Múzsaest: A tudatos kommunikáció

A következő témánk: A TUDATOS KOMMUNIKÁCIÓ
a párkapcsolatban, munkahelyen, barátságban és a mindennapokban

muzsaest-0527

Mit jelent tudatosan kommunikálni? Mi a különbség a tiszta kommunikáció és a sima beszélgetés között? Hogyan segíti a tudatos kommunikáció a párkapcsolatot? Mikor és hogyan beszéljek egy számomra fontos témáról?
Mindezeket természetesen önismereti fókusszal nézzük meg.

***
Kérlek jelezd a részvételi szándékod itt az eseménynél vagy akár emailen. A létszám korlátozott, max. 10-12 fő, ezért, ha jössz, mindenképp jelezd, hogy beférj!

Időpont: 2017. május 27. szombat 17-19h
Helyszín: Asram Jógastúdió, Narancs terem
Cím: 1136 Budapest, Tátra u. 5/b. (a Jászai Mari térnél)
I.em/2., kapucsengő: 30

Részvételi díj: 800,- Ft/fő terembérhozzájárulás

Egyéni konzultációra is van lehetőséged. Ezügyben keress meg időpontegyeztetésre az alábbi mailcímen.

Várlak szeretettel: Tara
hivatasosmuzsa@gmail.com
www.egyensulyban.com

Következő múzsaest: A párkapcsolat I.

Az előző találkozónk márciusban jól sikerült és közkívánatra a következő témakör a párkapcsolat lesz. Várlak szeretettel erre az alkalomra is!

muzsaest222

Találkozz a Múzsával! Előadás és beszélgetés két órában.
Mai témánk: Önismeret a gyakorlatban – A párkapcsolat I.

Miért vágyom rá? Hogyan lehetek rá befogadó?
Miért őt vonzom be? Miért nem őt vonzom be?
Hogyan tarthatom jól életben, mitől tud hosszú távon működni egy kapcsolat?
Az együttélésben felmerülő bukkanók kezelése.

Mindezt természetesen önismereti fókusszal nézzük meg.

Mivel valószínű, hogy mindent nem tudunk egy alkalom alatt végigvenni ebben a szerteágazó témában, így esélyes, hogy lesz párkapcsolatról szóló további foglalkozás is.
tojgli-sorKérlek jelezd a részvételi szándékod a facebook eseménynél vagy akár emailen. A létszám korlátozott, max. 10 fő, ezért, ha jössz, mindenképp jelezd, hogy beférj!

Időpont: 2017. április 29. szombat 16-18h
Helyszín: Asram Jógastúdió, Narancs terem
Cím: 1136 Budapest, Tátra u. 5/b. (a Jászai Mari térnél)
I.em/2., kapucsengő: 30
(A teremben cipő nélkül leszünk. A stúdió ad papucsot, de ha jobban szereted a sajátod, hozd magaddal.)

Részvételi díj: 800,- Ft/fő terembérhozzájárulás

Egyéni konzultációra is van lehetőséged. Ezügyben keress meg időpontegyeztetésre az alábbi mailcímen.

Várlak szeretettel: Tara
hivatasosmuzsa@gmail.com
www.egyensulyban.com

Abraham az ítélkezésről

itelkezöKérdező: Az egyik alap félelmem az, hogy mások ítélkeznek felettem, elítélnek, megítélnek engem.

Abraham:
Tegyük ezt helyre egy kicsit. Az ítélkezéstől való félelmed jogos, mert mindenképpen ítélet tárgya leszel, hiszen ítélkezőkkel vagy körülvéve. Tehát ez egy jogos félelem, mert megítélnek.
Nem tudsz úgy bemenni egy szobába, hogy az ott lévő emberek ne nézzenek rád a saját nézőpontjukból, formáljanak véleményt rólad és következtetéseket vonjanak le.
Van akinek a bőröd színe nem tetszik, másoknak a vallásod, a rajtad lévő ruha vagy a hajad színe lesz elfogadhatatlan. Más szóval, mindenképpen megítélnek majd újra és újra és újra és újra…

Az egyetlen mód ennek elkerülésére az lenne, ha egy messzi barlangban élnél egyedül, ahol soha senki nem lát téged. De akkor meg aggódnál a csótányok miatt, ránéznél a mókusokra és azon tanakodnál, vajon mit gondolhatnak?
Tehát mindenképpen meg leszel ítélve. Ez egy olyan tény, ami mindenképpen megtörténik egy olyan környezetben, ahol szempárok szegeződnek rád. Ez az aktív utazásod része.
Viszont ha megítélnek, megélheted ezt úgy, hogy mélyen megérint és megélheted úgy is, hogy a legkevésbé sem érdekel. A különbség a kettő között az, hogy boldogan élsz-e vagy nyomorultul.

