Lee Harris – A szeretet megsokszorozása

2014.06.02A szeretet megsokszorozása
és elmozdulás a sűrűségből a fény felé

 

 

Üdv mindenkinek a 2014 novemberi energia-előrejelzéssel.
Szép nap van itt Coloradoban, bár kissé hideg, de napos és aranyszínű levelek vannak mindenfelé.

Érdekes előző hónapunk volt. Általában az érdekes szót használom, amikor sok mindent szeretnék összegezni.

Néhány nappal ezelőtt egy előre felvett videóinterjút rögzítettünk egy rádióműsor számára Rob Gauthierrel. A műsor végén megkérdezte tőlem: Szerinted miért megy keresztül sok ember erős nehézségeken az utóbbi években és idén is? Azt mondta, hogy rengeteg embert ismer, akik nehéz időszakot élnek át.

Azt hiszem a küzdelem maga egy ismétlődő téma minden alkalommal, amikor ezeket az előrejelzéseket készítem és mégis igyekszem videóüzenet formájában átadni, még ha trükkös is a megvalósítása. A nehézségeinkben mind különféle szinteken vagyunk.

A legjobb tudásom szerint igyekszem összefoglalni a tapasztalataink sokszínűségét. A visszajelzésekből azonban látható számomra, hogy milyen végtelenül sokféle szinteken történnek a tapasztalásaink ebben az időszakban. Ez pedig olyasvalami, ami egyértelműen az emberi faj felemelkedésének útjáról szól és a változó, átalakuló tudatosságról.

Továbbra is úgy gondolom, hogy még mindig a 2012-es év utáni másnaposságot éljük. Sokan (ezt mondtam Robnak is) abban reménykedtek, hogy egyik napról a másikra történik majd nagy változás 2012-ben vagy 2013-ban. Ez a hirtelen változás azonban nem mutatkozott meg a környezetükben. Ezek az emberek még mindig egyfajta sokkhatás alatt állnak, gyászt élnek meg ebből az időszakból eredően és nehezükre esik igazodni mindazokhoz az általuk nehéznek ítélt dolgokhoz, amik a külvilágból tükröződnek vissza számukra. Ez is figyelembe lett véve.

De ahogy az októberi előrejelzésben is mondtam, újra várható egy nagy megnyílás a bolygónkon.

Túlhaladtunk már azon az időszakon, amikor a változás központja csak a tudatosságunkban és a belső világunkban volt jelen.
Most egy kinyíló időszakban vagyunk, ami – a következő évtizedben és azon túl is – nem csak lehetőséget ad arra, hogy változásokat idézzünk elő a bolygón, de szinte kötelességünkké is válik, hogy ezt tegyük.

A változás valóban belülről indul.

Érdekesnek találom a jelenlévő vitákat az olyan csoportokban, akik spirituálisnak csoportnak vagy fénymunkásoknak nevezik magukat. Ezek olyan felcimkézések, amiknek használata hasznos, de csak akkor, ha nem megkülönböztetésként használjuk őket. A megnevezések végsősoron úgysem jelentenek semmit, mert alapvetően mind emberi lények vagyunk és együtt utazunk. Ám ezeket a cimkéket az emberek aggatják magukra, hogy egy bizonyos csoporthoz tartozzanak. Érdekesnek találom ezeket a csoporton belüli vitákat, belső harcokat és az emberek egymás felé irányuló haragját, amint azon vitáznak, hogy a dolgok miért nem változnak.

Azonban ha megállunk egy pillanatra és elgondolkozunk ezen, láthatjuk, hogy a valóban változást hozó, változásra inspiráló emberek sosem haraggal vagy ítélkezéssel teszik ezt. Legyen ez akár az az utcán élő nő, aki mindig összehozza az embereket és szolidaritást, közösségi szellemet idéz elő a jelenlétével vagy akár Oprah Winfrey a tévében, aki a saját módján teszi a dolgát. Ezek az emberek folyamatosan a változás energiáját hordozzák egy bizonyos pozitivitással, de legfőképpen egyfajta életenergiával. Nem haraggal hatnak, hanem élettel és az egymás felé, jövőbe vetett hittel.

Úgy érzem a személyes felelősségünk most emberként ezekben a furcsa időkben, hogy valamilyen módon felhagyjunk az idő folyamatos haladásával kapcsolatos aggodalmainkkal.

Sokakra nehezedik az idő nyomása. Olyan körlevelek kerülnek a postaládánkba, amik a környezetvédelemmel és a kormánnyal kapcsolatos sürgősségi dolgokról beszélnek. Meglehet, hogy ezeket valóban fontos elolvassuk és válaszoljunk rájuk, de maga a sürgetés érzése egyikünknek sem segít. Pár hónapja beszéltem már az ilyen jellegű emailekről és sokan használják ezt a típusú sürgetést arra, hogy készenlétben, feltüzelve tartsák magukat. Ám amikor feltüzelt állapotban vagy, nem éppen egy békés vagy életadó energiát viszel oda, ahová fókuszálsz.

Nemrég olvastam egy interjút egy énekes-dalszerzővel. Azt mondta, hogy középkorról szóló könyveket szokott magánál hordani emlékeztetőül, hogy nem számít milyen rosszul mennek épp a dolgok, régen sokkal rosszabb volt a helyzet, miket műveltek egymással napi szinten az emberek.

Én, éppúgy, ahogy ti – akik olvassátok ezt – szintén nem örülök, ha szenvedést, pusztítást, háborút látok a világban. Ez olyasvalami, amit újra és újra el kell fogadjak, hiszen itt élek. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ennek örökre így kéne maradni, főleg, ha mindannyian eldöntjük, hogy kivesszük a részünket a változás előidézéséből.

Azt nem tudjuk milyen hosszan lesz élet a Földön, de azt tudjuk, hogy amíg itt vagyunk, lehetünk mi a legjobb gondozói és alakítói az általunk beáramló változásoknak.

Ezzel visszatérünk a személyes dolgokra.

Hogyan boldogultok jelenleg a vágyaitokkal, álmaitokkal? Hogyan tanultok mindabból, amit nehéznek éreztek?

Felelősek vagyunk, hogy

  1. Megismerjük önmagunkat
  2. Rájöjjünk arra, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy kiteljesedhessünk az életünkben

Mindannyian különbözőek vagyunk. Néhányan érzékenyebbek vagyunk, mint mások. Ám amint elkezded megérteni, hogy ki vagy te és te hogyan reagálsz az életed külső körülményeire, már tudsz változtatásokat kezdeményezni és ezek lehetővé teszik a számodra, hogy a legjobb éneddel legyél jelen a mindennapokban.

Mindezzel együtt – ezt mindig elmondom – ha vannak napok, amikor minden nehéz, akkor csak lazíts egy kicsit, pihenj egy napot. A világ megvár, amíg összeszeded az energiáidat. Amikor pedig felfrissültél, visszatérhetsz a világba és készenállhatsz arra, hogy adj és kapj.

Az a gyakorlat, ami a rádióműsorban elhangzott, Zacharytól származik, csatornázás formájában. Ez egy gyors „lenullázási” gyakorlat volt, hogy letehessük azt a sűrűséget, nemkívánatos érzelmeket magunkról, amit esetleg magunkkal hordozunk, hiszen mostanában érezhető ez a sűrűség. Más emberek félelmeit is érezhetjük.

Az utcán járva hatással van ránk a körülöttünk lévők energiája. Kollektívaként egy nagy energiaóceán vagyunk. Ahogy említettem már, hogy az óceánban vannak hidegebb és melegebb foltok, éppúgy érezhetünk ilyesmit, amikor mások energiamezőjén haladunk keresztül. Ezeket az érzéseket pedig lehet, hogy magunkra vesszük és eggyéválunk velük.

Ezért olyan csodálatos az, ha nyitottszívű és pozitív emberek vesznek körül minket – a jó is ragadós, ahogy lemerítő lehet negatív emberek közelében lenni.

Azonban, ha a saját energiáidnak gondját viseled és éber vagy, meghúzod a határaidat.

A gyakorlat az volt, hogy képzeld el magad egy piramisként, aminek a csúcsa nagyjából egy méterig ér fel a fejed tetejétől számítva. Azután lásd a tested mellett a piramis oldalait, nagyjából 70-70 cm távolságra mindkét oldalon a csípődtől.

Most csukd be a szemed és képzelj el egy óriási fénygömböt, ami 1 méterre van a fejed tetejétől (a piramisod csúcsánál). Ez az univerzum fénye, ehhez kapcsolódsz hozzá. Most csak lásd és érezd ezt a fényt egy kis ideig. Kezdd el magad felé hívni ezt a fényt a fejeden keresztül a szívedbe és tovább lefelé a testedbe olyan mélységig, amit épp elbírsz. Engedd lassan lefelé haladni a fényt, engedd magadba.
Miután elkészültél ezzel a vizualizációs gyakorlattal, kezdd el finoman a földhöz ütögetni felváltva a lábaidat, jobb és bal.
Csinálhatod ezt a gyakorlatot állva is, ülve is. Csak finoman ütögesd a lábaidat a talajhoz.

