egy meghatározás.

Hosszú-hosszú idővel ezelőtt az Őrzőnek teljesen más meghatározást adtunk a multidimenzionalitásról. Az idő kezdetén nem volt szükségetek olyan dimenziókra, amiket mostanában vonzotok be. Eredetileg a Föld igen forró, még formálódóban lévő bolygó volt. Nem ez a lenyugodott és gyönyörű hely, ami az univerzum édenkertjévé alakult. Eredetileg a Föld egy egyszerű, forró, lebegő szikla volt, ami kezdett lassacskán lehűlni. Akkoriban nem volt szükségetek fizikai testre, egyszerűen csak sugároztátok a fényeteket. Innen ered a fénytest kifejezés, mert ideképzeltétek magatokat erre a bolygóra ezekben az éteri testekben, amit egyáltalán nem zavart, hogy a Föld rendkívül forró. Ezekkel a fényből álló éteri testekkel táncoltatok ezen a Földön, a lélek egydimenziós kifejeződéseként. Szerettétek a bolygót és gondoztátok, amíg el nem kezdett lehűlni. A lehűlés következtében elkezdett sűrűbbé válni, a rezgése pedig csökkent. Igen, manapság azt gondoljátok, hogy az alacsonyabb rezgés rossz és a magasabb jobb, de ez csak nézőpont kérdése. Akkoriban a lehűlés, a sűrűsödés és a rezgéscsökkenés előrelépésnek számított. A fényetek azonban nem tudott úgy ragyogni, ahogy ma, hiszen egy sűrű bolygóra érkeztetek. Ez a gyönyörű fény, amit mindannyian hordoztok, a saját fényetek, Otthonról. Ez a célotok és integritásotok, ez a rendeltetésetek és szenvedélyetek, mind egybe csomagolva. Amikor a fényetek kapcsolatba lépett ezzel a sűrű bolygóval, a fény kikristályosodott és új formát kellett öltsön, hogy képes legyen létezni ezen a lehűlő félben lévő sűrű bolygón. Ekkor történt az, hogy kialakult ez a gyönyörű kristály, ami a fény sugarait 11 különböző fénysugárrá bontotta szét. Ez a 11 fénysugár a ti 11 különböző dimenziótok, amikben egyidejűleg léteztek. Igen, ez valóban más magyarázat a multidimenzionalitásról, mint amit a korábbi példában megosztottunk veletek. Hadd magyarázzuk tovább. Úgy hisszük, hogy az emberiség most ott tart, amikor már képesek vagytok meglátni mindezt és képesek vagytok minden igazságot a lényetekben tartani. Ahogy ez a gyönyörű fény Otthonról érkezve eléri ezt a gyönyörű kristályt, a fény megosztódik, mint ahogy egy prizma továbbítja azt és felosztja a tökéletlen fény gyönyörű szivárványává. Ez pedig feloszt benneteket 11 különböző dimenzióba. Igen, persze vannak bizonyos irányelvek ez ügyben. Minden alkalommal, amikor szabályokról beszélünk nektek a Földön, ti azonnal megszegitek őket, így aztán egyszerűen csak irányelveket említünk. Az emberek szeretik megszegni a szabályokat. Egyrészt ezért is végzitek olyan jól a dolgotokat és mi ezért vagyunk itt.

A tökéletlenségek elosztása és az átszivárgás

Tehát ez történik: Amikor leszülettek a Földre, mind a 11 dimenzió veletek egyszerre lép be. A 12. dimenzió az a kristály, ami felosztott benneteket, ezt Magasabb Énnek hívjuk. Ez az a rész, ami a fizikain kívül marad, de folyamatosan összekapcsol benneteket az Otthonnal. És nem csak az Otthonnal kapcsol össze, hanem mind a 11 dimenzióval. Az Otthon mindig tökéletes. Itt fent nincs tökéletlenség. De ha átléptek ezen a vonalon és sűrűbbé váltok, itt mindennek tökéletlennek kell lennie valamilyen módon, hogy egyáltalán létezhessen. Ez része annak az irányelvnek, amit felállítottatok, hogy megtanulhassátok istent játszani a Föld bolygón. Hogy gyönyörűvé tegye, egy tökéletes fénysugár eléri ezt a prizmát és táncol, ezzel osztva el a tökéletlenségeket vagy látszólagos tökéletlenségeket minden egyes sugarába. Hogy csinálja ezt? Nos, minden területen tökéletes egyensúlyban vagytok. Fénylények vagytok. Semmilyen módon nem vagytok tökéletlenek, akkor sem, ha úgy gondoljátok, hogy azért vagytok itt, hogy megtanuljatok bizonyos dolgokat és folyamatosan fejlesszétek magatokat. Bátorítunk, hogy továbbra is tegyétek ezt, mert ezzel az Otthon felé tartotok és ezen a módon tudjátok felépíteni az Otthont itt a Földön. Amikor a fényetek eléri a kristályt, a tökéletességetek nem egyenlően kerül elosztásra. Más szavakkal: egyik létezési formátok nagyon ügyes valamiben ebben a dimenzióban, míg más létezési formátok pedig ügyetlen az adott dologban a másik dimenzióban. Különféle módokon kerül elosztásra mindez, így a tökéletes létező együtt mind a 12 önmagatok. A tökéletlen létezők pedig az egyes egyének. Ahogy folyamatosan fejlődtetek, elkezdtétek leengedni a dimenziókat elválasztó falakat. Manapság is létezik egyfajta átszivárgás, amikor – főleg érzelmi szinten – érzékeltek valamit, vagy rossz napotok van és nem tudjátok abbahagyni a sírást és nem tudjátok miért. Ez tulajdonképpen nem ti vagytok, hanem a mellettetek lévő dimenzióból szivárog át ez az érzelem. Egyre gyakrabban érezhettek olyasmiket, ami nem tőletek ered és mindez igencsak összezavaró lehet a számotokra.