Mert semmiképp sem felelhetsz meg mindenkinek.
Még a saját anyádnak sem tudsz mindig megfelelni. Akkor sem, ha nagyon-nagyon-nagyon erősen próbálkozol, hiszen ő is ingatag. Vannak napok, amikor össze van kapcsolódva (önmagával, az univerzummal) és vannak napok, amikor nincs összekapcsolódva. Azokon a napokon, amikor nincs összekapcsolódva, add fel a próbálkozást.
Olyan sokan próbáltatok megfelelni anyukátoknak, aztán jött a fájdalmas következtetés, hogy elbuktál, mert nem voltál képes boldoggá tenni őt, nem voltál képes elérni, hogy ő jól érezze magát. Azt hitted, hogy képesnek kéne legyél erre. Azt hitted, hogy képesnek kéne legyél arra, hogy sokféle módon tudj a  fejed tetejére állni, hogy valaki másnak jobb legyen; hogy eléggé tudj szenvedni ahhoz, hogy más jobban érezze magát. De ez így nem megy.

Nem lehetsz eléggé szegény ahhoz, hogy a szegény embert gazdaggá tedd. Nem lehetsz eléggé szomorú ahhoz, hogy egy szomorú embert boldoggá tegyél. Nem lehetsz eléggé tökéletes ahhoz, hogy ezzel segíts valakinek, aki azt szeretné, hogy tökéletes legyél, aki tökéletesnek akar látni – hiszen mindenki ingatag.
És ezt nem sértésnek szánjunk. Egyszerűen ilyen az ember.
Mindenki a saját szemén át látja a világot, a saját nézőpontjából. És azt gondolnak, amit gondolnak és mindenképpen megítélnek mindent, amit látnak.
Megítélik az eget, az utakat, mindent.

Ez része a megértési folyamatnak.
Ez része a választási folyamatnak, hogy mi tetszik és mi nem.
Ez része a következtetéseknek, az agyag megformálásának, a feldolgozási folyamatnak.

Ez nem téves tevékenység. Ez természetes dolog, mindenki így tesz. Körülnézel, levonod a következtetéseidet, választasz. Ez az élet része. Ez az aktív utazásod része.
Mindez rendben van. Így működik. Utálhatom vagy szerethetem. Befogadhatom vagy ellenállhatok neki.

A feltételhez kötött szeretet fárasztó. A feltételhez kötött szeretet azt mondja: „Jól akarom érezni magam, de csak ilyen és ilyen körülmények között tudom jól érezni magam.”

A feltétel nélküli szeretet felszabadító. Valójában ez az egyetlen hely, ahol a szabadság megtalálható.
A feltétel nélküli szeretet azt mondja: „Jól tudom magam érezni, bármilyenek is a körülmények, mert enyém a fókuszálás, a figyelem ereje.”

Fordította: Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com
2017.03.21.

Terápia -Életút

életút.jpgMa azon filozofáltam a villamoson hazafelé, hogy ha most meghalnék, a lelkem hogyan tekintene vissza az életemre.
Aztán arra gondoltam, hogy játsszuk végig ezt a gondolatmenetet. Nyilván az emberi elmémen, egómon keresztül tudok most csak rálátni az eddigi utamra, de tágítsam ki a nézőpontot amennyire csak képes vagyok rá. Jelenleg “csak” erre az életre tekintve, nem véve számításba az életeken átfolyó fejlődési ívet, amire a lélek rálát, én emberként nem.

Akinek van kedve szintén egy tágabb nézőpontból tekinteni önmagára, az alábbi kérdések segíthetnek. Kicsit hosszabb lélegzetű, mély önterápia ez. Tollat, jegyzetet, diktafont vagy egy Hivatásos Múzsát készítsünk elő magunk mellé.