Ezzel kiütögeted az összes sűrűséget magadból és a piramisod aljáról. Mindazt a sűrűséget, amit aznap magadba szívtál a világból, illetve mindazt, ami épp felbukkan benned, hogy tisztuljon.

20-30 másodperc elég, állítsd meg a lábaidat és térj vissza a fény elképzeléséhez. Lásd a fényt, nagyjából egy méterre a fejed tetejétől és ezúttal valószínűleg erősebbnek, fényesebbnek látod. Egyre jobban kell érezd és egyre lejjebb tudod húzni a tested felé.
Ezek után újra dobolj a lábaiddal a talajon – jobb, bal, jobb, bal.

Ez a gyakorlat nagyon egyszerű és terápiás haszna is van. Ismételd ezt a „fény, majd láb” folyamatot harmadszor is. Képzeld el a fényt. Látod majd, hogy a fény nagyobb és egyre mélyebben tudsz hozzá kapcsolódni.

Néhányatoknak ez a gyakorlat talán túl metafizikus megközelítésű, másoknak pont így tetszik, ahogy van. A fő oka azonban annak, hogy ezt csináljuk az, hogy óriási mennyiségű fény árasztja most el a bolygót. Ezért történik olyan sok minden az emberi kollektívában, mert mindez a sűrűség és sötétség elengedésre kerül és ezek a feszültségek felszabadulnak az emberekből.

Tehát ez a gyakorlat arra való, hogy a sűrűségből a fény felé lépjünk. Nem tart sokáig, egyszerű és segít összekapcsolódni önmagaddal, a saját fényeddel és az univerzális forrásenergiával.

Ezt tesszük emberként. A sűrűségtől a fény felé haladunk minden egyes nap.

Rengeteg különböző gondolat kering, hogy mit is kéne tennünk, milyennek kéne lennünk. Ezt is sokszor látom a spirituális közösségekben „neked ilyennek kéne lenned, olyannak kéne lenned” és persze egyik sem igaz.

Senki sem mondhatja meg valaki másnak, hogy az milyen legyen, hogyan viselkedjen.
Arra törekedjünk, hogy saját magunkat csiszoljuk, azt tegyük mesterivé akik vagyunk, amiért ide születtünk a Földre és amit mi tudunk adni. És bízzunk mindebben, hogy a saját egyéni utunkon tökéletesen játsszuk a szerepünket ebben az univerzumban.

Természetesen (ahogy a korábbi hónapokban is említettem) különböző tünetekkel találkozhatunk ebben a felemelkedési folyamatban, mint:

 

  • Erős ’elengedős’ álmok. Sok rossz álmot élhetünk át – ezek a sűrűség kiválasztására szolgálnak, és az álom formáját választjuk arra, hogy ezeket átengedjük magunkon.
  • Külső és belső konfliktusok. Ez szintén egy olyan terület, amit egyre inkább képesek vagyunk csiszoltabbá tenni az életünkben. Meglehet, hogy belső konfliktusokat engedünk el – önmagunkkal kapcsolatos ítélkezéseket és zavartságot. Elképzelhető, hogy viták merülnek fel a környezetünkben és nem az a dolgunk, hogy részt vegyünk bennük, hanem az, hogy könnyedén kilépjünk belőlük, a legjobb képességeink szerint. Ha épp vitatkozol valakivel vagy kiabálsz valakivel, ez az élmény akár egy szükséges katalizátor is lehet az életedben. Valószínűleg sosem kívánod megismételni újra ezt a tapasztalatot, de lehet, hogy aznap pont ez kellett történjen a vita mindkét résztvevőjével, hogy átalakulhassanak a közöttetek lévő energiák – hiszen az energia folyamatosan változik mindannyiunk számára minden nap.
  • A változás elfogadása/elutasítása. Jelenleg vagy épp ellenállsz annak, hogy változást idézz elő vagy ellenállsz az érkező változásoknak, vagy elfogadod a változásokat, együtt haladsz velük, örülsz nekik és életerősnek érzed magad tőlük. Mindkét változat – az ellenállás és az elfogadás – ugyanannak a tapasztalatnak a két oldala, ezért ne ítéld el az ellenállásodat, de emlékeztesd magad, hogy az ellenállásodon való átlépés lehet a legnagyszerűbb ajándék, amit magadnak adhatsz. Légy bátor.

 

Mindeközben emlékezz a Földön lévő fényre, ami számunkra és bennünk van itt. Lehet, hogy imádkozással kapcsolódsz ehhez a fényhez, lehet, hogy jógán keresztül vagy akár éneklésen keresztül. Rengeteg módja van a fénnyel való összekapcsolódásnak.

 

Azt is megtehetjük, hogy szó szerint becsukjuk a szemünket és egy pár pillanatra befelé figyelünk és így kapcsolódunk össze a saját bensőnkkel, illetve bármely egyszerű gyakorlattal is megtehetjük ezt, akár azzal is, amit az imént adtam.

 

Emberként ezen a Földön a „feladatunk” az, hogy a legjobb képességeink szerint több tudatosságot és fényt hozzunk a bolygóra; több együttérzést és pozitív változást hozzunk változatos világunkba.

 

Én eléggé felbátorodtam az általam látott megjelenő és szükséges változások kapcsán. Hálás vagyok, amiért láthatom, ahogy az emberek azon dolgoznak a világban, hogy változásokat idézzenek elő olyan területeken is, ahol az élet és a bolygó van veszélyeztetve, de méginkább azért, hogy látom, ahogy az emberek a békén és a bolygón lévő tudatossági szint emelésén munkálkodnak.

 

Arra kérlek gondolkodj el egy pillanatra azon, hogy neked mire van szükséged ahhoz, hogy a saját szereped meglásd a nagy közösben. Mert mindig egyes emberekkel kezdődik, veled kezdődik a változás, ezért fontos az, hogy tudd, hogy neked mire van szükséged.

 

Sokszor bélyegeznek minket kritikusan önzőnek mások, akik nem értik az önszeretet és az önmagunkról való gondoskodás természetét. Amikor magasabb szinten gyakoroljuk az önszeretetet és az öngondoskodást, mint amit a társadalom tanított nekünk, akkor természetes számunkra, hogy másokról is gondoskodjunk. Természetessé válik, hogy jobban szeressünk, többet adjunk, hiszen a szeretet az az egymással megosztott energia. Nem kizárólagos és sokkal érdekesebb és élvezetesebb, amikor megoszthatjuk valakivel és láthatjuk növekedni és terjedni.

 

Remélem lesz egy kis időtök arra, hogy megcsináljátok a fenti gyakorlatot és arra is, hogy végiggondoljátok mire is van szükségetek ebben a hónapban.

Ha nehéznek érzitek ezt a kérdést és önzőnek érzitek magatokat közben, akkor különösen javaslom, hogy írjatok egy rövid listát, mert ha a dolgok, gondolatok csak a fejetekben hangzanak el, akkor ott maradhatnak az éteri szinten. Amikor leírjuk, behozzuk őket a testbe, később láthatjuk, ahogy megjelennek az életünkben valamilyen módon.

 

Sok szeretetet kívánok mindenkinek erre a hónapra.

 

Lee

 

Fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com

 

Forrás: http://leeharrisenergy.blogspot.hu/2014/10/november-2014-energy-forecast.html

Reklámok

Steve Rother (ápr) – Helyzetjelentés a „néhai” nagyszerű Föld bolygóval kapcsolatosan

3014_03_06-SteveBarb(13-1W350)

 

 

 

 

Helyzetjelentés a „néhai”

nagyszerű Föld bolygóval kapcsolatosan

Egy magasabb nézőpont

Üdvözlünk, Kedvesek.

Nincs több titok

Üdvözlet Otthonról. Figyeltünk és láttunk benneteket. Az utatok változni kezdett és nagyon széppé kezdenek válni a dolgok a Földön, bár tudjuk, hogy ti egyáltalán nem így látjátok. Tisztában vagyunk vele, hogy nagy a felfordulás. Nagyban zajlik az újratervezése és újra meghatározása annak, akik vagytok. Ha figyelitek a híradótokat és mindazt, ami körülöttetek zajlik, felkavaró dolgokat láthattok, mert minden viszálykodásnak látszik, az emberek az utcákra vonulnak. Ez történik most Törökországban, Szíriában, Egyiptomban, Venezuelában és még sok más országban is. Miért? Mitől annyira más ez az időszak, mint akár pár évvel korábban? Két-három évvel ezelőtt nem láthattunk volna ennyi demonstrációt zajlani, egyszerre ennyi országban, ugyanabban az időben. Az egész emberiség továbblépett és egy új érzékelési szintre emelkedett. A nehézségek egy részét az adja, hogy már nem tudtok többé titkolózni egymás előtt; érdekes, ugye? Ez a mi oldalunkról nézve nagyon szép. Az átláthatóság időszakában éltek, ahol nincs több titok. Beszéltünk már erről régebben. Persze nem gondoltátok, hogy így lesz, de hát mégis ez történt.

