Összetört szívek túlélése

szivkEbben az időszakban (április-május) sok párkapcsolattal kapcsolatos téma kerül felszínre. Újrarendeződünk, újrahelyezkedünk, úgy tűnhet az Élet sakkozik a pályán betöltött pozícióinkkal és elvesz minket valaki mellől, hogy másvalaki mellé tegyen és onnan aztán még tovább. Ha a kapcsolatainkban működik a tiszta kommunikáció – nem csak egymással, de önmagunkkal is – akkor nagyobb eséllyel maradunk a régi partnerünk mellett, ám így is megújulásra számíthatunk. Ez az időszak a megújulásé és bár főleg a párkapcsolatokban mutatkozik ennek fókusza, ez érvényes minden más kapcsolódásra is. Munkahelyi kapcsolatokra, barátságokra, az önmagunkkal való viszonyunkra.

Ha sok szőnyeg alá söpört témánk adódott, ha elnyomtuk bizonyos vágyainkat, akkor ez most a szembesülés időszaka és a változásé is. Mindez azonban nagyon fájdalmas tud lenni, menet közben összetörhet a szívünk, mély fájdalmakat élhetünk át a veszteségérzés miatt, amiért a régi ismert, biztonságosnak érzett dolgot magunk mögött kell hagyjuk és mert az újrarendeződéshez először meg kell éljük az elválást, leválasztódást. A megszokottól elbúcszúzni bizony nem kellemes. Ha egy kapcsolat véget ér, azt is meg kell tanulnunk elengedni és meggyászolni. Amíg ragaszkodunk, küzdünk a régi fenntartásáért, miközben már a leválás megindult, azzal folyamatos fájdalmat generálunk magunknak. Ezért esik olyan sok szó az elengedésről. De ez mit jelent valójában? Az elengedés az, amikor már nem ragaszkodom, kapaszkodom. Amikor már nem akarom, hogy az legyen, amit én akarok (hogy minden maradjon változatlan), amikor már nem állok ellen a fájdalomnak, amikor megadom magam mindannak, ami van, amikor elengedem a szorítást.

Amikor véget ér egy kapcsolat, az egy kicsit olyan, mint amikor egy szakadékot kell átugranunk, hogy átjussunk a túloldalra. Van, amikor megy ez egy ugrással is, de a legjellemzőbb az, hogy nem ugrunk. Ez akkor is igaz, ha mi magunk kezdeményeztük a szakítást, ebben az esetben is ugyanúgy végig kell járjuk az elengedés-megértés- elindulás-megújulás szakaszait.

div1

Most arról szeretnék írni, hogyan lehet túlélni egy fájdalmas szakítást. Legalábbis két saját példát megosztva szeretném megmutatni, hogy én hogyan haltam bele és éltem túl két óriási szívfájdalmat, amik végül nagyon sokat tanítottak nekem önmagamról. Abban bízom, hogy a saját tapasztalataimat megosztva talán segíthetek azoknak, akik most élnek át ilyesmit, és láthatják, hogy nincsenek egyedül. Túlélhető. Ha nem is pont azon a módon, ahogy én tettem, hanem más úton. Természetesen most is – mint minden írásomban – önismereti megközelítésből foglalkozom a témával.

Az első példában egy nyolc éves kapcsolatnak vetettem véget, de az, hogy én kezdeményeztem nem csökkentette az elválás fájdalmát. Összetört szívvel, fájdalommal és ráadásként a kezdeményezés miatti bűntudattal terhelve indult a megújulásom. Akkoriban ez volt életem első nagy fájdalma, óriási ébresztő erővel bírt. Persze akkor még ezt nem tudtam. Rengeteget beszélgettem a barátnőimmel, folyamatosan ismételgetve, bizonygatva, hogy jó döntést hoztam.

A kommunikáció nagyon fontos ebben a szakaszban is, mert a történtek szavakba foglalása segít az elmének a megértésben és ezáltal a felkavart idegrendszer megnyugvásában is.

Folyamatosan remegtem a belső feszülésektől, ráztak a belső érzelmi viharok. Rengeteget sírtam.

A sírás mindig jó, nagyon erős segítség abban, hogy újra és újra elérjünk a megkönnyebbülés állapotába.

Azt éreztem, hogy nem vagyok képes kezelni ekkora mennyiségű és intenzitású érzelmet. Úgy éreztem, hogy szétrobban a szívem és belehalok. Az egész lényem egy óriási feszültség volt. Próbáltam valamelyest elnyomni, lenyomni, hogy a mindennapokban funkciolnálni tudjak, de amint egy pillanatra is egyedül voltam, azonnal feltörtek. Hiszen egy vulkánt nem lehet lefojtani. Azt éreztem, hogy itt már tényleg csak a halál segítene, mert semmi más eszközöm már nem maradt a túlélésre. Érdekes ellentmondás, ugye? De még tartottam magam. Aztán egy hétvégén bezárkóztam és három napig sírtam folyamatában. Az elmém, mint az őrült gondolkodott, önigazolásokat keresett és megoldásokat, kiutat a fájdalomból. Remegett az egész testem. Fel sem keltem már az ágyból, csak feküdtem és szenvedtem. Aztán egyszercsak megéreztem, hogy én vagyok az, aki feszülök. Én vagyok az, aki szinte hergelem bele magam az újabb és újabb fájdalomba azzal, hogy pörgetem a gondolataim ugyanazon és azt akarom, hogy úgy legyen, mint régen. Hogy semmi se változzon. De hiszen már minden megváltozott. És akkor megéreztem, hogy mennyire elfáradtam. Hogy mennyire végletesen fáj a folyamatos fájdalom és feszültség és én magam tartom fent ezt az állapotot. Ekkor értem el egy pontra, ahol egy pici rés keletkezett az ellenállásom falán. Ez elég volt arra, hogy azt mondjam: Belefáradtam a fájdalomba, segítséget kérek, megkönnyebbülésre vágyom.

Amikor imádkozunk, segítséget kérünk, akkor kinyílt állapotban vagyunk. Amíg az igazunkat próbáljuk bizonyítani addig még zártak vagyunk és erővel toljuk a falat. Amikor szívünk mélyéről segítséget kérünk (legyen az akár isten, angyalok, barát, segítő felé), azzal elértünk egy olyan pontra, amikor már nem állunk ellen a sebezhetőségünknek, elismerjük önmagunk felé gyengeségünket és érzékenységünket, azt, hogy szükségünk van segítségre.
Valójában ekkor vagyunk a legerősebbek.

Miután spontán, de totálisan beleengedtem magam a fájdalom legmélyére, az elfáradással elértem a gödör legaljára, elértem azt a pontot, ahol már képes voltam megadni magam. Ebben semmi tudatosság nem volt még. Egyszerűen túlfeszültem, túlfájtam és átestem a holtpontomon, szinte belehalva a korábbi feszülésbe. Amikor ez a „belehalás” megtörtént, akkor éreztem először egy kis megkönnyebbülést. Ekkor kerültem elengedésbe, megengedésbe. Ekkor fogadtam el azt, ami van. Ekkor fogadtam el, hogy az ismert és megszokott életemben változás történt és a gödör aljáról már csak felfelé vezet az út. Aztán ráébredtem, hogy hoppá, innen már csak felfelé vezet az út! Ez hozta meg az elmém számára a felismerést, hogy ennél már csak jobb lehet, rosszabb nem. És ez bizakodással töltött el. És amikor bizakodni kezdünk, akkor azonnal emelkedni is kezdünk. Ahogy felismertem, hogy a szakadék alján vagyok, máris kiemelkedtem a szakadék másik oldalán. Nem kellett mászni, elég volt ráébredni, hogy innen már csak jobb jöhet.
Ennek felismerése még nem volt egyenlő azzal, hogy tényleg el is hittem, hogy jön majd jobb. Továbbra is azt gondoltam, hogy kénytelen voltam hátrahagyni a legjobb dolgot, ami velem történt, a másikkal való kapcsolatot. De ekkor már nem pörgettem bele magam az önsajnálatba (hiszen már egyszer elértem a legmélyebb pontot). Helyette inkább igyekeztem előre nézni. Négy évet töltöttem párkapcsolat nélkül, ám korántsem egyedül.
Önmagammal randiztam…

div1

Önmagammal randiztam. Kíváncsian figyeltem, hogy ki vagyok én a másik, egy másik nélkül. Milyen dolgok vonzanak? Mit gondolok erről-arról? Milyen tevékenységek vonzanak? Mi okoz NEKEM örömet? Épp úgy energiát és figyelmet szenteltem a magammal való kapcsolatra, mintha egy párkapcsolatban a másik iránt érdeklődtem volna. Sőt, sokkal mélyebbre mentem. Hiába, izgalmas személlyel randiztam és érdekes dolgokat tudtam meg róla(m).

