Steve Rother (ápr) – Meteorok, az élet magvai

2013. április 15.
steve2

Meteorok – Az élet magvai

Ki építette a piramisokat?

 
Üdvözlet Otthonról – Nem kéne most itt lennem, mert Elrah vagyok a Ritmusos Szolgálattól és az Idő Őrzője hamarosan érkezik, de mégis muszáj volt jönnöm, hogy adhassak nektek egy nagy mosolyt. Itt is van! Emlékezzetek erre, mert mindig olyan komolyak vagytok. Fel fogok bukkanni a vállatoknál és olyan buta módon fogok vigyorogni, hogy muszáj lesz visszanevetnetek. Ezt találtam ki. Ti emberek olyan komolyak tudtok lenni időnként és csak szerettem volna azt mondani, hogy legyen csodás a napotok, rendben? Jót beszélgettünk. Espavo.

Belép az Idő Őrzője

Üdvözlet Otthonról Kedvesek, az Idő Őrzője vagyok. A testvérem az őrültebb, igen az, és én nagyon szeretem őt. Isten hozott Kedvesek, az Idő Őrzője vagyok. Egy kis utazásra szeretnélek invitálni ma benneteket, elmagyarázni egy pár dolgot, amik most történnek a Földön, ugyanakkor figyelembe kell vegyétek azt is, hogy jelenleg hol vagytok az időben. Fontos kritikus tömegnek kellett létrejönnie előbb ahhoz, hogy elkezdhessem megosztani ezeket az információkat és most ez megtörténhet. Kritikus időszak volt ez az emberek számára. Az egész emberiség áthaladt ezen a hihetetlen átjárón, ami 2012. december 12-én nyílt és december 21-ig nyúlt. Kiléptetek az átjáró másik oldalán anélkül, hogy felismertétek volna mi változott. Ma szeretném megosztani veletek ennek az átjárónak néhány hatását, amin áthaladtatok az új világotokba, amihez most igyekeztek hozzászokni. Elrah szeretett volna kicsit beköszönni és megosztani veletek a mosolyát, hogy emlékezzetek rá, vegyétek kicsit könnyedebben, lazábban az életet.

Az univerzális ember

Miért érkeznek most meteorok? Valaki gondolkozott már ezen? Szeretnék erről beszélni, mert sok minden történik most a Földdel, amiről korábban nem beszélhettünk. Üdvözlet minden Földlakónak – mondom ezt egy kicsit tréfásan, mert egyikőtök sem a Földről származik valójában, senki sem. Mindannyian az univerzum egy másik pontjáról indultatok, az idő és tér másik dimenziójából, ahol tökéletes összekapcsolódásban voltatok, ahol minden elem rendelkezésetekre állt, hogy valamilyen formában megtapasztaljátok az életet. Sokszor néztetek Haza és megfigyeltétek, hogy az Otthoni lelkek mennyire sokféle személyiséggel rendelkeznek. Valójában sokfélébbek vagyunk, mint az emberek, mondom ezt lélekként. Jelenleg a Marsot vizsgáljátok közelebbről, mert a technológiátok képes eljuttatni benneteket oda, így mélyebben tudjátok tanulmányozni testvérbolygótokat. Jelenleg a tudósok elkeseredetten igyekeznek bármilyen életformát vagy korábbi életformát találni ott. Beletelik majd egy kis időbe, de meg fogják találni, amit keresnek. Életre fogtok bukkanni, de azt nem tudjátok, hogy ez a sajátotok, mert emberek éltek korábban a Marson. Amit embernek neveztek az valójában egy minta, egy sablon, ami az univerzumban több helyen is létezik. Elég csalódottak lesztek, ha egyszer leszáll egy űrhajó a bolygótokon és akik kiszállnak, pont úgy néznek ki, mint ti. Azt mondjátok majd: „Ne már! Biztos csak a szomszédból jöttetek, képtelenség, hogy az univerzum másik végéből. Légyszi küldjétek ki azokat, akiknek antennás fejük van.” Mert annyira hozzászoktattátok magatokat, hogy ilyen furcsán gondolkodjatok. Keressétek a saját tükörképeiteket az égen, Kedvesek és akkor meglátjátok őket.

Egy másik Föld – egy másik Te

Ahogy pár hónappal ezelőtt mondtam, a Földre rátaláltak egy nagyon távoli bolygóról, olyan technológiával, ami nagyon hasonló a tiétekhez. Felfedeztek egy bolygót, amiről azt gondolják, hogy van egy kék kör körülötte, ami az élet jelenlétére utal. Az univerzum kvadránsait kutatták végig, hogy életet találjanak. És végül titeket találtak meg. Nincs meg a szükséges technológiájuk az ideutazáshoz vagy hogy elmondják, rátok találtak. De csak idő kérdése, hogy felvegyétek egymással a kapcsolatot. Mindkét bolygón képesek vagytok a megfelelő technológia kifejlesztésére, hogy kommunikálni tudjatok egymással. Valami nagyon különbözőt vártok. A legtöbbjük nagyon hasonlít rátok. Némelyikük kicsivel magasabb vagy alacsonyabb és könnyen észre tudjátok majd venni a különbségeket. Azonban szeretnénk figyelmeztetni titeket, hogy ti vagytok a tökéletes példa az inkarnáció legmagasabb formájára. Ez a forma újra és újra tökéletesítve lett, hogy a lélek fizikai létezővé inkarnálódásának gondolatát tökéletesítse, és jelenleg a legmagasabb szintű sablont használjátok erre. Ezért fogtok hasonló sablonokkal találkozni az univerzum különböző kvadrátjaiban, miután nekikezdtek mindezt megtapasztalni.

Mi történt az átjárón való áthaladás közben? Nos, a Földnek voltak bizonyos irányelvei, amik a saját hajlandóságotokon és erőfeszítéseiteken keresztül kerültek a helyükre, illetve azok hajlandóságán és erőfeszítésein keresztül, akik korábban járták a Földet. Nem ti vagytok az elsők a Földön. Több ciklusa létezett az emberiségnek a Földön is. Ötöt számolhatunk meg csak a ti földrajzi kutatásaitok alapján. Különféle életformákat találhattok, amik még a dinoszauruszok előtt léteztek, amikről jelenleg még nem tudtok. Hadd osszak meg egy kis történetet, hogy felkeltsem az érdeklődéseteket. A későbbiekben több információt is mondok majd ezzel kapcsolatosan, hogy megértsétek a teljes históriát, mert elég hosszú és több kisebb részletben lehet csak feldolgozni. Menjünk vissza valamelyik inkarnációtok kezdetéhez vagy egyik életciklusotok kezdetéhez, akár itt, a Földön. Sokszor történt meg, hogy a bolygón lévő élet teljesen eltűnt, hogy aztán lassan visszatérhessen. Sokszor voltatok már ennek tanúi. Az utolsó ilyen alkalom az volt a tudományotok szerint, amikor elpusztítottátok a dinoszauruszokat. Amikor a dínók kihaltak, az élet nagy része teljesen megszűnt a bolygón, mert hatalmas mennyiségű por fedte be a földet. Olyan vihar kerekedett, ami annyi port szállított, hogy szó szerint eltakarta a Napot. Semmilyen formában nem tudtatok ekkor létezni, de néhány dolognak sikerült túlélnie ezt az időszakot. A csótányoknak például. Megdöbbentetek? Hát nem csodálatos az, hogy egyáltalán valami túlélte? Nagyon kevés életformának sikerült megmaradnia. Most a Marsra néztek és amikor végül eljuttok a Vénuszra – amiről egyenlőre még csak beszéltek – képesek lesztek összehasonlítani a felfedezéseket és rengeteget tanulhattok magatokról és a történelmetekről.

Meteorok – Az élet magvai

A Vénusz és a Mars a két legközelebbi bolygó, de mi van a következővel? A következő nem létezik. Ő nem tudott fennmaradni, mert szétrobbant. Nem adok neki nevet, csak simán Ő-nek hívom, mert sok neve felmerült már ennek a Naprendszerből hiányzó bolygónak. Felrobbant és könnyen megfigyelhető volt mi is történt. Nem volt képes megtartani a saját egyensúlyát a Jupiter egyensúlyához képest, mert az nagyon erős vonzást gyakorolt a mágneses középpontjára. Ez nem volt egyszerű, mert a Jupiter mágneses és gravitációs mezeje gyakorlatilag darabokra tépte Őt sok ezer év alatt. Ahol ennek a bolygónak keringenie kéne a Nap körül, ott egy hatalmas, több millió aszteroidából álló öv jött létre. Erről tudtok már egy ideje. Ez a bolygó helyét foglalja el, ahol annak keringenie kéne, ám most csak egy kisebb-nagyobb foltokból álló óriási porhalmaz van ott az űrben, amit kozmikus pornak hívtok. Kedvesek, ezek életformákat és az univerzális élet magjait hordozzák. Volt élet azon a bolygón, mielőtt felrobbant, mielőtt szó szerint homokszemenként szétesett volna. Nagyon gyorsan történt és még mindig vannak nyomai annak a robbanásnak. A Napotok körül keringő több bolygón is láthatjátok a robbanás nyomait. Például megnézhetitek a saját Holdatok távolabbi oldalát. Egy másik bolygó is lehetett volna a Nap körpályáján abban a pillanatban, de ti egy erőtérrel védve voltatok. A földi életciklusaitok elején, sőt még két életciklussal korábban is látogatóitok voltak.

Hat szülő-faj segített nektek, hogy kialakítsátok ezt a mostani fizikai testeteket. Igen, valóban a majmoktól kölcsönöztek, de speciálisan hozzátok igazodtak. Más helyeken élnek, mert itt sikerre vittétek, hogy képesek vagytok a lélekkel elfoglalni a sűrű, fizikai testet és képesek vagytok itt létezni a fényetekkel. Varázslatos. Váratlan és nagyon varázslatos.

Mi történt a látogatókkal? Szerették volna a legmagasabb potenciálokat szánni nektek, meg akartak védeni és többféle módon segíteni benneteket, azzal együtt, hogy ez a szabad akarat bolygója. Azt mondták: „Nekünk is van szabad akaratunk, ezért eljövünk és megvédünk titeket és figyelünk rátok.” Kedvesek, sok ilyen történet létezik a vallásos írásaitokban, mert sok ilyen lényhez imádkoztatok, mintha istenek lennének, mert különleges képességekkel rendelkeztek és azért voltak itt, hogy segítsenek nektek. Sok történetet tartalmaz a Biblia is azokról a lényekről, akik a segítségetekre siettek. Mégis ha azt mondtátok volna: „a Földlakók jöttek és ezt tették ezzel a bolygóval”, azt válaszolnátok: „Milyen Földlakók? Melyik országból? Hogy néztek ki?” Annyira nagy a sokszínűség a bolygótokon, elképzelhetitek, hogy ugyanez a sokszínűség odakint is megvan, csak kb. tízszeres mértékben. Így aztán meg sem próbálkozunk azzal, hogy elmondjuk honnan jöttek, mi volt a nevük, mert mindezek nem fontosak. Ami fontos, hogy itt megálltak, mind a hat szülő-faj összegyűlt és azt mondták: „Nem. Ez a bolygó a szabad akarat bolygója az itt lakók számára, másnak itt nincs keresnivalója.” Megegyeztek és ezért el kellett hagyják a bolygót. De mielőtt elmentek, elég sok munkát véghezvittek. Egy olyan alapozást hoztak létre, amit sokan követtek eónok óta. Az egyik ilyen alapozás a piramisok felépítése volt. Fogalmatok sincs mennyi piramis létezik még a Földön és mostanáig mindegyik aktív volt. Ez a gyönyörű rész, amit szerettem volna nektek ma elmondani. Ahogy decemberben áthaladtatok ezen a 12-21, 2012 átjárón, elengedtétek a kapcsolódásaitokat, mindentől. Minden mátrix, amit valaha útmutatóként használtatok, távolabb került tőletek. Ez nem azt jelenti, hogy ne találnátok útmutatást odakint, de minden energiátok befelé fókuszálódik, nem pedig kifelé. A külső helyett az új energiákat belül, önmagatokban kell megtaláljátok. Tudjuk, hogy ez nagyon nagy bátorságot igényel, mert az emberek ezt mondják: „Ki, én? Én nem vagyok erre képes.” És közben itt vagytok, remekül dolgoztok mindezzel Kedvesek, hiszen teremtők vagytok. Ti vagytok azok, akik kitalálták ezt a játékot, még mielőtt a Földre érkeztetek volna. Eónokon utaztatok át, sok különféle univerzumon, hogy itt találjátok magatokat, ebben az időpillanatban egy csodálatos ok kapcsán.