Ahogy ezek a falak lejjebb ereszkednek, az ügyesebb részeitektől átszivárog az az információ, amiben itt kevésbé vagytok ügyesek. Vagyis mind a 12 dimenzió egyre inkább kezd önmagában teljesebbé válni. Ha azt mondjuk, hogy ez az ember itt négy másik önmagával dolgozik együtt bizonyos területeken és igyekszik kiegyensúlyozni ezt a négy létezőt, akkor ő a 4. dimenzióban él. Ha ő hat létezőjével dolgozik együtt – ami nagyon bonyolult (öt a legtöbb, amivel jelenleg a legtöbben képesek vagytok dolgozni), akkor ő a 6. dimenzióban él. Ezek valójában olyan módon dolgoznak össze, amiket nem láthattatok előre. Mindez azt jelentené, hogy meg tudjátok számolni az összes dimenziótokat? Nem. Mi mindössze azt mondjuk: Ahogyan a tökéletesség felé törekedtek, azzal teremtitek meg azt, és ez működik. Kiegyensúlyozzátok magatokat. Az összes, tudásra irányuló önirányító rendszeretek működésbe lép, ahhoz hasonlóan, ahogy Otthon (nagy O-val) is működnek a dolgok. Mostanában egyre többen élnek így az 5. dimenzióban, mutatva nektek, hogy mi történik. Még a tudományaitokban is a multiverzum kifejezést használják az univerzum kifejezés helyett, mert azt tartják értelmezhetőbbnek. A húrelméletben és Einstein relativitáselméletében ez az egyetlen rész, amivel össze tudnak kapcsolódni és tudják egymást támogatni. Ez itt és most történik, mert jelentősen átalakítjátok azt, amit korábban az igazságotoknak tekintettetek. Átléptek ezen az átjárón, amit ti magatok teremtettetek.

(Az Idő Őrzője abbahagyta a mondandóját egy pillanatra, mert a kamera mögött a rendező – a munkáját végezve – felmutatta a táblát, ami jelzi, hogy mennyi idő maradt még hátra, mikor kell befejezni az adást. Az Idő Őrzője neki válaszolt: )

Oh, mutatod az időt? Hát ez aranyos! Én vagyok az Idő Őrzője és nekem mutatod az időt? És ráadásul még ezt a sok órát is néznem kell? Milyen csodás itt lenni a Földön! Nem is álmodtam erről. A gyönyörű hölgy mutatja a táblán, hogy mennyi időm van még hátra. Ez remek! El kell mesélnem Elrah-nak! Mit is mondtam, mielőtt olyan gorombán félbeszakítottak?… oh, most zavarba hoztuk őt.