Legyél megbocsájtó

Mi történik akkor, ha titkokra bukkantok? Nos, először túlreagáljátok a dolgot és dühösek lesztek, mert valaki részigazságára, hazugságára építettétek az életeteket. Ezért dühösek és frusztráltak lesztek. Meg kell bocsássatok egymásnak, hiszen mindannyian hazudtatok már. Mindegyikőtöknek vannak rejtett titkai, amik most kiderülnek, hiszen az átláthatóság új korszakában másként működnek a dolgok. Az első dolog, amit kérünk tőletek, hogy legyetek kedvesek egymással, segítsétek egymást minden adandó alkalommal – ennek módja pedig a megbocsájtás. Ez az egy dolog, amire kérünk, hogy az új világotokban legyen veletek a megbocsájtás, hiszen már ebben az új világban vagytok. Nem tűnik túl ismerősnek a régihez képest, itt a szeretet sebességével haladnak a dolgok. Nincs többé időeltolódás. A legfontosabb, hogy kollektív tudatosságban léteztek, ami most eléggé a frusztráció küszöbén áll. Ez az oka annak, hogy oly sokan kiakadnak, mondják a magukét. Úgy döntöttek, hogy már nagyon elegük van és most már muszáj kimondaniuk, amit gondolnak és ezért kivonulnak az utcákra vagy valamilyen módon fellázadnak, hogy hallassák a hangjukat. És ez valójában csodálatos dolog.

A harmónia a jövőtök

Amit most tesztek, azzal megalkotjátok az új világot, a Megerősödés Korát. Épp úgy, és olyanra, amilyenre egyénenként szükségetek van. Fellázadtok a régi módok ellen. Voltak világot irányító vezetőitek, akik elszántak voltak abban, hogy vezessenek benneteket, ám erre már nincs többé szükségetek. Tudatos teremtők vagytok, akik tudatosan járnak és teremtenek ezen a bolygón és amit a vezetőiteknek tennie kéne az az, hogy mindezt biztonságossá tegyék a számotokra. Nagyon egyszerű – ők szolgálók, nem vezetők. Sokan félrelökitek a vezetőiteket. Hát nem erről szólnak az utcai kivonulások? Ők már nem arra vezetnek benneteket, amerre ti menni szeretnétek.
Mi történik ezután? Kedvesek, egy ideig még rosszabbá válnak a dolgok, ez nem titok. Végül az emberiség kollektív tudatossága össze fog fogni – ám ez most még túl bonyolult.
Sokan igyekeztek leválni egymásról. Az elkülönülés azonban megállítja a fejlődéseteket. Egyszerűen most már a harmónia korában vagytok, belekezdtetek a megerősödés harmadik hullámába, ami egymásról szól. Tehát minden különválás problemát jelenthet az emberiség jövőjét tekintve. Minden, ami közeledik egymás felé, összefog a harmónia irányában az a jövő, ami felé mind haladtok. Ti mondtátok ezt, nem mi. Ti vagytok azok, akik beléptetek a Megerősödés Korába azt mondva: „Tudatos teremtő vagyok. Igen, emlékszem a bennem lévő varázslatra gyermekkoromból.” Nem feledkeztetek meg erről a varázslatról egészen és ez elérhető számotokra bármely pillanatban. Ez igazán szép és mi azt látjuk, efelé haladtok. Az energia következő szintje mindannyiótok számára elérhető. Segítséget is kaptok olyan formában, amivel korábban még nem találkoztatok és erről szeretnénk ma beszélni nektek.

A Föld újjászületése

Mindez nem új a számotokra, már beszéltek egy ideje a Megerősödés Koráról. Már emlegetitek egy ideje, hogy beléptek a szabadságotokba és azonnali teremtésre lesztek képesek épp úgy, ahogy Otthon is teszitek. Ez csodálatos, hiszen megteremtitek a Mennyországot, az Otthont, itt a Földön. Ez azt is jelenti, hogy felelősséget kell vállaljatok ezekért az erőkért, mert ez fogja végül lehorgonyozni, beépültté tenni ezeket a számotokra. Tudtátok, hogy eljön ez az idő, tanulmányoztátok ezeket a témákat, sokan pedig előre megjövendölték mindezt. Igen, egy ponton elhatároztátok, hogy meghosszabbítjátok a játékidőt, eltoljátok a végét. Azt mondtátok: „Nem megyünk el! Még nem végeztünk!” A bolygó már lezárási ciklusban volt és nem tud olyan gyorsan lépést tartani, ahogy az emberiség kollektív tudatossága halad. Ezért a bolygó még mindig nehézségekkel küzd és ezekből sok a felszínre is kerül. Láthatjátok a frusztrációt és haragot mindazokban, akik demonstrálni vonulnak, akkor is, ha nem értitek, hogy miről is szól valójában a viszály. Megértitek őket, mert pontosan tudjátok, hogy milyen érzés ez. Sok feszültséget most maga a Föld generál.

Több szemszögből is ráláttok, hogy mi történik most a bolygóval. Egy intenzív újjászületési folyamatban van, egy új ciklus kezdetében. Eredetileg úgy volt, hogy ekkor ti már nem lesztek itt. Most azonban kitoltátok a játék időtartamát és előreléptetek, hogy részt vegyetek ebben a folyamatban. Ez nagyon szép, ám nehézségekkel teli, hiszen a Föld már a lezárási folyamatban volt. Több faj is kihalóban van a bolygón már egy ideje. Igen, nemrégiben új magok kerültek elvetésre és ez a vetés folytatódni fog. Továbbra is érkeznek meteorok, üstökösök és napkitörések, hogy segítsék ezt a folyamatot. Ezév vége felé több ilyen eset is előfordul majd, ami megijeszthet benneteket, tehát emlékezzetek, hogy lélegezzetek.
(Steve telefonja megcsörrent a zsebében.) Oh, minket keresnek! Sosem hívja senki ezt a számot, erre most tessék. Varázslat. (Steve kiveszi a zsebéből a csörgő telefonját és leadja a színpadról.)

A kristálygyerekek a kulcsai ezeknek az átmeneti időknek

Szóval miért is vagyunk itt? Miről szól ez az egész? Mi az a csodás szakasz, aminek a közeledtét látjuk? Mi is és ti is mind láttátok, hogy mi történik és milyen lehetőségek jelentek meg arra, hogy elérkezhessen ez a következő szint. Hogyan vettetek részt ebben? Hol vannak a válaszok, amit magatoknak üzentetek? Nagyjából 22 évvel ezelőtt kezdtek megszületni a kristálygyerekek erre a bolygóra. Hihetetlen érzékenységgel megáldva érkeztek, sokan olyan erős érzékenységgel, hogy nem is tudtak másokkal együttműködni emiatt. Ám nem csak erről van szó. Láthattátok az általatok „spektrum rendellenességnek” nevezett jelenség növekedését a bolygón. Kedvesek, ennek a spektrumnak magas százaléka a kristálygyerekekből áll, akiknek nehézséget okoz a veletek való kapcsolódás. Nagyon magas rezgésű gyerekeket hoztatok be egy nagyon alacsony rezgésű bolygóra. Mivel nem képesek a lehorgonyzódásra, sokan magukba fordultak és ennek következtében növekedett hirtelen az autizmus és spektrum rendellenességek száma. Bár a számuk egyre magasabb, mindez nem „rossz dolog”. Láttátok, hogy mi fog történni a bolygón és belehelyeztétek a reményeteket a kristálygyerekekbe. Helyet biztosítottatok a számukra, hogy ide jöhessenek, annak ellenére, hogy erős nehézségekkel találkoztok ezügyben. Annak ellenére, hogy túl érzékenyek és más nehézségeik is vannak, ők a válasz – és ezt kezditek is meglátni a nagyon közeli jövőben. Látni fogtok embereket interjúkban a tévében, akik olyan szavakkal beszélnek róluk, ami mindenki számára könnyen érthető lesz. A kristálygyerekek mélyre ültetik a magokat a szívetekben és tovább gondozzák ezeket a magokat. Ők ezt teszik, ebben tehetségesek. Tudják hogyan dolgozzanak az energiákkal.