Fontosnak és hasznosnak tartom, ha két kapcsolat között az ember tud egyedül lenni. Idő kell, hogy kitisztuljanak az érzelmeink, és tisztában legyünk azzal, hogy ki az, aki majd az új kapcsolatot kezdi – ki vagyok Én? Ki vagyok én Most? Tapasztalatokkal gazdagabban, megújulva, más szemmel nézve a világot – egy másik ember lettem menet közben. Nem ugyanaz az ember kezd egy új kapcsolatba, aki az előző kapcsolatba került és nem ugyanaz vagyok, aki az előző kapcsolatot maga mögött kellett hagyja. Változunk és ne hagyjuk ki annak a felfedezésnek az örömét, hogy kivé váltunk útközben.

A következő párkapcsolat akkor érkezett az életembe, amikor teljes szerelemben éltem magammal. Az egyedül töltött évek és a sok mélyre tekintés olyan ön-szeretetet hozott az életembe, ami békéssé és kiegyensúlyozottá tett. Boldog voltam magammal, elégedett az életemmel. A boldogság pedig boldogságot vonz – így egyszercsak egy új párkapcsolatban találtam magam.

div1

A következő szakítás négy év kapcsolat után ért el. Itt már tudatosabban alkalmaztam a leválási folyamatot, bár ez nem jelentette azt, hogy ne fájt volna épp olyan erősen, mint a korábbi veszteségélmény. Itt is végigmentem ugyanazon a meneten: Rendkívül sok sírás, érvelések, beszélgetések, tehetetlenségérzés, mély és gyötrő fájdalom. Ekkor azonban már ismertem a megoldást, bár tudni valamit és átélni az két különböző dolog. Mindenesetre amikor elértem arra a pontra, hogy több fájdalmat már nem tudok elviselni, meghoztam azt a tudatos döntést, hogy itt a vége.

Bezárkóztam ismét egy hétvégére és lefeküdtem a szőnyegre azzal a szándékkal, hogy itt és most meghalok a kapcsolat számára. Lefeküdtem a földre, mert érezni akartam, hogy ez az a mélypont, ahonnan csak felfelé vezet majd az út. De még velem volt minden fájdalom. Feküdtem és felváltva lazítottam és feszítettem az izmaimat, attól függően, hogy épp milyen érzelemhullám merült fel bennem. Ha harag, feszültség, akkor összeszorítottam minden izmomat és addig feszítettem, amíg el nem fáradtam bele vagy nem jött egy újabb gondolat- és érzelemhullám, ami egy fokkal könnyedebb volt. Ekkor ellazítottam minden izmomat. Azt mondtam magamnak, hogy addig innen nem kelek fel, amíg újjá nem születek ebből a „szívhalálból”. Figyeltem a gondolataimat, az érzéseimet – és ez a figyelem megadta azt az egy lépés távolságot, ami átalakít szenvedőből tanúvá, megfigyelővé. Itt már tudatosan arra figyeltem, hogy ne harcoljak a gondolataimmal az igazamért, hiszen ezen a fázison már átmentem barátok segítségével. Itt a földön csak a bennem felbukkanó érzelmekre figyeltem és a testemre, ahol feszül-lazul. Direkt nem változtattam a légzésemen, hagytam, hogy úgy jöjjenek a levegővételek, ahogy épp jönnek. Mélyen vagy felszínesen, hosszan vagy röviden.

Úgy tűnt, hogy hosszú órákon át feküdtem ott. Minden ellazuláskor kerestem magamban a megkönnyebbülés érzését. Sokáig nem találtam. Az első erős feszülések után elértem egy minden-mindegy állapotba, ami leginkább letargiához, depresszióhoz hasonlító érzet volt. Nem keltem fel, megfigyeltem ezt is. Belementem, megízleltem, hogy ez milyen érzés. Hát nem jó. De feküdtem ott tovább. Vártam, hogy mi jelenhet még meg. Tisztában voltam vele, hogy ami jön, az megy is. Lehet, hogy várnom kell rá egy ideig, míg elmegy, de várok.

Az a helyzet az érzelmekkel, hogy olyanok, mint a hisztis kisgyerek. Figyelmet akarnak. És ha nem kapják meg, akkor először erősödik a hiszti, fokozódik az érzelem, majd mivel hiányzik a dráma egyik résztvevője a képletből (én, aki belegabalyodnék az érzelembe), az intenzitás csökken, majd elül. És egyszercsak nincs ott többé.
Amire irányítjuk a figyelmünket, azt éltetjük. Ahová megy a fókusz, oda megy az energia.
Az egy lépés távolságból való megfigyelés azonban nem egy éles fókusz, hanem egy panoráma látásmód. Az eggyel nagyobb kép. Ekkor ténylegesen csak megfigyelők vagyunk. Mint amikor egy pályaudvart a felette lévő hídról szemlélünk és látjuk, ahogy a vonatok (érzelmek, gondolatok) a különböző sávokon jönnek-mennek.
Akkor adnánk fókuszt nekik, ha kiválasztanánk egy vonatot, ráugranánk, és csak azzal haladnánk egy irányba. Ekkor elveszítjük a nagyobb képet és a dráma részévé válunk, hagyva, hogy egy érzelem magával ragadjon minket.

Ami nekem sok órás földön fekvésnek tűnt, valójában csak két óra volt. Ez alatt az idő alatt sokféle érzelem jelent meg és haladt tovább, a fájdalom különböző erősséggel ütötte fel a fejét, majd csitult el bennem. Amikor úgy éreztem, hogy kiürültem, nagyon lassan nekiálltam felkelni. Megmozgattam a kezeim, lábaim, a fejem, majd oldalra fordulva feltápászkodtam. Nagyon nehezen keltem fel, ólmosan nehéznek éreztem a testem és rendkívül fáradtnak éreztem magam. Ezután lefeküdtem aludni és több, mint tíz órát aludtam. A belefektetett munkám az alvásidő alatt elrendeződött bennem és megújulva ébredtem fel. Ekkor már újra bizakodva. Úgy éreztem ténylegesen meghaltam a kapcsolatnak és egy üres papírlap vagyok. Azt írok és rajzolok erre, amit csak szeretnék. Most már nem kellettek évek ahhoz, hogy újra magamra találjak, hiszen már együtt voltam önmagammal. Pár nap alatt újra megtaláltam a korábbi egyensúlyom és ismét megújulva, új szemmel indultam neki az életemnek. Egy-két hónap elteltével ismét kopogtatott a szerelem.

A valódi elengedéshez nem lehet megspórolni a teljes érzelmi átélést. Először mindenképp át kell menjünk azon a szakaszon, amikor engedjük magunkat mélységében megtapasztalni az adott érzelmet. Csak ezután tud bekövetkezni a megkönnyebbülés fázisa.