Az átjáró

Beléptetek az átjáróba és észre fogjátok venni, hogy az idővel kapcsolatos tapasztalataitok kezdenek átalakulni, főleg a következő hónapokban. Három hónapnyi összetömörített idő következik, ami már el is kezdődött. Ez egy csodás módja egy átjárón való átkelésnek, és mi ezt kiemelten javasoljuk. Ha visszanéztek, pontosan emlékezhettek, hogy hol voltatok az adott pillanatban, amikor először hallottatok erről. Emlékezhettek az időpontra, a pontos lenyomatára a szagoknak, az érzelmeiteknek vagy arra, hogy milyen ruha volt rajtatok. Ez fog történni 12-12-12 idején is, mert ezt az időt jelöltétek meg a magatok számára, hogy a varázsotok a Földre érkezhessen. Ez pedig különféle módokon érkezik is, az azonban rajtatok múlik, hogy mi lesz ennek az energiának a végállomása és felhasználási módja. Mi azt mondjuk Kedvesek, hogy varázslatosabbak vagytok, mint képzelnétek és ha ezt megízlelitek és eszerint cselekedtek, használjátok felelősen a varázsotokat – és persze, hogy így tesztek. De tényleg használjátok, ne féljetek a saját ajándékaitoktól. Most van itt az ideje, hogy harmonizáljátok magatokat, hiszen beléptetek ebbe a teremtő átjáróba, amit létrehoztatok. Egy új világot építetek, egy olyan világot, ami kissé más fizikán alapul, mint korábban. Az átmenet e két világ között lehetett volna nagyon nehéz is, de felkészültetek rá. Már több, mint az egyharmadát megtettétek annak az útnak, ami az új világ eléréséhez vezet. Igen, mondtuk már többször, hogy ez közeledik. Most pedig itt van az orrotok előtt. Reméljük Kedvesek, hogy minden nap úgy nyitjátok a szemeteket reggelente, hogy az új nap csodáit keresitek. Reméljük, hogy többet vártok magatoktól holnap, mint, amit ma. Tudjuk, hogy telve vagytok szeretettel és csak annyit kell tennetek, hogy megosztjátok ezt a szeretetet egymással, hiszen senki sem egyedül járja ezt az utat és egyikőtök sem eredendően a Földről származik. Mind az univerzum több kvadránsán keltetek át önmagatokért. Kedvesek, ti vagytok a hibakeresők, akikre szükség volt, hogy a legkritikusabb helyeken legyenek.

Az emberi jogok visszatérése a Földre

A múlt hónapban az üzenet végén említettem nektek, hogy különleges létezők egy csoportja gyűlt össze a Földön, és nagyon nagy csoportot alkottok. Átéritek az univerzumot. Átéritek az egész Földet, akkora számban vagytok jelen, de ugyanakkor nagyon fókuszált és specializálódott csoport ez. Utoljára nagyjából 800 évvel ezelőtt voltatok így együtt, a Magna Carta aláírásánál. Gyönyörű. Ez volt az első emberi joggal kapcsolatos törvényhozás a Földön. Miért is kéne erről tudnotok? Nem azért, mintha a nevetek szerepelt volna a Magna Cartán, inkább egy energiára volt szükség, ami az emberi jogokat támogatja és az embereket saját erejükre felhatalmazza. Szükséges volt, hogy felépüljön egy kritikus massza a Földön, akik támogatják ezt és ennek végeredménye lett az, hogy aláírásra került a Magna Carta. És most újra itt vagytok. Már módosítottatok törvényeket, jó párat átírtatok, még az Államokban történő választások idején is. Készen álltok arra, hogy éljetek a hatalmatokkal, Kedvesek? Itt van egy csoport ereje teljében lévő létező, akik készek arra, hogy visszaadják nektek az erőtöket. Mindössze azt kell tennetek, hogy megtartjátok és módot találtok arra, hogy a saját környezetetekben hogyan tudjátok azt használni.

Nagy megtiszteltetés, hogy Elrah és én köszönthetünk benneteket a csoport egyéniségeiként, hiszen valójában elválaszthatatlanok vagyunk, még az Őrzővel is, aki szeret minket külön kezelni. Nem is lehetnénk büszkébbek, hogy látjuk, nem azt, amit mi látni szeretnénk, hanem, amit ti hoztatok létre itt a Földön. Ha mást nem is, ünnepeljétek meg ezeket a mágikus dátumokat, a 12-12-12-t, a december 21-et, a december 31-et, mert varázslatosak és kritikus részt képeznek mindannyiótok számára. Mit szeretnénk kérni tőletek? Valami nagyon fontosat. Ünnepeljetek! Hangoskodjatok! Hallassátok a hangotokat! Énekeljetek fennhangon, táncoljatok a sötétben csukott szemmel. Ünnepeljetek, ahogy csak szeretnétek, hiszen létrehoztátok ezen az emberi oldalon ezt az energiát és most átviszitek ezt Otthonról a fizikai létetekbe. Ez az ünneplés az Otthon rezgéseit teremti meg. Emlékezzetek, ha úgy látjuk, hogy nagyon komolyak vagytok, akkor megcsiklandozunk benneteket, hogy emlékeztessünk rá, hogy ez egy játék és jól kéne érezzétek magatokat. Most befejezzük ezt a csatornázást, ahogy az Őrző nevezi és hagyjuk, hogy törődjön egy kicsit a piros orrával és a sajgó testével, de rendben lesz. Csak egy kicsit le kell lassulnia és erről gondoskodtunk.

A legnagyobb megtiszteltetés az, hogy üdvözölhetünk benneteket és kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel, támogassátok egymást, amikor csak lehetőségetek van rá. Játsszatok jól együtt.
Én vagyok az Idő Őrzője.