A környezetünk formálja emberi mivoltunk legnagyobb részét, az egónkat, a viselkedésünket. Születésünk után magunkra öltjük a környezetünket, mint valami ruhát és ezek nagy részét egész életünkön át viseljük. Ha levetkőzni nem is tudjuk minden részletét, annak tudatosítása, hogy ez egy “ruha”, sokat segít önmagunk és mások elfogadásában, növeli az önismeretünket.tojgli-sor
Lássuk a kezdő kérdéseket a gyerekkorból:
Mikor születtem, milyen életforma jellemző leginkább erre az időszakra? Milyen társadalmi közösségbe születtem? Melyik földrészre, országba, városba születtem? Kik a szüleim, nagyszüleim, rokonságom és az ő baráti körük? Van-e testvérem? Milyen hitrendszer vesz körül? Mit tartanak a szüleim fontosnak, amire szeretnének megtanítani? Milyen szülői, nagyszülői mintákkal találkozom, amiket gyerekként automatikusan magamévá teszek vagy erősen elutasítok? Milyen következtetéseket vonok le a környezetemből? (Például: A hallgatag emberek gonoszak. Ha sírok, apám nem vesz emberszámba. Akkor vagyok értékes, ha engedelmeskedem. Csak az szép, aki mosolyog. És milliárdnyi hasonló felszínesebb vagy sokkal mélyebb mondatok.)
Milyen félelmeket tanulok el másoktól, mi számít örömnek, sikernek?
Kiket választok barátaimnak és miért?
Milyen mintákat tanultam, milyen drámák értek, amik arra ösztönöznek, hogy egy bizonyos irányba induljak el? Milyen alapminták formálják a sorsomat?tojgli-sorAmikor ezeket és ehhez hasonló kérdéseket megválaszoltuk magunknak, akkor behívhatjuk konzultációra a lelkünket, intuíciónkat, magasabb énünket, kinek mi… Tegyük fel ezeket vagy hasonló kérdéseket is és figyeljünk a belső válaszainkra.

Mit akart a lélek megtanulni ebben az életben? Kiállást önmagamért? Értékemen kezelni önmagam? Türelmet, megbocsátást megtapasztalni? Felelősségvállalást, felelőtlenséget? A tapasztalatot, hogy minden egyes cél elérhető? A magányt vagy a magányon való túllépést? Komfortzóna tágítást? Kommunikációt vagy remeteséget? Egységet vagy kettősséget? Elnyomást vagy felszabadulást?
Mi az életemben látott leggyakoribb motívum?

Aztán a jelenidőre is nézzünk rá:
Itt és most mitől félek (még)?
Milyen döntéseim vezettek el a jelen pillanatomig? Döntöttem volna-e másként? Milyen érzelmi állapotok határozták meg a korábbi döntéseimet (félelem, megfelelési vágy/kényszer, tagadás, örömvágy, ellentmondás, harc, igazságkeresés…) Akarok-e ezen változtatni?
Itt és most mi tesz boldoggá és miért? Hajlandó vagyok-e boldog lenni? Kapaszkodom-e keserűségbe, önsajnálatba és miért?

Mi ad nekem erőt? Mi tölt fel érzelmileg? Mi okoz bennem megkönnyebbülést? Milyen eseménytől, milyen típusú emberektől érzem magam feltöltődve? Mi csal széles mosolyt az arcomra, amitől felállok és cselekedni kezdek? Mi az, ami éltet? Amikor felállok és cselekszem, mit teszek, mifelé törekszem? Mi a vágyam, amit az örömteli cselekvés közelebb hoz a számomra?

Majd egy kicsit nézzünk tovább is:
A jelen pillanatom és eddigi tapasztalataim milyen jövő felé visznek? Akarok-e ezen változtatni? Mi felé szeretnék haladni?
(A hogyan érek oda egy külön terápia része.)tojgli-sorNincsenek helytelen válaszok. És nincs egyetlen helyes út sem. Önmagunkon belül is több út létezik. Van úgy, hogy szeretnénk változtatni, de ebben a pillanatban még nem érezzük magunkat elég erősnek, hogy megtegyük. Ez is egy válasz. A lényeg, hogy tudunk róla. És amikor eljön egy olyan időszak, amikor elég erősnek érezzük magunkat, erős bennünk a hajlandóság, a vágy, az elszánás, akkor sokkal könnyebben tesszük meg a lépéseinket, mert sokkal többet tudunk már önmagunkról, tisztábban látunk rá a saját utunkra. Könnyebben és könnyebb szívvel hozunk döntéseket.