Kérd, keresd és várd a megkönnyebbülést. Ez tesz nyitottá, ez mozgatja meg az energiákat, ez lendíti tovább a megkezdett változást. Aki nem halad, az áll. Tudd, hogy nem szükséges a fájdalomban hosszan időznöd. Szabad továbblépned. Mihez ragaszkodsz még? Miről hiszed azt, hogy nem tudsz nélküle élni? Ez igaz? Egészen biztosan igaz? Ki vagy Te? Ki vagy Te akkor, amikor önmagad szereted? Mi történne, ha szeretnéd magad?

Tamás Kriszti Tara
www.egyensulyban.com

Ha segítségre van szükséged, itt vagyok.
Nem kell egyedül lenned életed kihívásos szakaszában!
#BéreljMúzsát! Egyeztessünk időpontot, várlak szeretettel.

Kinyílás a gyakorlatban

kinyilás1

Vágyunk a Mindenséggel való egyesülésre.
Sokan kívánják azt, bárcsak többet érzékelnének a világból maguk körül, többet az emberekből. Szeretnék a világot jobban magukévá tenni azáltal, hogy elmélyednek a feléjük érkező ingerekben (látás, hallás, tapintás, érzékelés).

Ekkor szoktuk mondani azt, hogy vigyázz mit kívánsz, mert még megkapod. 🙂

A mélyebb/részletesebb érzékeléshez nagyobb kinyílás szükséges a részünkről, hiszen keskeny ajtónyíláson nem jön be annyi infó, mint egy szélesre tárt kapun. Ám bármennyire is szeretnénk egyből szélesre tárni a kapuinkat, az eddigi zártsági fokozatunk nem véletlen áll ott, ahol. A több információra nem csak a lelkünket, az elménket, de az idegrendszerünket is fel kell készíteni és ha hirtelen nagyra tárjuk a kaput, összezavarodhatnak bennünk a dolgok.

Az épeszűségünk egyik alaptétele, hogy szükségünk van arra, hogy „helyére” tegyük az általunk tapasztalt dolgokat, az elme megértésre vágyik. Tehát igényünk van felcimkézésre, az érkező információk úgymond különféle fiókokba rendezésére, hogy kezelhetővé váljon számunkra mindaz, amivel találkozunk. Emberi lényként az idő jelenléte is lassító hatással van ránk. Van úgy, hogy megélünk valamit, látjuk teljes egészében, ám mire a fizikai környezetünkben meg tud valósulni az bizony sok-sok egymás után megtett lépést igényel.

Amikor egy tanításban az hangzik el, hogy ne cimkézd fel a tapasztalataidat, ott arra utalnak, hogy ne akarj mindenáron belegyömöszölni egy négyzetet egy kör alakú fiókba. Mert az elmének ez a vágya annyira erős, hogy ösztönös túlélési reakcióként hajlamos ilyen erős túlzásokba esni. Azt is meg kell tanuljuk, hogyan hozhatunk létre új fiókokat az új információk számára.

Egyszerű módszerek arra, hogy az elmét befogadóvá tegyük
(avagy nyitás előtt olajozzuk meg az ajtót):

relaxáció, meditáció, ragaszkodásmentes megfigyelés

Ha hirtelen nyitunk, akár spontán történik, akár valamilyen módszer segítségével kicsit erőszakolva (és nincs előtte felkészítés), akkor még egy kellemes élmény, mondjuk erős szeretetélmény is lehet olyan sokkoló, hogy elfelejtünk még lélegezni is és szédülést, zavartságot érezhetünk. Az ilyenkor bekövetkező erős sírás is valójában egy energialevezető testi reakció a hirtelen megnövekedett energiamennyiségre.
Kicsiben ezt bizonyára sokszor megtapasztaltad már, amikor elérzékenyültél egy filmen, egy emberi jócselekedet láttán, vagy amikor néztél egy alvó gyermeket és hirtelen jobban megnyílt a szíved, több energia áramlott feléd, hiszen kitártad a kaput egy pillanatra.

Ez alapvetően jó érzés. Természetes igény, hogy többet szeretnénk belőle. Ám, ahogy korábban mondtam, a zártságunk foka nem véletlen. Mert a nyitás nem csak egyoldalú áramlást jelent. Jobb esetben szépen fokozatosan nyitjuk magunkat, de még így is néha túlterhelnek minket az ide-oda áramlásnak indult érzelmi hullámok.
Amikor kinyílunk, az energia minden irányban áramolni kezd és bizony a korábban lefojtott, elnyomott érzéseinket is megjeleníti. Kicsit olyan ez, mint amikor lomtalanítani kezdjük a pincénket.
Kinyitjuk az ajtót és ahogy kezdünk kifelé pakolni, örömmel látjuk, hogy milyen sok dologra már nincs szükségünk és milyen sok szabad helyünk lesz. Ez felszabadító érzés. Aztán ahogy haladunk beljebb, előkerülnek olyan tárgyak (érzelmek), amikről már megfeledkeztünk, hogy eldugtuk őket. Tartogattuk őket évekig, aztán jól rájuk pakoltunk még sok mást, így egészen észrevétlenek lettek. Ugyan a figyelmünk teréből teljesen kiestek, de a helyet attól még foglalták. Most pedig észrevesszük őket. Előjönnek a hozzájuk kapcsolódó emlékképek, hirtelen a múltbéli érzelmek jelen idejű érzelemmé válnak, ahogy a mostban újraéljük őket – költőien fogalmazva: ahogy rávetül a tudatosságunk fénye. Ha ez kellemes élmény, akkor is dönthetünk úgy, hogy már nincs rá szükségünk, vagy új helyre pakoljuk, ahogy rendet akarunk rakni a terünkben.

Ám ha ez kellemetlen élmény (és általában az, mert azért raktuk olyan jó mélyre, hátra), akkor a nyitással egyben rákényszerítettük magunkat arra, hogy szembenézzünk ezekkel a régi félelmekkel, szégyennel, kellemetlenségekkel. Na ezért is kell a felkészítés. Mert semmi sem garantálja, hogy amivel évekkel ezelőtt nem tudtunk szembenézni (amiért eldugtuk) azzal most – akármennyi év is telt el – képesek vagyunk megbirkózni. Ne féljünk segítséget kérni.
Ugyanakkor mindez ne tántorítson el bennünket a kinyílási vágytól, hiszen amikor végre kipakoljuk azt a pincét, rendet rakunk és megérezzük a hatalmas, bennünk felszabaduló tér erejét, az valójában egy újjászületés. A téli hideg szürkeség utáni napsütéses, kirügyező tavasz. Egy hatalmas, nyugodt, jóleső sóhaj a létezésben.

Ekkor azt érezhetjük, hogy az életünk egy teljesen friss, tiszta lap. Érezzük a szabadságunkat és tudjuk, hogy azt rajzolunk erre a lapra, amit csak akarunk. Nincs határ, nincs kötöttség, csak rajtunk múlik. Végtelenségben vagyunk, a szabadság és a minden lehetségesség terében. Ez könnyűséget ad és olyan örömöt, amitől a föld fölött járunk. Ez egy tetőpont, egy katarzis. Ezt nem tudjuk megtartani, ahogy semmit sem, hiszen az élet változás. És azért sem, mert az emberangyal természete a teremtés. Egy üres papírra rajzolni vágyunk. Szeretnénk megtölteni azt színekkel, formákkal.

Ekkor érdemes megintcsak élesíteni a tudatosságunkat, hogy ténylegesen mivel akarjuk megtölteni ezt a lapot. Egy részét a megszokásaink firkái és keretei fogják elfoglalni. A mindennapi szeretett rutinjaink, amik biztonságérzettel töltenek el minket. Ezután, hogy ki mennyire kezd el bátrabban rajzolni, az az egyén vágyaitól függ és attól, hogy mennyire töltötte fel az új lapját a régi szokásokkal, mennyi hely maradt az újaknak.