Espavo.
Fordította: Tara, Hivatásos Múzsa – http://www.hivatasosmuzsa.wordpress.com
Forrás: http://lightworker.com/beacons/2012/2012_12-ALessonInTime2.php

Steve Rother (2011.) – A test új elektromossága

Ezt az anyagot külön kérésre fordítottam le. Igaz, hogy 2011-ben lett csatornázva, azonban mivel egy folyamatról van szó, az itt leírtak ma is érvényesek.
Tara
.

2011. január

A test új elektromossága

elektromos és fizikai fejlődés

.

Üdvözlet Otthonról

Ez a nap kitűnik a többi közül, mert sokatok teljesen megváltoztatta az energiáját. Megálltatok a rohanásban egy pillanatra, hogy visszaemlékezzetek a múltatokra és a szépségekre, amiket megtapasztaltatok, hogy azután megforduljatok és emeljétek a jövővel kapcsolatos elvárásaitokat. Ezek az elvárások teremtik most a jövőtöket. Meghatározzák az utatokat, bárhová is mentek; elhozzák nektek a lehetőségeket, hogy megtapasztalhassatok bármit, amit csak akartok a biológia fizikai buborékában.

A Fény leföldelése

Engedjétek meg magatoknak, hogy itt legyetek; vegyetek egy mély lélegzetet, egy Földi lélegzetet ebbe a fizikai testbe és engedjétek meg magatoknak, hogy ebben a pillanatban legyetek itt és most.  Az eljövendő sok várakozással együtt is igen könnyű az embereknek a múltjukban felejteni magukat vagy kivetíteni magukat a jövőbe. De csak egy valódi a három közül (múlt, jelent, jövő). A jelen az. A múltbéli emlékeitek nagyon is valóságosak, de nem tudtok bennük élni. A jövő felé történő elvárásaitok valóságosak és fontosak, de a jövőben sem tudtok élni. Csak itt és most tudtok élni, összeolvasztva mindhármat. Arra kérünk, hogy ne CSAK a jelenben próbáljatok élni, mert az nehézzé tud válni. A legtöbbetek úgy teremti meg az útját, hogy tervezget, elvár vagy teremt valamit. Ha túlságosan lefoglal az, hogy élvezzétek a jelen pillanatot, akkor a jelen pillanat sem tud igazán megtörténni. Ezért szeretnénk, ha megértenétek, hogy a valóság mindháromnak a keveréke: múlt, jelen, jövő. Ez nem egyszerűen fekete vagy fehér, nem választhatjátok csak az egyiket; ez mindhárom egyesülése. Beszélünk még majd erről a továbbiakban. Először azonban hadd mondjuk el, hogy mindez miért változik, és miért alakul át hamarosan az idővel kapcsolatos érzékelésetek.

Szeretnénk összekapcsolni a különböző részleteket, amikről korábban már beszéltünk. Most könnyebb lesz megértenetek, mert sokatoknak már ismerős lesz a téma. Annak ellenére, hogy talán nem tudjátok pontosan hogyan illeszkedik mindez az életetekbe, már sok mindent elfogadtatok,  mint a saját életetek igazsága, ami egy alapot képezett egy új ember fejlődéséhez. Ez az egész bolygón zajló folyamat, mert most van az az időszak, amikor az emberek többet képesek hordozni a saját lelkükből a fizikai testükben, mint korábban bármikor.

A fizikai fejlődés

Van néhány fizikai változás, ami mostanában történik, azért, hogy jobban alkalmazkodjatok ehhez az energetikai változáshoz. És ez mindenkivel megtörténik a bolygón. A fizikai testetek elkezd változni, bár valószínűleg évekbe fog telni, mire az orvosaitok mérhetővé tudják tenni ezeket a változásokat. Az orvostársadalom direkt, és jellemzően lassan halad előre. Sok minden, amit vártatok  – „felemelkedést”, ahogy nevezitek – , lehetségessé válik, ahogy behozzátok a Fényt a fizikai testetekbe, a Földre.