Nézz rá az életutadra és lásd, hogy mennyire szépen rendeződött össze minden eddig is.
Mindennek meg van a maga ideje. Semmi sem történik előbb vagy később, mint kéne. Pont akkor történik, amikor mi készen állunk rá. És az a legmegfelelőbb időpont.
tojgli-sorHa szeretnél ezekkel a kérdésekkel dolgozni, de úgy érzed egyedül nem menne olyan jól, egyszerre ez sok vagy esetleg félsz a válaszoktól, keress meg! Ez mind természetes érzés és nem is kell egyedül csináld, ha nem akarod. Együtt haladunk, olyan lépésekben, amiket könnyebb egy lendülettel feldolgozni. Ehhez a tág témához biztonságos teret nyújtok neked és melletted vagyok.

Tara
www.egyensulyban.com
2017.02.17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érzelmi mintáink

mintak1Hallgatok egy zenét, ami egy régi kedvesemre emlékeztetett. Erre a zenére egyszer nagyon-nagyon jót táncoltunk és amíg együtt voltunk, ha ez a zene megszólalt, mindig összemosolyogtunk, emlékezve arra a csodás táncra és összehangolódásra.
Ez a fiú már nincs az életemben sok-sok éve. Ha ezt a zenét hallom, ő továbbra is eszembe jut, de már hallom a zenét is, nem csak az emlékeket.

Erről eszembe jutott mennyire erősen tanuljuk az érzelmeinket (egy zene, egy kapcsolódás, egy érzelem?). Hogy mennyire minták alapján építjük fel ezt is magunkban, mint emberi viselkedést és reakciókészletet. Hogy az érzelmeink valójában mennyire nem a sajátunk. Most nem arra gondolok, hogy kitől tanultuk őket és a mi érzelmünk az övék-e. Mint például a szüleinktől ellesett érzelmi reagálási minták. Mert az övék sem az övéik, ők is tanulták.

Messzebbre gondoltam magam. Az futott végig bennem, hogy az érzelmeink mennyire nem egyenlőek a valódi lényünkkel. Azzal, aki ‘Én Vagyok’.

Amikor megszületünk, már jövünk egy rakás beépített mintával (karma és társai) és tervvel (születés előtti élettervek) de az új bébi minden alkalommal újratanulja az épp aktuális viselkedési formákat. Mint amikor egy másik kultúrát megtanulunk… ő is felzárkózik az adott kulturális környzethez és érzelemmintákhoz, viselkedési mintázatokhoz.

Megtanulunk haragudni, csalódni, megsértődni, elvárni.
Mint amikor a fiatalok (mentor vagy odafigyelő szülő híján) a tévéből, filmekből próbálnak meg viselkedési mintákat felszedni. Ott látnak egy mintát, hogy a szereplő bizonyos élethelyzetben hogyan reagál, milyen érzelmeket mutat. És jobb híján, vagy mert azt gondolják menőnek (hiszen a kedvenc sorozatukban látták) magukévá teszik ezt a mintát. Ha a filmben a főhősnő párkapcsolatában probléma adódik, ott legtöbbször féltékenységi jelenetet láthatunk, gyanakvást, a másik háta mögötti cselekvéseket, félreértelmezéseket. Hiszen a dráma, a játszma adja el a filmet és a dráma által keltett feszültség, amit lehet kiengedni és fokozni is. De aki önmaga egyéni részleteit nem ismeri és mintákra éhes, első körben ezekkel a kreált drámákkal találkozik. Sajnos. Hát féltékeny lesz ő is hasonló helyzetben. Pedig akár kommunikálhatna is. De nem tudja, hogy ez is egy választható lehetőség. Mert erre nem látott még mintát.

A legtöbb érzelmi mintánkat egészen pici gyerekkorunkban tanuljuk el a minket körülvevő világból. Ám nem lebecsülendő a tinikorban vagy akár felnőttkorban tanulható minták sora sem. Mindig képesek vagyunk tanulni.