Érdemes tisztában lenni vele, hogy ezt a bizonyos pincét nem tudjuk egyetlen lendülettel kitakarítani. Az életünk során többször érezzük szükségét a lomtalanításnak, vesszük észre, hogy betelt a lapunk, szükségünk lenne egy újra. Ez a legtöbbször nem tudatos döntés, hanem a felsőbb énünk küldi az üzeneteit az emberi részünk felé és egyszercsak megjelenik bennünk egy gondolat, egy érzés, hogy na most…

Ekkor van az, hogy mélyebb kérdések merülnek fel bennünk, mint: Ki vagyok Én? Mi a dolgom a Földön? Hol tart az életem? Azt csinálom-e, amit szeretnék? Jól érzem-e magam a bőrömben? Mire vágyom valójában?

Illetve az élet elkezdi dobni nekünk a lehetőségeket a változtatásra.
Ez néha idegesítő formában érkezik, ha a hozzáállásunkban ellenállunk a változásnak vagy nem vettük észre a finomabb jeleket. Ekkor például egymás után többször kerülünk hasonló kellemetlen helyzetbe; olyasmivel szembesülünk, amihez nem fűlik a fogunk, de amikor megtesszük, észrevesszük, hogy mennyi plusz információt kaptunk, amire nem is számítottunk. Hirtelen érzelmi mélypontra vagy magaspontra kerülünk (pld. szerelmi csalódás vagy szerelmes találkozás), ami keményen új nézőpontokat hoz az életünkbe. Fizikai betegségek kényszeríthetnek térdre bennünket, ami szintén új nézőpontot ad és sok új érzelmet áramoltat be, hiszen amikor mi magunk is gyengék vagyunk, egyből türelmesebbek leszünk más gyengélkedők felé, megjelenik a tolerancia, az elfogadás, a szeretet újabb síkjai, a törődés és figyelmesség igénye önmagukkal és másokkal.
Az érzelmi törésekkel, kisebb-nagyobb hullámokkal járó ajándékok mindig tapasztalati szinten égnek bele a lelkünkbe, mély érzések formájában.

A kinyílás jó.
De megvan a maga ideje, sose erőltessük agyból, ne akarjunk okosabbak lenni az Életnél. Úgyis észre fogjuk venni, amikor a felsőbb énünk bejelenti a lomtalanítási időszak kezdetét. Csak figyelnünk kell az életünkben megjelenő ismétlődésekre, szinkronicitásokra, az úgy tűnik semmiből érkező változtatási igényekre, vágyakra.

Merjünk segítséget kérni, mert ilyenkor bizony szükségünk van rá. És nincs ám sehol kőbe vésve, hogy ezeken a lomtalanítási és kinyílási időszakokon egyedül kéne végigmenjünk. Azért vagyunk emberi közösség, hogy segítsük egymást. Egyfelé tartunk, egy bolygón élünk, együtt járjuk az egyéni, ám hasonló útjainkat. Figyeld az élet kit sodor eléd. Vagy ő lesz a segítségedre vagy te az övére. Az energia sosem egyirányú, támogassuk egymást, hogy a találkozás végeztével mindkét fél mosollyal az arcán mehessen tovább.

Tehát ha a Mindenséggel akarsz találkozni, tudd, hogy a saját legmélyebb rétegeiddel, elfojtásaiddal is találkozni fogsz. Légy bátor, megéri!

Tamás Kriszti Tara

– Ha segítségre van szükséged, egyeztessünk időpontot! Várlak szeretettel!
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Tara – 2016. A lezárás és cselekvés éve

törpe

2016: Lezárások, örömmel és megelégedéssel végzett munka, cselekvés

2016-ban megszilárdíthatjuk, amiért eddig dolgoztunk, illetve maguktól lezáródnak azok az ügyeink, amiken túl kell lépjünk. Szükség van a lezárásokra, mert 2016-ban helyet és erőt kell teremtenünk az új dolgok elindításához. Eddigi bizonytalanságaink a helyükre kerülnek, megnyugodhat az elme, mert a zavaros dolgok kitisztázódnak, a felkavart érzelmek lenyugszanak.

A még függőben lévő dolgainkat 2016-ban remekül le tudjuk zárni, hogy mielőbb megjelenhessen bennünk az ÚJ, aminek az alapozását idén megkezdjük. Ezért, ha hirtelen lezárásokkal találkozol (például munkahelyi változás, párkapcsolati változás), ne ijedj meg, tudd, hogy szinte azonnal jön valami új a helyére. Most igazán érzékelhető lesz a mondás: Ha egy ajtó bezárul, egy új kinyílik. Ez különösen jellemző lesz azoknál, akik még nem néztek szembe a változás szükségességével az életükben. Ne pánikolj, ne sirasd a régit, jön az új. Nekik ezért eseménydúsabb év várható. A többieknek pedig munkás, cselekvéssel teli – ám a munkavégzés örömével teli.
A lezárások nem csak kapcsolatok megszakadását jelentik, hanem régóta húzódó ügyeink (hivatalos ügyek, egészséget érintő kérdések) végre elérik a megoldási fázist, hogy letehessük őket és figyelmünket, energiáinkat más irányba fordíthassuk.

A leföldelés, a gyakorlatiasság, a munka éve

2016. ugyanakkor a munka éve is lesz, most a dolgok megszilárdításához nem lehet megspórolni a belefektetett munkát. Tevékenyek kell legyünk. Következő lépésként a gyakorlatiasság, vagyis az elméletek gyakorlatban történő alkalmazása lesz a feladat.

Minden, ami a fizikaival kapcsolatos nagyobb fókuszt kap, ezáltal több támogatást is kap.

’Meg kell dolgozni érte, de határozott eredményt is kapunk cserébe.’

Akár tényleges fizikai munkáról van szó, akár önismereti, önmagadon végzett munkáról:
Most tedd meg, amit eddig halogattál!

  • testedzés
  • építkezés
  • projektek megvalósítása, alapozása
  • önismereti elmélyülés, tisztázások – amit felismertünk, alkalmazzuk is. Most.
  • párkapcsolati és munkahelyi rendeződések
  • ismeretek, felismerések, a tanultak gyakorlati alkalmazása

Mivel az elme remek kapaszkodókat tud találni a fizikaira való összpontosításban, így az önismereti munka is könnyebbé válik, mert gyorsabban jönnek a megértések. És amit elmével is értünk, könnyebben tudjuk beépíteni az életünkbe a gyakorlatban, ezáltal könnyebben meglátjuk az összefüggéseket.

Amiért most dolgozunk, már a kezdetekkor kézzelfoghatóbbnak érezzük. Közelebb érezzük magunkat a sikerhez, így nem bánjuk a hozzá szükséges munkát, mert egybevágóbbnak érezzük magunkat a céljainkkal.

A kisebb, rövidebb távú céljainkat azonnal láthatjuk teljesülni, ám mindenképpen dolgozni kell érte, az eredmény nem hullik magától az ölünkbe. A hosszabb távú célokat most tudjuk majd jól megalapozni. Ha már régóta van dédelgetett vágyunk, akkor 2016. lesz az az év, amikor a megalapozás, a biztos talaj szilárdan létrehozható, hogy majd később erre magabiztosan tudjunk építkezni – ezek első zárása 2018 körül lesz várható, de végigkísér a biztos tudat, hogy elérjük őket. Ehhez az kell, hogy a jelenben az alapozás legyen csak a cél, ne várjunk el többet, mint amit az év energiái adni tudnak.

Legyünk tisztában a különböző fázisok szerepeivel. Így a túlhajszoltságtól és a csalódástól is megkíméljük magunkat. 2016-ban nem lesz, vagy jóval kevesebb ellenállásunk lesz a munka iránt. Élvezni fogjuk a cselekvést, a tevékenykedést.