A lekapcsolódás

Minden segítség, amit kaptatok, most is elérhető a számotokra, de már nem lesz olyan hatással rátok, mint korábban. Mindent újra kell kalibrálnotok – hiszen áthaladtatok ezen az átjárón -, ha szeretnétek újra működésbe hozni ezeket a mátrixokat, amik utat mutattak a számotokra. Mindegyik elengedésre került. A legnagyobbat is beleértve, ami a védőpajzs volt, amit a Föld köré helyeztek, hogy ne érjék el azok a meteorok, amik a bolygó útjába kerültek volna. A piramisok generálták ezt a védőmezőt a Föld körül, ami elterelte a meteorokat és új pályára állította őket. Miért? Nos, Kedvesek, ti konkrétan egy meteorövben vagytok. Egy olyan útvonalon, amire normál esetben rendszeresen érkeznek meteorok. Augusztus végén, néha decemberben éjfél után, ha felnéztek az égre, csodás meteorrajt láthattok belépni a légkörbe, amik abból a robbanásból érkeznek, ami sok-sok éve történt. Ahogy ez tovább utazik, minden évben egyszer visszatértek ehhez a robbanáshoz, ami továbbra is szórja ki a részecskéket. Ugye milyen érdekes? Minden évben megtörténik. Azért beszélünk most erről, mert megváltoztatok és a Föld is megváltozott. Amikor áthaladtatok ezen az átjárón, elsőként elengedtetek minden kapcsolódást minden útmutató mátrixhoz, amik korábban rendelkezésetekre álltak. Mostanában három gyors meteort is észleltetek, amik a bolygótok felé tartanak. Igen, minden egyes nap érkeznek meteorok a bolygótokra, bár a legtöbben nem látják ezeket, ezért aztán nincs is hírverés körülöttük. A nagyobb képet látjátok, amióta ez a pajzs elengedésre került, mert ez az átjárón való áthaladás része. Miért akarnátok mindezt elengedni? Mi ennek a célja? Először röviden válaszolok, aztán belemegyünk a részletekbe, hiszen nekem van időm. Először is ti magatok is egy meteoron érkeztetek ide. Valójában egyetlen életforma sem őshonos ezen a bolygón. Ha megnézitek, az elmúlt 120 évben az életformák száma csökken. Ez a bolygó haldoklott Kedvesek, mert ez volt az eredeti terv. Elpusztítottátok volna a bolygót 2000 és 2012 között. Nagyjából 12 évig tartott volna, hogy megsemmisítsétek ezt a bolygót. A „megsemmisítés” kifejezést használom, de nem szó szerint értem. A Föld nagyjából úgy nézett volna ki, mint ma a Mars, hiszen ő a testvérbolygótok és gyakorlatilag megmentette a Földet. Egy időben a Mars és a Vénusz is széndioxidot juttatott a Földnek, feláldozva a saját létformáikat, hogy megőrizzék a földit. A három testvér minden energiáját a Föld kapta, hogy fejlődhessetek és ebben az időben került a védőpajzs is először a bolygó köré. Évekbe, évezredekbe telt megépíteni a piramisokat, amik képesek voltak ezt a struktúrát fenntartani. Miután ezek a lények elhagyták a bolygót, ezek a rendszerek továbbra is megvédték a bolygót az aszteroidák és üstökösök legnagyobb részétől, amik rendszeresen érkeztek a Föld irányába. Most ennek a védelemnek vége. Miért?

Kedvesek, minden üstökös, minden meteor bizonyos értelemben életet hordoz. Most pedig újranépesítitek a Földet. Újrakezdtétek a játékot és egy új részt kezdtek. Még akkor is, amikor épp pusztítottátok a bolygót, rendszeresen szűntek meg különféle fajok. Most sok új fajt indítottatok útjára, amik a következő száz évben gyors fejlődésnek fognak indulni. A meteorokkal érkeztek ide és a pajzsnak le kellett ereszkednie, hogy ez megtörténhessen. És még többen jönnek. Még nem fejeztétek be a munkát a meteorokkal, ám ne féljetek tőlük. Már kétszer el lettek térítve. Az egyik Moszkva mellől, a másik az egész Keleti parttól Amerikában. Még több fog érkezni, élvezzétek. Nézzetek fel az égre ezeken a gyönyörű éjszakákon és tudjátok, hogy épp egy csoda történik, aminek a részei vagytok. Lesz majd egy időszak, amikor hirtelen lelassulnak és szinte megállni látszanak és visszatérnek a tudatosságotok mögé. Most azonban szükségetek van rájuk, mert energiát juttatnak el, életenergiát, ami az új élet magvait veti el, amik a Földön fognak kisarjadni. Üdvözöljétek a meteorokat. Ünnepeljétek a hazatérésüket, mert a Föld bolygó lesz az új Otthonuk.

Messzire jutottatok Kedvesek. Tudjuk, hogy mind azon gondolkoztok: „Mit kezdjek az életemmel? Miért vagyok itt?” A céljaitok és a kérdéseitek igen rövidek az enyéimhez képest. Én a nagyobb kérdéseket teszem fel: „Mit tettetek eddig? Hogyan találjátok meg magatokat? Hogyan tudok én valamilyen módon segítségetekre lenni, hogy emlékezzetek kik vagytok valójában?” Az energiátokra sokkal inkább szükség van a Földön, mint korábban bármikor, mert ez egy kritikus időszak a Föld újraépítésében. Ha az eredeti tervet követtétek volna, a Földön mostanra a legtöbb élet kipusztult volna és az új energia egyenesen a meteorokból érkezne ide, új létformákat hozva. De mivel még mindig itt vagytok, nincs szükség arra, hogy a Föld elárasztódjon nagy mennyiségű meteorrajjal. Ezért van az, hogy most minden nyugalomban van. Sokatoknak van kedvenc tükörképe, kedvenc tükre. Istenek vagytok, ám mégsem látjátok magatokat azon szabályok miatt, amiket ti magatok állítottatok fel. Meglátjátok másban az istent, de önmagatokban nem, ezért tükröket használtok vagy nagy kristálygömböket. Micsoda gyönyörű tükör az! Az Őrzőnek van is egy kristálygömbje otthon, amibe bele szokott nézni. Sosem látott még benne semmit, de szeret belenézni és ez gyönyörű. Azt mondja: „Van egy kristálygömböm. Biztos látó vagyok.” Mi pedig hisztérikusan nevetünk. Mindez része annak, amit mindannyian teszünk, de a tükör a gömb. Ha átadtuk volna a gömbnek az Őrző erejét és azt mondtuk volna: „Nem tudok csatornázni, hacsak nincs nálam a kristálygömböm”, akkor ez most megváltozott volna, mert áthaladtatok az átjárón és a kristálygömb már nem a szokásos módon működne. Másképp hozná létre a kapcsolatot és az Őrzőnek alkalmazkodnia kellene hozzá. Ha igazán dolgozni akarna vele, akkor egy új kapcsolatot kéne megteremtenie a gömbbel és egy új tükröződést kéne látnia. Ez történik most a legtöbbetekkel. Lehet az étkezésetek, a hitrendszeretek, a spirituális gyakorlataitok vagy a meditációtok változott. Esetleg az asztrológiátok, numerológiátok vagy bármi más –ológiátok, amikkel rendelkeztek a Földön. Mert mindezek a saját visszatükröződéseitek. Most mindegyiket újra kell igazítani.

Tudjatok minderről és arról, hogy teljesen fel vagytok jogosítva, az erőtök minden korlátozása feloldásra került. Ez a hat szülő-faj segítségével történt a legnagyobb örömben, mert nem is lehetnének büszkébbek arra, akik vagytok. Már eddig is volt bizonyítékotok a történelmetekre, de egy másik alkalommal fogok még beszélni róla. Most azonban szeretnék ezzel a reménnyel elköszönni, mert nem is kellett volna itt legyetek most. Nem ez volt az eredeti tervetek, mégis itt vagytok, lelkesen. Olyan energiákkal vagytok jelen, amihez más módon nem juthattatok volna. Elképzelhetetlen nevetéssel és tapssal kísérve Otthonról vagytok most itt. Kedvesek, amikor végül eldöntitek, hogy kiléptek azokból a fizikai testekből, amit most elfoglaltok, elkapunk benneteket, Hazaviszünk és megünneplünk úgy, ahogy el sem tudjátok képzelni. Tudjátok, hogy azt gondoljuk, a legjobbak legjobbjai vagytok. Ezért van az, hogy folyamatosan emlékeztetünk titeket, hogy a legnagyszerűbb angyalok vagytok, akik valaha bárhol éltek.

A legnagyobb tisztelettel kérlek, hogy bánjatok tisztelettel egymással. Törődjetek egymással minden adandó alkalommal. Ez egy gyönyörű játék. Játsszatok jól együtt.

Espavo.
A csoport

Fordította: Tara, Hivatásos Múzsa – www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa
Forrás:  http://lightworker.com/beacons/2013/2013_04-SeedsofLife.php

Reklámok

Steve Rother – Időlecke #2

Ez egy időutazó anyag lett, ugyanis 2012. november 17-én lett csatornázva, azonban a szokásos december 15-i megosztás helyett csak 2012. december 31-én tették elérhetővé az oldalukon. Nekem is kellett pár nap, mire elkészült a fordítás. És ugyan vannak utalások decemberi dátumokra, az anyag január közepéig öleli fel az időt, illetve a következő három hónap is szóba kerül benne. Jó olvasást!
Tara

steve2

Időlecke #2

A multidimenziók dimenziói

Belép Elrah…

Oh, itt vagytok!
Nem gondoltátok, hogy én jövök ugye, de Elrah vagyok és itt vagyok. Elrah vagyok a Ritmusos Szolgálattól. Nem bírok ülve maradni, muszáj felállnom. Rendben. Megigazítom az Őrző öltönyét, mert így szereti (begombolja). Jól néz ki öltönyben, ugye? Tetszik? Üdvözlet mindenkinek. Kicsit összezavarjuk a kamerásokat (fel-alá járkál). Nem számítottatok erre, ugye? Nos, jól játszom az embert és mindenféle mókás dolgot művelek. Mielőtt az Idő Őrzője belép, én szeretnék beszélni veletek, mert ő a testvérem és mi állandóan beszélünk egymással. Nincs ebből gondunk, hiszen nincs egónk. Próbálom most eljátszani, hogy nekem van egóm és egész jól sikerült eddig. De ez csak egy játék, mert igazából mindegy, hogy őrajta (Idő Őrzője) keresztül beszélünk vagy rajtam (Elrah) keresztül. Nincs különbség, mert mi mind egymás részei vagyunk, nagyjából úgy, ahogy ti is. És ezt egyre inkább érzékelitek ti is, bár az elkövetkező időszakban a különbségeket is észre fogjátok venni. Kicsit mesélek róla, hogy mi történik most.

Formálódik most egy örvény, ami kezd érdekessé válni. Belenéztetek-e már a vécécsészébe, amikor lehúztátok és láttátok-e, ahogy a víz lefelé kavarog? Ilyen az örvény is. Igen. Nem mindenhol ilyen vécélefolyó, csak itt Amerikában. Európában nem egészen ilyenek. Mindegy, szóval ha megnéztek egy ilyen örvényt, akkor csak az egyik felét látjátok, mert ez az, ami látható belőle. Mindig van egy energetikai másolata az örvényeknek, igaz, hogy csak a felét látjátok, de mindig ott van a másik fele, amit nem láttok. Most pedig beléptetek egy időörvénybe, amit az Idő Őrzője fog nektek elmagyarázni. Azért szeretném elmondani nektek ennek a koncepcióját, mert már bele is léptetek ebbe. Hej, amikor azt mondjuk, hogy beleléptetek, akkor most aztán igazán beleléptetek. Ez történik most. Egy új világba léptek be. Nem ezt vártátok, de ugyanakkor számítottatok rá már egy ideje – még a maják is tudták, hogy eljön ez az idő. És beléptetek a közepébe, bár az innen oda való átlépés sok ember számára nagy és félelmetes lépés. Így aztán elindítottunk egy emberi hullámot számotokra, hogy beindítsa és megnyissa ezt az örvényt. Most az történik, hogy az örvény lassan teljesen elkészül. Már megvan az egyik fele, ami vonzza a másik feléből az energiákat, és amikor az egész elkezd együtt mozdulni, akkor átalakul egy átjáróvá. Kérdezitek: “Minek az átjárójává?” Az új világ felé vezető átjáróvá, amiről beszéltek, a csodás hely felé, amit Otthonnak neveztek. Én Otthonnak hívom, nagy O-val, mert innen származom és ti is innen származtok. Sokféle módon táncoltatok át az univerzumon és most itt landoltatok a Földön, épp időben ahhoz, hogy lássátok magatokat, ahogy áthaladtok ezen az átjárón.

A legtöbben minden életetekben azon dolgoztatok, hogy megpróbáljatok elérni erre a helyre, ahol felemelkedhettek anélkül, hogy Haza kéne menjetek és testet cseréljetek. Így viszont itt maradhattok és egy nagy lendülettel elindíthatjátok ezt az új világot. Nos, itt vagytok. Beléptetek ebbe, az örvény első felébe. Éreztétek az idő összepréselődését magatok körül? Ez ilyesmi érzés: “Nem tudom mi történt ma, de eltelt a nap. Elrepült.” Ezt az idő-összepréselődést egyre gyakrabban fogjátok észlelni a következő hónapokban. Legyetek nyugodtak ez ügyben, ne aggódjatok, mert minden rendben zajlik. Az Idő Őrzője többet fog erről beszélni nektek. Beléptetek ebbe a 12-12-12 nagy hullámba, ami segít átlökni benneteket ezen az örvényen. Az örvény mindkét felére szükség van ahhoz, hogy egy olyan teljes átjáróvá alakulhasson, amit szeretnétek. Ez most történik, mert megteremtettétek. Nincs külön behangolás vagy jövendölés, mint a maja naptár. Ez egy ember-készítette hullám, amit teremtettetek magatoknak és simán átmehettek rajta, ami segíteni fog nektek a kritikus időszakaitokban. Gyönyörű, szép munka! Nagyon ügyesek vagytok és hozzá fog segíteni benneteket, hogy eljussatok a következő fázisba… Mi a különleges a december 21-i dátumban?  Ha abbahagyják az arról való szónoklást, hogy mi következik utána, akkor ti magatok majd eldöntitek, hogy tényleg mi is következzen utána. Senki sem készített jövendöléseket ilyen időtávolságba, így aztán magatok fogjátok megteremteni minden perceteket minden nap, gond nélkül. Ez a ti feladatotok lesz, amivel dolgozni fogtok.