Ha tisztában vagyunk a saját érzelmeinkkel (tanult vagy sem, már a miénk), használhatjuk őket arra, hogy utat mutassanak nekünk, hogy épp milyen irányba mutat az érzelmi vezérlőrendszerünk (ahogy Abraham is nevezi). Avagy az érzelmeink minősége a rezgésünk minőségét mutatja. Ha többségében negatív, fájdalmas, félelemteli, akkor ezen a lelombozó szemüvegen keresztül látjuk a világunkat, ez lesz a további teremtéseink alapja is. Ha érzelmeink többnyire örömteliek, bizakodóak, akkor ezt is keressük és látjuk nyomait az életünkben.

A hangsúly azon van, hogy többségében, többnyire milyen töltésűek az érzelmeink. Egy örömteli embernek is lehet nehéz vagy szomorú napja, időszaka és fordítva. Amikor azonban tudatosan megfigyeljük az érzelmi reakcióinkat, könnyebb új utakat, új mintákat kialakítani.

Könnyebb a zenéhez kapcsolt erős emlékképet és érzelmi reakciót elhagyni és újra megjelenik a zene. A maga önálló formájában. Érzelmi kötésektől mentesen. És ha akarjuk, hozzáköthetünk egy teljesen új érzést is.

Tamás Kriszti Tara
2017.02.02.

http://www.egyensulyban.com

Terápia – Kimondós

birdi

Ma kimondósat játszottam.
Az, amikor befelé figyelek, hallgatom a belső hangom és úgymond beszélgetek magammal, sok felismerést adott már az életemben.
Amikor visszavonulok, akkor szeretek bekuckózni itthon és csendben lenni. Persze vannak időszakok, amikor én is szeretem magam sorozatokkal, filmekkel szórakoztatni, de a belső világ azért sokkal izgalmasabb. A bekuckózások alkalmával szeretek kalandozni a gondolataim között, figyelni azokat, ahogy jönnek-mennek. Felteszek magamnak kérdéseket és figyelem, hogy érkezik-e válasz. Egyszóval jól elvagyok magamban. 🙂 Ilyenkor mindig csendben vagyok. Ma azonban szerettem volna változtatni. Más úton közelíteni.

Ugyanazt csináltam, mint eddig, beszélgettem. Ám most hangosan kimondtam mindent, ami épp a fejemben járt. Feltettem ugyan magamnak kérdéseket, de nem válaszoltam meg őket rögtön, csak engedtem, hogy a gondolatok hallassák magukat. Nem volt érdekes, hogy lesz-e válasz a kérdésekre vagy sem. A lényeg az volt, hogy utat engedjek a gondolatoknak, hogy semmi se maradjon kimondatlan, ami épp arra jár.

Az első pár perc dadogás és csend után nekieredtek a szavak. Meglepő összefüggések jöttek létre, és olyan kérdéseket is megválaszoltam, amiket fel sem tettem. Szépen egymásra épültek a mondanivalók, az érzelmek a helyükre kerültek, felismerések születtek.
Mindez kb. fél óra alatt. Számomra is megdöbbentő, nem várt mélységekig jutottam el csupán azzal, hogy hangosan kimondtam mindent, ami épp átfutott rajtam.

Persze mindezt diktafonra is vettem. Így kis pihenő után visszahallgattam az egészet és sokat jegyzeteltem magamnak, mert a visszahallgatással is kaptam új ihleteket, új nézőpontokat.
Hiába no, a múzsának is kell a tréning, az önterápia – amit egyébként imádok csinálni!
Szeretem a felismeréseimet, szeretem az álmaimat. Mindig újabb csodákkal és mélységekkel töltenek fel.

Ha még nem próbáltad ezt a módszert, javaslom szeretettel a Kimondózást.
Adj magadnak legalább 20 percet, de inkább 30-40 percet, zavartalan környezetben.
Az is hasznos, ha csak elkezdesz írni, mindent ami eszedbe jut. De ez kézírással vagy még gyors gépeléssel is lassúbb folyamat. Hatékonyabb a kimondott szó. Nem a rögzítés miatt, hanem azért, mert a kimondott szavak között hamarabb tudnak kapcsolódások születni, amik új meglátásokat hoznak.