Emberként szeretünk cselekedni, megérteni, összerakni, helyén tudni, kézzelfoghatóvá tenni.
Most az emberi részünk örül, mert minden, ami fizikai, jobban fókuszban lesz, így sokkal inkább érezzük majd magunkat élőnek, érezzük, hogy szükség van ránk, hasznosnak érezzük magunkat, megértjük a mögöttes mozgatórugókat.

Nyilván az minden időszakra igaz, hogy aki figyelmet, munkát, energiát fordít valamilyen cél irányába, az meg is fog valósulni. A 2016-os évben a különbség az ellenállásunk hiánya és a munkát támogató energiák erősebb jelenléte lesz, így nagyobb hatékonysággal működünk.

Szóval gyűrjük fel az ingujjat és örömteli munkára fel! Szabad közben dalra fakadni, táncolni, jól érezni magunkat.
Ez az örömmel és megelégedéssel végzett munka és cselekvés éve lesz.

Az élet minden területén extra fókuszt kapnak ezek a kérdések, így az év mottói:

– Mit tehetek meg (érte) most?
– Hogyan tudom a gyakorlatban/mindennapokban/életemben alkalmazni?

Jó munkát!

Csatornázta: Tamás Kriszti Tara 2015.12.29.
Ha szükséged van támogatásra az utadon, foglalj időpontot Múzsafoglalkozásra! Örömmel adom a tudásom.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Info – Megújulás

Sziasztok,

Ettől az évtől nálam is változások vannak.
Idéntől már nem fogom havi rendszerességgel fordítani a Steve Rother és Lee Harris anyagokat, mert szeretnék több időt hagyni a személyes munkára, Veletek.
Ezúton is szeretettel hívok mindenkit, hogy keressen meg bátran, találkozzunk/skypeozzunk egy-egy Múzsabeszélgetés keretében.

A fordítások természetesen nem állnak le, csak átalakulnak.
Steve és Lee anyagok továbbra is felbukkannak majd, csak már nem akkora gyakorisággal.
Hozok majd nektek új videókat és másoktól szöveges anyagokat.
És persze igyekszem több saját gondolatomat is megosztani, mert a visszajelzéseitekből úgy látom érdemes, ennek pedig nagyon örülök! 🙂

Jelenleg egy másfél órás videóanyag fordításában merültem el és amikor jön az ihlet, készülnek a saját cikkek is.
Emelkedjünk együtt! 🙂

Boldog Pillanatokat, jó olvasást!
Tara

 

 

 

 

Kis extra ;)

Nincs több szociális munka – spirituális vagy más – ebben az évben.
Nincs világmegmentés.
Nincs energiahordozás mások számára.
(Most már energiamozgatók vagytok és teremtők – nem hordozók.)
Nincs beleavatkozás a jelenlévő energiaváltozásokba.
Minden teljesen helyénvaló, beleértve az időjárást is.
Törődj magaddal.
Szeresd magad.
Magadat tedd az első helyre.

Adamus

fah

Steve Rother (márc) – A kirakós perspektíva

2013. március 15.steve2

~ A kirakós perspektíva ~

Új pillantás az élet kirakósára.

Üdvözletem, Elrah vagyok a Ritmusos Szolgálattól. Többféle okból vagyok ma itt veletek, de valószínűleg a legfontosabb ezek közül az, hogy elmondjam, mennyire különlegesek vagytok. Tudjátok az embereket rendszeresen emlékeztetni kell erre, hogy igazán hozzászokjanak ehhez az energiához. Valami egészen újjal dolgoztatok. Sokan még nem értik, hogy hol is jártok. Bedobtak benneteket a megerősödés világába és ez eléggé máshogy néz ki, mint akár pár héttel ezelőtt. Bár nagyon hasonló az energiája, még nem tanultátok meg, hogy felismerjetek minden részt belőle. Egy analógiával szeretném elmondani, hogy most éppen hol álltok a fejlődésetekben, az emberiség teljes kollektíváját tekintve.

Alakuló perspektívák: Új pillantás a kirakósra

Tudnotok kell Kedvesek, hogy a fénysebességnél is gyorsabban haladtok. Még maga Einstein is büszke lenne rátok, mert ő azt gondolta, hogy ez nem lehetséges. Úgy tűnik, hogy a szeretet gyorsabban halad a fénynél és erre mostanában ébredtek rá. Kezditek másként használni, mint korábban, mert sosem gondoltatok úgy a szeretetre, mint energiára, mint a tudományos világotokban létezőre. Most a kvantum-mechanika és a kvantum-tudományok kezdik elismerni mindazt, amit a spirituális arénátokban már ismertetek. Két különböző irányból közelítetek valami felé és kezditek felismerni, hogy a két irány erősíti egymást. Ez gyönyörű és valószínűleg a legfontosabb része annak, ami most a bolygón történik. Egy nagyobb nézőpontból láttok rá mindenre. Bár az, aki jobbról néz rá az adott dologra mást láthat, mint az, aki balról néz rá ugyanarra. Ha mindketten egy helyről néztek rá az adott dologra az egészen más, mint korábban. Ahelyett, hogy elkezdenétek magyarázni az ellenkezőjét (ahogy korábban tettétek), kezditek megtapasztalni a trialitást. Egy harmadik nézőpontból kezdtek látni az új rendszerben. A régi rendszer egyszerű volt; volt egy vonal, amin lehetett ide-oda haladni – ha jobbra fény volt, akkor balra sötétség. Ott volt számotokra ez a kontraszt, amikor azt játszottátok, hogy emberek vagytok. Most azonban van egy harmadik pont is, így aztán képesek vagytok a magasabb én nézőpontjából ránézni a dolgokra. Mivel ez egy teljesen más észlelés, nincs szükségetek a sötétre vagy a fényre. Észre fogjátok venni, hogy minden e kettő között létezik.

Hogyan nézhettek így? Nos, Kedvesek, ez a nehezebb része. Mi meg tudjuk mondani, hogy hová fogtok eljutni, elmondhatjuk, hogy a rezgésmintázatotok tökéletesen fog illeszkedni, de ettől ti még ezt nem látjátok. A látásotok korlátozott, mert nem lehet mindenre rálátni belülről, a biológiai buborékotokból. Ezért mondandónk egy részét csak analógiával tudjuk kifejezni. Raktatok már ki egy igazán nagy kirakóst? Letakarítottátok-e valaha a konyhaasztalotokat azzal, hogy „A következő hat hétben kirakom ezt a hatalmas kirakóst.” Megszámolod és 5000 darabból áll. Ezt mondod: „Atyaég, ez örökké fog tartani!” Nos, hogyan kezdesz neki ennek a feladatnak? Elkezded felfordítani a darabkákat, hogy mind mintával felfelé nézzen, azután kezdesz kapcsolódó mintákat keresni, ugye? Egy kupacba teszed a hasonló darabokat, akkor is, ha nem passzolnak egészen egymáshoz. Így nagyjából el tudod képzelni, hogy is nézhet ki a kirakós a végén. Nos, eddig ezt remekül csináltátok, a legjobbat hoztátok ki magatokból – figyelembe véve azt, hogy egyikőtök sem látott rá a teljes képre. Amikor folyamatosan összekerülnek a darabkák, elértek egy olyan pontra, ahol már kezd kirajzolódni a kép. Csak ezután tudtok elkezdeni keresni olyan darabokat, amik kifejezetten egymáshoz passzolnak, ahelyett, hogy csak a kisebb darabokat próbálgatnátok összeillesztgetni.