A víz újraelosztása

Igen, mindig lesznek korlátaitok. A fátyolnak ezen az oldalán vagytok, így muszáj az idővonalon belül maradnotok. Bár az idővonal is megváltoztatható, amint tudjátok, hiszen éppen most változtattátok meg a Földét, aminek 2012-ben véget kellett volna érnie. Ezt már megváltoztattátok, azonban továbbra is megtapasztaltok sok olyan dolgot, ami véget ér. A sok átalakulás és változás – amivel a bolygótokon találkoztok -, főleg a víz újraelosztásának és a víz újraegyensúlyozásának köszönhető, ami napi szinten zajlik ebben az időszakban. Sok kapcsolódást alakítotok ki azzal az energiával, amit mi víznek nevezünk. Ti nem energiaként azonosítjátok a vizet, bár minden kategóriába beleillik, amit energiaként ismertek. A víz a fátyol mindkét oldalán létezik, ahogy minden energia is. Főleg annak köszönhetően tudtátok a magasabb éneteket a fizikai testetekben hordozni, mert az nagy részben vízenergiából áll. Ez változásnak indul, mert ez az egyike azon fizikai sajátosságoknak, ami könnyen számszerűsíthető és mérhető, ahogy az idő előre halad az emberek számára. Egy bizonyos mennyiségű vizet kényelmesen hordoztatok a fizikai testetekben, de ez a víz a Föld leföldelését is magába foglalja. Az érzelmi szintjeitek hozzá vannak kapcsolódva a vízhez a fizikai síkon. Ez az a mód, ahogy feldolgozzátok az érzelmeiteket a testeteken keresztül, és ahogyan befogadjátok a másoktól érkező érzelmeket.  Voltatok-e már úgy valaha, hogy pld. egy színházban ültetek és pontosan tudtátok, hogy emberek ülnek mögöttetek, de nem figyeltetek rájuk? Aztán hirtelen megéreztetek valamit, megfordultatok és pont a szemébe néztetek annak, aki épp titeket nézett hátulról? Ez a víz segítségével történik. Ami most történik a fizikai testetekben, ahhoz kevesebb mennyiségű víz is elegendő lesz. Szó szerint csökkenthetitek a testben lévő víz mennyiségét 20%-kal a következő 50 évben. Ez egy hatalmas változás az emberiség történetében és ez további sajátosságokhoz fog elvezetni; néhányról ma szeretnénk is említést tenni.

A testetekben lévő víz mennyisége csökken, ezért az érzelmekhez kapcsolódó túlérzékenységetek is csökkenni fog. Kezdetben – amikor az emberek bármely energiaszinten változnak – , mindig van egyfajta ellenállás. Tipikus, hogy mindenbe próbáltok kapaszkodni, ami a részetek. Sokatok érezheti azt, hogy az érzelmek kontrollálhatatlanokká váltak. Ez leginkább ezeknek a változásoknak köszönhető, amik most a teljes emberiséget érintik. Sokan érezhetitek azt, hogy mindent jól csináltok: az életetek rendben van, a lelketek nyugodt, mégis dühösek vagytok, aggódtok vagy fájdalmaitok vannak. Talán olyasmiket is megéreztek, amiket korábban nem. Ez szintén a változás része. Hadd magyarázzunk meg még valamit. Korábban említettük, hogy az emberiség kristályossá válik ezen a bolygón. Azt is mondtuk, hogy a szén elem atomi szerkezete is megváltozik. Ez ugyanaz a változás, amit a fizikai testetekben láttok, mert szénalapúak vagytok. A szén és a víz egyidejűleg változik, ami lehetővé teszi számotokra, hogy igen gyorsan eljussatok a fejlődésetek következő szintjére. Ez természetesen nehézségekkel is jár. Például néha úgy érezhetitek, hogy amint épp megtaláltátok a stabilitásotokat, elmozdul a szőnyeg a lábatok alól, vagyis amint épp megtanultátok a játékszabályokat, a szabályok újra változnak. Tipikusan így haladtok előre. Vártok, vártok, vártok, kapaszkodtok mindenbe, azután hirtelen ugrotok egyet előre. Ez az előreugrás már sokatoknál elkezdődött.
Hadd beszéljünk arról is, hogy milyen lesz az élet, amikor kevesebb víz lesz a testetekben.

A test kristályosodása

Kristályossá váltok.  Előbb-utóbb tudományos szinten is felfedezik ezt a test sejtfal-szerkezetében. Ez már most észrevehető a botanikában és a rovarvilágban és hamarosan az állatvilágban és az emberek között is felfedezhetővé, bizonyítottá válik. De mi a helyzet a kristályokkal?  Milyen jellemzője van a kristálynak, ami nektek még nem volt eddig? A kristálynak van a legmagasabb a rezgése az ásványvilágban és ez éppúgy a részetek, ahogy a Föld is a részetek. Mivel az emberek a legmagasabb rezgésűek az állatvilágban, ezért gyakran együtt rezegtek a kristályszerkezettel, amiket ásványoknak hívtok, mert azok szintén a legmagasabb rezgésszámúak az ásványok között a Föld anyagában. Ez egy összekapcsolódást eredményezett és megnövelte az élethosszotokat, jobban, mint gondolnátok. Ha beléptek egy szobába, ahol mindenféle csecsebecse, trófeák, fotók vannak a polcokon, melyiket nézitek meg először? Melyik kelti fel az érdeklődéseteket leginkább? Általában a kristályokhoz vonzódtok elsőként.  Ha van egy kristály a szobában, nagy eséllyel odamentek hozzá, felveszitek,  tartogatjátok egy darabig a kezetekben, megfigyelitek, ahogy táncol rajta a fény. Abban a pillanatban ez jelentőségteljes a számotokra és ez megváltoztatja a felépítéseteket, segít nektek, hogy átalakuljatok.