Évek óta kristálygyerekeknek nevezzük őket, mert ők voltak azok, akik több, mint húsz éve még gyerekek voltak, amikor először beszéltünk róluk. Ma viszont már tinédzserek, fiatal felnőttek lettek. Tudják magukról, hogy ők a kristálygyerekek? A legtöbbjük nem, az egyéni tudat szintjén nem. Sokan tudatában vannak a tehetségüknek, fenn tudják tartani az összekapcsolódásukat. Kedvesek, varázslatos, amikor ez a kapcsolódás megtörténik és ez már most is zajlik. A Föld érzelmi elengedéseinek következtében beindult a folyamat, mert a bolygó igen sok mindenen megy keresztül, ahogy napi szinten láthatjátok is. Grönland olvad és már nem csak sejtés, hogy a vízszint emelkedik a bolygón. Azért történik ez, hogy észrevegyétek – Nagy változások zajlanak a bolygón és feszültséget halmoztok fel a tektonikus lemezekben is, amik kissé meg is csúsztak nemrég Los Angeles környékén. Ez egy kisebb csúszás volt, de nagy feszültség halmozódik fel. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen földrengés vagy vulkánkitörés lesz? Nem, nem feltétlenül. Meglátjuk mennyi munkát képesek a kristálygyerekek elvégezni, mert a kollektív tudatosság több szinten működik. A kristálygyerekek azzal a képességgel érkeztek, hogy egymáshoz tudnak kapcsolódni olyan módon, ahogy mások nem. Az indigóknak is részük van ebben, mert ők a kommunikáció új szintjével dolgoztak, hogy segítsék a félreértések tisztázását a Földön. Az indigók feltörték, megtörték a rendszereket és segítettek új módon újraépíteni őket. Kik a kristálygyerekek? Ők olyan módon érzékelik az energiát, ahogy a legtöbben vágytok rá, hogy ti is érzékeljétek és mindenféle képzésekre jártok, hogy megtanuljátok érzékelni ezeket. Az Őrző úgy gondolta, hogy ő egy magas rezgésű tanító, aztán egyszer valaki hozott neki egy követ, a kezébe tette és azt kérdezte: „Érzed a kő csodálatos rezgését?” Ő pedig ezt válaszolta: „Nem. Csak simán egy kőnek érzem.” Nem mindenki érzi ugyanúgy a dolgokat, ezért ti képzésekre jártok, hogy megtanuljátok hogyan érezzétek meg az energiát. Nos, érezzétek az izgatottságot, Kedvesek!

Az történt, hogy beletenyereltetek a Föld energiájába. Amikor a bolygó megéli ezeket a nehézségeket – ami egyébként teljesen természetes dolog – mindannyian hozzákapcsolódtok a Föld érzelmi rendszereihez. Nagy változáson megy keresztül. A kollektív rezgés megváltozott, amikor elértétek a kritikus tömeget és beléptetek a Megerősödés Korába. Áthaladtatok a 12-12-12-es átjárón egészen 12-21-12-ig, mindezt olyankor, amikor a Földnek valójában véget kellett volna érnie. Aztán lám itt vagyok, széles mosollyal az arcotokon, várva a következő szakaszra. Ez csodálatos. A fátyol ezen oldalán úgy ünneplünk titeket, hogy el sem hinnétek. Sok lény jött ide, hogy munkájával elképesztő energiákat hozzon a Földre. Reméljük éreztétek, mert most rajtatok múlik minden, a Föld a tiétek. Harmóniába kerültök majd vele vagy hagyjátok meghalni. Azt mondjuk, a bolygó még mindig egy haldokló ciklusban van és az új harmóniákkal kell vele dolgozzatok. A kristálygyerekek nem csak a bolygóval, de veletek is dolgoznak. Az emberek azok, akik ezeket a nehézségeket nagy kihívásnak élték meg. A Föld már jópárszor átment ilyen fejlődési szakaszokon, neki nincs vele gondja. Megteszi majd újra, sikeresen átérve a másik oldalra. A Föld tudja, hogy már mennyi cikluson ment keresztül és emiatt nem aggódik. Az emberek miatt aggódik, az utatok miatt ebben a nehézségekkel teli átmenetben és a megértésetek hiánya miatt.

A csodás rész az, hogy a kristálygyerekek nem különülnek el tőletek. Ők a részeitek. Bár ők találtak egy harmónikus rezgést, amiben kommunikálnak, lassan ti is be tudtok lépni ebbe az energiába a közeljövőben. Hamarosan elkezditek kristályosítani a földi tapasztalataitokat. Elértek egy olyan rezgésszámot, ahol már képesek vagytok tolerálni a negatívumokat. Ezért is látjátok most ezt a sok viszályt a Földön, mert már egy magasabb rezgésszintről nézitek. Persze ezt a mindennapi életetek nem feltétlenül erősíti meg számotokra. És bár még nem mutatja, hogy miben vagytok már jelen, azért már érezhetitek a szívetekben. Kinyitjátok a szemeteket és nem ezt látjátok magatok körül, ezért frusztráltak lesztek. Tudjatok róla, hogy nem csak ti érzitek így, az egész emberiség így érzi.

Nem! – Egy új erőciklus kezdete

Az emberiség kollektív tudatosság kritikus szintre érkezett. Békét követeltek a Földön, ám nem ezt tapasztaljátok a mindennapjaitokban. Bármi, amit a tévében láttok, minden, csak épp nem békés manapság – hiszen most átalakulási időszakok zajlanak. Ám pontosan a béke felé haladtok. Az erőciklusotok azzal kezdődik, hogy nemet mondtok. Más szavakkal az erőciklus kezdete a nemet mondással indul függetlenül attól, hogy ezt egyénileg teszitek vagy az egész emberiség szintjén. Gyakran úgy határozzátok meg magatokat, hogy mit nem akartok az életben. Ezért ezt mondjátok: „Ez mindig is így volt. Most már új ember vagyok. Új dolgokra van szükségem.” Legyen ez egy kapcsolat, barátság vagy munkahely, ezt látjátok az életetekben. A legtöbb ember hétévente egy új erőcikluson halad át. Kiválthatja ezt akár egy szerződés lejárta is. Ha visszanéztek az életetekben, tisztán láthatjátok, hogy többször áthaladtatok ilyen ciklusokon, és mind úgy indult, hogy azt mondtátok: „Nem! Ez valami olyasmi, amit már nem akarok többé látni az életemben.” Most ezt teszi az egész emberiség – ezt mondva: „Nem. Már nem kell, hogy ezt csináld.”

Mindez azért is nehéz, mert mindazok az emberek, akiknek nemet mondotok, nem figyelnek. De majd fognak. Most a változás zajlik, ám emlékezzetek rá, hogy ez egy erőciklus. Mit jelent mindez? Nos, egyszerű rálátni. Azzal kezdődik, hogy azt mondjátok: „Nem. Már nem akarom, hogy ez az életem része legyen. Én így érzem, így akarom, ez vagyok most én.” Aztán elértek egy pontra, ahol már nem lesz arra szükségetek, hogy bizonyos dolgokat eltoljatok magatoktól. Akkor majd ezt mondjátok: „Rendben, elértem az erőciklusom csúcsát.” És akkor nyugalomban lesztek, már nem lesz szükség arra, hogy eltávolítsatok dolgokat az életetekből. Aztán eléritek azt a pontot, amikor már az alapján határozzátok meg magatokat, hogy mi az, amit akartok az életetekben, ahelyett, hogy mi az, amit nem akartok. Nem lehetséges rögtön az igen válasszal kezdeni, először nemet kell mondani. Az egész emberiség egy teljesen új erőciklusba kezdett és mi úgy gondoljuk nem kell már hozzá hét év, mire átdolgozzátok rajta magatokat. Bár mi úgy hisszük ez igen gyorsan fog megtörténni, valójában ez a kristálygyerekeken múlik, mert ők indították ezt a ciklust. Ébredeznek az álmukból és elfoglalják a helyüket a világban, számotokra meglepő módokon. Azt gondoltátok majd fehér lovon vágtatva jönnek és megmentik a világot, ehelyett inkább elültetik az igazság magvait. Néha ezt csak a saját zavarodottságukkal vagy fizikai nehézségeikkel tudták elérni, mégis megcsinálták és a kristályrezgés hálózata immár a helyén van. Értsétek meg Kedvesek, hogy kristálygyerekek már nagyon régóta vannak a bolygón. A legtöbbször féltek tőlük. Krisztus és Buddha is ilyen volt. Láthatjátok újra és újra, hogy akiktől a fény üzeneteit kaptátok mind rendkívül érzékeny és erővel teli volt. Valójában ez a két dolog jellemző leginkább a Kristályokra: az extrém érzékenységüknek köszönhető rendkívüli erő. Passzol ez a bolygóhoz? Nem, a régi Földhöz nem. Ezért is történik most ez a sok változás.

Kedvesek, már egy ideje folyamatosan emelitek tudatosan a rezgéseteket. Képzésekre jártok, imádkoztok, figyeltek önmagatokra, meditáltok, beszéltek a saját lelketekkel, csatornázzátok magatokat. Ezekre szükség van és ezekkel a képességekkel érkeztek a kristálygyerekek.