Az öntudatosság kirakósa

Az emberiség jelenleg itt tart. Kezditek látni a nagyobb képet és ez az érdekes része annak, hogy éppen hol is tartotok. Az emberekben van egy blokk, ami megakadályozza, hogy teljességgel rálássanak önmagukra, úgy hívják fátyol. Valójában ez inkább egy pötty előttetek, ami megakadályozza, hogy a harmadik szemetekkel lássatok. Kérlek értsétek meg, hogy ebben nincs semmi rossz. Hiszen ti magatok tettétek ezt oda, készakarva, hogy megtapasztalhassátok mindezt, hogy eljátszhassátok, hogy emberek vagytok. Igen, azért, hogy játszhassátok ezt a játékot. Most azonban már nincs szükségetek erre a fátyolra úgy, ahogy korábban. Bár szükségetek volt rá, a játék kedvéért, azonban most ez a fátyol kezd teljesen eltűnni. Sokatok számára ez kissé összezavaró. Nehéz felfogni ezt a képet, mert hiszen teljesen más kép élt bennetek eddig. Hirtelen valaki másnak látni magad, mint eddig, ez sokatok számára jelent nehézséget. Hadd mondjuk el, Kedvesek, ez mindössze egy picike ritmusváltást igényelt és máris megváltoztattátok a világotokat. Hallhattátok, ahogy a hangommal most ezt tettem [lelassította a beszédét], ám valójában az összes energiámmal tettem ezt. Megváltoztattam az energiámat, hogy harmóniába hozzam a szobában lévő ritmussal, mindannyiótokkal a kamera mögött. Sokan vagytok ott, ugye? Mindegy – az alapgondolat az, hogy harmóniába hoztam mindannyiótokat azáltal, hogy egy picit változtattam a ritmuson. Érezhetitek a szobában lévő energiát, mindannyian várakoztok — vár — a következő szavakra. Az egymással való kommunikációtokban is megtanuljátok ezt használni. Most, hogy kezditek látni azokat a nagyobb darabokat, amik a nagyobb képet alkotják, remélhetőleg megtaláljátok a saját helyeteket benne a szív energiájában, ahol létezni fogtok, és megtaláljátok az itt játszott szerepeteket is. Mindannyiótoknak fel kell vennie egy darabot a kirakósból, hogy betöltsétek a szerepeteket. Egy kis bátorságra lesz szükségetek, ez az ijesztő rész, Kedvesek. Amikor végre rájöttök, hogy merre kell mennetek, látni fogjátok hová is való a kirakós részetek. Látni fogjátok, hogyan passzolnak egymáshoz a darabok és felismeritek a megfelelő méretet a megfelelő időben. Ekkor azonban változtatnotok kell az életeteken és eljátszanotok az új szerepet. Át kell formáljátok az önmagatokról alkotott képeteket,  – hogy kinek is gondoltátok magatokat az elmúlt években – a kirakós részetek irányába, akik valójában vagytok. Amikor végül változtattok, imádni fogjátok, mert végre képesek lesztek kiterjeszteni magatokat, hogy azok lehessetek, akik valójában vagytok, használhassátok minden tehetségeteket, ahogy nem is gondoltátok. Azonban ez az elmozdulás A-ból B-be a legtöbb ember számára félelmetes. Nagy kihívás kilépni a komfortzónátokból és ténylegesen olyasvalamivé válni, amihez nincs követendő példátok. Mi sok példát adunk a számotokra. Könnyebb így, hogy képesek vagytok rálátni a nagyobb képre az emberiség összefogásáról. Kezditek látni, hogy merre tartotok. Ahelyett, hogy részről része a kisebb darabokat igyekeznétek összecsoportosítani, látjátok a nagyobb képet és játszhatjátok a játékot ott, ahol épp akarjátok, mert minden tehetségetek a rendelkezésetekre áll. Emlékezzetek, hogy azért vagytok itt a Földön, mert mindannyian hordoztok valami értékeset az emberiség számára.

A tehetségetek bemutatása a ritmuson belül

Most az a feladatotok, hogy rátaláljatok a tehetségetekre. Amikor rátaláltok, meg fogjátok találni a módját, hogyan hasznosítsátok azokat mások számára és közvetítsétek az üzeneteteket, ritmusotokat, kommunikációtokat a többi ember felé. Mindez rengeteg különféle módon történhet.

A szívből indított kommunikáció új módjának megtanulása a ritmuson keresztül lehetséges. De nem akarlak összezavarni benneteket ezzel, mert a legtöbben még mindig a zenéhez társítjátok a ritmus kifejezést. A ritmus valóban a zene része, de sokkal több is annál. A ritmus az a mód, ahogyan élitek az életeteket. Szeretnétek megtalálni a saját ritmusotokat, mert mindannyiótokban létezik egy belső ritmus, ami a lényetek része. Ezzel élitek az életeteket. Amikor egyik helyről a másikra sétáltok, akkor egyfajta ritmusban teszitek azt. Egy része ennek a testtel kapcsolatos, a lábatok hosszával, a tüdőtök méretével. A harmonikus ritmusotok a fizikai adottságaitokon alapszik. Hogy megtaláljátok a saját ritmusotokat, egyszerűen csak olvassatok el egy hosszú mondatot, amiben nincsenek vesszők vagy pontok. Szóról szóra fogtok olvasni és hamarosan felvesztek egy ritmust, a saját hangotok ritmusát, amit természetesnek, kényelmesnek éreztek. Ahogy kezditek megtanulni felismerni a saját ritmusotokat, éberré váltok más emberek ritmusára is. A ritmus befolyásolja az emberek egymás közötti kommunikációját.

Amint látni kezditek hogyan is működik a kommunikáció a ritmuson keresztül, kezdtek megtanulni egy kissé másképp rezegni azért, hogy kifejezzétek az álláspontotokat. Megváltoztatjátok a ritmusotok sebességét, hogy kihangsúlyozzatok valamit, ahogy korábban én is lelassítottam a beszédem. Igazából már évek óta dolgozunk együtt az Őrzővel, hogy hogyan tudja variálni a ritmusait. Sosem gondolta, hogy valaha másnak is tanítani fogjuk ezt. Most viszont elárulom a trükkjeit. Mindez egy olyan kommunikációs formához vezet végül, aminél nagyon kevés szó lesz használatban. Eleinte sok szót használtok majd, mert még hozzá kell szoknotok ehhez a fajta kommunikációhoz. Azonban igen rövid időn belül már szívtől szívig fogtok kommunikálni egymással, nehézségek és félreértések nélkül, a szív mágneses mezeje körül. Tisztán érthető lesz, mert csak a ritmussal fogtok beszélni. Ez a kommunikációnak egy igen tiszta formája, lélektől lélekig. Mi így kommunikálunk Otthon. Itt nincs szükségünk szavakra, amikor rólatok beszélgetünk. És folyton rólatok beszélgetünk. Mi van akkor, ha Otthon vagyok? Nagy
O-val említem, mert egy kissé különbözik a ti otthonotoktól. Minden szabadságom megvan a világon az Otthonomban. Mindent megtehetek, mindent egy időben. Ti nem vagytok ehhez hozzászokva. Az Idő Őrzőjének van egy kis programja, amit időnek hívnak a Földön, emiatt nem jut eszetekbe, hogy mindent képesek vagytok egyszerre megtenni.