Ezen a bolygón a nők tovább élnek, mint a férfiak. Tisztán látható ez a statisztikáitokból. Már korábban említettük, úgy gondoltátok, hogy ez a háborúk miatt alakult így, mert a háborúkban sok férfi korán meghalt, de nem ez az oka. Ami elvezetett a nők hosszabb életidejéhez az, hogy számukra kényelmesebb érzés a testük közelében tartani a kristályokat, mint a férfiak számára. Egy férfi általában nem szeret gyémántgyűrűt hordani, míg a nők kifejezetten vágynak rá. Ezen kulturális és szociális különbségek miatt a nők tovább fognak élni, mint a férfiak; és a nők hosszabb ideig kezelik a stresszt, mint a férfiak.

Most azonban az történik, hogy mindenkinek kristályosabbá válik a teste és ez nagyon sok változást generál; elsőként az élettartamra vonatkozóan.  Tudjátok, hogy az emberi test úgy van tervezve, hogy 80, 90, 100 évet élhessen legalább. Senki sem jött még rá, hogy néhányan – a világ bizonyos pontjain – hogyan képesek akár 130 évig is élni. Most azt mondjuk nektek, hogy még ebben az életetekben, ebben a fizikai testetekben lehetségessé válik, hogy 120-130 évig is éljetek. Ahogy ezek a változások beindulnak, természetes velejárójuk lesz, hogy megnövelik a fizikai test élettartamát. Ez az egyik dolog, amit az a változás fog előidézni, hogy végül mekkora százalékban hordoztok majd vizet a testetekben.
A másik energia, amit már munkába fogtatok, megszelídítettetek és rendszeresen használtok a bolygótokon: az elektromosság. Ezt használjátok akkor is, amikor felveszitek a telefont vagy élitek a mindennapjaitokat. Az emberek hozzászoktak az elektromossághoz, ismerik a határait. Tudják, hogy nem szabad bedugniuk az ujjukat a konnektorba, mert megráz. Megtanultak harmóniában élni az elektromossággal. Most, hogy kevesebb százalékban lesz jelen a víz a testetekben, különféle módokon reagálhattok az elektromosságra, az elektromossággal működő tárgyakra a környezetetekben.

Sokan már most is tapasztaljátok mindezeket. Különösen azok, akik elektromos eszközökkel dolgoznak napi szinten. Elkezdhettek különféle csodás „fantom problémákat” észlelni – ahogy az Őrző nevezi ezeket. „Nincs semmi baj a készülékkel, csak kísértetek laknak benne.” – mondja. Valójában az eszköz azért reagál másként, mert te vagy az, aki más lett, megváltozott.  Hadd magyarázzunk még el egy-két dolgot. Az Őrző izgatottá vált, mert épp most derítettünk fényt pár dologra, ami az utóbbi időben történt vele. De ezeket később kell megossza veletek, mert most mi beszélünk. Azért elmesélünk egyet, mert ez elég gyakori. Az Őrző épp hazatért egy kéthetes utazásról és a háza teljesen le volt zárva ezalatt a két hét alatt. Senki nem ment be és senki sem jött ki, kivéve a macskát. Az történt, hogy miután hazaért, felvette a távirányítót, bekapcsolta… és nem történt semmi. Elkezdett kiabálni a feleségével, hogy biztos rossz helyen hagyta vagy elrontotta, azért nem működik; tipikus… Újra elkezdi nyomni rajta a gombot, de nem történik semmi. Kicseréli benne az elemeket. Most valamelyest működik, de nem az igazi, mert pár eszköz bekapcsol, a többi nem. Még egy darabig próbálkozik, talán fél órán át, aztán hirtelen minden jól működik. Bemegy a dolgozószobájába, felveszi az ottani távirányítót és ugyanez történik. Olyan sokat változott ezalatt a két hét alatt, hogy az a kapcsolat, amit létrehozott önmaga és az eszközök között, már nem működött. Ez elég gyakori jelenség és sokan fogtok ilyesmivel találkozni. De ennél sokkal többről van szó. Mi most csupán apró információmorzsákat adunk át, hogy tudjátok milyen típusú eseményeket keressetek, hogy igazolva lássátok mindezt a saját életetekben.

