Adott egy társadalom. Közösségben élnek. Úgy táplálják magukat, hogy minden nap több órát töltenek egy közös fürdőben, ahová ők maguk viszik a vizet. A társadalom, mint egy nagy város, egy óriási tiszta vízfelület közepén helyezkedik el és apró tavakból vödörrel szállítják az egyes emberek a vizet a közös fürdőbe. Ez másként nem megoldható, csak így működik. A vödrökbe csak kézzel vagy kisebb eszközzel lehet belemerni a vizet a tavacskákból. Amennyiben a vödröt merítik a tóba, a belekerült víz azonnal kifolyik a vödörből, vissza a tóba. A lényeg a személyes megtöltés. Amikor egy ember kézzel, saját munkáját beleadva tölti meg a vödröt, kapcsolatba lép a vízzel és a saját érzelmei átalakítják azt és a már átalakult víz kerül bele a vödörbe és ezt viszi, önti bele a nagy közösbe.
Így attól függően, hogy milyen érzelmek mozognak egy adott emberben, olyan minőségű vizet visz magával a közös fürdőbe. Vannak olyanok, akik szinte alig változtatnak a hozott víz tisztaságán, mert érzelmeikben tiszták, átláthatóak. Mások vize úgy megváltozik, hogy mocsaras, koszos, tésztasűrűségű az az anyag, amivé átalakul.
A közös fürdőben mindenki részt vesz, és a behordott víz minősége adja naponta az életerőt az általános életben maradáshoz. Azonban a víz nem keveredik teljesen össze. A tisztább vizet szállító egyének körül egy kicsit mindig tisztább a környezet, a koszosabbat szállítók körül mindig sűrűbb, piszkosabb a környezet. Ha fürdés közben egymás mellé kerül egy tisztább és egy koszosabb egyén, akkor a kettejük érzelmi vizének minősége interakcióba lép egymással és hatnak egymásra. A tömegben így a tisztább környezetűek is félig önkívületi állapotba tudnak esni, mert hatással van rájuk a környezet vízminősége. És ugyanígy a mocsaras jellegűek egy picit eufórikus állapotba tudnak kerülni a mellettük lévő nagyobb tisztaságú egyén közelében.
Azonban addig, amíg nem tudják a közös fürdő vizét megfelelő tisztaságúan feltölteni, az itt élők be vannak zárva ebbe a világba, nem tudnak visszatérni a nagy vízbe, ami körülveszi és táplálja őket.
A napi rutinnál, amikor az egyének megtöltik a vödreiket, megengedett, hogy egymás segítségére legyenek. A tiszta érzelműek meríthetnek pár adagot a saját vizükből a mocsarasabb emberek vödrébe, így segítve nekik könnyíteni a vödör súlyán, könnyíteni a komor érzelmeken, hogy beindulhasson a belső tisztulása az adott embernek. Ez mindig nagy-nagy szeretettel és odafigyeléssel történik, csak akkora adagokban, amennyit be tud fogadni a másik.
Mindenkiben ott a vágy kisebb-nagyobb mértékben, hogy eggyé váljon a hatalmas és tiszta víztömeggel, ami körbeveszi a várost, és a közös hullámzásban megszűnjenek a korlátok, a határok. Ez a város határainak eltűnését, a város teljes átalakulását is eredményezi, ezért sokan még félnek a tiszta víz hatalmasságától és végtelenségétől.
A saját érzelmeink megtisztításával könnyítünk mindenki félelmein és végül gazdagabbá, termékenyebbé, teljesebbé és kristálytisztává válik a nagy közös élettér és ami végül teljesen hasonlóvá lesz a minket tápláló végtelenséggel, ezáltal képessé válik a vele való eggyéválásra.
Hivatásos Múzsa 