A kristálygyerekek által elvetett magok

Nem olyan rég az Őrző egy csatornázási tanfolyamot tartott, ahol egy kristálygyerek is jelen volt. Előrehívta a színpadra és azt mondta neki: „Próbáljuk meg ezt.” A kihívott személy pedig ezt válaszolta: „Ezt tudom.” Az Őrző azt mondta: „Amikor csatornázol, akkor ezt is meg tudod tenni.” Mire a másik: „Tudom.” Nos, pontosan így néz ez ki. Ők nem olyanok, akik majd feltartanak egy táblát, amin az áll: „Tudom a válaszokat a bolygóval kapcsolatban.” Ők olyan létezők, akik elrejtették az erejüket, hogy ne zavarják meg az emberiség természetes fejlődését vagy ne gyorsítsák fel azt túlságosan. Ha ezt tették volna, sokatokat elvesztettek volna. Mindez nem a kristálygyerekekről szól, hanem az egész emberiségről, a kollektív rezgésről, ami egyre inkább olyan szintre emelkedik, ahol már képesek vagytok harmonizálódni a Kristályokkal. Ezzel nem csupán segítetek nekik, de ez csökkenti a problémákat az autizmus terén. Kedvesek, az autizmus mindössze egyetlen területe azon fizikai nehézségeknek, amit sok kristálygyerek megtapasztal. Ha képesek vagytok meglátni, megközelíteni ezen gyerekek pozitívumait, csodálatos ajándékokat találhattok a hátrányos helyzetnek tűnő állapotok mögött. Ők nem hátrányos helyzetűek. Ez az új kulcs elem a Földön és egyre inkább érthetővé válik. A legnagyobb nehézség ebben a reakció. Ha képesek vagytok leállítani egy pillanatra a reagálást a Földön csak annyi ideig, hogy megmutatkozhasson mindaz, ami valójában történik, egyesével megváltoztathatjátok a szíveket. Mindez vajon azt jelenti, hogy ha mindenki a szobában hirtelen kristálytudatosságot érne el megoldódna minden probléma a világban? Megoldódna a viszály Törökországban, Kínában, Szíriában, Egyiptomban és Ukrajnában? Nem, bár határozottan lehorgonyozná ennek a lehetőségét és ebben elindulhatna a békefolyamat. És ha ez a szándékotok, akkor működni fog. Meg van az ideje a befelé fókuszálásnak, amikor nem kifelé irányul a figyelem.

Úgy tűnhet, hogy a bolygó másik felén lévő problémák karnyújtásnyira vannak, bár nem létezik valójában kartávolság. Még akkor is, ha nem a saját országotokban történnek ezek a dolgok, az emberiség kollektív tudatosságában történnek. Ezek valóban olyan idők, amikor az emberiség megtanul majd harmóniában élni. Fel fogják fedezni, hogy mennyi mindenben hasonlóak egymáshoz, ahelyett, hogy a különbözőségeikre fókuszálnának. Ebben a pillanatban a különválás általános mintái – amik régóta jelen vannak a Földön – , a legnagyobb ellenségei az emberiség fejlődésének. A legtöbb kristálygyerek most lép be a felnőttkorba, fiatal felnőttkorba. Azt gondoljátok nehézségeitek voltak tinikorotokban? Nézzétek csak meg, hogy ezeknek a kristálygyerekeknek miken kellett keresztülmenniük, hogy a világ megértse őket. Nagyon nehéz volt, de elkezdődött és működik. Sokan közülük kutatásokat végeznek, tanulmányokat készítenek, hogy segítsék tanítani a Föld többi részét arra, hogy mit kell keresni, mire kell figyelni, mire kell számítani. Mindez az idő előrehaladtával egyre értékesebbé válik, láthatjátok az új embereket már a bolygón. Ők nem fognak kiállni és azt mondani: „Válasszatok meg engem, mert remek kormányzótok leszek.” Ehelyett gyakorta a színfalak mögött maradnak. És ennek így is kell lennie, mert hátrahagyjátok a vezetők iránti igényeteket. Új módokon, kollektív harmóniában tudtok majd együtt dolgozni.

Az E család

Egy másik fontos téma, amiről szerettünk volna beszélni, hogy ha nem kristálygyerekként érkeztetek ide, kritikus információkat hordoztok előző életekből, amiket korábban nem tudtatok megosztani. Néhányatokat máglyára vetettek vagy megkínoztak, esetleg valamilyen fizikai jellegű dolog tartott vissza attól, hogy hallassátok a hangotokat. Kedvesek, ez most egy új időszak, új energia. Ez nem az első komoly lépés, amit kollektívan megtesztek. A kritikus, nagyléptékű fejlődési időszakokban mindig érkezik egy speciális csapat Otthonról, hogy elvesse azokat a magokat a Földön, amik szükségesek a megerősödéshez. Ennek a csapatnak a létszáma jelentősen növekedett és nagy része jelenleg is inkarnációját tölti a Földön, ők az E-rezgés emberei.

Amikor ezt a kifejezést használjuk, azonnal tudni akarjátok, hogy mit jelent az E. Ha csak egyetlen nyelven akarnánk kifejezni, egyszerűen E = Empowermentnek hívnánk (Megerősödés), de ez sokkal több annál. Az E hang valójában a legtöbbet használt hang, amit az emberek kiadnak. Ez a leggyakoribb az angol nyelvben, de más nyelvekben is. Miért? Azért, hogy emlékezzetek miért vagytok itt. Előléptetek, hogy elhozzátok az emberi megerősödést, amit leginkább emberi jogokként említetek. Beszéltünk már erről korábban. Az első alkalom, amikor nagy tömegben inkarnálódtatok, nagyjából 800 évvel ezelőtt volt, a Magna Carta aláírása idején. Az emberi tudatosság olyan ciklusát indítottátok útnak, ami a megerősödést szolgálta a Földön. Lehorgonyozta az új energiákat és ezáltal megélhettétek a saját megerősödéseteket, amit teljességetekben használhattatok. Milyen szép! Többször visszatértetek a Földre. Az E család főként olyan kritikus időszakokban inkarnálódott ide, mint például az Emancipációs Nyilatkozat aláírása. Sok támogatója volt ennek, mint Jimmy Carter, egy földimogyoró-termesztő, aki az elsők között volt az emberi jogok támogatásában. Hogyan segíthetnétek a Föld bolygón? Azzal, hogy segítetek mindenkinek az egyenlővé válásban. Ez valójában nagyon egyszerű, mert fogjátok azt, ami szét van választva és összeillesztitek – ezáltal is benne maradva a játékban, amiben azt játsszátok, hogy elkülönültek vagytok. Az emberiség természete most pont egy ilyen állapotban van. Ha a nevetek E-vel vagy Y-nal kezdődik, az nem véletlen, azért választottátok, hogy emlékeztessétek magatokat arra, hogy miért is vagytok itt. Persze nem biztos, hogy tudtátok ezt vagy nem biztos, hogy ez jóleső érzéssel töltött el titeket, de ez mégis egy erős azonosító. Ez vajon azt jelenti, ha nincs a nevetekben E betű, akkor nem vagytok az E család tagjai? Nem. Ez inkább azt jelenti, hogy a szüleitek nem hallgattak rátok és más nevet adtak nektek (nevetve).

Ünnepeljétek a lelketeket

Sokan vannak, akik kifejezetten ezzel a szándékkal érkeztek a Földre, sokan fénymunkásoknak nevezitek magatokat. Nagyon büszkék vagyunk rátok. Ha valaha megtapasztaljátok az Otthont, mielőtt Hazatérnétek, rögtön megértitek, hogy miért vagyunk annyira meghatódva attól, amit már eddig véghezvittetek. Ez hatalmas felfordulás időszaka lett volna, eredetileg erre az időszakra az Armageddon volt betervezve. Valójában ekkorra már véget is ért volna. Sok esemény került felgyorsításra, hogy mindez a változás megtörténhessen. A jelenlegi viszályok csupán olyan maradványok, amit még nem tudtatok eltakarítani. Gratuláljatok magatoknak, hiszen elképesztően jó munkát végeztetek és megnyitottátok a kaput a Megerősödés Kora számára. Bár néha lármásnak és nehéznek tűnik az élet, fogalmatok sincs mi lehetett volna korábban és mi volt az eredetileg célul kitűzve. Ti vagytok a legnagyszerűbb angyalok, akik valaha éltek és hihetetlen munkát visztek véghez. Tudjatok róla, hogy sokan félreálltak, hogy ti eljátszhassátok, hogy emberek vagytok. Ezekben az időkben csak a legjobbakat küldtük a Földre. Ki döntötte el, hogy kik a legjobbak? Mindazok, akik hátramaradtak és ők azok, akik drukkolnak nektek. Igyekeznek segíteni nektek, veletek dolgoznak, csatornázzák magukat rajtatok keresztül, üzeneteket hozva a Földre, amiket most már meghallotok. Gratulálunk, Kedvesek. Ebben a felkavarodott időszakban arra kérünk, hogy ünnepeljetek. Ünnepeljétek a fényeteket, ünnepeljétek azt, akik vagytok. Ünnepeljétek a közösnek azt a részét, amin a ti nevetek áll… azt a részt, amivel bejöttetek, hogy elhozzátok a fényeteket a Földre.

Sikeresek voltatok és további lehetőségek állnak előttetek. A régi idők ítélkezései utatokat állhatják, ahogy bármiféle elkülönülés is. A negatív energiák az alacsonyabb rezgésben tartottak benneteket, ezért, ha képesek vagytok ezeket elengedni, beengedni ezt az elengedést a kollektív tudatba, sokkal gyorsabban tudtok az új idők felé haladni. Horgonyozzátok le magatokat ebbe a gyönyörű új világba, amit építettetek. Mi nagyon drukkolunk nektek. Hősök vagytok, akik megvalósítják az álmainkat. Mi sosem éltünk a Földön –az Őrző kivételével egyikünk sem. Sok energiát fektettünk abba, hogy egyénenként és kollektívaként is figyeljünk benneteket. Most ott vagytok, ahol a csodák meg tudnak történni. Gratulálunk, Kedvesek. Köszöntünk Itthon.