Tehát jön a 12-12-12 dátum, ami felépíti az energiát ahhoz, hogy áttoljon titeket a december 21-i napon egészen január közepéig, mert ekkor visz majd át benneteket az átjáró a másik oldalra. Csak felbukkantok majd ott és azt veszitek észre, hogy minden más. Hirtelen felébredtek és “Rendben, akkor itt vagyunk az új világban. Mit tehetünk most?” Észre fogjátok venni, hogy sok mindenben inkább hasonlít az Otthonhoz, mint ahhoz a Földhöz, amit ismertetek. Sokkal inkább Otthon, mert ha elképzeltek valamit, akkor az azonnal megteremtődik az orrotok előtt. Amikor Otthon vagytok, nagy O-val, akkor csak rágondoltok valamire és azonnal ott van. Itt is ezt teszitek, csak itt bele kell kalkulálnotok az idő-eltoldódást, mert itt semmi sem teljesen azonnali. Most azonban kissé más lesz. Észre fogtok venni több lehetőséget arra, hogy használjátok azt a kreativitásotokat, ami Otthon mindig is megvolt nektek. Az Őrző egy kissé szédülni kezdett (Steve náthás volt a közvetítés alatt), ezért leteszem a testet ide a székbe. Na, így már sokkal jobb. És most hagyom, hogy az Idő Őrzője jöjjön be.

A történetetek – Az időlenyomaton belül

Azért vagyok ma itt veletek, hogy megosszak pár olyan elképzelést, amit nem is olyan régen, még nem tudtatok volna megérteni. Új idő-elemeket kezdünk a Földdel megismertetni. A múlt hónapban beszéltem már néhány elemről, amit mindenkinek meg kell értenie ahhoz, hogy a jövőben jól megértsétek az időt. Az egyik a körkörös idő fogalma. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a jelenben léteztek, de úgy hiszitek, hogy van jövőtök és múltatok, amik mind eggyé össze vannak kapcsolva. Minden, ami kigördül a jelenetekből abba, amit múltnak hívtok, hamarosan a jövő energiájává alakul. Tehát ha valóban megtapasztaljátok az adott pillanatot, akkor az tiszta utat hagy a jövőtök számára, egyfajta időlenyomattá válva – mint a lábnyom a hóban. Az idő anyagában magatok mögött hagyott lenyomatotok valójában az a történet, amivé váltatok. Ez a lenyomat csakis a pillanatban érzékelhető, mert ez a valódi jelen-idő – nincs jövő, nincs múlt. Meg kell tanuljátok, hogyan hozhattok ki minél többet ebből a pillanatból. Ezt már egész jól csináljátok. Szeretnék továbbiakat is megosztani veletek. Ahogy fejlődtök, az energiamezőtök változik, a fizikai testetek pedig kezd ehhez hozzáigazodni. Sokféle új módon kezditek megtapasztalni az életet teremtőként, olyan teremtőként, amit mindig is mondtunk, hogy voltatok. Igen, istenek vagytok és ezt mondtátok: “Jaj nem. Én nem.” Nos, de igen. “Hát talán isten egy kicsiny része vagyok, mert sok isten van itt.” Igen, de ugyanakkor isten teljes esszenciáját hordozzátok magatokban mindannyian. Most pedig az történik, hogy a szemellenzők kezdenek lehullani. Megmutatjuk nektek, hogy kik vagytok, ahogy beléptek ebbe az új világba. A saját gondolataitok teremtik minden pillanatát a tapasztalásotoknak, mert ezt kértétek. Ezt teremtettétek és mi nagyon büszkén nézzük, hogy mit hoztatok létre ezen rövid idő alatt. Hadd magyarázzam el részletesebben. Fontos, hogy többet értsetek meg a multidimenzionalitásból. Az Őrzőnek is volt ezzel kapcsolatosan kérdése, mivel már jó ideje folyamatosan adtam át információt rajta keresztül a multidimenzionalitásról – és aggódott, hogy ezek az információk nem mindig egyeztek azokkal, amiket mások tanítanak róla. Most azonban rámutatunk az összekötő pontokra, hiszen már egy egészen más nézőpontból kezditek tapasztalni a dolgokat. Először is hadd magyarázzuk el egy nézőpontját a multidimenzionalitás fogalmának, ami többeknek érthető. Ez egy igen egyszerű válasz erre a kérdésre: Hol vagy? A harmadik dimenzióban vagy? A negyedik dimenzión belül dolgozol? Leginkább az ötödik dimenzióban élsz? Néhányan úgy haladtak át a negyedik dimenzión, hogy elérjenek az ötödikbe, ahogy áthaladtak a másodikon, hogy elérjenek a harmadikba, vagyis szinte átugorva őket. Majdhogynem létezik egy átjáró, de figyelmeztetünk, hogy a hatodik dimenzió után a továbbszámolási módszer változik. Hol vagy és hol létezel? Nos, ezt a saját, egyéni rezgésszinted határozza meg. Azt, hogy ebben a pillanatban hol vagy, a környezetedben lévők rezgése határozza meg, vagyis főleg azoké, akik nagy hatással vannak rád. Így, és ezért választod a barátaidat, mert ők segítenek az előrehaladásodban vagy néha az elterelésedben. Nagyon határozottan ezért választottad őket, így mindezt egy egészen új szemszögből kezdheted látni. Ez a multidimenzionalitás egyik meghatározása – Melyik dimenzióban élsz? Beszélünk már korábban erről, sőt egy egész szemináriumot is adtunk az Őrzőnek, aminek a címe ez volt: Élet az ötödik dimenzióban. Ezen a szemináriumon egyszerűen bemutatta a jelenlévőknek, hogy milyen lenne, ha nem lennének jelen a harmadik dimenzió kényszerei és így a dolgokat egy egészen más szemszögből lehetne nézni, erőtök/hatalmatok teljességében élni, abban az értelemben, amit az erő/hatalom szó valójában jelent. Ez is egy meghatározás.

Hosszú-hosszú idővel ezelőtt az Őrzőnek teljesen más meghatározást adtunk a multidimenzionalitásról. Az idő kezdetén nem volt szükségetek olyan dimenziókra, amiket mostanában vonzotok be. Eredetileg a Föld igen forró, még formálódóban lévő bolygó volt. Nem ez a lenyugodott és gyönyörű hely, ami az univerzum édenkertjévé alakult. Eredetileg a Föld egy egyszerű, forró, lebegő szikla volt, ami kezdett lassacskán lehűlni. Akkoriban nem volt szükségetek fizikai testre, egyszerűen csak sugároztátok a fényeteket. Innen ered a fénytest kifejezés, mert ideképzeltétek magatokat erre a bolygóra ezekben az éteri testekben, amit egyáltalán nem zavart, hogy a Föld rendkívül forró. Ezekkel a fényből álló éteri testekkel táncoltatok ezen a Földön, a lélek egydimenziós kifejeződéseként. Szerettétek a bolygót és gondoztátok, amíg el nem kezdett lehűlni. A lehűlés következtében elkezdett sűrűbbé válni, a rezgése pedig csökkent. Igen, manapság azt gondoljátok, hogy az alacsonyabb rezgés rossz és a magasabb jobb, de ez csak nézőpont kérdése. Akkoriban a lehűlés, a sűrűsödés és a rezgéscsökkenés előrelépésnek számított. A fényetek azonban nem tudott úgy ragyogni, ahogy ma, hiszen egy sűrű bolygóra érkeztetek. Ez a gyönyörű fény, amit mindannyian hordoztok, a saját fényetek, Otthonról. Ez a célotok és integritásotok, ez a rendeltetésetek és szenvedélyetek, mind egybe csomagolva. Amikor a fényetek kapcsolatba lépett ezzel a sűrű bolygóval, a fény kikristályosodott és új formát kellett öltsön, hogy képes legyen létezni ezen a lehűlő félben lévő sűrű bolygón. Ekkor történt az, hogy kialakult ez a gyönyörű kristály, ami a fény sugarait 11 különböző fénysugárrá bontotta szét. Ez a 11 fénysugár a ti 11 különböző dimenziótok, amikben egyidejűleg léteztek. Igen, ez valóban más magyarázat a multidimenzionalitásról, mint amit a korábbi példában megosztottunk veletek. Hadd magyarázzuk tovább. Úgy hisszük, hogy az emberiség most ott tart, amikor már képesek vagytok meglátni mindezt és képesek vagytok minden igazságot a lényetekben tartani. Ahogy ez a gyönyörű fény Otthonról érkezve eléri ezt a gyönyörű kristályt, a fény megosztódik, mint ahogy egy prizma továbbítja azt és felosztja a tökéletlen fény gyönyörű szivárványává. Ez pedig feloszt benneteket 11 különböző dimenzióba. Igen, persze vannak bizonyos irányelvek ez ügyben. Minden alkalommal, amikor szabályokról beszélünk nektek a Földön, ti azonnal megszegitek őket, így aztán egyszerűen csak irányelveket említünk. Az emberek szeretik megszegni a szabályokat. Egyrészt ezért is végzitek olyan jól a dolgotokat és mi ezért vagyunk itt.

A tökéletlenségek elosztása és az átszivárgás

Tehát ez történik: Amikor leszülettek a Földre, mind a 11 dimenzió veletek egyszerre lép be. A 12. dimenzió az a kristály, ami felosztott benneteket, ezt Magasabb Énnek hívjuk. Ez az a rész, ami a fizikain kívül marad, de folyamatosan összekapcsol benneteket az Otthonnal. És nem csak az Otthonnal kapcsol össze, hanem mind a 11 dimenzióval. Az Otthon mindig tökéletes. Itt fent nincs tökéletlenség. De ha átléptek ezen a vonalon és sűrűbbé váltok, itt mindennek tökéletlennek kell lennie valamilyen módon, hogy egyáltalán létezhessen. Ez része annak az irányelvnek, amit felállítottatok, hogy megtanulhassátok istent játszani a Föld bolygón. Hogy gyönyörűvé tegye, egy tökéletes fénysugár eléri ezt a prizmát és táncol, ezzel osztva el a tökéletlenségeket vagy látszólagos tökéletlenségeket minden egyes sugarába. Hogy csinálja ezt? Nos, minden területen tökéletes egyensúlyban vagytok. Fénylények vagytok. Semmilyen módon nem vagytok tökéletlenek, akkor sem, ha úgy gondoljátok, hogy azért vagytok itt, hogy megtanuljatok bizonyos dolgokat és folyamatosan fejlesszétek magatokat. Bátorítunk, hogy továbbra is tegyétek ezt, mert ezzel az Otthon felé tartotok és ezen a módon tudjátok felépíteni az Otthont itt a Földön. Amikor a fényetek eléri a kristályt, a tökéletességetek nem egyenlően kerül elosztásra. Más szavakkal: egyik létezési formátok nagyon ügyes valamiben ebben a dimenzióban, míg más létezési formátok pedig ügyetlen az adott dologban a másik dimenzióban. Különféle módokon kerül elosztásra mindez, így a tökéletes létező együtt mind a 12 önmagatok. A tökéletlen létezők pedig az egyes egyének. Ahogy folyamatosan fejlődtetek, elkezdtétek leengedni a dimenziókat elválasztó falakat. Manapság is létezik egyfajta átszivárgás, amikor – főleg érzelmi szinten – érzékeltek valamit, vagy rossz napotok van és nem tudjátok abbahagyni a sírást és nem tudjátok miért. Ez tulajdonképpen nem ti vagytok, hanem a mellettetek lévő dimenzióból szivárog át ez az érzelem. Egyre gyakrabban érezhettek olyasmiket, ami nem tőletek ered és mindez igencsak összezavaró lehet a számotokra.

Ahogy ezek a falak lejjebb ereszkednek, az ügyesebb részeitektől átszivárog az az információ, amiben itt kevésbé vagytok ügyesek. Vagyis mind a 12 dimenzió egyre inkább kezd önmagában teljesebbé válni. Ha azt mondjuk, hogy ez az ember itt négy másik önmagával dolgozik együtt bizonyos területeken és igyekszik kiegyensúlyozni ezt a négy létezőt, akkor ő a 4. dimenzióban él. Ha ő hat létezőjével dolgozik együtt – ami nagyon bonyolult (öt a legtöbb, amivel jelenleg a legtöbben képesek vagytok dolgozni), akkor ő a 6. dimenzióban él. Ezek valójában olyan módon dolgoznak össze, amiket nem láthattatok előre. Mindez azt jelentené, hogy meg tudjátok számolni az összes dimenziótokat? Nem. Mi mindössze azt mondjuk: Ahogyan a tökéletesség felé törekedtek, azzal teremtitek meg azt, és ez működik. Kiegyensúlyozzátok magatokat. Az összes, tudásra irányuló önirányító rendszeretek működésbe lép, ahhoz hasonlóan, ahogy Otthon (nagy O-val) is működnek a dolgok. Mostanában egyre többen élnek így az 5. dimenzióban, mutatva nektek, hogy mi történik. Még a tudományaitokban is a multiverzum kifejezést használják az univerzum kifejezés helyett, mert azt tartják értelmezhetőbbnek. A húrelméletben és Einstein relativitáselméletében ez az egyetlen rész, amivel össze tudnak kapcsolódni és tudják egymást támogatni. Ez itt és most történik, mert jelentősen átalakítjátok azt, amit korábban az igazságotoknak tekintettetek. Átléptek ezen az átjárón, amit ti magatok teremtettetek.