Először is szeretnénk, ha ismernétek a ritmust, amiben kommunikáltok. Időnként nehéznek érzitek ezt, mert az elme gyakran olyan sok mindent kiszűr, mielőtt az információ elérkezne a szívhez. Először meg kell értenetek, hogy mit is jelent a mondat, aztán ki kell találjátok, hogy beleillik-e a hitrendszeretekbe, mielőtt beengednétek a szívbe. Nos, ez meg fog változni, amikor a ritmussal kommunikáltok. Igen hamar veszitek majd az információt a másik ember szívéről, ami gyönyörű, hiszen képesek lesztek megállapítani, hogy hová passzol a ti igazságotok és hová nem. Az igazságod nem tartozik mindenkire. Az emberek csak egy kisebb csoportja az, ami rezonál a rezgéseddel. Rájuk fogsz találni, megosztod velük a világod egy részét, hiszen rád bízott tehetségekkel, ajándékokkal érkeztél. Másodszor… Nem fogjuk engedni, hogy azelőtt földeljenek el benneteket, mielőtt hasznosítanátok a tehetségeteket. Elsősorban ezért jöttetek ide, hogy megmutassátok mit hoztatok magatokkal. Most van itt az ideje, hogy a kirakós darabjai összeilleszkedjenek. Most minden kirakós darab, amit felvesztek, nagyon hamar megtalálja a helyét és a nagyobb kép kialakulóban van. Most láthatjátok, hogy hová tartoztok és megtalálhatjátok a helyet, ahová tökéletesen illetek, segítségre találtok magatok körül minden területen. Észre fogjátok venni, hogy beilleszkedtek, a legnagyobb teljesítményeteket tudjátok nyújtani a legnagyobb hatékonysággal a Földön ez idő alatt.

Tehát emlékezzetek a kirakósra, Kedvesek. Emlékezzetek, hogy milyen érzés az, amikor minden felvett kirakós darab tökéletesen a helyére illeszkedik, hogy milyen érzés az, amikor megtaláljátok az utolsó darabot, ami teljessé teszi a képet. Ez a ti darabkátok, ezt hagyjátok utoljára, ezt illesztitek be utoljára. Ez az a darab, amit mind ünneplünk, mert azt jelenti, hogy átadjátok a tehetségeteket, ajándékotokat a Földnek a leggyönyörűbb és legkritikusabb időszakban.

Espavo, Kedvesek. Már eddig is remekül csináltátok, de alig várjuk, hogy lássuk mit tesztek legközelebb. Nagyon izgalmas figyelni benneteket a fátyolnak erről az oldaláról. Leginkább azonban végtelenül büszkék vagyunk rátok. Jó folytatást. Espavo.

diivider2

Üdvözletem, az Idő Őrzője vagyok. Értetek vagyok ma itt. Tudjátok, ti teremtettetek engem. Végig itt voltam, figyeltem a csoport kollektíváját, és igen gyönyörű ránézni ebben a rezgésben. Meg kell értsétek, hogy számunkra úgy néztek ki, mint fénylő arcok, amik az Otthon energiáját hordozzák. Minden alkalommal, amikor mosolyogtok, előhozzátok ezt a szívenergiát a szemeteken és a kifejezéseiteken keresztül, nyomot hagytok másokban. Örökre megváltoztatjátok az életüket. Tudatában vagytok-e annak, hogy abban a pillanatban, amikor hozzáértek valakihez, kicsit a részévé váltok és ő is a részetekké válik egy kicsit. Érintéskor nem csak atomokat cseréltek, hanem rezgésmintákat is. Eddig ez le volt korlátozva a konkrét fizikai érintésre, de már nem szükséges fizikai kapcsolódás ahhoz, hogy ugyanez a kapcsolat létrejöjjön két személy között. Elrah ezt csinálta a ritmusmintákkal. Az aktiválások egy része, amikkel dolgozunk megnyílik ezekre a mély megértési szintekre a Földön, mert közel vagytok ahhoz, hogy olyan módon lássatok rá önmagatokra, ahogy nem is álmodtatok róla.

A Földön jelenleg sok vezető van, bárhogy is nevezitek őket – közösségvezetők, kormányzat. Esetleg olyan közösségi vezetőtök van, amit egyháznak neveztek, másutt, más közösségek vezetőinek más megnevezést adtok. Azért beszélünk most a vezetőkről, mert mind elveszítették a kontrolljukat afelett, amit irányítottak. Mindannyian elveszítették a kontrollt afelett, amit irányítottak. Egyikük épp most mondott le, 600 éve először. Izgalmas ezt nézni. Felismerte, hogy nincs hozzá hatalma, hogy azt tegye, amit tennie kéne. Tehát mi történt? Miért történt mindez és mit hoz ez számotokra? Lesz pár vezető, akik újra tudják éleszteni erejüket, újraerősítik vezető szerepüket. Ez azonban azt jelenti, hogy megújulásra van szükségük, és ez történik most jelenleg a Földön. Mindenki, aki azt gondolta, hogy vezet, igazgat, irányít egy bizonyos területen, most újra kell értékelje saját magát, földelődnie kell. Személyesen újrakapcsolódnia a saját biztonságérzetéhez, az általa tett hatásokhoz, a saját képességeihez, a saját fizikai igényeihez és ahhoz, hogy a megújult léleknek milyen fizikai testi szükségletei vannak. Hiszen a fizikai test egyre több fényt hordoz, többet, mint valaha. Ezért aztán a fizikai testetek is változik, azonban az érzelmi test is igen sokat alakul, a legtöbb nehézséget a kétely okozza a számára. Sietve a kétkedés félelmét küldi át a fizikai testbe, mert elveszítitek azt a biztosnak vélt talajt a lábatok alól, amire mindig támaszkodtatok. Kedvesek, egy masszív hullámmal haladtok most előre a Földön, ami olyan, mintha valaki kirántotta volna a lábatok alól a szőnyeget. Mindenki kételkedik magában és azon gondolkozik, vajon jó helyen van-e, mi lesz holnap? A megfelelő helyen vagytok, a megfelelő időben. Erről szeretnék először beszélni, hiszen az Idő Őrzője vagyok.

Az idő és a tér tökéletes találkozási pontja

A földi utazásotok egy jelentős része abból áll, hogy a Földön a megfelelő helyre és időbe helyezzétek magatokat, ahol támogatva vagytok, ahol érzitek a saját energiáitokat, ahol az üzeneteteket meghallják. Az idő a most. Nincs további várakozás. Ha megtartod magadnak a szent energiáidat, amit a Földnek adtál, ha nem élsz vele, nem mutatod meg, az beleveszik egy másik rezgésbe. Elkezdetek alkalmazkodni a körülöttetek lévő rezgésekhez, ahelyett, hogy a saját energiáitokat vinnétek be a közösbe. Ez nem rossz, Kedvesek, sokan fogjátok ezt tenni. Azonban azt mondjuk, hogy most van itt igazán az ideje annak, hogy az legyél, aki vagy, hogy megértsd a földi élet nagyobb vízióját és legfőképpen felismerd a saját szerepedet mindebben. Mélyen legbelül mindig is ismertétek a saját igazságotokat; persze nem mindig tudtátok azt értelmezni mindabban, ami körülvett benneteket. Mindössze annyit kell tennünk, hogy visszatérünk ehhez a mély érzéshez, ehhez a belső tudáshoz, ami mindannyiótokban benne van – és máris Otthon vagyunk. Mi mélyen kapcsolódunk ezen szent pillanatok teréhez, látogassatok el ide gyakran. Tudjátok, hogy mi a fátyol másik oldalán dolgozunk és Elrah egyedüli feladata az, hogy a szeretet ritmusával kommunikáljon.

Általában miközben mentek az utcán, mentek a munkahelyetekre vagy bárhová, az elmétek már eleve ott van a célállomáson. Az elmétek kivetítette magát a jövőbe, ahol már megérkeztetek, az asztalotoknál ültök és próbáljátok kitalálni mi a következő teendőtök – miközben még mindig az utcán gyalogoltok, hogy odaérjetek. Így elveszítitek a pillanatot. Nagyon fontos, hogy megtanuljátok, hogy az idő minden egyes pillanatát belélegezzétek. Mert ez minden, amitek van.