A legnagyobb tisztelettel kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Gondoskodjatok egymásról minden adandó alkalommal. Játsszatok jól együtt.

Espavo.
A Csoport.

Fordította: Tamás Kriszti Tara – www.egyensulyban.com

Forrás: http://lightworker.com/beacons/2014/2014_04-UpdateEarth.php

 

Tara: Őszi megújulások

2013.10.14.

Őszi megújulások

Most nem fordítást olvashattok tőlem, hanem a saját megérzéseimet, intuícióimat osztom meg veletek az őszi időszakról.

föld

Bennem folyamatosan olyan képek mozognak, mintha a Földet valaki odébb tolta volna (volt is pár földrengés a közelmúltban) és az egész emberiség igyekszik alkalmazkodni a bolygó új pozíciójához. Arrébb kell tolni mindazt, ami ebben a pillanatban már nem egybevágó a megélt rezgéseinkkel, a létezésünkkel.

Ahogy körülnézek az emberek szorgos hangyaként tologatják is a dolgaikat. Az élet zajlik. Lehet arrébb toljuk a bútorainkat, kilépünk egy kapcsolatból, munkából vagy belépünk egy újba, lecseréljük a ruhatárunkat vagy a frizuránkat. Megújulunk.

​Ebben a megújulási időszakban többek tapasztalhatnak káoszt, feszültséget magukban és maguk körül.
Minden megújulás először egy rendezési időszakot igényel, mint a nagytakarítás. Előbb kiválogatjuk mire van szükségünk, mitől szeretnénk megválni, majd a kiselejtezés után nekilátunk kitakarítani, újrarendezni​​ magunkat, környezetünket.

Most azonban ez a folyamat igen gyorsan történik. Váratlan helyzetekben találhatjuk magunkat főleg azok, akik igyekeztek halogatni ezeket a takarításokat az életükben. Ez nem feltétlenül jelent rosszat. Épp annyira érhetnek minket pozitív meglepetések is, eredményt hozhatnak eddigi munkáink.

Az érzelmek hektikusak, túlfeszítettek és intenzívebbek lehetnek a megszokottnál. Ez most a magas és mély hullámok időszaka, mert
a megújulás át kell mossa a nézeteinket, hitrendszereinket. Ezután új szemmel nézhetünk a világunkra.

Ne felejtsük el, hogy ez mindenkivel történik. Feszültebbek a velünk kommunikációba lépő emberek is, nem csak mi magunk.
Ezt észben tartva figyelemmel lehetünk egymásra. Nem muszáj a vitáknak kiéleződni, harccá fajulni.
Engedjük meg magunknak, hogy ingerültebbek, türelmetlenebbek, dühösek legyünk, de engedjük meg másoknak is ugyanezt. Most megmutathatjuk, hogy a kellemetlenebb érzelmeket is szabad, sőt jó megélni, ám nem muszáj szabadon futni hagyni, mint egy kiszabadult vad kutyát. Ahelyett, hogy pusztító erővé engednénk válni az életünkben, átformálhatjuk lendületté. Erre az ősszel most bőven lesz lehetőségünk.
Engedjük meg magunknak, hogy a lelkesedésünk az egekig érjen, de engedjük meg másoknak is, hogy lelkesedjenek. Akkor is, ha mi éppen a hullám másik végét éljük meg.

Minél inkább elfogadjuk ezeket a túlzott érzelmeket, annál hamarabb a helyükre kerülnek a bennünk mozgó energiák, annál hamarabb tudnak újrarendeződni, és a megújult szerepükben működni.

Ami nekem segít ezekben az időszakokban, a már sokszor emlegetett mély légzés.
Minden felfokozottság egyfajta befeszüléssel, beszűküléssel jár, a mély légzés azonban segít az adott pillanatban ellazítani ezeket a megfeszüléseket, kisimítja az összeráncolt homlokokat.

Arra is szoktam emlékeztetni magam, hogy ne ragaszkodjak a feszült állapothoz, engedjem eloszlani.
Mert a légzés, elengedés nélkül csak puszta létfenntartási eszköz. Bele kell tegyük a figyelmünket és az ellazulásra való hajlandóságunkat is.

Bolygószinten lépett tovább az egész emberiség és most együttes erővel dolgozunk, hogy egy tisztább, magasabb rezgésű környezetben élhessünk együtt. Mindannyian részesei vagyunk ennek a tapasztalatnak, vállaljuk fel a részünket, szerepünket ebben.
Hogy ez épp hogyan nyilvánul meg az életünkben az igen sokféle lehet. Lehet egyszerűen csak átrendezzük a lakást, esetleg kiállunk saját magunkért egy olyan helyzetben, amikor korábban hallgattunk volna, megcsináljuk mindazokat a feladatokat, amiket halogattunk.

A megújulási időszaknak még az elején járunk, most a cselekvések ideje van itt. Az egész hasonlít egy nagyon alapos tavaszi nagytakarításhoz, bár ez most kifejezetten az őszi időszakban zajlik.

A nagy munkában és főleg a felfokozott érzelmek miatt figyeljünk arra, hogy legyenek pihenési időszakok is beiktatva a napjainkba. Gyorsan fáradunk ilyenkor és a testnek is szüksége van a megújulásra, hogy igazodni tudjon az energiákban való nagymértékű változásokhoz.

Szeretettel,
Tara

A csatolt zenében lévő dinamikai váltások szerintem remekül érzékeltetik ezeket a hullámzásokat. Jó ráhangolódást kívánok!

Múzsa: Néhány egyszerű tipp, hogy 2013-ban boldogabb legyél!

sziv-ek

.

Lassíts! – Állj meg néha és vegyél pár mély levegőt. Figyeld meg a környezeted, csodáld meg mindazt, ami körülvesz. Ne foglalkozz a múlttal, a jövővel egy kis időre. Irányítsd a figyelmed a jelen pillanatra.

Kapcsold ki! – Tarts távolságot minden elektronikai eszköztől egy időre. Élvezd, hogy nem özönlik rád az információk tömege. Halld meg a saját gondolataidat!

Légy csendben! – Találj rá módot, hogy akár rövid időre is, de egyedül legyél. Kapcsolódj össze önmagaddal, a saját szívdobbanásoddal. Kényeztesd magad. Adj lehetőséget a belső  hangodnak, hogy szólhasson hozzád.

Menj a szabadba! – Kapcsolódj össze a természettel, szívj friss levegőt a tüdődbe. Csodálkozz rá az évszakok változásaira. Érezd a nap sugarainak melegségét, a lágy szellőt a bőrödön vagy a víz érintését.

Nyílj ki! – Légy nyitott arra, hogy új ötletek, új tapasztalatok, új emberek érkezhessenek az életedbe. Várd a váratlant.

Újíts! – Próbálj ki minél többször valami újat. Cselekedj másként, mint ahogy szoktál. Lépj ki a rutinból.

Figyelj az érzelmeidre! – Vedd észre, hogy milyen érzelmek kavarognak benned. Vedd észre, ha érzelemből akarsz döntést hozni. Azonosítsd, nevezd néven az érzelmeidet. Ez segít más szemszögből rájuk nézni és erősíti a kapcsolatod önmagaddal. (Pld.: most dühös vagyok, most vidám vagyok, most aggódom, most békés vagyok, most szeretek.)

Adj elismerést! – Dicsérd meg az embereket magad körül, ha tetszik, amit mondanak, tesznek. És dicsérd meg önmagadat is, ha elégedett vagy a munkáddal, hozzáállásoddal. Emelj másokat, amikor csak lehetőséged van rá. Oszd meg az örömöd a világgal, tedd széppé mások napját is.

Bocsáss meg! – Bocsáss meg magadnak és másoknak is az okozott fájdalmakért, sérelmekért. Tudd, hogy mindenki a legjobbat igyekszik cselekedni az adott pillanatban, amire akkor épp képes.

Vedd észre a jót! – Engedd, hogy a figyelmed inkább időzzön a jó dolgokon a világban, ne folyton a negatív hírek, események körül keringjenek a gondolataid. Vedd észre, hogy vannak jó, hasznos, szép dolgok is. Vannak remek újítások, találmányok, ötletek, kezdeményezések, megoldások, jó emberek.

Nevess! – Engedd ki a kacagásod, amikor csak teheted. Sose fogd vissza a mosolyod! A nevetés gyógyítja a testet és a lelket. Nem csak a tiédet, aki mosolyogsz, hanem azokét is, akik körülötted vannak.

.
Tara, Hivatásos Múzsa
http://www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Lee Harris (július) – Akcióba lendülés evolúciónk spiráljában

2012. július 5.