A testben lévő víz csökkentése

Az egyik dolog, amit meg fogtok kérdőjelezni és többet akartok majd tudni róla, az a vízmennyiség csökkentése a testetekben. Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy bár ez úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy igyatok kevesebbet – de mi azt mondjuk, hogy abban a pillanatban, ahogy kontrollálni szeretnétek a testetekben lévő víz mennyiségét, a test átveszi a kontrollt és ő fog irányítani benneteket. Az is lehet, hogy ilyenkor túlvizesedést idéz elő, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem száradtok ki. Ezt a folyamatot testnek saját magának kell lerendeznie és meg is fogja tenni. Ez nem olyasvalami, amire megkérünk titeket, hogy tegyétek meg, mert ez magától fog megtörténni. Amit mi mondunk az az, hogy most mindannyiótokat körülvesz egyfajta energia, ami áthalad a testeteken. Mikrohullámok, rádióhullámok és a nem látható tartományból még több, amik áthaladnak rajtatok minden gond nélkül. Sőt van még egy rádióvezérlő is az Őrző övére téve, ami a hangját eljuttatja a terem végébe, hogy mindannyian jól halljátok. Mostanáig nem érzékeltétek ezeket az energiákat. Mégis, ahogy csökken a testetekben a víz mennyisége, észrevehetitek, hogy időnként egyfajta energia-felhalmozódás képződik a testetekben, amiről nem tudjátok, hogy mi okozza. Ahogy elkezdetek kristályossá válni, elkezdetek rádióhullámokat kibocsátani és fogadni. Már most is megvan ez a képességetek, mert sokatoknál már kristályosodott a tobozmirigy és ez megtanítható arra, hogy jeleket küldjön és fogadjon. Ez az a rész, amit mi mély kapcsolatnak hívunk. Gyakran ez a mély kapcsolat a tobozmirigyen keresztül történik.  Már más formákban is kezd ez megjelenni, és amikor ez megtörténik, akkor az emberiség kifejleszt majd egy új területet, hogy kompenzálja ezeket a környező energiákat, amikre tudatossá is válik. Jelenleg is áthaladnak ezek a testeteken, de még nem vagytok rá tudatosak. Fokozatosan egyre tudatosabbá fogtok válni minderre és néha el is borít benneteket. Olyasféleképpen történhet ez, mintha náthásak lennétek, de a nátha jellemző tünetei nélkül. Az Őrző itt ugrál fel-alá, mert épp a múlt éjszaka történt vele hasonló. Kezdi már érteni, hogy mi is történik és sok mondanivalója van ezügyben, azonban most ismét lecsendesítjük, mert fontos számunkra, hogy befejezhessük a mai üzenetünket. Amit szeretnénk mondani az, hogy másként fogjátok érezni a dolgokat. Az elektromos töltésetek (az Otthon energiája, amit magatokban hordoztok, ami a magasabb énetek nagy részéhez kapcsolódik) vízből áll és ez most változik. Elektromos természetű lesz, ahogy haladtok előre, mert az Otthon energiája– mindegy hogy nevezitek ezt – sokféle módon érkezhet hozzátok.

A test új elektromossága

Az emberek tudják hogyan földeljék magukat amikor a vízzel foglalkoznak, tudják hogyan földeljék az energiáikat. Tudják mikor van nekik túl sok vagy mikor kapnak túl sok érzelmi energiát. Mi azt mondjuk, hogy ez sűrűn elő fog fordulni különösen azokkal, akik közönség előtt álltok, beszédeket mondotok, előadtok vagy emberekkel dolgoztok. Tegyük fel, hogy minden héten sok emberrel dolgoztok minden gond nélkül. Megtanultatok egyfajta gátat alkalmazni; időnként a fal felé fordulva beszéltek, hogy kikerüljétek a hatalmas mennyiségű, felétek áramló energiát a színpadon. Érezni fogjátok most ezt az energiát, mert azok a gátak, amikkel korábban dolgoztatok már nem fognak működni. Sokan olyasmiket is meg fogtok érezni, amiket korábban nem; és ezek nyomógombok, amik arra ösztökélnek, hogy kezdjetek el dolgozni ezzel az energiával.  Ahogy egyre inkább kristályossá váltok, a fény más módon jut el a testetekbe, azokon a rezgéseken kívül, amit a víz képes hordozni.

Fényföldelés

Mindezektől túlárad bennetek a fény. Említettük ezt korábban röviden, de most itt az ideje, hogy beszéljünk róla. A fény földelése lesz az egyik kulcs, amit megtanultok. Nemcsak azt tanuljátok meg, hogyan használjátok ezt a fizikai testetekkel, hanem megtanuljátok azt is, hogyan használjátok az elektromos berendezéseitekkel. Megtanuljátok hogyan alkalmazzátok bármivel, amit használtok, azért, hogy harmóniába hozzátok az elektromos eszközeiteket a testetek elektromosságával. Az Őrzőnek négyszer kellett elemet cserélnie aznap, hogy befejezhesse a munkáit. Azt gondolta, hogy valaki körbejárt a házában és lemerítette az összes elemet– de igazából ő maga volt az. Aztán bement a szobájába, bekapcsolta a számítógépét de az egyszerűen csak nem indult el. Háromszor-négyszer próbálkozott, mire valahogy elindult és végül az ötödik-hatodik kísérletre kapcsolódott be rendesen. Ez azért volt, mert a gépnek hozzá kellett igazodnia az új rezgéseihez. Már most is harmóniákkal dolgoztok és ennek a szent harmonizálásnak a megtanulása csodálatos dolog.  Ez a helyetek a világban, ahová beleilletek. De meg kell értenetek, hogy ahová beleilletek, az már nem tartalmazza az energiáitokat. Elképesztő gyorsasággal fejlődtök és a mi szemszögünkből nézve mindez egy szempillantás alatt történik.  Ti vagytok azok, akik elöl jártok, ti vagytok azok, akik bátran indultok neki a következő szintnek.