Körkörös időben léteztek és fontos, hogy ezt megértsétek. Nem a múltatokat élitek újra, hanem a múltatok egy mintázatát. Mindannyiótoknak vannak olyan tárgyai, amit szerettek, amihez kötődtök. Lehet, hogy a zsebetekben hordjátok vagy a pénztárcátokban, mert számotokra jelentőséggel bír. Lehet, hogy ajándékba kaptátok attól, aki kedves a szíveteknek, vagy anyukátoktól, apukátoktól. Azért hordjátok magatoknál, mert a tárgy egy bizonyos energiát hordoz. Ha valaki kezébe kerülne és ezt mondaná: „Én tudós vagyok, meg fogom mérni ezt az energiát, de nem találom benne.” Visszaadná nektek ezzel: „Nincs semmiféle energia ebben a tárgyban.” Rögtön megcáfolnátok ezt a tudóst, mert tudjátok, a szívetekben érzitek, hogy igenis van egyfajta energia abban a tárgyban, akkor is, ha az tudományosan nem kimutatható.

Nos, így dolgoztok az adott pillanat lenyomatával. Ha a jövőbe akartok menni, akkor csak ezen a jelen pillanaton keresztül tudjátok megtenni. Ha a múltat akarjátok meglátogatni, akkor azt is csak ezen a jelen pillanaton keresztül tudjátok megtenni. A múlt, a jelen és a jövő együtt léteznek a mostban. Ezt nehéz megérteniük az embereknek, hiszen leginkább a jövőben éltétek az életeteket, felkészüléssel rá, kivetítve, próbálni megismételni korábbi sikereiteket. A pozitív energiáitokat a jövőbe rejtettétek, a negatív energiáitokat pedig félretettétek a múltba. Ezzel az időmintázattal az a probléma, hogy a tapasztalataitok energiáit hordozzák, akárcsak a magatoknál hordozott tárgyak.

Mi történik, ha átéltek egy nehéz energetikai tapasztalást és nem tudjátok azt kiigazítani, átalakítani az adott pillanatban? Ez lenyomatot hagy az idő mintázatában és a múltatok részévé válik. Persze a múltban legalább valamelyest képesek vagytok kezelni. Épp ezért fontos, hogy kitisztítsátok a múltatokat, hogy megoldjátok azokat a dolgokat, amik átcsúsztak a jelenből a múltatokba. A legtöbben nem foglalkoztok ilyesmivel a Földön. Ez nem egy általános képesség. Ha már egyszer bekerült valami a múltatokba azt mondjátok: „Csak megyek tovább, majd elmúlik.” Persze sosem múlik el. Éppúgy, ahogy ezeket a különleges tárgyakat, szerencsehozó talizmánokat, stb. hordozzátok magatokkal, lenyomatot képeztek az energiáikkal az idő mintázatában. És mivel az idő körkörös, ha nem foglalkoztok az adott energiával, az visszatér és újra megteremti számotokra ugyanazt a szituációt, általában egy másik személlyel vagy kissé más körülmények között. De az energia ugyanaz, hiszen a jelen pillanatban készítettetek róla egy lenyomatot. Hogyan tudjátok a legtöbbet kihozni a jelen pillanatból? Hogyan tudtok teljesen a jelen pillanatban élni? Ez talán azt jelentené, hogy visszautasítod a jövőt?  Hogy sosem aggódsz a holnap miatt? Nem. Egy olyan dimenziójú világban éltek, ami továbbra is minden résszel egyszerre dolgozik, így aztán továbbra is egyensúlyoznotok kell a fej és a szív között.

Bár jelenleg nem lehetséges csak a szívben élni a Földön, azért közeledtek efelé. Az emberek egyre jobban és jobban efelé az egyensúly felé mozdulnak. Ez egyszerűen gyönyörű, túl a megértéseteken. Teljességgel mutatja, hogy mennyit fejlődött az egész emberiség, tovább a negyedik dimenzión is. Teljesen új körülmények közé indultok, mindannyian újrahorgonyozzátok az egyéni energiáitokat. Emlékezzetek, hogy nem lennétek itt a Földön, ha nem lenne valami megosztanivalótok, hozzátennivalótok. A kirakós nem készülhet el, amíg minden darabja bele nem egyezik, hogy felvállalja a szerepét. Isten hozott Itthon, Kedvesek.

A legnagyobb tisztelettel kérünk, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Gondoskodjatok egymásról minden adandó alkalommal és nyissatok ajtókat, akinek csak tudtok. Ez egy vadonatúj játék, amit játszotok. Játsszatok jól együtt.

Espavo.
A Csoport

Fordította: Tara – Hivatásos Múzsa _ http://www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Forrás: http://lightworker.com/beacons/2013/2013_03-PuzzlePerspective.php

2012 és tovább…

rbw-people

.

Ennek az évnek is hamarosan vége. Érdemes visszatekinteni, hogy 2012 mit vitt, mit hozott magával.
Energetikailag talán ez volt a legintenzívebb év, sok mindent megmozgatott. Az év elején nagy tisztulások zajlottak, amiket mély elengedések követtek. Feltöltődtünk a napkitörések energiáiból és újrarendeztük sorainkat a nyáron. Ősszel új lendülettel hagytuk magunk mögött mindazt, amire a továbblépésünkhöz már nem volt szükségünk.
Ennek köszönhetően nagyobb esélyt kaptunk arra, hogy a régi helyére bevonzzuk az újat, a frisset. Sokan elbúcsúztak családtagoktól, barátok maradtak el, munkahelyeknek mondhattunk búcsút, párkapcsolatok bomlottak fel vagy újultak meg. Még egy ‘világvégén’ is túlvagyunk és az évnek még nincs vége.

Ez az év kihívásokkal volt teli, sokunktól követelt nagyobb figyelmet, nagyobb erőt, mélyebbre tekintést önmagunkba. Ám mindez felruházott bennünket a saját erőink felismerésével és a  megújult energiák afelé visznek mindannyiunkat, hogy használjuk ezeket az erőket.  Használjuk a nehézségekből nyert erőnket, építsük vele az önbizalmunkat és merjünk a tehetségünkkel élni a világban. Merjünk felszólalni, merjünk igent mondani, merjünk nemet mondani. Hadd jelenjen meg a kreativitásunk a mindennapjainkban.
Sokan azt gondolják, hogy a kreativitás az, amikor valaki rajzol, fest, táncol, hangszeren játszik. Igen, ezekben ismerjük fel általában, de ne feledkezzünk meg az átlagos napokról és tevékenységekről sem. Kreativitás az is, ha szépen készítünk el vagy tálalunk egy ételt, ha szépen összehajtogatjuk a ruhákat vagy egy képet felszögezünk a falra. Minden kreativitás, amibe a szívünket beletesszük. Akár csőszerelés, akár betonöntés, akár gyémántcsiszolás vagy padlósúrolás.

Sokszor halljuk azt, hogy mi teremtjük a világunkat. Ez igaz. Talán közelebb visz ennek a megértéséhez, ha azt mondjuk: mi építjük, alakítjuk a világunkat. Olyan lesz, amilyenné tesszük. A házakat emberek tervezik, emberek építik fel, emberek költöznek bele és emberek rendezik be, emberek szedik össze az elhullajtott szemetet, emberek tesznek rendet maguk körül. Ahogy emberek azok is, akik rombolnak, szemetelnek. Mi vagyunk azok. Mi mindannyian formáljuk a környezetünket. Nem kell nagy léptékekben gondolkodni. Kezdetnek elég egy ember is, aki felveszi a szemetet, majd csatlakoznak hozzá többen. Kezdetnek elég egy ember is, aki szebb, jobb házat tervez, épít.  Csatlakoznak majd hozzá többen. Ahogy mindig is.

Most azonban nagyobb hatalmat kaptunk az életünk felett. Megújultunk ebben az elmúlt évben, több erőnkhöz férünk hozzá. Jobban kapcsolatba tudunk lépni a saját kreativitásunkkal, a szívünkkel. Ne féljünk ezt használni! Elég csak egy ember… csatlakoznak hozzá majd többen.
Ahogy a régit, az új világunkat is mi teremtjük.

Tara, Hivatásos Múzsa