*Az előrejelzés első szakaszát most kihagytam, mivel főleg csak ismételte az elmúlt hónapok üzeneteit. Már majdnem teljesen készen voltam a megírásával, mégsem éreztem egészen jónak. Az ismétlések főleg a korábban is említett tünetekről szóltak, amiket 2012-ben tapasztalhat(t)unk és sokak számára még mindig jelen vannak. Tehát ha gondolod, olvasd el a korábbi pár hónap üzeneteit és nézd meg mit tudsz belőlük hasznosítani a magad számára. Néhányan csak most fognak találkozni azokkal az aspektusokkal, amiket a korábbi anyagokban említettem. (Lee)

Akcióba lendülés evolúciónk spiráljában

2012 második fele elkezdődött és a cselekvések ideje most jött el leginkább a számunkra, erőteljesebben, mint korábban. Mindenhol ezt fogjuk látni. Az elkövetkező hat hónapban több külsődleges, gyakorlatban is megjelenő változással fogunk találkozni. Mindannyian eljátsszuk a saját szerepünket ezekben a változásokban. A saját helyünkre a testünk fog elvezetni bennünket, azzal, ahogy érzi magát a megtörténő eseményekkel kapcsolatosan. Lesznek olyan időszakaink, amikor fáradtak leszünk és igyekszünk felzárkózni a történésekhez, mert mindez intenzív időszak a testünk számára. Ezért tartsd tiszteletben a saját igényeidet, szükségleteidet, éppúgy, ahogy másokra figyelsz, amikor igyekszel nekik segíteni. Főleg akkor, ha segítő, adó típusú vagy, illetve ha világítótoronyként vagy jelen mások életében, akiknek szükségük van segítségre, iránymutatásra. A nők, illetve azok a férfiak, akiknek a női, gondoskodói oldaluk erős – főleg ti fogadjátok meg ezt a tanácsot. A szükségletek megsokszorozódnak, ezért az önmagatokról való gondoskodásra is nagyobb figyelmet kell fordítanotok.

Amikor csak lehetséges, júliusban fordítsátok az érzelmeiteket cselekvésbe.

Hogyan szeretnétek élni az életeteket?

Min szeretnétek változtatni a következő hetekben, hónapokban?

Hogy szeretnétek, hogyan nézzen ki ez a bolygó és a rajta lévő élet a jövőben?

Ez a sok-sok kérdés időszaka. És nem könnyű feladat átmenni ezen a folyamaton.

Arra kértek bennünket, hogy lépjünk ki a korábban ismert életünkből, amit évtizedeken keresztül éltünk és nézzünk egy kicsit közelebbről a dolgokra, amik történnek. Lessünk be a függöny mögé, bármilyen félelmetes is. Összezavaró lehet meglátni, ahogy a változások zajlanak. Még akkor is, ha az élet felépítése alapvetően olyannak látszik most is, amilyennek szokott – mégsem érezzük ugyanolyannak. A gyors változások átérzése van jelen júliusban, sokkal erősebben, mint a korábbi hónapokban ebben az évben.

Felkértek bennünket, hogy tegyünk fel kérdéseket a jövőnkre vonatkozóan. Kérdéseket a bolygó készleteivel kapcsolatosan, a bankrendszerrel és a kormányokkal kapcsolatosan. Olyan kérdéseket, amiket valószínűleg sosem tettünk volna fel, olyan válaszokkal, amik érthetetlennek tűnnek. Sokkal több ember gondolkozik el azon, hogy hová jutottunk, mint faj ezen a bolygón. Sokkal több ember fordítja kifelé is a figyelmét az otthona négy falán túlra és tárul fel előttük egy nagyobb kép. Olyan kép, olyan különleges körülményekkel, amikkel őseinknek nem kellett foglalkozniuk.

Olyan kérdéseket teszünk fel, amiket korábban a kormányaink, a szüleink vagy a vállalat, ahol dolgozunk, tettek fel helyettünk. Ez egy kollektív változás.

Mit teremt bennünk ez a változás? Fodrozódásokat, hullámokat generál az energiáinkban, a fizikai testben. Az energetikai test hordozza az érzelmeinket, gondolatainkat és a lelkünket. A fizikai test hordozza a leföldelt és történelmi, múltbéli részünket.

Néhány tapasztalás, amit ezek a hullámok hoznak számunkra: zavarodottság, félelem, felszabadulás, gyász, klausztrofóbia, izgatottság, harag, felébredés, szomorúság, megvilágosodás.

Mindez univerzális tapasztalás, azonban lehet, hogy nektek is át kell mennetek rajta. Néhányan a rák katalizátorán keresztül élik meg, mások a munkájukat veszítik el, megint mások az érzékelésükön keresztül élik meg mindazt, ami most a világban történik.

Sokféle út, ugyanaz a végállomás.
Sokan, akik ezt olvassátok, nem tapasztaljátok meg ezeket a reakciókat, amiket itt felsoroltam. De mindannyiótok kapcsolódik legalább egyikhez a fent leírt tapasztalásokból. Mert ez a tapasztalati skála most „mi magunk” vagyunk. Mindannyian az emberiség szőnyegének egy különleges rajzolatát képezzük, de körülzárva a reakciók és érzelmek egy bizonyos skálájával. Körülzárva, mert átvesszük egymástól és megosztozunk a csoport-reakciókon, amik körülvesznek bennünket. És ezek igencsak intenzív érzelmi időszakok. Tehát ha személyesen épp nem vagy valamilyen krízishelyzetben, növekvő számban találkozhatsz krízishelyzetekkel a körülötted lévők körében.

A földi élet általánosan megmutatja a kríziseket és mi emberek a bolygónk állapotát tükrözzük. Krízishelyzetben a dolgok nagyon sivárnak és nagyon fájdalmasnak tűnnek. De azok, akik már átmentetek nagy kríziseken az életetekben, tudjátok, hogy ha megerősödve jöttök ki belőle, megértitek a megújulás lehetőségét és az újjászületés lehetőségét, amit az adott krízishelyzet hoz magával.

Tehát engedhetjük, hogy a valóságunk lehangoló vagy lelkesítő legyen. És nincs általános tanács arra vonatkozóan, hogy egyes helyzetekben hogyan kéne érezzétek magatokat. A legtöbb, amit tehetünk, hogy őszinték vagyunk magunkkal, hogy épp hol tartunk és ebből a pontból indulva dolgozunk önmagunkban a helyzeten annyira őszintén, amennyire csak képesek vagyunk rá.

Sokféle történetet hallottam – azoktól, akik koncentrációs táborokba voltak zárva a II.  világháború idején – arról, hogy milyenek voltak a rabok reakciói. Voltak olyanok, akik visszahúzódtak az elkeseredésükbe, míg mások életben tartották a csoportszellemet. Ezek az energiák a csoporton belül mozogtak ide-oda, ahogy telt az idő. Az elkeseredettek újra megtalálták az életre való vágyukat és a lelkesítők váltak elkeseredetté egy időre. Mindez emlékeztet bennünket arra, hogy az emberi szellem folyamatosan változó és rugalmas, még a legszélsőségesebb körülmények között is; illetve az emberek képesek inspirálni a többi embert.

Most megvan a lehetőségünk, hogy inspiráljuk és hatással legyünk a pozitív változásra. Azonban, hogy ezt hatékonyan tudjuk véghezvinni, fel kell ismerjük és tiszteletben kell tartanunk a bennünk zajló folyamatokat. Tehát ha lehangoltak vagyunk vagy gyászolunk, akkor ezeket az érzéseket kell tisztelnünk magunkban és ezekkel kell dolgoznunk, esetleg segítséget keresve, amíg újra egyensúlyba nem tudjuk hozni magunkat.

Nem mindenki fog depressziót átélni, mint ahogy nem mindenki lesz lelkes. De a lelkesekben meglesz egyfajta erő, hogy meglássák a lehetőségeket és az erejük segítségével utat mutatnak azáltal, hogy teremtik azt. És amikor az erejük megcsappan vagy elhomályosul egy időre, az erő stafétáját valaki más veszi át. Talán egy olyasvalaki, akit a korábbi lelkes egyén segített talpraállni, amikor épp maga alatt volt. Ez a mozgásban lévő emberi energia kerékeffektusa”.
A megosztozó bolygó; megosztozik a vezetésben, megosztozik az erőben, támogatva azokat, akik épp segítségre szorulnak.

A depresszióban lévő emberek átmennek a gyászuk folyamatán és visszatérnek az erejükhöz, ha megfelelő útmutatást és támogatást kapnak. Így a gyászuk megtapasztalása segíteni fogja őket abban, hogy később másokról gondoskodjanak és irányt mutassanak azoknak, akik szintén depresszión mennek keresztül. Semmi sincs elpazarolva, hiszen használhatjuk az empátiánkat, hogy tudjuk, hol van ránk szükség. Például ha szomorúan érint az, hogy az időseknek nehezebben megy a soruk, akkor ez egy jel a számodra, hogy merre érdemes fordulnod és talán szívesen fordítasz időt arra, hogy segítsd az időseket a környezetedben. Sok érzékeny ember érez szomorúságot ezekben az időkben, mert átveszik ezt a világból. Ha az élet azon területén kezdesz el segítő tevékenységet folytatni, ami leginkább megérint téged, az gyógyír lesz a számodra, a szomorúságodra. A test és annak érzelmei remek iránytűnek bizonyulnak ebben az értelemben.