Valamit szeretnénk még megosztani. A testnek mindig le kell magát horgonyoznia, amit ti a bolygóhoz való leföldelésnek hívtok. Az elektromos kapcsolódásnak kell legyen egy helye a fizikai testben, ami felé irányuljon, hogy át tudjon haladni a testen. Ezt hívjátok földelésnek.  Az elektromos áramkörök használatánál is földelésnek nevezitek ezt a folyamatot, mert ez az áram visszatérése a földbe vagy a végső állomására. Szó szerint az történik, hogy a kapcsolódásaitok átalakulnak, az emberi rezgési minták napi szinten változnak. Az aurafotóitok drasztikusan más képet mutatnak majd, illetve erős változáson megy majd keresztül a legtöbb kapcsolódásotok azon szerkezetekhez, amik az energiáitok egy részét mérik. Mindennek köszönhetően érzelgőssé válhattok, amikor nem is várnátok, illetve érzelemmentességet tapasztalhattok, amikor úgy gondoljátok éreznétek kéne valamit.

Szexuális energiahullám

A lélek végső lehorgonyzását a fizikai testben szexuális energiának neveztük. Sok évvel ezelőtt beszéltünk nektek erről, hogy egy újfajta szexuális energia fog megjelenni a bolygón, amihez képest az 1960-ban érkezett hullám szelídnek nevezhető. Akkoriban egy hatalmas hullám söpört végig a bolygón, aktiválva mindent. Ez a mostani aktiválás, annak a korábbinak a felélesztése. Ahogy erre az új szintre léptek, eleresztitek a saját energiamintáitokat. Elengeditek az energiátokat, hogy visszatérjen a normál állapotába, ahelyett, hogy megpróbálnátok a fizikai testetekben tartogatni. Ahogy fokozatosan megtanuljátok megtenni ezeket a dolgokat, egy újfajta örömet fogtok találni abban, hogy éltek és ez a szexuális energia. Egy újfajta fény jelenik meg a mosolyotokban és arra kérünk, ne féljetek ettől. Öleljétek magatokhoz. Ez az emberiség része, amely elképesztő sebességgel fejlődik ezen a bolygón. Tudjátok, hogy nem csak szex, amiről beszélünk és határozottan nem csak a szexuális aktus, ami csak egy kicsiny része ennek az energiának. Ez a szexuális energia van jelen akkor is, amikor valaki meglátja a lelketeket a fizikai testetekben és minden alkalommal, amikor nevettek, minden alkalommal, amikor az Otthon fényét képesek vagytok hordozni. Az újrahuzalozásotok történik éppen, mindannyiótokkal; azért, hogy még több fényt tudjatok a fizikai testetekben hordozni itt a földi létezésetekben. Ez a ti találmányotok, ez nem volt előre eltervezve. A Föld bolygó célja megjelenik és ti mindannyian részei vagytok, ünnepeltek, élvezitek az életeteket.

Nagyon hamar új emberré váltok. Megtiszteltetés számunkra, hogy tanúi lehetünk ennek a folyamatnak, amiért egész életetekben dolgoztatok. Sokatok olyan erősen akart ebben az időszakba leszületni, hogy az sem számított, ha olyan szüleitek lesznek, akik esetleg nem értenek meg benneteket vagy azt, hogy min mentek keresztül. Bevállaltátok, hogy sok nehézséggel találkozhattok gyerekkorotokban, de mindenáron itt akartatok lenni. Megcsináltuk! Espavo. Megcsináltátok!
Élvezzétek ezeket a következő lépéseket. Ha esetleg félelem ébred bennetek, találjátok meg egymást, fogjátok egymás kezét, segítsetek egymásnak a következő lépéseknél. Lépésről lépésre, szívről, szívre haladjatok. A bolygó földi mennyországgá válik.

Három egyszerű emlékeztetővel búcsúzunk. Forduljatok egymás felé a legmélyebb tisztelettel, hiszen sok isten él ezen a bolygón. Gondoskodjatok egymásról, tisztítsátok meg az utat egymás előtt minden alkalommal, amikor csak tehetitek. Tudjátok, hogy ez egy csodálatos játék és játsszatok jól együtt.

Espavo.
A Csoport

fordította: Tara, Hivatásos Múzsa
http://www.hivatasosmuzsa.wordpress.com
forrás: http://lightworker.com/beacons/2011/2011_01-NewBodyElectrics.php