(Az Idő Őrzője abbahagyta a mondandóját egy pillanatra, mert a kamera mögött a rendező – a munkáját végezve – felmutatta a táblát, ami jelzi, hogy mennyi idő maradt még hátra, mikor kell befejezni az adást. Az Idő Őrzője neki válaszolt: )

Oh, mutatod az időt? Hát ez aranyos! Én vagyok az Idő Őrzője és nekem mutatod az időt? És ráadásul még ezt a sok órát is néznem kell? Milyen csodás itt lenni a Földön! Nem is álmodtam erről. A gyönyörű hölgy mutatja a táblán, hogy mennyi időm van még hátra. Ez remek! El kell mesélnem Elrah-nak! Mit is mondtam, mielőtt olyan gorombán félbeszakítottak?… oh, most zavarba hoztuk őt.

Az átjáró

Beléptetek az átjáróba és észre fogjátok venni, hogy az idővel kapcsolatos tapasztalataitok kezdenek átalakulni, főleg a következő hónapokban. Három hónapnyi összetömörített idő következik, ami már el is kezdődött. Ez egy csodás módja egy átjárón való átkelésnek, és mi ezt kiemelten javasoljuk. Ha visszanéztek, pontosan emlékezhettek, hogy hol voltatok az adott pillanatban, amikor először hallottatok erről. Emlékezhettek az időpontra, a pontos lenyomatára a szagoknak, az érzelmeiteknek vagy arra, hogy milyen ruha volt rajtatok. Ez fog történni 12-12-12 idején is, mert ezt az időt jelöltétek meg a magatok számára, hogy a varázsotok a Földre érkezhessen. Ez pedig különféle módokon érkezik is, az azonban rajtatok múlik, hogy mi lesz ennek az energiának a végállomása és felhasználási módja. Mi azt mondjuk Kedvesek, hogy varázslatosabbak vagytok, mint képzelnétek és ha ezt megízlelitek és eszerint cselekedtek, használjátok felelősen a varázsotokat – és persze, hogy így tesztek. De tényleg használjátok, ne féljetek a saját ajándékaitoktól. Most van itt az ideje, hogy harmonizáljátok magatokat, hiszen beléptetek ebbe a teremtő átjáróba, amit létrehoztatok. Egy új világot építetek, egy olyan világot, ami kissé más fizikán alapul, mint korábban. Az átmenet e két világ között lehetett volna nagyon nehéz is, de felkészültetek rá. Már több, mint az egyharmadát megtettétek annak az útnak, ami az új világ eléréséhez vezet. Igen, mondtuk már többször, hogy ez közeledik. Most pedig itt van az orrotok előtt. Reméljük Kedvesek, hogy minden nap úgy nyitjátok a szemeteket reggelente, hogy az új nap csodáit keresitek. Reméljük, hogy többet vártok magatoktól holnap, mint, amit ma. Tudjuk, hogy telve vagytok szeretettel és csak annyit kell tennetek, hogy megosztjátok ezt a szeretetet egymással, hiszen senki sem egyedül járja ezt az utat és egyikőtök sem eredendően a Földről származik. Mind az univerzum több kvadránsán keltetek át önmagatokért. Kedvesek, ti vagytok a hibakeresők, akikre szükség volt, hogy a legkritikusabb helyeken legyenek.

Az emberi jogok visszatérése a Földre

A múlt hónapban az üzenet végén említettem nektek, hogy különleges létezők egy csoportja gyűlt össze a Földön, és nagyon nagy csoportot alkottok. Átéritek az univerzumot. Átéritek az egész Földet, akkora számban vagytok jelen, de ugyanakkor nagyon fókuszált és specializálódott csoport ez. Utoljára nagyjából 800 évvel ezelőtt voltatok így együtt, a Magna Carta aláírásánál. Gyönyörű. Ez volt az első emberi joggal kapcsolatos törvényhozás a Földön. Miért is kéne erről tudnotok? Nem azért, mintha a nevetek szerepelt volna a Magna Cartán, inkább egy energiára volt szükség, ami az emberi jogokat támogatja és az embereket saját erejükre felhatalmazza. Szükséges volt, hogy felépüljön egy kritikus massza a Földön, akik támogatják ezt és ennek végeredménye lett az, hogy aláírásra került a Magna Carta. És most újra itt vagytok. Már módosítottatok törvényeket, jó párat átírtatok, még az Államokban történő választások idején is. Készen álltok arra, hogy éljetek a hatalmatokkal, Kedvesek? Itt van egy csoport ereje teljében lévő létező, akik készek arra, hogy visszaadják nektek az erőtöket. Mindössze azt kell tennetek, hogy megtartjátok és módot találtok arra, hogy a saját környezetetekben hogyan tudjátok azt használni.

Nagy megtiszteltetés, hogy Elrah és én köszönthetünk benneteket a csoport egyéniségeiként, hiszen valójában elválaszthatatlanok vagyunk, még az Őrzővel is, aki szeret minket külön kezelni. Nem is lehetnénk büszkébbek, hogy látjuk, nem azt, amit mi látni szeretnénk, hanem, amit ti hoztatok létre itt a Földön. Ha mást nem is, ünnepeljétek meg ezeket a mágikus dátumokat, a 12-12-12-t, a december 21-et, a december 31-et, mert varázslatosak és kritikus részt képeznek mindannyiótok számára. Mit szeretnénk kérni tőletek? Valami nagyon fontosat. Ünnepeljetek! Hangoskodjatok! Hallassátok a hangotokat! Énekeljetek fennhangon, táncoljatok a sötétben csukott szemmel. Ünnepeljetek, ahogy csak szeretnétek, hiszen létrehoztátok ezen az emberi oldalon ezt az energiát és most átviszitek ezt Otthonról a fizikai létetekbe. Ez az ünneplés az Otthon rezgéseit teremti meg. Emlékezzetek, ha úgy látjuk, hogy nagyon komolyak vagytok, akkor megcsiklandozunk benneteket, hogy emlékeztessünk rá, hogy ez egy játék és jól kéne érezzétek magatokat. Most befejezzük ezt a csatornázást, ahogy az Őrző nevezi és hagyjuk, hogy törődjön egy kicsit a piros orrával és a sajgó testével, de rendben lesz. Csak egy kicsit le kell lassulnia és erről gondoskodtunk.

A legnagyobb megtiszteltetés az, hogy üdvözölhetünk benneteket és kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel, támogassátok egymást, amikor csak lehetőségetek van rá. Játsszatok jól együtt.
Én vagyok az Idő Őrzője.

Espavo.
Fordította: Tara, Hivatásos Múzsa – http://www.hivatasosmuzsa.wordpress.com
Forrás: http://lightworker.com/beacons/2012/2012_12-ALessonInTime2.php

Lee Harris (dec) – A nagy nap előtti időszak

2012. december 1.

LeeHarris

A nagy nap előtti időszak

 

Üdv mindenkinek, ez itt a 2012 decemberi előrejelzés.

A Napfogyatkozások és Napkitörések miatt jónéhányan talán úgy éreztétek magatokat, ahogy én is, mintha napokig egy nagy paplanba csomagolva mászkálnánk mindenféle különösebb ok nélkül. Ezért aztán csak szeretnélek meghívni mindannyiótokat egy közös kilégzésre, itt a (videó)anyag elején… ahhh.

Ez az az ígéretes hónap, amire olyan sokan fordítottuk a figyelmünket, beleértve azokat is, akiket „nem- spirituális” embereknek neveznek (ha létezik egyáltalán ilyesmi) – 2012. december 21.
Az emberi pszichéből való elengedés kézzelfogható lesz ebben a hónapban.  Mert ahogy közeledünk ehhez a dátumhoz, és aztán ahogy túlhaladunk rajta, hatalmas mennyiségű hulladék (jobb kifejezés híján) fog eltávozni az emberi pszichénkből.

A 2012-es jóslatok érdekes aspektusa, hogy a bolygónk sokféleségét illusztrálja, olyan sok különböző vélemény és gondolat kering arról, hogy mi fog történni ebben a hónapban – a tudományos körökben, a filozófiai körökben, az intuitív körökben.
Az egyik érdekes dolog – ami a mostani elnökválasztás körül zajlott – nem az volt, hogy az emberek mit gondolnak a kormányról vagy, hogy talán nem ez a két ember lett volna a legjobb jelöltje az országnak. Sokkal inkább a közvélemény sokfélesége volt az, ami igazán megmutatkozott mindannyiunk számára.

Akik belső munkát végeztetek magatokon (az utóbbi hetekben, hónapokban, években) vagy akik megadjátok magatokat a belső impulzusoknak – amit külső katalizátorok idéznek elő – mind felfigyeltetek önmagatokban erre a nagy változatosságra, sokféleségre.
Több oka is van ennek. Az egyik az, hogy a régi paradigma elengedésre került (sziréna hallatszik be a háttérből). Ez a sziréna azt jelzi, hogy talán valami helyénvaló, találó dolog fejeződik ki ezeken a szavakon keresztül. A régi paradigmát elengedtük és ahogy eltávozik, egy olyan részünket engedjük el vele, amihez korábban ragaszkodtunk.

Pár hónappal ezelőtt a válás és a válási folyamat hasonlatával éltem. Váláskor a fókuszt a kapcsolat külső részeire helyezed, a másik emberre. Aztán amikor elérkezel arra a pontra, amit valójában elválásnak, különválásnak nevezünk, akkor találkozol a folyamat belső részével, az önmagadra vonatkozó részével.

A tünetek, amikről az utóbbi 12 hónapban sok említést tettem, most folyamatosan változnak az emberek számára. Néhányan csak most kezditek észlelni ezeket, a többiek pedig már mélyen belemerültek abba a folyamatba, hogy ismerik milyen érzés az, amikor hirtelen túl érzékennyé válsz vagy gyászt érzel minden különösebb ok nélkül. Esetleg egy éjszakai vagy nappali álomban egy kép vagy esemény bukkan fel az életedből pont úgy, ahogy az korábban történt vagy úgy, hogy most egy magasabb szemszögből nézel rá.
Például ha nehéz helyzetben voltál valamikor gyerekkorodban és visszaidézed ezt az emléket, ezt a szituációt újraélheted a magasabb éned szűrőjén át, ezáltal egész más nézőpontból rátekintve, mivel most már másként érzel.

Nem vagyok tudós, szóval a Napkitörések tanulmányozásához kérdezd inkább a tudósok véleményét; amiket megtalálhatsz az interneten is – és nézd meg melyikkel rezonálsz, melyik a szimpatikus a számodra. A minap olvastam erről (amit inkább energetikai nézőpontból értettem meg, nem annyira tudományos nézőpontból; hogy mi zajlik most az emberiség számára ez ügyben), hogy a Napkitörések, amit ettől a felettünk lévő gyönyörű, gyönyörű bestiától tapasztalunk (a Nap felé mutat), felébresztik a sejtjeinket.
Nagyjából ugyanúgy, mint amikor érzelmileg és spirituálisan felébredsz, hajlamos vagy kitakarítani a régi hitrendszereidet, a régi érzelmeket, hogy több fényt és több jelenlétet, több kiterjedést tudj magadba húzni; épp így a Napkitörések felerősítik ezt a folyamatot, gyorsabban, mint korábban.

Tehát attól függően, hogy épp hol tartasz a folyamatodban, vagy emelkedett hangulatban leszel vagy nehézségekkel találkozol. A legáltalánosabban azonban, ahogy az elmúlt egy-két hónapban éreztétek sokan, egyfajta lebegő állapotban érezheted magad néha, ahol megkérdőjelezed önmagad, a cselekedeteidet, az okaidat; esetleg apátiát vagy bevadulást is tapasztalhatsz.Amit tehetsz, hogy a legjobb tudásod szerint mész tovább, arra, amerre érzed, hogy tovább tudsz menni. Mert nem arról lesz szó, hogy amit teszel az ne lenne helyes, ez mindössze arról szól, hogy a dolgaidhoz egészen más oldalról fogsz közelíteni.

A legerősebb programozások, amiket a nyugati kultúrában kaptunk, az a külső dolgok utáni hajsza (szerzésvágy) és a teljesítménykényszer. A legtöbbünknek azt tanították, hogy házasodj meg, vegyél fel hitelt, találj egy állást, érj el pénzügyi sikereket. Néhányatoknak ez azt jelentette, hogy olyasvalamit csináltatok, ami legfőképpen a környezetetek igénye volt, kevéssé a sajátotok. Például a gyermekvállalás, ha a családod számára volt fontosabb, hogy neked gyereked legyen.

Ebben az utóbbi igen gyors évben (és ez talán más azok számára, akik ezen az úton járnak már évtizedek óta), egy sokkal erősebb lökést érezhettünk magunkon és magunkban, hogy erre az útra lépjünk és igazából felfedezzük azt, hogy kik vagyunk valójában.

Ha most feltenném neked a kérdést, hogy ki vagy te?

Ha a válaszod nagyon meghatározott, például azt mondhatod: „anya vagyok”… akkor még mindig ott egy tágas tér a számodra, hogy ezen belül felfedezd önmagad. Ha a válaszod „nem tudom” vagy „minden vagyok”, akkor sokkal inkább arról a paradigmáról beszélsz, ami felé most mozdulunk.
Egyre több ember fog mélyebben ránézni a saját belső hajtóerejére. Az emberek egyre ritkábban fogják azt mondani, hogy „Meg kell nősülnöm/férjhez mennem  ahhoz, hogy jól érezzem magam” vagy „Meg kell vennem ezt az autót, hogy jól érezzem magam”. Ahogy elindítod a változtatást a külső impulzusoktól a test felé, az elején ez még egy zavart, bizonytalan folyamat lesz az elme és az érzelemi energiameződ számára, ami felé haladsz. Ha nem is okoz állandó zavart, a legtöbb esetben mégis, mert a megszokott, rajtad kívülről érkező motivációid már nincsenek jelen.
Tehát a zavarodottság normális.  A félálom érzésében lenni normális időnként.

A másik dolog, ami sokak számára felmerült – és ez most az én megértésem lesz erről – az, hogy igen sokan és sokat beszéltek az emberek a fizikai tünetekről, a testükben lévő érzetekről, amiket most egészen másként érzékelnek, mint korábban.
Ha megnézitek a tudományt, a Napkitöréseket , a sejtmemóriánk és a testünk gyors változásait, mindezek olyan sebességgel történnek, hogy a legtöbben azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk és hol vagyunk. De persze a fizikai szinten sokkal érzékenyebben érintenek bennünket a testünkkel kapcsolatos dolgok.

Tehát ha épp aggódsz a testedért, ha úgy érzed valami fizikailag nem stimmel veled és úgy érzed orvosi vizsgálatra lenne szükséged, menj orvoshoz. Nem szükséges végigszenvedned a testeddel kapcsolatos aggodalmaidat.

Ugyanakkor mindannyian sokkal érzékenyebbé válunk energetikailag, ahogy többet dolgozunk a testünkkel. (Tudom, hogy egyre többen figyelnek a tudatosabb étkezésre, hogy mit együnk, mit ne és többen mozognak, sportolnak, töltenek több időt a természetben.) Mindezzel  újra érzékenyebbé, érzékelőbbé tesszük az érzéketlenné vált testet.
Így aztán olyan dolgokat is megérezhetsz a testedben, amit korábban képtelen voltál.
Például ha bepánikolsz, mert nyilallást érzel a gyomrodban,  különbség van e szaggató fájás és a folyamatos fájdalom között. Ha tehát gyomorproblémád van és ez elhúzódik több napig vagy hétig és ez kényelmetlen a számodra, akkor itt az ideje, hogy kivizsgáltasd.
De ha enyhe lüktető, szúró fájdalmat érzel, akkor a test az üzeni, hogy felborult az egyensúly a gyomrodban és ez ad egy lehetőséget arra, hogy például változtass az étkezéseden, vagy csökkentsd az alkohol- vagy koffeinbevitelt, bármi legyen is az, ami ezt az irritációt okozhatja.
Sokkal jobban ráhangolódunk erre a belső énünkre, amiről korábban azt tanították, hogy szeparálódjunk tőle, váljunk le róla teljesen. Így hát egy bizonyos fokig az új test-érzékenységünk része a folyamatnak.

A másik dolog, ami nagyon időszerűnek tűnik most – és úgy gondolom leginkább a december 21. dátumhoz és az erre való intenzívebb odafigyeléshez van köze – , egyfajta apátia érzése és belső zavarodottság, hogy mit is kéne most csinálnom? Ez a mély önismeret. Ez az a pont, ahol felteszik nekünk a kérdést, mit érzünk az emberi léttel kapcsolatosan.
Amit te személyesen érzel, az a te életed, a te legnagyszerűbb tapasztalásod, a te legnagyszerűbb örömöd és semmi más válasz nem létezik a kérdésre, mint az életed felfedezése. Nem tudhatjuk, hogy mi lesz a legnagyszerűbb tapasztalásunk a Földön, hacsak ki nem próbáljuk őket. Ezért is volt a múlt havi előrejelzésem címe: Már élsz?

Elég sok a félelem a közös tudatban. A tévé és a média nagymértékben felelős ezért, hogy folyamatosan ezt a félelmet sugározza az emberek felé. Ezeknek a csoportoknak a célja – akik a médiáért és a tévéért felelősek – nos, nekik meg van a saját tervük, ami a legtöbb esetben, ahogy én látom nagyon különbözik attól, hogy az életet, a jól-létet és a megerősödést támogassák ezen a bolygón. De az ilyen tervvel rendelkezők is szétesnek ebben az időszakban, ők is elveszítik a kapaszkodóikat, amik  a régi hitrendszer hatalmához kötötték őket.
Az igazán izgalmas és félelmetes dolog számunkra, emberek számára az, hogy mi leszünk az új világ teremtői. Az izgalmas rész az, hogy nagyon sokan lépnek elő, különösen a fiatalok, akik elképesztő ötletekkel érkeznek és már nem rendelkeznek azzal az egotípussal, amivel még mi születtünk. Már nem kell olyasmikkel megküzdeniük, amiken nekünk kellett átmennünk a kapcsolatainkban azért, amiért egy adott évtizedben születtünk.

A félelmetes rész az, hogy felhagytunk azzal, hogy átadjuk a hatalmunkat, ami kényelmes volt számunkra. Még ha az egyetlen önhatalom-átadásod az  volt mindössze, hogy az ebédedet valaki más készítette el a számodra, most előáll egy olyan helyzet, amikor meg kell tanulnod főzni. És ekkor, ebben az új tapasztalatban egy belső változás indul meg. Ezért mondtam sokszor, hogy legyél kedves önmagadhoz és ismerd fel, hogy mikor küzdesz vagy mikor érzed túl intenzívnek a dolgokat magad körül, mert ez a folyamat nagy fénnyel jár és igen gyorsan elengedjük általa  mindannyiunk sötét- és árnyoldalait, mert össze vagyunk kapcsolódva egymással, egy világhálóban létezünk.

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy milyennek szeretnéd látni a következő évet? Miből szeretnél többet látni 2013-ban? És ha az érzéseidre, a jól-létedre figyelsz, ahelyett, hogy a külső eredményeket hajszolnád, akkor ez nagyon gyorsan erős szinkronicitásokat fog hozni az életedbe és segít, hogy megteremthesd ezeket a dolgokat.

Teremtés, alkotás, kacagás, egymás szeretete, ezek nagyon fontosak mindannyiunk számára. Ezek mind nagyon, nagyon hatékony és átalakító energiák, amiket mi emberek megosztunk egymás között. És ezért volt az, hogy a modern kultúráink többsége igyekezett bennünket megfosztani ezektől. Ha megnézitek hogyan élünk most együtt… korábban közösségekben éltünk, most azonban kis dobozokban, egymástól elkülönülve élünk, a legtöbb ember pedig egyáltalán nem ismeri a szomszédjait. Ez most szerencsére változik, mert a határaink, a falaink, amiket egymás közé emeltünk most leomlanak. Ez azonban egy folyamat és ez áthalad a testünkön is.

Tedd fel magadnak a kérdést, mit gondolsz az életről? Mit szeretnél tudni az életről? Nagyon sok remek segítség elérhető a világban és tudom, hogy néhányatoknak én vagyok az egyik segítő tényező.  Azonban arra tanítottak bennünket, hogy nézzük a tévét, hallgassunk a tanárainkra, olvassuk a könyveket és minden információra tekintsünk úgy, mint Isten szavára. És az az igazság, hogy egyik sem az.
A saját isteniséged szava az, amit keresel és ez lesz az, ami nem csak elég lesz a világ számára, hanem a világnak pontosan erre van szüksége. Egy újraprogramozási folyamat van jelen mindannyiunk számára és ezáltal hátrahagyjuk az igényünket a külső megerősítésre és a kívülről érkező meghatározásunkra. Mindazok a gondolatok, amikkel etettek bennünket kissé kilöktek bennünket az egyensúlyunkból és ahogy haladunk előre az új egyensúlyunk felé, némi újrarendeződés történik.

A december hónapnak varázslatos időszakai lesznek – ez az az üzenet, amit folyamatosan kapok.

Nagyon varázslatos tapasztalatokat szerezhetsz, ugyanakkor lehetnek igen mélyre húzó hatások is, amikor úgy érezheted, mintha vizen keresztül vonszolnának át (ahogy másokat is). Tehát nem lesz nagyon más a helyzet, mint ami az év eddigi részében volt tapasztalható, azonban az események sebessége egy egészen más szintre lép.
December 21. egy ígéretes nap, amikor egy igen erőteljes galaktikus összerendeződés fog történni. Minél inkább el tudod csendesíteni magad, minél inkább szemlélődő tudsz lenni a következő 3-4 hétben, annál hasznosabb, előnyösebb lesz ez a számodra.

Általában újévi fogadalmat január 1-jén szoktunk tenni. Az emberek learatják annak a napnak az energetikai gyümölcsét, hogy új megerősítéseket hozzanak létre. Kezdd el ezt már december 19-én, 20-án. Ne csak azt fogalmazd meg, amit magadnak szeretnél a saját életedbe, hanem azt is, amit a világnak kívánnál. Mert sokkal erősebben össze vagyunk kapcsolódva, mint eddig bármikor és ez egyre nyilvánvalóbbá fog válni a következő években.

Örülök, hogy szólhattam hozzátok ebben a hónapban is.

2012-ben már 20 éve lesz, hogy a tudatosságom útjára léptem és 8 ½ éve dolgozom üzenetközvetítőként egy jobb időszakért. Nem élvezem az időszakokat manapság és úgy érzem, hogy az időszakok és a meghatározások egyre nehezebbek, és biztos vagyok benne, hogy néhányatok hasonlóképpen érez.
De remek érzés az, hogy elérkeztünk ehhez a fordulóponthoz és rengeteg félelmet, torzulást el tudunk engedni. Ugyanakkor lesz pár „gyűrd fel az ingujjad és állj neki” fejezet is a következő években.

Ezért is olyan fontos, hogy tudd, hol van az egyensúlyod, ismerd az energiaszintjeidet, hogy fenn tudd ezeket tartani, ahelyett, hogy ledöntene a lábadról mindez – ahogy sokan már megtanultuk ezt az év második felében az év elejéhez képest.

Ha még mindig igyekszel kiegyensúlyozni magad, tudd, hogy sikerülni fog – beletelik ugyan pár hónapba, amíg az ember áthalad ezeken az energiákon és megerősíti az izmait.
Azok, akik csak mostanában találkoztatok először az előrejelzéseimmel és szeretnétek több információt hallani azokról a tünetekről, amikről itt említést tettem, lapozzatok vissza az ez évi korábbi előrejelzésekhez, azokban találtok erre vonatkozó segítséget.

Szeretetet küldök mindenkinek. Alig várom, hogy jövőre is találkozzunk és újra a szolgálatotokra lehessek. Remélem mindannyiótoknak remek hónapja lesz!
Lee
.
Fordította: Tara, Hivatásos Múzsa – http://www.hivatasosmuzsa.wordpress.com
Forrás: http://leeharrisenergy.blogspot.hu/2012/12/december-energy-forecast-days-before-day.html

Lee Harris (június) – A ritkábban használt női út szeretete

2012. június 5.

A női energia nagyon erőteljes, nem lennénk itt a jelenléte nélkül. És mégis, a nőiség erejét, hatalmát sokáig félték és elnyomták a Földön a pszichében és hozzáállásban.
A nőiség az érzett dolgokat és a láthatatlant képviseli. A női erő táplálás, kreativitás, megérzés és szívközpontú élet, szeretet. Az utóbbi években ezek a minőségek és az értékük emelkedésnek indultak és jelentősen megnövekedtek férfiakban és nőkben világszerte.
Ebben a hónapban leválik a vulkán fedele, ahol a nőiség lakozik. Június 5. – amikor befejezem ennek az anyagnak az írását – épp a Vénusz tranzit napja. 8 év óta először. Az elnyomott nőiség záporozni fog ránk egész júniusban és egyenlő arányban lesz felvillanyozó és romboló, attól függően, hogy milyen a kapcsolatod a férfias és nőies energiákkal az életedben.

A következő tapasztalatok várhatók:
•    Kimondod az igazságodat (tekintet nélkül arra, hogy mások hogyan reagálnak rá vagy egyetértenek-e)
•    Kitisztítod a haragod (amit másoktól vettél át és amit elnyomtál magadban)
•    Felismered az inkarnáció mágiáját, a szépségét és az erejét annak, hogy élsz, a pillanatban létezel
•    Meggyászolsz életeseményeket, kapcsolatokat vagy elveszített szeretteket (érzelmi megtisztulás a megújulásért)
•    Ünnepled a strukturáltság, rendszerezettség szükségtelenné válását az emberi tapasztalataidban

Ironikus az egyensúlytalanság, ami a nőket elnyomja a világban az utóbbi párezer évben, hiszen minden egyes férfit nő hozott a világra. A nemek háborúja nevetségesnek tűnik. A történelem folyamán sok férfi úgy döntött, hogy elutasítja az egyenlőséget a nőkkel – a saját születésük forrásával. Ez az elkülönültség, az egyenlőtlenségtől való félelemből fakad, aminek gyökere a tudatosság hiánya, az árnyék. Ugyanakkor az a mód, ahogyan a nőket és a női energiát elnyomták és leigázták a társadalmunkban, az már egyáltalán nem nevetséges.

A helyzet azonban fordul és ebben a hónapban a nőiség felemelkedik minden fényével és dühével együtt.  Ez pedig mindannyiunk férfi és női energiáira hatással van. Kinél finomabban, kinél nagyobb mértékben, attól függően, hogy mennyire vagy egyensúlyban önmagad férfi és női oldalával. A következő bekezdést olvasva meglehet, hogy az ’energia’ analógiát magadra veszed vagy másra alkalmazod a környezetedben, de ne úgy tekints erre, mint ’nemi különbözőség’, mert az félrevezethet, a ’női’ nem a nőre, hanem a női energiákra vonatkozik.  Emlékezz, hogy sok férfinek mély gyökerei vannak a női energiákba ágyazva, és sok nőben pedig férfi energiák dominálnak. De a társadalmunkban már hosszú-hosszú idő óta a férfi-energia az uralkodó.

A ’régi’ férfi energia jelenleg elveszíti vezető szerepét a Földön, ezért van az, hogy sok férfi (és a férfias oldalát élő nő) bevadul, kiégetté  és céltalanná válik egy férfi-energiával működő társadalomban, amely most ér el elkerülhetetlen összeomlásához.
Tehát ha továbbra is a ’régi rendszert’ szeretnéd működtetni az életedben a férfi energiát használva (külső ’sikereket’ keresve, eredményorientáltan, státuszra vágysz, vagyont és tárgyakat akarsz felhalmozni), akkor valószínűleg szenvedéssel és frusztrációval fogsz találkozni az életedben. Mert ezek az utak azok, amik – régiek. A férfi energia árnyoldala megmutatkozhat a másokkal való versengésben, vagy a másokkal való összehasonlítgatásban is. Az összehasonlítás természetesen csak egy illúzió, mert nem lehetünk mások, csak saját magunk, és mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Ez a belső seb, ami életben tartja ezt az illúziót, a félelemből fakad, a túlélési ösztönből. Ezért érezhetik egyesek azt, hogy harcolniuk kell vagy másoktól elvenni, azért, hogy életben maradjanak.

Vedd észre, hogy a környezetedben néhányan, tudattalanul épp kiégetik magukból ezeket a mintáikat, néhányan végigküzdik ezt az időszakot önmagukban június folyamán.
Ha ezek a gondolatok vagy érzelmek benned is felmerülnek, kérdezd meg magadtól, hogy vajon a férfi árnyoldaladat égeted-e ki magadból a kinyílási folyamatod részeként. Ha ez megmutatkozik a számodra, ne ijedj meg, hanem tudatosan hozz be, alkalmazz több női energiát és egyensúlyba fogsz kerülni.
Ezt úgy tudod megtenni, hogy kényezteted magad, abbahagyod az eredmények, célok hajszolását, felhagysz a kontrollal és nem próbálod meg a kellemetlen érzéseket elnyomni vagy elhessegetni magadtól pótcselekvésekkel. ÁLLJ MEG! Csak ülj le egy kicsit és engedd, hogy a kellemetlen érzések veled legyenek egy darabig, engedd, hogy áthaladjanak rajtad.
Hatalmas kegyelmi és szívenergiák érkeznek a világunkba júniusban, amik segítik felgyorsítani az érzelmi tisztulásokat, ha hajlandó vagy elengedni. Azonban ha ellenállsz, ha ragaszkodsz a fájdalmaidhoz, a szenvedéseidhez, akkor ezek krónikussá fognak válni egészen addig, amíg el nem kezdesz érezni, ahelyett, hogy csak gondolkodnál.

Hívd be az életedbe a nőiséget és engedd, hogy ez legyen az új utad. Kezdj el lelassítani, állj meg időnként és fogd fel, fogadd be mindazt, ami éppen történik körülötted. Még most is, amikor épp olvasod ezeket a szavakat, állj meg. Nézz ki az ablakodon, nézz rá egy fára, egy emberre aki épp arra jár vagy nézz rá egy képre a falon. Gyakorold a megállást, azt, hogy visszatérsz az érzékelésedhez. Figyeld meg hová viszed épp a fókuszod a világban. Ez a női energia a gyakorlatban – érzékelés, érzés, felfogás, figyelem.
Azáltal, hogy minél inkább átadod magad az érzéseidnek, és engeded, hogy minden pillanat benned létezzen, megadod magad a belső áradásnak, ami elmossa a régi és magadra vett férfias  késztetéseket.
Egy metafora erre a férfias késztetésre: A férfias energia olyan, mintha egy aszfaltúton vezetnél. Örömteli, ahogy haladsz a célod felé, de kissé kényelmetlen, amikor megérkezel és megállsz. Most azonban kifogytuk az aszfalt utakból, ezért itt az ideje, hogy egy női energiájú vezető vegye át az irányítást, akár nő, akár férfi az illető. Ez a fajta vezetés letér a megszokott utakról és észreveszi mi van az út jobb és bal oldalán – hatalmas rétek, amik a ritkábban használt női utak. Olyan területek bukkannak így elő, amik korábban nem voltak  láthatóak, amik termékenyek, amik alkalmasak arra, hogy az új élet magjait elültessük.

A női energia emelkedése gyönyörűen és bőségesen fogja támogatni a szív- és közösségközpontú növekedést ebben a hónapban. A közösségépítés, a szívközpontú cselekedetek könnyedén mennek majd és hamar kapcsolatba tudsz lépni mindazokkal, akik szintén ebben az áramlásban vannak. A megosztott energia megsokszorozódik benned, ezért maradj nyitott, lépj szemkontaktusba azokkal, akik hajlandóak rá, hogy találkozzon a tekintetetek és összekapcsolódjatok a szívetekben. Légy jelen! Engedd át a szeretetet a szemeiden keresztül olyan gyakran, amilyen gyakran csak mered. Mind az adó, mind a befogadó oldalon.
Adj hálát a már megtapasztalt női energiákért a Földön, mert így ünnepled azt, amit behívsz az életedbe. Köszönetet mondhatsz anyádnak és apádnak a női energiával telített gondoskodásukért. Köszönetet mondhatsz a Földnek, aki megtart és gondoskodik rólunk. Mondj köszönetet magadnak is, a benned lévő nőinek, amely minden nap vezet, táplál, szeret, és támogatja életedet itt a Földön.

Végül, szeresd a benned lévő isteni férfi minőséget is. Ne tagadd meg a sérült férfi energiáidat vagy a sebeket, amit más férfiakban látsz. Mindkét oldalt meg lehet gyógyítani, de a részeid elutasításával csak további sebeket okozol. Az együttérzés és a nyitottság a gyógyulásban életfontosságú energiák. Ezért olyan fontos, hogy te, mint az Energia Mestere megtanulj a középpontodban lenni, mert így nem befolyásol mások sebzett viselkedése. Csendes és együttérző megfigyelőként tudsz jelen lenni mások folyamataiban és a pozitívum képviselője tudsz lenni számukra, ami egy szívközpontú tett a világban.
Az Isteni férfi és női energiák mindannyiunkban emelkednek, hogy egy sokkal szeretettelibb életet teremtsenek, hogy egymással összefogásban, egységben tudjunk élni ezen a bolygón.  Egyszerűen csak be kell hívnunk mindezt és engedni, hogy végbemenjen a folyamat.

A lélek élete végtelen.
Az ember élete pillanatnyi.

Élvezd a pillanatokat és bízz benne, hogy ami felbukkan benned az egyik pillanatban, az a következőben továbbmegy. Éppúgy, ahogy az anya is tudja, hogy a gyermek, melyet a világra hozott, egyszer felnő.

Zachary üzenete:

Egy nagy kiegyenlítődés zajlik most a Földön, mielőtt az emberek és bolygó átlép az evolúció következő szintjére. 2012 fontosságáról már sok szó esett, de mi inkább azt mondjuk nektek, hogy a 2012-2015 közötti időszak az, ami most fogja formálni a Föld és az emberek jövőjét. Sok tekintetben ’2012’ energiája már 2008-ban elkezdődött.
Ez az időszak több embernek ad lehetőséget, mint az elmúlt párezer évben bármikor. Egy tudati ugrási lehetőséget, ami azt jelenti, hogy sokak fognak egyszerre felébredni a kozmikus misztériumokra, az élet energiáira, ami mostanáig erősen el volt fátyolozva a tömegek előtt.
Sokatok már tudatában van ennek a növekvő intenzitásnak (’a gyorsulásnak’), a legutóbbi kiugrási pontok után – amik 2001-ben, 2003-ban és 2007-ben voltak -, amik felgyorsították a lineáris idő fejlődését és a fizikai anyag evolúcióját, egyidejűleg az emberi lét tapasztalatát is.
Mint emberi testek, inkább csak fizikálisan ’követitek’ a bolygó evolúciójának ívét, és nem vezetitek azt. Lélekként azonban tudatában vagytok a lehetségességeknek, a nézőpontoknak és naprakészek vagytok a folyamataitokkal.

Így, ahelyett, hogy a ’gyorsulás’ részeseiként tekintetek magatokra, láthatjátok úgy magatokat, hogy a ’történések’ részesei vagytok. Úgy tudtok a legkönnyebben végighaladni ezen az időszakon, hogyha egyenlő mértékben foglalkoztok a testetekkel és a tudatosságotokkal. Hozzátok egyensúlyba a testeteket és annak tudatosságát, amennyire csak tudjátok. Az egyensúly megtartása nehéz lesz az intenzív geomágneses változások miatt, így extra igyekezet és újfajta megközelítések szükségesek a fizikai járművetekhez.

Sokan szeretnétek tudni, hogy mi következik, és félelmet éreztek. Kérdezzétek meg magatoktól, hogy mi ez a félelem? Miért olyan erős a jövő miatti aggodalmatok, hogy elfelejtitek, mi van most? Igazából a félelem is ’most’ van itt. Kerülj vele kapcsolatba, barátkozz meg a testedben lévő félelemmel és készülj fel, hogy bármi történhet. Azonosítsd be azon részeidet, melyek még mindig a régi túlélős játszmában élnek. Több vagy a fizikai testnél. Mindig is több voltál a fizikai létezésnél. És ha letagadod ezt a részedet, letagadod az igazságot, ami 2012. ezen időszakában történik. Ha ellenállsz annak, ami a testedben érzelmileg történik, csak további küzdelmekhez és meghosszabbodott szenvedéshez vezet. A belső életre való hajlandóság és ennek következében a külső világod formálódásának engedése fogja a megvilágosodott pillanatokat elhozni az életedben.

A női energia kiegyenlítődése egy erőkiegyensúlyozás. Az ember teljességének ereje volt elnyomva és megtagadva, amíg ez a kiegyensúlyozatlanság fennállt. Még azoknál is felszabadulnak ezek a női energiák, akik már korábban fejlesztették ezt magukban, csak még nagyobb erővel fog megjelenni (az érzékelésben, érzelmekben, teremtésben). A változás először az egyéni tudatosság szintjén, majd politikai és kulturális szinten is megtörténik majd az egész bolygón. A politika és a kultúra szintén ’követi’ a planetáris evolúciót, bár a politika változik a leglassabban, mert ott van a legnagyobb ellenállás jelenleg a változással szemben. A politika remek jelzője az emberi ellenállásnak a változással szemben. Megmutatja, hogy hol a ’legnehezebb’ a súly. A legtöbb országban még mindig a ’régi’ férfienergia dominál, így észreveheted, hogy éppen erre fókuszálsz, amikor a politika frusztrál téged.

Ha azt veszed észre, hogy megint belebonyolódtál a magadról, az életedről, a politikáról vagy a 2012-ről szóló ’történetbe’, akkor emlékezz: ahhoz, hogy elengedd ezt a korlátozott történetet az elmédből, el kell engedned a testi és érzelmi küzdelmeidet. Engedd magad szabadon, térj vissza az univerzum tágasságába.
És emlékezz, hogy nem vagy egyedül, hogy a Föld egy önálló létező, és hogy ez egy hatalmas univerzum.

 Megerősítés:
•    Megnyílok a bennem lévő női felé, kérem az energiáim kiegyensúlyozását.
•    Megnyílok a kívül lévő női felé, és ezzel az új látásmóddal észreveszem a jelenlétét mindenhol a világban.
•    Megnyílok arra, hogy találkozzak  a világ szívével a saját szívemen keresztül.

Szeretetben és békességben mindenkinek,
Lee
x

fordította: Hivatásos Múzsa
http://www.hivatasosmuzsa.wordpress.com
forrás: Lee blogja

Steve Rother (május) – A felfelé tekintés tanulása

A felfelé tekintés tanulása

Jóféle hibák elkövetése

– Emlékeztetők Otthonról –

2012. május

Üdvözlet Otthonról

Az ebben a teremben lévő rezgések, ahogy kimondjuk ezeket a szavakat, az Otthon rezgései. Amikor  ezeket a szavakat halljátok, várjátok, hogy mi fog következni, és csodára számítotok. Abban a pillanatban, amikor egy teremtő csodára számít, megteremti a csodát.  Innentől kezdve már csak bele kell lépjetek ebbe.  Érdekes, hogy ezt a beszélgetésünket a születés témájával kezdtük (a csatornázás előtti beszélgetés – Ford.megj.), mert a fátyol mindkét oldala és mindkét átmenet – a születés és a halál – egyaránt fontos. A Földön féltek a halál átmenetétől, ugyanakkor ünneplitek a megszületés átmenetét. Nincs is ezzel semmi baj Kedveseink, csak értsétek meg, hogy mi a fátyol másik oldalán pont az ellenkezőjét tesszük. Számunkra a legbonyolultabb átmenet a születés, mert ez a lélek számára az elkülönülés eljátszását jelenti. Emlékezzetek arra az örömre, amit egy újszülött megérkezésekor tapasztaltok. Nos, mi pontosan ennyire örülünk annak, amikor egy újabb lélek Hazatér, és ezt a folyamatot ti halálnak nevezitek. Ahogy visszatérnek, ünnepeljük őket, feltöltjük és tovább küldjük őket egy új utazásra, hogy még több információt gyűjtsenek.

Részecske-áramlás teória

Kedveseink, a mai napon egy olyan témáról szeretnénk beszélni nektek, ami nagyon fontos a számunkra, mert ez a felfogásotokban, érzékelésetekben bekövetkező változásról szól. Ez elég lassan történik és reméljük, hogy ma egy kis lökést tudunk ennek adni azáltal, hogy felhívjuk rá a figyelmeteket. Megmutatjuk hogyan illeszkedik bele a világotokba és hogyan használtátok ezt a múltban. Az egész emberiség változik, ahogy beléptek ebbe a következő energiába. Az új világ, amit jelenleg is építetek, a képessé válás világa, a képessé válás kora. Ez a saját magatok iránt vállalt felelősség új szintjét jelenti, a saját energiáitok és ajándékaitok iránti új felelősségi szintet, hogy ezeket behozzátok a Földre. Hadd adjunk ehhez egy példát, hogy miről is beszélünk ma, hogy segítsen megérteni egy egyszerű részecske-áramlást. Vegyük például a hópelyhek csodás analógiáját. Ezt a képet fogjuk használni, mert nem is volt olyan régen, hogy az Őrző és az Őrző Őrzője együtt utaztunk Amszterdamban egy olyan hatalmas hóviharban, amilyet még sosem láttak. Ha egy pillanatra beleképzelitek magatokat az autóba, ahogy áthaladtok ezen a hóviharon, egy anomáliát láthattok, amire szeretnénk felhívni a figyelmeteket. A hó felülről hullik lefelé, de ahogy az autóval haladtok előre, úgy tűnik, mintha a hó pont felétek esne vízszintesen. Elképzelhetitek ahogy áthaladtok ezen a hórészecske-áramláson, ami folyamatosan felétek irányul. Szeretnénk, ha ezt az analógiát behelyettesítenétek a saját életetekre, így meg tudjuk nektek mutatni ennek a képnek a különféle részeit, ahogy a részecskék beáramlanak.

Amikor nagyon-nagyon kicsi vagy, akkor csak kevés részecskét tartalmaz ez az áramlás. Csak ritkán kapsz el egyet-egyet. Ahogy idősebbé válsz, a tudatos rezgésed emelkedik, aminek eredményeképpen a részecske-áramlásod átmérője megnövekszik és több részecskét enged át. Az emberek ezt az időhöz kapcsolják hozzá. Az emberek úgy érzik, az öregedéssel megrövidül az idő.

Nem olyan régen eljött az az idő, amikor elkezdtétek kifejezni a teremtéseiteket. Elkezdtetek felébredni az álomból és képesek lettetek arra, hogy néhány ilyen részecskecsatornát más irányba fordítsatok. Úgy hívtátok, közös teremtés, mert a beáramló energiát egyszerűen csak eltereltétek. Nem kellett megteremteni az energiát, de teremtőként irányítottátok azt. Megtanultátok, hogy az életetek különböző területein hogyan tudjátok ezt használni. Néha tudatosan, máskor tudat alatt.

Ma már másként érzékelitek a dolgokat, mint korábban. Térjünk vissza egy pillanatra a részecske-áramlás ötletünkre. Először is hadd mondjuk el, hogy nagyon ügyesekké váltatok a közös teremtésben, illetve az áramlás irányításában. Most, hogy a világotok változik az olyan,  mint amikor a példánkban az autó már nem halad előre, megáll. Az előbb az illúzió az volt, hogy a részecskék direkt felétek áramolnak, ahogy vezettek, de valójában mindig is lefelé hullottak egész idő alatt. Az autó előrehaladási illúziója volt az, amitől úgy tűnt, hogy az áramlás felétek irányul.

Mi történik valójában? Képzeljük el, hogy minden egyes hópihe egyfajta tapasztalás. Nem ennek a megélésére jöttetek a Földre? Nem ezért vagytok itt? Nem azért jöttetek, hogy tapasztalatokat gyűjtsetek és aztán Hazahozzátok a legjelentőségteljesebb, legszívhezszólóbb gyűjteményeteket a Földről? De igen.

Al-áramlások

Tehát itt vannak ezek a tapasztalatok, amikre gondoljatok úgy, mint hópelyhekre. Néha nagyobb pelyhek jönnek, máskor kisebbek. A kisebbeket nagyon könnyen befogadjátok. Tételezzük fel, hogy egy kb. 3 méteres energiabuborék vesz körül és egyszerűen hívjuk ezt a saját kis világotoknak. Mi történik amikor egy részecske belép ebbe az energiatérbe, belép a világotokba? Még a legkisebb részecske is változást idéz elő benne. Amint beér a mezőtökbe, meg kell változtassátok ezt a mezőt. Ez elég egyszerű. Beépítesz valamit, ami korábban nem volt ott, így természetesen harmóniába kell hoznod magaddal ezt az eseményt, hogy be tudd építeni.  Mi történik, amikor valami belép? Egy nagy hópehely belép és változtat a világodon, az első dolog amit teszel az, hogy újraírod a történeted, hogy hozzáilleszkedjen a jelenlegi körülményekhez. Mi sosem gondoltunk volna erre a megoldásra, de ti ezt tettétek. Annyira érdekesek és lenyűgözőek vagytok! Egyszerűen csak megváltoztatjátok a történeteteket, amiben már szerepel ez az új részecske is.

Minden nap, ahogy idősödtök, egyre több és több részecskét fogadtok be és kerestek nekik valami értelmet, hogy valahogy lehorgonyozzátok őket a világotokba. Ott a kihívás, hogy az emberiség nagyon gyorsan fejlődik manapság, már nem bébi léptekkel haladtok előre. Az egész emberiség igen fürge tempót vett fel, így haladva azok felé a csodás dátumok felé, amik korábban a világ végét jelölték. A gondolataitokkal idéztek elő változásokat, még azelőtt, hogy egyáltalán odaértetek volna, és ez varázslatos.

Az áttekintő gondolkodás

Tehát mi történik ezzel a részecske-áramlással és hogyan tudjátok használni? Ennyit mondunk: Jelenleg minden egyes részecskével külön foglalkoztok, ami a mezőtökbe bekerül. Mégsem gondoltatok még arra, hogy egy más nézőpontból tekintsetek rájuk, hogy meghatározzátok honnan is érkeznek és megsejtsétek mit tartogat a számotokra. Hadd magyarázzuk el kicsit másként. Most, hogy az autó megállt, a hópelyhek lefelé hullanak. Mit teszel, amikor ez a sok minden belép a meződbe? Az első dolog, amit megpróbáltok megtenni, hogy visszaléptek egyet, hogy meglássátok a nagyobb képet. Amit ilyenkor tesztek az, hogy felfelé léptek és lefelé néztek, hogy átlássátok az egész helyzetet. Ez az emberi fejlődésnek egy tipikus útja volt. Minden alkalommal, amikor a nagyobb képet látjátok és valami nem stimmel benne, akkor kreáltok egy még nagyobb képet és ehhez képest változtatjátok a valóságotokat, hogy összeilleszkedjen a körülményekkel. Most arra szeretnénk kérni benneteket, hogy fordítsátok ezt meg – legalább egy kis százalékban -, mert a teljes átfordítás teljesen a feje tetejére fogja állítani az életeteket. De ha elkezdetek ezzel játszani, elvetni ezeket a magokat idő előtt, nos az hatalmas eredményt hozhat. Hogyan tudjátok ezt megtenni? Ez igazából egy igen nagy változás, mert azt jelenti, hogy egészen meg kell változtasd a gondolkodásmódod egy csomó dologról, mint amit korábban gondoltál róluk. Ha a képessé válás korában lévő ember vagy, nem taníthatod a gyermekeket az iskolában arra, hogy mi a jó és mi a rossz. El kell kezdenetek arra tanítani a gyermekeiteket, hogy találják meg a saját válaszaikat, és ne egy bemagolt adatot keressenek a kérdéseikre válaszként. Ehhez több rendszer megváltozására is szükség van.

Sokatok előtt falak állnak, amit ti tettetek magatok elé, hogy védelmet nyújtsanak a számotokra. Ezek a falak nem rosszak vagy hibásak, egyszerűen csak az emberi természet így reagál. Most ezektől a falaktól meg kell váljatok és be kell lépjetek a hitelességetekbe, ahol az vagy, aki vagy, tekintet nélkül arra, hogy mások mit gondolnak. Most már valóságosok/hitelesek vagytok és képesek vagytok kapcsolatba lépni ezekkel a részecskékkel aggodalmaskodás nélkül. Ahelyett, hogy felfelé nyújtóznátok, hogy egy új nézőpontot lássatok, engedjétek meg magatoknak, hogy jóféle hibákat kövessetek el és menet közben tanuljatok. Mindannyian ültetek már autóban. Gondoljátok, hogy az automobil elsőre jól sikerült, amikor készítették? Mindenféle problémák voltak vele, de az emberek nagyon szerettek autózni. Ezért fejlődött… egyik dolog vezetett a másikig és ma már egészen megbízható autóitok vannak. Nem kell folyton a részletek miatt aggódnotok, azokon gondolkodnotok amikor beindítotok egy autót, ha menni szeretnétek valahová, mert az évek alatt tökéletesítettétek az autókat. Ez az, amit most kérünk tőletek. Ne próbálj mindent kitalálni, csak figyeld az energiákat, ahogy feléd áramolnak – minden egyes részecskét – és engedjétek be őket azáltal, hogy megengeditek magatoknak, hogy sebezhetővé váljatok. Hogy lebontjátok a védőbástyáitokat és megengeditek magatoknak, hogy önmagatok legyetek. Igen, könnyű ezt nekünk mondani, mi sosem voltunk emberi  testben. Megértjük a nehézségeket, amiken keresztülmentek és tudjuk, hogy nem könnyű az, amit javasolunk. Mégis, minden alkalommal, amikor megengeditek magatoknak, hogy hibát kövessetek el és tanuljatok belőle, előre haladtok. Még most is, amikor a ’hibázás’ kifejezést használjuk, sokatoknak nehezére esik befogadni ezt. Nem várja tőletek senki, hogy tökéletesek legyetek, csak annyit, hogy törekedjetek a tökéletesség felé. Az a gond a tökéletes nagyobb kép használatával, hogy rabjává váltok ennek a nézőpontnak. De ha üdvözöltök minden részecskét, ami beérkezik és megtaláljátok neki a legmagasabb/legmegfelelőbb helyet, akkor megengeditek magatoknak, hogy táncoljatok a fényben még mielőtt az ideér.

A történet megváltoztatása – A felfelé tekintés tanulása

Arra kérünk, Kedveseink, hogy ahelyett, hogy lefelé néznétek, nézzetek felfelé! Tanuljátok meg észrevenni, hogy fejlődő lények vagytok egy csodálatos helyen. Ismerjétek fel, hogy nem kell tökéletesnek lennetek és nem kell ragaszkodjatok a történetetekhez, ami a személyazonosságotok. Ez a történet mindannyiótok számára nagyon fontos volt, felcímkéztétek, neveket adtatok neki és ezt mutattátok a világnak. De ez egy rést eredményez a valóság és aközött, amit a történeteteknek hisztek. Ez a rés blokkolja sok teremtéseteket és akadályoz az előre haladásban. Tehát mit is tudtok tenni? Táncoltok a fényben. Megengeditek magatoknak, hogy emberek legyetek és amikor hibát követtek el, nevettek rajta. Szórakozzatok jól ezekkel a hibákkal és tanítsátok arra a gyermekeiteket, hogy ők is bátran kövessenek el jóféle hibákat. Amikor odajönnek hozzátok egy puklival a fejükön, azt mondhatjátok nekik: „Ez egy remek hiba volt édesem. Menj és szerezz még párat. Próbáld meg ne ugyanazt elkövetni, inkább szerezz újabbakat. Mondd meg nekem mennyi hibát tudsz elkövetni a Földön.” Most átvittük a nézőpontot fentről oda, ahonnan éppen most felfelé nézünk. Most megengedjük magunknak azt, hogy felnőjünk a képességeinkhez. Éppen ezen a ponton jártok a fejlődésetekben ebben a pillanatban.

Hihetetlen idők ezek a Földön. Kedveseink, sokakat fel fogtok ébreszteni álmukból. Ezért vagytok most itt. Mindannyiunk számára van egy darabkátok. Ha egy olyan szituációba tudnánk helyezni, ahol kényelmesen érzitek magatokat, magabiztosnak, ahol nem féltek, akkor ez az információ napvilágra kerülne és elkezdenétek építeni a mennyországot itt a Földön. Csak egyetlen részecskével kezdődik…

Élvezzétek a hópelyheket! Táncoljatok a fényben! Legközelebb, amikor egy hópehely az arcodhoz ütődik és ott elolvad, emlékezz erre a történetre és emlékezz arra, hogy nézz felfelé, mert mindannyian felfelé tartotok. A felfogásotokban történő változás azonnal megváltoztatja a valóságotokat is.

A legnagyobb tisztelettel kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Segítsétek egymást minden alkalommal, amikor csak tehetitek és tartsátok nyitva az ajtót a többieknek. Tudjátok, hogy ez egy újfajta játék, amit játszotok. És játsszatok jól együtt.

Espavo
A Csoport

.
fordította: Tara – Hivatásos Múzsa
forrás: Lightworker

Lee Harris: Május – A kitisztítás, A születés, Az emelkedő szív

2012. május 5.

  Május energiái egy nagy bummal érkeztek. 2012 januárja volt az utolsó olyan időszak, amikor egy hónapot ilyen erős energiával    kezdtünk az új lehetőségekre. Május elsejének energiája eltartott pár napig, és mostanra kissé lecsendesült, mikor írom ezt az előrejelzést, május 5-én.
Sokatok mélyen átérezte mindezt, katalizátorként hatott rátok és sürgető energiákat éreztetek, ami egyértelműen az új élet ébredése. Májusban ez a születési energia folyamatosan felbukkan majd, így a májusi tapasztalatok (gyorsabban, mint valaha) kinyílások és összehúzódások lesznek, mint a szülést kísérő érzetek.

Ezek szülési mozgások/fájdalmak, ahogy a változó bolygó és az emberek, bébiként közel kerülnek a születéshez. Ez az újszülött a mi új világunk. Ez azt jelenti, hogy az összehúzódásokat erősebben fogják érezni azok, akik nincsenek tisztában ezzel a folyamattal. Mindenki életébe folyamatosan érkeznek kihívások különböző területeken, de ha már hozzászoktál ezekhez, akkor könnyebben tudsz biztos lábbal állni a talajon, könnyebben lélegzed át magad ezeken az összehúzódásokon és ki tudod használni a magas energiákat a táguláskor.

A tágulásban található az izgatottság és a várakozás energiája – az érkező bébi erősebb megérzése. Ez kiválthat olyan érzéseket, amik arra késztetnek, hogy rendet tegyél az életedben, átszervezd, ill. előkészületeket tegyél. Májusban sokan fogtok rendet rakni, takarítani, pakolni, hogy friss energiákat és helyet teremtsetek az érkező újnak. Ez a rendrakás elvezet a szeretet és a hajlandóság erősebb megnyilvánulásához a nagyobb hatásfok végett.

Az izgatottságod és igazán élőnek érezni magad a szívedben májusban erősebb lesz, mint valaha, és a június bevezet majd egy még nagyobb szívenergia-hullámot, amit még sosem láttunk ezen a bolygón. Akik már most érzik ezeket a csodálatos pillanatokat az utóbbi hónapokban (szinkronicitások, emelkedett telepátiás és érzékenységi tapasztalatok, mélyebb szeretet és egységérzés), várhatjátok, hogy mindez tovább fog erősödni. És minél inkább képes vagy támogatni magad az összehúzódások időszakában, annál gyakoribbá válik a csodálatos rész megjelenése.

Az összehúzódások segítenek bennünket, még ha sokatoknak gondot is okoz az elfogadásuk. Teljesítik az igényünket arra, hogy kimossuk mindazt magunkból, az életünkből, ami már nem szükséges, lejárt. Ez a kitisztítás téma – ami 2012-vel erősen elkezdődött – intenzív magaslatokat fog elérni májusban, a csúcspontja pedig 15-én várható.

Sokatok már teljesítette ezt a fázist és kitisztított igen sok múltbéli dolgot. Tehát nektek a május főleg az elkövetkező jövőtök megjelenéséről és annak alapozásáról fog szólni, amit tudatosan  ti építetek és irányítotok.

Ahogy még eddig soha a generációnk történetében, ezek az alapozások közel sem olyanok lesznek, mint a korábbi gondolataitok az életről – sőt valószínűleg még ahhoz sem fog hasonlítani, ahogy az elmúlt 3 hónapban tervezted az életed. Bízz ebben, ha ez számodra a valóság és tudd, hogy nem vagy egyedül. Része vagy a világ átalakulásának és sokan mások is azt a „hirtelen változás” hullámot lovagolják meg, amit Te is.

Emlékezz, ha időnként kibillensz érzelmileg a középpontodból (ami elég valószínű ezekben az elengedő időszakokban), bármikor kapcsolódhatsz a magasabb énedhez vagy szellemedhez, hogy újra feltöltődj. Elég ha csak becsukod a szemed és elképzelsz egy fényoszlopot, ami a fejed tetejétől az ég felé tart felfelé. Érezd ezt a kapcsolódást és emlékezz, hogy nem vagy egyedül. Ez az oszlop összekapcsol téged az univerzális életerővel és megnyugtatja a testet, amikor az túlságosan belevonódott abba, ami horizontálisan van jelen a Földön és elfelejtette, hogy a Mindenséghez kapcsolódsz.

Azoknak, akik még nem tapasztalták meg ezt a kitisztítását a múltnak, ez a kimosási tapasztalat várhatóan intenzíven fog jelentkezni a számotokra és pulzálva érkezik. Április 29-től ez a pulzálás univerzálisan jelen van, előkészítve minket a júniusban érkező nagyobb szívenergia megszületésére. Ez az energia bevezeti a mélyebb kreatív és innovatív megújulási időszakot az egyén és a bolygó számára is. Ebben az időszakban egy új és gyors fázisát fogjuk látni annak, ahogy a társadalmunk megszabadítja magát sok, most még létező láncától. Szóval még sok minden van előttünk, és ezt mindannyian érezzük.

Lélegezz. Emlékezz, hogy lélegezz.

Onnan fogod tudni, hogy még mindig a kitisztítás folyamatában vagy, ha a kihívások rendszeresen érkeznek az életedbe. Ezek a kihívások a tiszta érzelmek formáját öltik magukra (pld. túlérzékennyé válsz vagy kibillensz a középpontodból láthatóan külső ok nélkül) vagy a külső körülményeidben jelennek meg (pld. történik valami az életedben, ami szomorúságot vagy aggodalmat okoz a számodra).

Az kitisztítás érzelmi útja az, hogy felülemelkedsz a múltbéli nehéz érzelmeiden, igen gyorsan. Ez gyakran összekapcsolódik mentális túlpörgöttséggel, túl sok gondolkozással,  mert az elme próbálja újraértelmezni a korábbi cselekedeteidet és tapasztalataidat azért, hogy tovább tudj lépni.

Add meg magad, add át magad az érzelmeid elengedésének, kapcsolódj gyakran a magasabb énedhez (a kapcsolatodhoz mindennel és mindenkivel) és fizikailag is kényeztesd a tested, amikor a stressz nagyobb intenzitással érkezik. A gondolatok csak gondolatok, akármennyire is valódinak tűnnek és a túlpörgő elme csak egy válasz arra az érzelmi energiamezőre, ami épp nincs középpontban a testedben. Merülj el a testben és az érzelmekben, hogy engedd ezt az újraegyensúlyozó folyamatot működni. Néhány technika segíthet ebben:

  • Meditálj (hogy megnyugtasd az elméd)
  • Ülj le vagy feküdj le és fókuszálj a mély és tudatos légzésedre, a hasadba, legalább 10 percen át alkalmanként
  • Mozogj (jógázz vagy végezz más testmozgást)
  • Alkoss (fess, írj, főzz, énekelj, táncolj, építs… a lista végtelen)
  • Kommunikáld ki azt, ami kikívánkozik (írd le a gondolataid, érzelmeid, vezess naplót)
  • Keresd azok társaságát, akikkel könnyen megértitek egymást. Játsszatok vagy csak legyetek együtt egy ideig

Ezek mind segíthetnek neked, hogy összekapcsolódj a testeddel és megnyugtasd a túlpörgött elmédet, főleg, ha többet naponta alkalmazol.

Új élet születik és május első napjaiban néhányatok erősen fogja érezni ezt a születési folyamatot. A szülés előtti és utáni depresszió vagy fáradtság előfordulhat azoknál, akik erősen kreatívak, így emlékezz, hogy pihenj eleget azokban az időkben, amikor kifelé fordítod a figyelmedet. Ez a kifelé fordulás kényszerítő erejű lehet sokatoknak, mert mindenképpen szeretnétek kezdeni valamit ezzel a nagy energiával, ami áthullámzik rajtatok.

Ez az áthullámzás a jövő miatt is történik, ami az elmúlt hónapokban sokunknál szokatlan vakfoltként jelent meg, ez most újra megnyílik. A látók újra azt fogják érezni, hogy messzebbre látnak előre, mint korábban. Álmodjátok, teremtsétek a bolygó átalakulásának legbékésebb módját, ezzel segítitek most leginkább a világunkat és a saját személyes utatokat is. Ez a szándék szintén csodás segítség az emelkedő alkotó energiának a Földön, ami azon dolgozik, hogy egy új, szívközpontú utat építsen.

Végül, a kapcsolatok témáját érintve, legyetek tudatosak a háború energiájára a kapcsolataitokban májusban. Csak akkor kommunikáljátok a súrlódási pontjaitokat, amikor mindenképpen szükségét érzitek, mert sokatok a kitisztítás folyamatában lesz és szimplán csak újrajátssza a múltja szituációit és életeseményeit.

Az lenne a legjobb, ha a megoldatlan emlékeket és érzelmeket először önmagaddal tisztázod le, mielőtt valaki mással játszanád le. A 2012-es év érzelmei elég erőteljesek, ahogy mindannyian gyorsan haladunk át több idővonalon, és ritkán van az, hogy ugyanakkor vagy ugyanott tartunk éppen. Könnyen történhetnek összeomlások, mert mindenki sokkal szenvedélyesebb, ugyanakkor mindannyian sokkal inkább a saját kis világunkban és személyes idővonalunkon élünk, mint valaha. Valaki mással újrajátszani a múltad azért, hogy feloldódást, megoldást keress bizony visszaüthet most rád, mert igen intenzív időket élünk.

Ha úgy érzed, hogy szeretnéd ezt valakivel lejátszani, előbb kérdezd meg magad, hogy mit fogsz ezzel elérni? Ha szeretnél megoldani egy régóta benned időző érzelmet vagy ítélkeznél azon, ami történt, emlékezz arra, hogy a múlt elmúlt. Még akkor is, ha az elméd ragaszkodik hozzá, hogy provokálva érezd magad egy másik ember által, csak te tudsz magadon segíteni azzal, hogy engeded az ott időző érzelmet átmosódni magadon, hogy kitisztulhasson. Ha valaki fizikai bántalmazást szenvedett el egy másik ember által, nem megy vissza ahhoz az emberhez, hogy gyógyítsa meg a sebeket, amiket okozott. Visszavonul és engedi a testet, hogy elvégezze belső munkáját. Ugyanez az elv érvényes itt is a béke érdekében.

Ezek az emlékek újra felszínre kerülnek, hogy tanítsanak bennünket, így el tudjuk őket engedni és készen állunk a jövőre. Nem azért kerülnek elő, hogy azt mondják valamit rosszul tettünk volna a múltban.

Végül, nevess és mosolyogj annyit, amennyit csak bírsz. Egy új életet hozunk létre itt a Földön, tehát itassuk át szenvedéllyel és pozitív dolgokkal, mivel az energiánk alkot.

Válaszd ki melyik energia az, amit szeretnél, hogy megszülessen a világba és fókuszálj arra, hogy azzá válj. A benned rejlő lehetőségek végtelenek és a benned lévő univerzális erő emlékezik.

És ez egy jó dolog.

Békességben és szeretetben,
Lee
x

Májusi megerősítések:

Életadó vagyok

Életet adok

Életet adok a Fénynek

Teremtő vagyok

Teremtek

Fényt teremtek

Kivonat Lee személyes hozzáfűzéséből:

Néhányatok talán úgy érzi, hogy a teremtőképessége nem az igazi az utóbbi hónapokban, években és nem érzitek magatokat teremtőnek.

Dolgozzatok a testtel! Mindenképpen dolgozzatok a testtel!

Volt egy időszak, úgy 2007-2009 között és előtte, amikor úgy érzem elég könnyű volt teremteni a szellemmel és a tudatossággal és nem volt feltétlenül szükséges mélyen a testetekben lenni, hogy eredményt érjetek el teremtőként. Az utóbbi években ennek az ellenkezője az igaz. Most minden arról szól, hogy mit tudunk leföldelni, és felébreszteni önmagunkban.

Tehát ha szeretnél teremteni vagy épp valami megalkotásának a közepén vagy, szó szerint foglalkozz magaddal úgy, mint ahogy egy várandós nő törődik magával. Megfigyeltem barátoknál, a családomban, hogy ha egy nő várandós lesz, úgy törődik magával, mint soha azelőtt. Ez ösztönös. Tudja, hogy ennie kell és ki kell állnia magáért. Meg fog tenni mindent, ami hatalmában áll, hogy a testét szolgálja úgy, ahogy azelőtt sosem. És ugyanez a helyzet a teremtéssel. Néhányan akár úgy is megélhetitek mint a várandósságot. Én – férfiként ez furcsán hangzik – néha olyan pocakot növesztek, mintha várandós lennék. Érzem és masszírozni is szoktam. Ha szeretnétek újraföldelni a teremtő energiáitokat és ez nehezen megy, szolgáljátok a testeteket. Csak egy rövid ideig. Elég gyorsan meg tud történni a fizikai egyensúlyba kerülés ezekben az időkben. Csak engedd el az elme aggodalmait és küzdelmeit, ami akkor kerül előtérbe, amikor nem vagy teremtő állapotban. Egyezz meg magaddal abban, hogy törődsz magaddal fizikailag is egy pár hétig. Azután úgy fogod találni, hogy a teremtő részed leföldelődve marad benned.

Légy óvatos a kiégéssel, a túlhajszoltsággal. Mostanában könnyű ebbe beleesni, főleg, hogy sokan vagytok, akik többeket támogattok a környezetetekben. Sokan vannak körülöttünk, akik most mennek át krízishelyzeteken és amennyire fontos, hogy ott legyünk egymás számára támogatólag, épp annyira fontos, hogy önmagad számára is szentelj elég időt. Tölts időt egyedül, így újra vissza tudsz kerülni a középpontodba. Tudom ezt az egyedül töltött időt nehéz  megvalósítani, ha családod van vagy nagyon mozgalmas helyen élsz. 10-15-20 perc önmagaddal nagyon sokat számít, hogy az egyensúlyod helyreálljon. Az érzelmek nagyon erősek mostanában, így ha fáradt vagy, vagy nem tudsz egészen tudatos állapotban lenni, akkor könnyen behúzhat valami, ami nem a tiéd, nem rólad szól és ami meg tud rángatni.

Fordította: Tara, Hivatásos Múzsa
Forrás: Lee blogja

Amennyiben a testtel való kapcsolatodhoz szükséged van segítségre, ajánlom a Tara TestTudat Tréninget a számodra.
Illetve ha a kitisztítási folyamatban vagy, igénybe veheted a Hivatásos Múzsa szolgáltatást is tőlem.
Tara