Tudatában vagyok annak, hogy sokan a spirituális társadalomból csak az elérhető ’magasságokra’ akarnak fókuszálni, de tapasztalataim szerint a nagyobb magasságok akkor érhetőek el, ha nem cenzúrázzuk magunkat, amikor a kellemetlen tapasztalatok jelentkeznek az életünkben vagy ezek tanúi vagyunk; mint a bonyolultabb érzelmek és gondolatok megjelenése, a nehézségek, amik körülöttünk történnek.

Az élet egy spirális út mindannyiunk számára. Folyamatosan felfelé hívnak bennünket, de felfelé is, lefelé is mozdulunk a fejlődés spirálján. A lefelé mozduló, nehezebb időszakok azok az idők, amikor stabilizálni tudjuk az újonnan elért magasságainkat. Ezért van az, hogy gyakran visszatérünk a múltunk játszmáihoz, hogy meglássuk mennyire tudtunk továbblépni, hol tartunk éppen a haladásunkban. Például egy olyan párkapcsolati szituációban találod magad egy új partnerrel, mint korábban egy másik kapcsolatodban, habár egy könnyedebb formában. Ha ezt észreveszed, akkor két lehetőség merül fel. Az egyik megmutatja neked, hogyan haladtad meg azt a dinamikát, amiben korábban elvesztél. A másik ad számodra egy lehetőséget, hogy ezúttal változtass ezen a dinamikán vagy egyszerűen csak tudatába kerülj annak mi történik és továbbmenj, ha a másik olyan viselkedést mutat, ami számodra nem elfogadható.

Az egyik alacsony állapot, amit emberként elérhetünk az, amikor nem bízunk abban, hogy mindannyiunknak megvan a saját szerepe – amikor elveszítjuk a létünk értelmét, ami sokakban erős manapság. Nagy ajándék lehet, hogy egy ideig céltalanok vagyunk, hacsak nem vagyunk dühösek magunkra mindezért – mert akkor mindez fájdalmas élménnyé válik. Az alacsony önértékelés akadályozhatja azt, hogy a saját életcélodat éld, de valószínűleg a legpusztítóbb az emberi fejlődés szempontjából a mások felett való ítélkezés.

Néha találkozom olyanokkal, akik a sprituális úton járnak és úgy hiszik, hogy a Föld forradalma csak egy bizonyos módon zajlódhat le. Azt gondolják, hogy az a gyakorlat vagy vallás, amit követnek mindenek felett álló. Ha bármelyikőtök ezt az energiát hordozza, most van itt az ideje, hogy közelebbről ránézzetek és megkérdezzétek magatoktól, honnan ered az a meggyőződésetek, hogy pontosan tudjátok mire van a világnak szüksége? Honnan tudhatnátok, hogy mi az, ami mindenki más számára is működne? A legnagyobb tudás, aminek valaha mesterévé válhatsz az, hogyan kerülhetsz közel önmagadhoz. Hívhatod ezt Istennek vagy a magasabb énednek, vagy csak önismeretnek.

Tehát tiszteld és szeresd a saját módjaidat, de hagyd meg őket a saját magad számára anélkül, hogy megzavarnád magad azzal, hogy másokat szeretnél magad mellé csatlakoztatni. Emlékezz: sokféle út, ugyanaz a végállomás. Így, ha bármikor azon kapod magad, hogy szeretnéd, ha mások a ’te módodon’ cselekedjenek, ismerd fel, hogyan szerveződik kifelé az energiád másokra. A hitrendszeredet másokra vetíteni – ahelyett, hogy befelé mélyítenéd -, a saját energiáid elveszítését jelenti.

A háború magva, ami bennünk létezik, mélyen gyökeredzik az emberiségben és ez az az energia, amit ez a kivetítés jelent. A háború-energia hatásai azok, amikkel nagymértékben dolgozunk most a világban és aminek naponta egyre inkább ki vagyunk téve. Tehát ne lepődjetek meg azon, ha a körülöttetek lévők ezt az energiát mutatják kisebb-nagyobb mértékben.

A háború magva: a hatalomra való vágy és aziránt érzett szükség, hogy mások felett uralkodjunk. Illetve az a hit, hogy léteznek nálunk alacsonyabbrendű emberek. Mindkettő a szívedről való energetikai lekapcsolódást jelzi és a szeparálódásodat más emberektől. Mindannyiunknál megjelenik ez finom módokon, mivel ez egy olyan energia, amiben mindannyian osztoztunk az idők folyamán.

A mások feletti ítélkezés, a magasabbrendűség érzése vagy az a hit, hogy fejlettebbek vagyunk másoknál nyilvánvaló csapdák a spirituális közösségekben. Egyik ilyen gondolat vagy kivetítés sem fog segíteni ’a többieken’, ha így tekintesz a fejlődésre. Ez csak letompítja a saját energiádat és meggátol abban, hogy megteremtsd azt a jót, amit képes vagy megteremteni és ugyanakkor visszahelyezi a világba a háború magvait, így bátorítva másokat arra, hogy inkább összehúzzák magukat a félelemtől, ahelyett, hogy kinyílnának a szeretetben.

Ha úgy érzed, hogy valaki más ítél meg téged, lépj arrébb vagy szólj rá, mert az nem fog segíteni sem rajtad, sem egyikünkön sem, ha most befogadó vagy ezekre az ítélkező energiákra. Márpedig ez az energia meg fog jelenni körülöttünk, ahogy az egó és a férfienergia árnyoldala áthatol rajtunk egy kollektív átalakulásképpen, követve a Vénusz tranzitot és a női energiák emelkedését.

Végül… Igen gyorsan haladunk az időben és a harmadik szem és a koronacsakra területe most nagy sebességgel nyílik. Azok, akik intuitívak vagytok, észre fogjátok venni, hogy a korábbi látomásaitok és megérzéseitek átalakulnak, megváltoznak, néha órákon, napokon belül. Ez a magasabb szintű  tudatosságnak köszönhető, ami bolygószintűvé válik. Egy hasonlatot használva: a pszichikus plafon júniusban megemelkedett kb. 30 méterrel magasabbra, szinte egyetlen nap alatt. Ez sokkal nagyobb tömegek számára tette lehetővé a megérzések használatát a Földön, ami egy jó dolog. Azok számára, akik már korábban kialakították a pszichikus útjaikat, egy kissé nagyobb forgalom lesz tapasztalható, amíg hozzáigazodtok az információáramlás új és felgyorsult szintjéhez. Olyan ez, mint egy vidéki út forgalma összehasonlítva egy városi út forgalmával (pld. Delhiben, Indiában!).

Szánjatok rá időt, hogy hozzászokjatok és ne lepődjetek meg, ha az idővonalak és lehetőségek, amiket láttok és elképzeltek magatok és mások számára gyorsan váltakoznak egy ideig.

Sok szeretettel mindenkinek,
Lee
x

Megerősítések júliusra:

  • A cselekedeteim letisztultak és úgy teszek, ahogy érzem, hogy tennem kell
  • Kedves leszek magamhoz, amikor megbotlom és elfáradok
  • Megértő leszek mások fájdalmával szemben
  • Nem fogadom be mások ítéleteit
  • Megszabadulok az elvárásaimtól és egyre inkább a Mostban élek
  • Nyitott vagyok a szeretetre és támogatásra, magam és a világ számára, mert ez mindig elérhető mindannyiunknak

fordította: Tara, Hivatásos Múzsa
http://www.hivatasosmuzsa.wordpress.com
forrás: Lee blogja

Magaddal kell kezdened!

Ha hallgattam volna mások rám vetített félelmeire, örömök, tapasztalatok maradtak volna ki az életemből.

Épp elég erő kell a saját félelmeinken való túllépéshez. Ne adjuk hozzá másokét!
Minél inkább kapcsolatban vagy Önmagaddal, annál tisztábban látod, hogy mi a tiéd és mi a másé.
Legyél magaddal türelmes, megbocsájtó, kedves!
Éppúgy, ahogy mástól szeretnéd, hogy bánjon veled.
Magaddal kell kezdened!

– Tara –

Aspektusok

Ez még 2004-ben íródott…
Azóta már tudom, hogy az aspektusainkat úgy tudjuk leginkább kezelni, hogy biztonságos teret adunk nekik az itt és mostban azzal, hogy szeretjük önmagunkat és elfogadjuk minden részünket.

Ének sokasága zajong bennem,
így egyetlen helyre sem irányul figyelmem.
Hová is nézzek, csak kapkodom fejem,
Mindenhol OTT lenni nehéz és lehetetlen.

Törjek-e tükröket, mik mutatnak engem,
a sok kis szilánk csak újabb arcokat hozna fel bennem.
Csinosítom, fényesítem őket inkább,
s talán egyszerre, egyetlen hanggal szólnak majd hozzám,
s a lehetetlen csak egy üresen hangzó szó már.

Minden én lettem és voltam,
ha nem állok középen, nincs tükörkép sem – mondtam.
Minden én voltam és lettem,
ha nem állok középen, a semmi, az üres tükörkép is csak én lehettem.

Dilemmámat – bár úgy tűnhet – nem oldottam én meg,
a megfejtést megadják majd talán pont a tükörképek.

2004.06.09.
Tara