Ha még a sima, csendben lévős befelé figyelést sem próbáltad korábban, nem baj. Nem előfeltétel. Én azt is szeretem.
A kimondósnak az is előnye, hogy ha felveszed, vissza tudod hallgatni.
Én inkább vizuális-kinesztetikus típus vagyok, így ritkán folyamodok hangos, hangrögzítéses módszerekhez, mert nem szoktam őket visszahallgatni. Egy auditív típusú embernek ez a módszer sokkal testhezállóbb lesz, mint például nekem. Nektek, akik auditívak vagytok változatosságként javaslom a kiírás módszerét, ha ez már túl egyszerűnek tűnik.

Ez a kimondós módszer más, mint amikor valakivel csak szimplán beszélgetünk vagy esetleg terápiás formában kibeszéljük magunkból a dolgokat egy segítőnek. Időnként a múzsafoglalkozásokon szoktam ezzel a módszerrel is dolgozni, egy kis változtatással.
Itt az a lényeg, hogy ne cenzúrázzunk semmilyen gondolatot, mindent mondjunk ki. A felvételt nem kell megmutatnunk senkinek. Ha az elején nem jut eszedbe semmi, akkor mondd ki azt, hogy “nem jut eszembe semmi”.

Menet közben én is elértem egy olyan pontra, amikor kiüresedtem és nem jöttek gondolatok. Az első reakcióm az volt, hogy jaj most akkor mit mondjak (hiszen CSINÁLNI akartam a gyakorlatot). Ki is mondtam, hogy “most nem tudok többet mondani, pedig szeretnék”. Aztán használva a korábbi technikát, mondtam azt is, hogy oké, most nincs mit mondanom…. és ezt szeretem. 🙂 És hagytam magam békén, figyeltem és élveztem a csendet, a kiüresedést. Mert az jó. Aztán egyszercsak újra elindult a gondolatfolyam, hozva értékes információkat.

Ez a gyakorlat NEM meditáció. Itt nem cél a kiüresedés, a csend, itt nem cél a mozdulatlanság. Itt a lényeg az, hogy ne maradjanak kimondatlanul a gondolatok – bármely bugyután is hangozzék némelyik.

Számomra hasznos gyakorlat volt, a végén még megszeretem a hangrögzítős megoldásokat is. 🙂

Jó kimondásokat!
Tara

2017.01.23.
http://www.egyensulyban.com

 

 

Terápia-1: És ezt szeretem!

A facebook oldalamon már írtam, hogy idén újra elvonultam magammal pár nap terápiába. De a pár nap ilyenkor mindig csak a kezdetet jelenti. Az igazi munka mindig a mindennapokban van, mindig a gyakorlatban van.
Szeretnék nektek többet írni a munkafolyamatokról, a „hogyanokról”.

Aki járt már nálam, az már belekóstolt az általam használt módokba, technikákba, de most teszem először, hogy elkezdem nektek leírni, hogy én hogyan megyek át a saját mélypontjaimon, hogyan alkalmazom magamon is őket, amikor szükségem van rá. Megosztom majd hogyan jutok el egy-egy felismerésre és mik azok, amik éppen jelentőséggel bírnak az én számomra egy adott pillanatban.
Mindezt abban a reményben teszem, hogy ezzel segítségetekre tudok lenni ezen a módon is.

Amit megosztok, az egy-egy időpillanat az életemből, pillanatképek a saját utamból.
Eszembe jutottak azok a youtube videók, ahol írják: „Don’t try this at home!” (Otthon ne próbálkozz vele) 🙂
Mert ahogy én csinálom, amögött van már 20 év terápiás tapasztalat és nyers őszinteség önmagammal szemben. Én viszont arra bíztatlak, hogy ha úgy érzed segít, próbáld ki nyugodtan te is, alkalmazd. Azonban, ha úgy érzed még egyedül nem megy, bátran kérj segítséget. Mert az nagyon jó érzés, amikor nem vagyunk egyedül az aktuális félelmeinkkel, fájdalmainkkal és van valaki, aki járt már azon az úton többször is. Keress meg, itt vagyok.

terapia1

Ma ez volt…

Most valahogy nehezebbnek érzem a kapcsolódást saját magammal. Pedig pont most lenne rá a legnagyobb szükségem. Úgy érzem, mintha egy fal választana el saját magamtól. És nyilván ezért érzek testi tüneteket, ezért is félek jobban. Féltem a testem, érzem, ahogy belül remegek és pánikközeli szorítás van rajtam.

Most jön a terápia… “és ezt szeretem”:
Szeretem, mert úgy érzem, hogy olyan erősen jön fel mindez, hogy lehetőséget ad arra, hogy lássam ez a félelem még ott van. Lehetőséget ad arra, hogy tegyem, amit egyébként is eldöntöttem, hogy több jót teszek idén a testemmel. És ez bíztat arra, hogy tényleg így legyen. És lám, már teszek is (épp gyógyteát iszom közben). Még itt a félelem, mert azonosíthatatlan apró fájdalmakat érzek a testemben és ez rettegéssel tölt el. Ez megmutatja, hogy máskor ezt a típusú fájdalom-félelmemet mennyire mélyen lenyomtam magamban (mert ez volt a legerősebb félelmeim egyike – a karakterem gyökérfélelme [enneagram]) és most, hogy bevállalom vele a terápiát, nem futok el azonnal a félelem elől különféle pótcselekvésekkel, hanem engedem, hogy itt legyen. És ez most épp annak köszönhető, hogy meg tudom tenni, azzal, hogy írok/beszélek róla és ezzel hagyom itt kószálni a jelenben az érzést. Most nem menekülök – bár mindenem ezt szeretné tenni -,  hanem itt vagyok a káoszban, félelemben és bizonytalanságban. Ugyanakkor miközben ezt írom, már tudok kicsit mélyebbeket lélegezni és örülni is magamnak, hogy jé, mindössze ennyit kell tennem tényleg. Hogy nem menekülök és lám máris egy fokkal jobb.

Közben az is eszembe jutott, hogy mivel minden saját tapasztalásom segített később abban, hogy mások hasonló érzéseinél tudjak nekik segíteni, tudom hogy ez is fog segíteni majd valakinek (rajtam kívül is), hogy én most nem menekülök tovább.
Most egyenlőre sikerült egy fokkal feljebb lépnem energiaszintben. Most ennek örülök. Még van félelem, még van kis menekülési vágy, de már nem akkora, mint pár perce. Most ezen az eggyel magasabb lépcsőfokon állok és engedem, hogy egyenlőre “csak” itt álljak. Érzem, hogy még inkább lefelé, visszafelé húznak a félelmek, hiába léptem felfelé már egyet. De most újra hagyom magam ebben az érzésben lenni és nem menekülök. Elfogadom, hogy most ez van.

Az jutott eszembe, hogy ezek a félelmek mély gyerekkori félelmek és most van elég erőm ahhoz, hogy így rájuk lássak és engedjem őket a felszínre jönni, hogy aztán feloldódhassanak. És ez azt jelenti, hogy ennyi idő után végre a lelkem azt mondta: Nézd most milyen erős vagy! Érzed, hogy ez mekkora erő benned?<3diivider2Hopp – ettől legalább két lépcsőfokkal feljebb érzem magam az érzelmi létrán. Mindezt azért, mert most nem futottam el. Nem kényelmes érzés nem elfutni, sőt néha határozottan nehéz. Ami segít – mint általában -, az a fal nem tolása, amikor nem megyek szembe azzal, ami van. Amikor nem futok ki a pillanatból, hanem hagyom, hogy ott legyen, bármi legyen is az. Akár halálfélelem és pánik. Gyorsabban oldódik a feszültség, ha kommunikációba kezdek vele. Ehhez pedig egy jó kezdet, amikor bármiben is vagyok éppen, azt mondom:

És ezt szeretem…

Igazából nem kell megindokolni, hogy miért is. Én azt veszem észre, hogy a miért szeretem, miért jó ez nekem, automatikusan jön azután, hogy kifejeztük az ellenállásmentességünket. Azonnali megkönnyebbüléseket hoz. Nem végső megoldást még, de felfelé indít. És ha észrevesszük, hogy egy-egy pillanatban már jobban érezzük magunkat, akkor az már egy újabb dobbantó, már az lesz az új kiindulási pont. Így tudjuk magunkat a saját hajunknál fogva kihúzni a mocsárból. Lépésenként…

És igen, lehet, hogy lesz majd visszaesés. De már ismerjük a kivezető utat, már nem járatlan út áll előttünk, hamarabb túljutunk a nehéz szakaszokon.

Tara
2017.01.17.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa