2017 – Év végi tempó

speedMár csak egy hét van hátra a novemberből. A novemberünk egy igen aktív hónap volt és még tud tetőzni az utolsó napokban. Biztos éreztétek, hogy mennyire felpörögtek az események ezen a héten, jövő hétre is számíthatunk hasonló extra aktivitásra.
Az egész évünk arról szólt, hogy kapjuk össze magunkat, tegyünk aktívan a céljainkért, vágyainkért azzal, hogy előre nézünk és megalapozzuk a helyet a megérkezésükre. Vége az álmodozós, megtervezős időszaknak, 2017. a nyitás, külső-belső változás, megvalósítás éve – még mindig.

Így, ha úgy érzed ez az utolsó időszak az évből extrémül intenzív a számodra, akkor talán év közben nem léptél időben, halogattál, hosszabban tervezgettél és kevesebbet cselekedtél. Ezért most összeadódnak a megteendő dolgok, amiket még erre az évre terveztél be magadnak tudatosan vagy tudat alatt.

Pánikra nincs ok, mindössze fel kell kötni a gatyát és tenni kell, cselekedni, megszervezni, összerakni, megépíteni, előadni, beindítani…

És nem csak azért mert az év vége közeledik. Energetikailag az év felépítése amúgy sem a naptárt követi. Valójában november közepe volt egy jelentős fordulópont, ennek a hatását, energetikai töltését érezzük most is.

Ha szükséged van lendületre, támogatásra, gyere el a december 2-án tartandó múzsaestre, ahol tovább folytatjuk a halogatás témáját és elindítjuk a következő évre szóló lendületet. Ez segíteni fog, hogy jövőre egészen más nézőpontból indítsd az éved – és már most feltöltekezve, hasznos technikákkal felvértezve tudd majd a következő év energiáit meglovagolni. Lesz mit. 🙂
A szokásos éves előrejelzéssel majd decemberben jelentkezem. Addig is szívesen látlak a múzsaesten és privát foglalkozásokon is.

Tara
2017.11.23.
http://www.egyensulyban.com

Reklámok

2017. ősz: Csúzliból vágtába

horseMár mindjárt, már mindjárt vége az augusztusnak és vele együtt a csúzli visszahúzó, visszatartó, feszültséget keltő érzésének. Szeptember még egy kicsit átmenet lesz, de már indulunk előre. Azonban októbertől a csúzli kilő bennünket és akkor aztán uccuneki lesz! 🙂

Még most van egy picinyke idő szeptemberben összeszedni magunkat és megtenni az előkészületeket mindarra, amit szeretnénk megvalósulni látni az életünkben. Teli pohárba nem tölthetünk, úgyhogy most tedd még le a félelmeket, visszahúzó gondolatrendszereket, hogy az új beáramolhasson a helyére. Az legyen az alapgondolat, hogy az Univerzum/a Mindenható/az Élet jóindulatú. És minden ami történik, értünk történik.
Az egész év arról szól, hogy tegyük azt, amit tenni szeretnénk. Egész eddig ezt finomítottuk, formáltuk, elkezdtük, újraterveztük, csináltuk. Közben átalakultunk, megújultunk. Most pedig itt állunk a küszöbén annak, hogy végre összeálljanak a dolgok.

Tehát szeptemberben gatya felköt, lóra ráül, októberben pedig vágta indul.
Nincs mitől félni, vártuk már ezt az időszakot nagyon.
Addig is barátkozzatok a lovakkal! 🙂

Tara
2017. augusztus 31.

Ha segítségre, támogatásra van szükséged, hogy felkészülten érkezz a vágtába, továbbra is itt vagyok, segítek. Egyeztessünk időpontot! Várlak szeretettel!

hivatasosmuzsa@gmail.com
http://www.egyensulyban.com

 

A tisztulás fokozódik – Árnyékfájdalmaink

Kedves Múzsaközösség!
További infók a jelenlegi tisztulási/gyógyulási/megújulási időszakra:

árnyék

Amikor felrázódnak bennünk régi félelmek, fájdalmak, akkor a jelenbeli megélésük épp olyan fájdalmas lehet, mint amikor először tapasztaltuk meg (ezért is igyekeztük elnyomni magunkban, önvédelemből). A mostani időszak bizony felráz bennünk sok ilyen eltemetett érzelmet. Ne félj belemenni, átélni. Azért jön elő, hogy tovább mehessen és megszabadulhassunk, megkönnyebbülhessünk.

Egy-egy ilyen felfokozott állapot után – még ha sikerült is valamelyest megnyugodnunk – a korábbi feszültség visszhangjait még hallhatjuk magunkban. Tudd, hogy ez már az elengedés része. Bár még úgy tűnhet, hogy a fájdalom továbbra is velünk van, hogy talán nem sikerült elengedni az újra átéléssel, ez nem így van. Ez már csak az utórezgés, a fájdalom árnyékának távozási módja.

Egy hasonlattal élve:
Amikor létrejön egy pattanás a testünk egy érzékeny pontján, akkor sokáig még nem nyomható ki. Csak növekszik belül, nő a feszültség, de nem férünk még hozzá.
ez az, amikor még le van nyomva bennünk az érzelem)
Aztán eljön az idő, amikor tényleges pattanás formájában megjelenik ez a feszültség és ekkor már kezelhető. (ez az, amikor most újra felrázódik bennünk)
Amikor kinyomjuk (újra átéljük), akkor az fájdalmas, de ugyanakkor megkönnyebbülést is ad. Ám a sebhelye még napokig érzékeny lehet és fájhat. (ez az árnyék-fájdalom)
Ekkor már túl vagyunk a nehezén, de a gyógyulásra is időt kell hagyni. A felszakított seb fájdalma már nem ugyanaz a fájdalom, mint ami korábban le volt nyomva. Ez a gyógyulás következő lépése.

A mostani időszakban ez a folyamat van felerősítve, megtámogatva a számunkra. Érzem én is a saját bőrömön. Az ezzel az időszakkal kapcsolatos fizikai tünetekről, illetve hozzáállásunk segítéséről korábbi két bejegyzésemben találsz részleteket.

Érzelmi hozzáállás: facebook bejegyzés
Fizikai tünetek: blog bejegyzés

Kitartás és lélegezzetek mélyeket! 🙂 Tara
2017.07.29.

Amennyiben segítségre van szükséged a saját folyamataid megélésével, keress meg!
Időpontot itt tudunk egyeztetni: hivatasosmuzsa@gmail.com
Várlak szeretettel! Tara

Vedlés és felkészülés

váltErről a témáról kicsit korábban írtam már a facebook oldalamon, de most szeretném kiegészíteni, hogy bíztassak mindenkit, legyen aktív az előkészületi időszakban, hogy ha megérkezik a váltás, változás, az új, akkor könnyebben lépjünk át a saját küszöbünkön.

A jelenlegi időszakban (kb. június közepétől augusztus végéig) nagy erők hatnak ránk, azt hozva előtérbe, hogy észrevegyük a rejtetten lévő sebeinket, fájdalmainkat. Ez az erő kényszerítő/támogató energiákkal vesz rá minket arra, hogy MOST gyógyítsuk be ezeket a sebeket, MOST tegyük le a már nem szükséges érzelmi fájdalmakat. Mondhatni vedlési időszak van. Nincs mese, MOST van itt az ideje. Ha nem állsz ellen a folyamatnak, akkor sokkal könnyebben végigmehetsz ezen az elengedésen, gyógyulási szakaszon. De most biza meglátjuk azokat a nyílt sebeket, amiket eddig takargattunk, elnyomtunk. Itt az ideje a gyógyulásnak, elengedésnek.

Ezért gondoltam megosztom a 2017. egészére vonatkozó csatornázásomat újra, emlékeztetőnek. Ebből egy rövid kivonat itt, a teljes előrejelzéshez kattints az idézet alatt a linkre.

“Teljes megújulás előtt állunk. Ha igent mondasz rá, könnyebb lesz felvenni az új ritmust.
Ne nézz vissza, csak csináld az újat, mintha mindig is ezt csináltad volna. Mintha mindig is ez lett volna a természetes a számodra. És látni fogod, hogy valójában ez a természetes a számodra. A kiteljesedett, bátrabb, örömtelibb, jelenidejű élet.”

2017 – Legyél nyitott a változásra

Most, az előkészületi időszakban, mielőtt átlépünk egy következő lépcsőfokra, ilyesmiket tapasztalhatunk fizikai szinten a fent leírt lelki oldal mellett:

  • Erős vágyat érzünk arra, hogy elajándékozzuk vagy kidobjuk régi tárgyainkat, ruháinkat, bútorainkat, stb.
  • Magunkat is meglepve kezdünk bele nagytakarításba, felújításba.
  • Réginek, túl megszokottnak érezzük a lakásunkat, környezetünket és nekilátunk annak átrendezéséhez, hogy felfrissítsük az energiákat.
  • Mostanra ért meg bennünk az elhatározás, hogy új életmódba kezdjünk, egészségesebben étkezzünk, többet mozogjunk vagy legalább testbarátabb kencéket használjunk.
  • A kapcsolatainkban is azt érezzük, hogy megújulásra van szükség. Jobban kiállunk magunkért, meghúzzuk a határainkat.
  • A munkánkban több kreativitást keresünk, esetleg játszunk a felmondás gondolatával. Egyenlőre ne hozzunk hirtelen döntéseket. Ha váltani kell, észre fogjuk venni, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat.
  • A bőrünk is megújulásban van. A hajunk jobban hullhat egy kicsit az átlagosnál, illetve a bőrünk szárazabb, olajosabb. Mindenképpen igyunk több vizet, mint szoktunk.
  • Felerősödhetnek korábbi izom- és ízületi fájdalmaink, mutatják a bennünk lévő ellenállást. Különösebb kiváltó ok nélkül megjelenő izomfájdalmak, bemerevedések jelenhetnek meg. A pihenés és a finom nyújtás hozhat némi megkönnyebbülést, de egyszerűen ki kell várni türelemmel, hogy a test is felzárkózzon a megújuló energiákhoz.
  • Eldugulhat az orr, mégsem vagyunk náthásak. Ez is a belső tisztulás jele. A több folyadék ennek lefolyását is segítheti.
  • Indokolatlan szomorúság, enerváltság, lelassulás, nagyobb alvásigény. A pihenés mindig sokat segít a megújulási folyamatokban.
  • Néhányan erős felpörgöttséget élhetnek meg, ha még sok a tennivaló a “küszöbig”, gyorsan igyekezve bepótolni az eddig halasztgatott dolgokat.

A fentiekből én is több pontot megtapasztaltam az utóbbi hetekben és látom a hozzám fordulóknál is megjelenni őket.
Ezekre tekintsünk pozitívan, hiszen megújulni mindig jó.

Tara
2017.07.18.

Amennyiben segítségre van szükséged, keress meg, nem kell egyedül végigjárd a folyamatot. Időpontegyeztetés: hivatasosmuzsa@gmail.com
Várlak szeretettel!

www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Összetört szívek túlélése

szivkEbben az időszakban (április-május) sok párkapcsolattal kapcsolatos téma kerül felszínre. Újrarendeződünk, újrahelyezkedünk, úgy tűnhet az Élet sakkozik a pályán betöltött pozícióinkkal és elvesz minket valaki mellől, hogy másvalaki mellé tegyen és onnan aztán még tovább. Ha a kapcsolatainkban működik a tiszta kommunikáció – nem csak egymással, de önmagunkkal is – akkor nagyobb eséllyel maradunk a régi partnerünk mellett, ám így is megújulásra számíthatunk. Ez az időszak a megújulásé és bár főleg a párkapcsolatokban mutatkozik ennek fókusza, ez érvényes minden más kapcsolódásra is. Munkahelyi kapcsolatokra, barátságokra, az önmagunkkal való viszonyunkra.

Ha sok szőnyeg alá söpört témánk adódott, ha elnyomtuk bizonyos vágyainkat, akkor ez most a szembesülés időszaka és a változásé is. Mindez azonban nagyon fájdalmas tud lenni, menet közben összetörhet a szívünk, mély fájdalmakat élhetünk át a veszteségérzés miatt, amiért a régi ismert, biztonságosnak érzett dolgot magunk mögött kell hagyjuk és mert az újrarendeződéshez először meg kell éljük az elválást, leválasztódást. A megszokottól elbúcszúzni bizony nem kellemes. Ha egy kapcsolat véget ér, azt is meg kell tanulnunk elengedni és meggyászolni. Amíg ragaszkodunk, küzdünk a régi fenntartásáért, miközben már a leválás megindult, azzal folyamatos fájdalmat generálunk magunknak. Ezért esik olyan sok szó az elengedésről. De ez mit jelent valójában? Az elengedés az, amikor már nem ragaszkodom, kapaszkodom. Amikor már nem akarom, hogy az legyen, amit én akarok (hogy minden maradjon változatlan), amikor már nem állok ellen a fájdalomnak, amikor megadom magam mindannak, ami van, amikor elengedem a szorítást.

Amikor véget ér egy kapcsolat, az egy kicsit olyan, mint amikor egy szakadékot kell átugranunk, hogy átjussunk a túloldalra. Van, amikor megy ez egy ugrással is, de a legjellemzőbb az, hogy nem ugrunk. Ez akkor is igaz, ha mi magunk kezdeményeztük a szakítást, ebben az esetben is ugyanúgy végig kell járjuk az elengedés-megértés- elindulás-megújulás szakaszait.

div1

Most arról szeretnék írni, hogyan lehet túlélni egy fájdalmas szakítást. Legalábbis két saját példát megosztva szeretném megmutatni, hogy én hogyan haltam bele és éltem túl két óriási szívfájdalmat, amik végül nagyon sokat tanítottak nekem önmagamról. Abban bízom, hogy a saját tapasztalataimat megosztva talán segíthetek azoknak, akik most élnek át ilyesmit, és láthatják, hogy nincsenek egyedül. Túlélhető. Ha nem is pont azon a módon, ahogy én tettem, hanem más úton. Természetesen most is – mint minden írásomban – önismereti megközelítésből foglalkozom a témával.

Az első példában egy nyolc éves kapcsolatnak vetettem véget, de az, hogy én kezdeményeztem nem csökkentette az elválás fájdalmát. Összetört szívvel, fájdalommal és ráadásként a kezdeményezés miatti bűntudattal terhelve indult a megújulásom. Akkoriban ez volt életem első nagy fájdalma, óriási ébresztő erővel bírt. Persze akkor még ezt nem tudtam. Rengeteget beszélgettem a barátnőimmel, folyamatosan ismételgetve, bizonygatva, hogy jó döntést hoztam.

A kommunikáció nagyon fontos ebben a szakaszban is, mert a történtek szavakba foglalása segít az elmének a megértésben és ezáltal a felkavart idegrendszer megnyugvásában is.

Folyamatosan remegtem a belső feszülésektől, ráztak a belső érzelmi viharok. Rengeteget sírtam.

A sírás mindig jó, nagyon erős segítség abban, hogy újra és újra elérjünk a megkönnyebbülés állapotába.

Azt éreztem, hogy nem vagyok képes kezelni ekkora mennyiségű és intenzitású érzelmet. Úgy éreztem, hogy szétrobban a szívem és belehalok. Az egész lényem egy óriási feszültség volt. Próbáltam valamelyest elnyomni, lenyomni, hogy a mindennapokban funkciolnálni tudjak, de amint egy pillanatra is egyedül voltam, azonnal feltörtek. Hiszen egy vulkánt nem lehet lefojtani. Azt éreztem, hogy itt már tényleg csak a halál segítene, mert semmi más eszközöm már nem maradt a túlélésre. Érdekes ellentmondás, ugye? De még tartottam magam. Aztán egy hétvégén bezárkóztam és három napig sírtam folyamatában. Az elmém, mint az őrült gondolkodott, önigazolásokat keresett és megoldásokat, kiutat a fájdalomból. Remegett az egész testem. Fel sem keltem már az ágyból, csak feküdtem és szenvedtem. Aztán egyszercsak megéreztem, hogy én vagyok az, aki feszülök. Én vagyok az, aki szinte hergelem bele magam az újabb és újabb fájdalomba azzal, hogy pörgetem a gondolataim ugyanazon és azt akarom, hogy úgy legyen, mint régen. Hogy semmi se változzon. De hiszen már minden megváltozott. És akkor megéreztem, hogy mennyire elfáradtam. Hogy mennyire végletesen fáj a folyamatos fájdalom és feszültség és én magam tartom fent ezt az állapotot. Ekkor értem el egy pontra, ahol egy pici rés keletkezett az ellenállásom falán. Ez elég volt arra, hogy azt mondjam: Belefáradtam a fájdalomba, segítséget kérek, megkönnyebbülésre vágyom.

Amikor imádkozunk, segítséget kérünk, akkor kinyílt állapotban vagyunk. Amíg az igazunkat próbáljuk bizonyítani addig még zártak vagyunk és erővel toljuk a falat. Amikor szívünk mélyéről segítséget kérünk (legyen az akár isten, angyalok, barát, segítő felé), azzal elértünk egy olyan pontra, amikor már nem állunk ellen a sebezhetőségünknek, elismerjük önmagunk felé gyengeségünket és érzékenységünket, azt, hogy szükségünk van segítségre.
Valójában ekkor vagyunk a legerősebbek.

Miután spontán, de totálisan beleengedtem magam a fájdalom legmélyére, az elfáradással elértem a gödör legaljára, elértem azt a pontot, ahol már képes voltam megadni magam. Ebben semmi tudatosság nem volt még. Egyszerűen túlfeszültem, túlfájtam és átestem a holtpontomon, szinte belehalva a korábbi feszülésbe. Amikor ez a „belehalás” megtörtént, akkor éreztem először egy kis megkönnyebbülést. Ekkor kerültem elengedésbe, megengedésbe. Ekkor fogadtam el azt, ami van. Ekkor fogadtam el, hogy az ismert és megszokott életemben változás történt és a gödör aljáról már csak felfelé vezet az út. Aztán ráébredtem, hogy hoppá, innen már csak felfelé vezet az út! Ez hozta meg az elmém számára a felismerést, hogy ennél már csak jobb lehet, rosszabb nem. És ez bizakodással töltött el. És amikor bizakodni kezdünk, akkor azonnal emelkedni is kezdünk. Ahogy felismertem, hogy a szakadék alján vagyok, máris kiemelkedtem a szakadék másik oldalán. Nem kellett mászni, elég volt ráébredni, hogy innen már csak jobb jöhet.
Ennek felismerése még nem volt egyenlő azzal, hogy tényleg el is hittem, hogy jön majd jobb. Továbbra is azt gondoltam, hogy kénytelen voltam hátrahagyni a legjobb dolgot, ami velem történt, a másikkal való kapcsolatot. De ekkor már nem pörgettem bele magam az önsajnálatba (hiszen már egyszer elértem a legmélyebb pontot). Helyette inkább igyekeztem előre nézni. Négy évet töltöttem párkapcsolat nélkül, ám korántsem egyedül.
Önmagammal randiztam…

div1

Önmagammal randiztam. Kíváncsian figyeltem, hogy ki vagyok én a másik, egy másik nélkül. Milyen dolgok vonzanak? Mit gondolok erről-arról? Milyen tevékenységek vonzanak? Mi okoz NEKEM örömet? Épp úgy energiát és figyelmet szenteltem a magammal való kapcsolatra, mintha egy párkapcsolatban a másik iránt érdeklődtem volna. Sőt, sokkal mélyebbre mentem. Hiába, izgalmas személlyel randiztam és érdekes dolgokat tudtam meg róla(m).

Fontosnak és hasznosnak tartom, ha két kapcsolat között az ember tud egyedül lenni. Idő kell, hogy kitisztuljanak az érzelmeink, és tisztában legyünk azzal, hogy ki az, aki majd az új kapcsolatot kezdi – ki vagyok Én? Ki vagyok én Most? Tapasztalatokkal gazdagabban, megújulva, más szemmel nézve a világot – egy másik ember lettem menet közben. Nem ugyanaz az ember kezd egy új kapcsolatba, aki az előző kapcsolatba került és nem ugyanaz vagyok, aki az előző kapcsolatot maga mögött kellett hagyja. Változunk és ne hagyjuk ki annak a felfedezésnek az örömét, hogy kivé váltunk útközben.

A következő párkapcsolat akkor érkezett az életembe, amikor teljes szerelemben éltem magammal. Az egyedül töltött évek és a sok mélyre tekintés olyan ön-szeretetet hozott az életembe, ami békéssé és kiegyensúlyozottá tett. Boldog voltam magammal, elégedett az életemmel. A boldogság pedig boldogságot vonz – így egyszercsak egy új párkapcsolatban találtam magam.

div1

A következő szakítás négy év kapcsolat után ért el. Itt már tudatosabban alkalmaztam a leválási folyamatot, bár ez nem jelentette azt, hogy ne fájt volna épp olyan erősen, mint a korábbi veszteségélmény. Itt is végigmentem ugyanazon a meneten: Rendkívül sok sírás, érvelések, beszélgetések, tehetetlenségérzés, mély és gyötrő fájdalom. Ekkor azonban már ismertem a megoldást, bár tudni valamit és átélni az két különböző dolog. Mindenesetre amikor elértem arra a pontra, hogy több fájdalmat már nem tudok elviselni, meghoztam azt a tudatos döntést, hogy itt a vége.

Bezárkóztam ismét egy hétvégére és lefeküdtem a szőnyegre azzal a szándékkal, hogy itt és most meghalok a kapcsolat számára. Lefeküdtem a földre, mert érezni akartam, hogy ez az a mélypont, ahonnan csak felfelé vezet majd az út. De még velem volt minden fájdalom. Feküdtem és felváltva lazítottam és feszítettem az izmaimat, attól függően, hogy épp milyen érzelemhullám merült fel bennem. Ha harag, feszültség, akkor összeszorítottam minden izmomat és addig feszítettem, amíg el nem fáradtam bele vagy nem jött egy újabb gondolat- és érzelemhullám, ami egy fokkal könnyedebb volt. Ekkor ellazítottam minden izmomat. Azt mondtam magamnak, hogy addig innen nem kelek fel, amíg újjá nem születek ebből a „szívhalálból”. Figyeltem a gondolataimat, az érzéseimet – és ez a figyelem megadta azt az egy lépés távolságot, ami átalakít szenvedőből tanúvá, megfigyelővé. Itt már tudatosan arra figyeltem, hogy ne harcoljak a gondolataimmal az igazamért, hiszen ezen a fázison már átmentem barátok segítségével. Itt a földön csak a bennem felbukkanó érzelmekre figyeltem és a testemre, ahol feszül-lazul. Direkt nem változtattam a légzésemen, hagytam, hogy úgy jöjjenek a levegővételek, ahogy épp jönnek. Mélyen vagy felszínesen, hosszan vagy röviden.

Úgy tűnt, hogy hosszú órákon át feküdtem ott. Minden ellazuláskor kerestem magamban a megkönnyebbülés érzését. Sokáig nem találtam. Az első erős feszülések után elértem egy minden-mindegy állapotba, ami leginkább letargiához, depresszióhoz hasonlító érzet volt. Nem keltem fel, megfigyeltem ezt is. Belementem, megízleltem, hogy ez milyen érzés. Hát nem jó. De feküdtem ott tovább. Vártam, hogy mi jelenhet még meg. Tisztában voltam vele, hogy ami jön, az megy is. Lehet, hogy várnom kell rá egy ideig, míg elmegy, de várok.

Az a helyzet az érzelmekkel, hogy olyanok, mint a hisztis kisgyerek. Figyelmet akarnak. És ha nem kapják meg, akkor először erősödik a hiszti, fokozódik az érzelem, majd mivel hiányzik a dráma egyik résztvevője a képletből (én, aki belegabalyodnék az érzelembe), az intenzitás csökken, majd elül. És egyszercsak nincs ott többé.
Amire irányítjuk a figyelmünket, azt éltetjük. Ahová megy a fókusz, oda megy az energia.
Az egy lépés távolságból való megfigyelés azonban nem egy éles fókusz, hanem egy panoráma látásmód. Az eggyel nagyobb kép. Ekkor ténylegesen csak megfigyelők vagyunk. Mint amikor egy pályaudvart a felette lévő hídról szemlélünk és látjuk, ahogy a vonatok (érzelmek, gondolatok) a különböző sávokon jönnek-mennek.
Akkor adnánk fókuszt nekik, ha kiválasztanánk egy vonatot, ráugranánk, és csak azzal haladnánk egy irányba. Ekkor elveszítjük a nagyobb képet és a dráma részévé válunk, hagyva, hogy egy érzelem magával ragadjon minket.

Ami nekem sok órás földön fekvésnek tűnt, valójában csak két óra volt. Ez alatt az idő alatt sokféle érzelem jelent meg és haladt tovább, a fájdalom különböző erősséggel ütötte fel a fejét, majd csitult el bennem. Amikor úgy éreztem, hogy kiürültem, nagyon lassan nekiálltam felkelni. Megmozgattam a kezeim, lábaim, a fejem, majd oldalra fordulva feltápászkodtam. Nagyon nehezen keltem fel, ólmosan nehéznek éreztem a testem és rendkívül fáradtnak éreztem magam. Ezután lefeküdtem aludni és több, mint tíz órát aludtam. A belefektetett munkám az alvásidő alatt elrendeződött bennem és megújulva ébredtem fel. Ekkor már újra bizakodva. Úgy éreztem ténylegesen meghaltam a kapcsolatnak és egy üres papírlap vagyok. Azt írok és rajzolok erre, amit csak szeretnék. Most már nem kellettek évek ahhoz, hogy újra magamra találjak, hiszen már együtt voltam önmagammal. Pár nap alatt újra megtaláltam a korábbi egyensúlyom és ismét megújulva, új szemmel indultam neki az életemnek. Egy-két hónap elteltével ismét kopogtatott a szerelem.

A valódi elengedéshez nem lehet megspórolni a teljes érzelmi átélést. Először mindenképp át kell menjünk azon a szakaszon, amikor engedjük magunkat mélységében megtapasztalni az adott érzelmet. Csak ezután tud bekövetkezni a megkönnyebbülés fázisa.

Kérd, keresd és várd a megkönnyebbülést. Ez tesz nyitottá, ez mozgatja meg az energiákat, ez lendíti tovább a megkezdett változást. Aki nem halad, az áll. Tudd, hogy nem szükséges a fájdalomban hosszan időznöd. Szabad továbblépned. Mihez ragaszkodsz még? Miről hiszed azt, hogy nem tudsz nélküle élni? Ez igaz? Egészen biztosan igaz? Ki vagy Te? Ki vagy Te akkor, amikor önmagad szereted? Mi történne, ha szeretnéd magad?

Tamás Kriszti Tara
www.egyensulyban.com

Ha segítségre van szükséged, itt vagyok.
Nem kell egyedül lenned életed kihívásos szakaszában!
#BéreljMúzsát! Egyeztessünk időpontot, várlak szeretettel.

Kinyílás a gyakorlatban

kinyilás1

Vágyunk a Mindenséggel való egyesülésre.
Sokan kívánják azt, bárcsak többet érzékelnének a világból maguk körül, többet az emberekből. Szeretnék a világot jobban magukévá tenni azáltal, hogy elmélyednek a feléjük érkező ingerekben (látás, hallás, tapintás, érzékelés).

Ekkor szoktuk mondani azt, hogy vigyázz mit kívánsz, mert még megkapod. 🙂

A mélyebb/részletesebb érzékeléshez nagyobb kinyílás szükséges a részünkről, hiszen keskeny ajtónyíláson nem jön be annyi infó, mint egy szélesre tárt kapun. Ám bármennyire is szeretnénk egyből szélesre tárni a kapuinkat, az eddigi zártsági fokozatunk nem véletlen áll ott, ahol. A több információra nem csak a lelkünket, az elménket, de az idegrendszerünket is fel kell készíteni és ha hirtelen nagyra tárjuk a kaput, összezavarodhatnak bennünk a dolgok.

Az épeszűségünk egyik alaptétele, hogy szükségünk van arra, hogy „helyére” tegyük az általunk tapasztalt dolgokat, az elme megértésre vágyik. Tehát igényünk van felcimkézésre, az érkező információk úgymond különféle fiókokba rendezésére, hogy kezelhetővé váljon számunkra mindaz, amivel találkozunk. Emberi lényként az idő jelenléte is lassító hatással van ránk. Van úgy, hogy megélünk valamit, látjuk teljes egészében, ám mire a fizikai környezetünkben meg tud valósulni az bizony sok-sok egymás után megtett lépést igényel.

Amikor egy tanításban az hangzik el, hogy ne cimkézd fel a tapasztalataidat, ott arra utalnak, hogy ne akarj mindenáron belegyömöszölni egy négyzetet egy kör alakú fiókba. Mert az elmének ez a vágya annyira erős, hogy ösztönös túlélési reakcióként hajlamos ilyen erős túlzásokba esni. Azt is meg kell tanuljuk, hogyan hozhatunk létre új fiókokat az új információk számára.

Egyszerű módszerek arra, hogy az elmét befogadóvá tegyük
(avagy nyitás előtt olajozzuk meg az ajtót):

relaxáció, meditáció, ragaszkodásmentes megfigyelés

Ha hirtelen nyitunk, akár spontán történik, akár valamilyen módszer segítségével kicsit erőszakolva (és nincs előtte felkészítés), akkor még egy kellemes élmény, mondjuk erős szeretetélmény is lehet olyan sokkoló, hogy elfelejtünk még lélegezni is és szédülést, zavartságot érezhetünk. Az ilyenkor bekövetkező erős sírás is valójában egy energialevezető testi reakció a hirtelen megnövekedett energiamennyiségre.
Kicsiben ezt bizonyára sokszor megtapasztaltad már, amikor elérzékenyültél egy filmen, egy emberi jócselekedet láttán, vagy amikor néztél egy alvó gyermeket és hirtelen jobban megnyílt a szíved, több energia áramlott feléd, hiszen kitártad a kaput egy pillanatra.

Ez alapvetően jó érzés. Természetes igény, hogy többet szeretnénk belőle. Ám, ahogy korábban mondtam, a zártságunk foka nem véletlen. Mert a nyitás nem csak egyoldalú áramlást jelent. Jobb esetben szépen fokozatosan nyitjuk magunkat, de még így is néha túlterhelnek minket az ide-oda áramlásnak indult érzelmi hullámok.
Amikor kinyílunk, az energia minden irányban áramolni kezd és bizony a korábban lefojtott, elnyomott érzéseinket is megjeleníti. Kicsit olyan ez, mint amikor lomtalanítani kezdjük a pincénket.
Kinyitjuk az ajtót és ahogy kezdünk kifelé pakolni, örömmel látjuk, hogy milyen sok dologra már nincs szükségünk és milyen sok szabad helyünk lesz. Ez felszabadító érzés. Aztán ahogy haladunk beljebb, előkerülnek olyan tárgyak (érzelmek), amikről már megfeledkeztünk, hogy eldugtuk őket. Tartogattuk őket évekig, aztán jól rájuk pakoltunk még sok mást, így egészen észrevétlenek lettek. Ugyan a figyelmünk teréből teljesen kiestek, de a helyet attól még foglalták. Most pedig észrevesszük őket. Előjönnek a hozzájuk kapcsolódó emlékképek, hirtelen a múltbéli érzelmek jelen idejű érzelemmé válnak, ahogy a mostban újraéljük őket – költőien fogalmazva: ahogy rávetül a tudatosságunk fénye. Ha ez kellemes élmény, akkor is dönthetünk úgy, hogy már nincs rá szükségünk, vagy új helyre pakoljuk, ahogy rendet akarunk rakni a terünkben.

Ám ha ez kellemetlen élmény (és általában az, mert azért raktuk olyan jó mélyre, hátra), akkor a nyitással egyben rákényszerítettük magunkat arra, hogy szembenézzünk ezekkel a régi félelmekkel, szégyennel, kellemetlenségekkel. Na ezért is kell a felkészítés. Mert semmi sem garantálja, hogy amivel évekkel ezelőtt nem tudtunk szembenézni (amiért eldugtuk) azzal most – akármennyi év is telt el – képesek vagyunk megbirkózni. Ne féljünk segítséget kérni.
Ugyanakkor mindez ne tántorítson el bennünket a kinyílási vágytól, hiszen amikor végre kipakoljuk azt a pincét, rendet rakunk és megérezzük a hatalmas, bennünk felszabaduló tér erejét, az valójában egy újjászületés. A téli hideg szürkeség utáni napsütéses, kirügyező tavasz. Egy hatalmas, nyugodt, jóleső sóhaj a létezésben.

Ekkor azt érezhetjük, hogy az életünk egy teljesen friss, tiszta lap. Érezzük a szabadságunkat és tudjuk, hogy azt rajzolunk erre a lapra, amit csak akarunk. Nincs határ, nincs kötöttség, csak rajtunk múlik. Végtelenségben vagyunk, a szabadság és a minden lehetségesség terében. Ez könnyűséget ad és olyan örömöt, amitől a föld fölött járunk. Ez egy tetőpont, egy katarzis. Ezt nem tudjuk megtartani, ahogy semmit sem, hiszen az élet változás. És azért sem, mert az emberangyal természete a teremtés. Egy üres papírra rajzolni vágyunk. Szeretnénk megtölteni azt színekkel, formákkal.

Ekkor érdemes megintcsak élesíteni a tudatosságunkat, hogy ténylegesen mivel akarjuk megtölteni ezt a lapot. Egy részét a megszokásaink firkái és keretei fogják elfoglalni. A mindennapi szeretett rutinjaink, amik biztonságérzettel töltenek el minket. Ezután, hogy ki mennyire kezd el bátrabban rajzolni, az az egyén vágyaitól függ és attól, hogy mennyire töltötte fel az új lapját a régi szokásokkal, mennyi hely maradt az újaknak.

Érdemes tisztában lenni vele, hogy ezt a bizonyos pincét nem tudjuk egyetlen lendülettel kitakarítani. Az életünk során többször érezzük szükségét a lomtalanításnak, vesszük észre, hogy betelt a lapunk, szükségünk lenne egy újra. Ez a legtöbbször nem tudatos döntés, hanem a felsőbb énünk küldi az üzeneteit az emberi részünk felé és egyszercsak megjelenik bennünk egy gondolat, egy érzés, hogy na most…

Ekkor van az, hogy mélyebb kérdések merülnek fel bennünk, mint: Ki vagyok Én? Mi a dolgom a Földön? Hol tart az életem? Azt csinálom-e, amit szeretnék? Jól érzem-e magam a bőrömben? Mire vágyom valójában?

Illetve az élet elkezdi dobni nekünk a lehetőségeket a változtatásra.
Ez néha idegesítő formában érkezik, ha a hozzáállásunkban ellenállunk a változásnak vagy nem vettük észre a finomabb jeleket. Ekkor például egymás után többször kerülünk hasonló kellemetlen helyzetbe; olyasmivel szembesülünk, amihez nem fűlik a fogunk, de amikor megtesszük, észrevesszük, hogy mennyi plusz információt kaptunk, amire nem is számítottunk. Hirtelen érzelmi mélypontra vagy magaspontra kerülünk (pld. szerelmi csalódás vagy szerelmes találkozás), ami keményen új nézőpontokat hoz az életünkbe. Fizikai betegségek kényszeríthetnek térdre bennünket, ami szintén új nézőpontot ad és sok új érzelmet áramoltat be, hiszen amikor mi magunk is gyengék vagyunk, egyből türelmesebbek leszünk más gyengélkedők felé, megjelenik a tolerancia, az elfogadás, a szeretet újabb síkjai, a törődés és figyelmesség igénye önmagukkal és másokkal.
Az érzelmi törésekkel, kisebb-nagyobb hullámokkal járó ajándékok mindig tapasztalati szinten égnek bele a lelkünkbe, mély érzések formájában.

A kinyílás jó.
De megvan a maga ideje, sose erőltessük agyból, ne akarjunk okosabbak lenni az Életnél. Úgyis észre fogjuk venni, amikor a felsőbb énünk bejelenti a lomtalanítási időszak kezdetét. Csak figyelnünk kell az életünkben megjelenő ismétlődésekre, szinkronicitásokra, az úgy tűnik semmiből érkező változtatási igényekre, vágyakra.

Merjünk segítséget kérni, mert ilyenkor bizony szükségünk van rá. És nincs ám sehol kőbe vésve, hogy ezeken a lomtalanítási és kinyílási időszakokon egyedül kéne végigmenjünk. Azért vagyunk emberi közösség, hogy segítsük egymást. Egyfelé tartunk, egy bolygón élünk, együtt járjuk az egyéni, ám hasonló útjainkat. Figyeld az élet kit sodor eléd. Vagy ő lesz a segítségedre vagy te az övére. Az energia sosem egyirányú, támogassuk egymást, hogy a találkozás végeztével mindkét fél mosollyal az arcán mehessen tovább.

Tehát ha a Mindenséggel akarsz találkozni, tudd, hogy a saját legmélyebb rétegeiddel, elfojtásaiddal is találkozni fogsz. Légy bátor, megéri!

Tamás Kriszti Tara

– Ha segítségre van szükséged, egyeztessünk időpontot! Várlak szeretettel!
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Tara – 2016. A lezárás és cselekvés éve

törpe

2016: Lezárások, örömmel és megelégedéssel végzett munka, cselekvés

2016-ban megszilárdíthatjuk, amiért eddig dolgoztunk, illetve maguktól lezáródnak azok az ügyeink, amiken túl kell lépjünk. Szükség van a lezárásokra, mert 2016-ban helyet és erőt kell teremtenünk az új dolgok elindításához. Eddigi bizonytalanságaink a helyükre kerülnek, megnyugodhat az elme, mert a zavaros dolgok kitisztázódnak, a felkavart érzelmek lenyugszanak.

A még függőben lévő dolgainkat 2016-ban remekül le tudjuk zárni, hogy mielőbb megjelenhessen bennünk az ÚJ, aminek az alapozását idén megkezdjük. Ezért, ha hirtelen lezárásokkal találkozol (például munkahelyi változás, párkapcsolati változás), ne ijedj meg, tudd, hogy szinte azonnal jön valami új a helyére. Most igazán érzékelhető lesz a mondás: Ha egy ajtó bezárul, egy új kinyílik. Ez különösen jellemző lesz azoknál, akik még nem néztek szembe a változás szükségességével az életükben. Ne pánikolj, ne sirasd a régit, jön az új. Nekik ezért eseménydúsabb év várható. A többieknek pedig munkás, cselekvéssel teli – ám a munkavégzés örömével teli.
A lezárások nem csak kapcsolatok megszakadását jelentik, hanem régóta húzódó ügyeink (hivatalos ügyek, egészséget érintő kérdések) végre elérik a megoldási fázist, hogy letehessük őket és figyelmünket, energiáinkat más irányba fordíthassuk.

A leföldelés, a gyakorlatiasság, a munka éve

2016. ugyanakkor a munka éve is lesz, most a dolgok megszilárdításához nem lehet megspórolni a belefektetett munkát. Tevékenyek kell legyünk. Következő lépésként a gyakorlatiasság, vagyis az elméletek gyakorlatban történő alkalmazása lesz a feladat.

Minden, ami a fizikaival kapcsolatos nagyobb fókuszt kap, ezáltal több támogatást is kap.

’Meg kell dolgozni érte, de határozott eredményt is kapunk cserébe.’

Akár tényleges fizikai munkáról van szó, akár önismereti, önmagadon végzett munkáról:
Most tedd meg, amit eddig halogattál!

  • testedzés
  • építkezés
  • projektek megvalósítása, alapozása
  • önismereti elmélyülés, tisztázások – amit felismertünk, alkalmazzuk is. Most.
  • párkapcsolati és munkahelyi rendeződések
  • ismeretek, felismerések, a tanultak gyakorlati alkalmazása

Mivel az elme remek kapaszkodókat tud találni a fizikaira való összpontosításban, így az önismereti munka is könnyebbé válik, mert gyorsabban jönnek a megértések. És amit elmével is értünk, könnyebben tudjuk beépíteni az életünkbe a gyakorlatban, ezáltal könnyebben meglátjuk az összefüggéseket.

Amiért most dolgozunk, már a kezdetekkor kézzelfoghatóbbnak érezzük. Közelebb érezzük magunkat a sikerhez, így nem bánjuk a hozzá szükséges munkát, mert egybevágóbbnak érezzük magunkat a céljainkkal.

A kisebb, rövidebb távú céljainkat azonnal láthatjuk teljesülni, ám mindenképpen dolgozni kell érte, az eredmény nem hullik magától az ölünkbe. A hosszabb távú célokat most tudjuk majd jól megalapozni. Ha már régóta van dédelgetett vágyunk, akkor 2016. lesz az az év, amikor a megalapozás, a biztos talaj szilárdan létrehozható, hogy majd később erre magabiztosan tudjunk építkezni – ezek első zárása 2018 körül lesz várható, de végigkísér a biztos tudat, hogy elérjük őket. Ehhez az kell, hogy a jelenben az alapozás legyen csak a cél, ne várjunk el többet, mint amit az év energiái adni tudnak.

Legyünk tisztában a különböző fázisok szerepeivel. Így a túlhajszoltságtól és a csalódástól is megkíméljük magunkat. 2016-ban nem lesz, vagy jóval kevesebb ellenállásunk lesz a munka iránt. Élvezni fogjuk a cselekvést, a tevékenykedést.

Emberként szeretünk cselekedni, megérteni, összerakni, helyén tudni, kézzelfoghatóvá tenni.
Most az emberi részünk örül, mert minden, ami fizikai, jobban fókuszban lesz, így sokkal inkább érezzük majd magunkat élőnek, érezzük, hogy szükség van ránk, hasznosnak érezzük magunkat, megértjük a mögöttes mozgatórugókat.

Nyilván az minden időszakra igaz, hogy aki figyelmet, munkát, energiát fordít valamilyen cél irányába, az meg is fog valósulni. A 2016-os évben a különbség az ellenállásunk hiánya és a munkát támogató energiák erősebb jelenléte lesz, így nagyobb hatékonysággal működünk.

Szóval gyűrjük fel az ingujjat és örömteli munkára fel! Szabad közben dalra fakadni, táncolni, jól érezni magunkat.
Ez az örömmel és megelégedéssel végzett munka és cselekvés éve lesz.

Az élet minden területén extra fókuszt kapnak ezek a kérdések, így az év mottói:

– Mit tehetek meg (érte) most?
– Hogyan tudom a gyakorlatban/mindennapokban/életemben alkalmazni?

Jó munkát!

Csatornázta: Tamás Kriszti Tara 2015.12.29.
Ha szükséged van támogatásra az utadon, foglalj időpontot Múzsafoglalkozásra! Örömmel adom a tudásom.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa