2017. ősz: Csúzliból vágtába

horseMár mindjárt, már mindjárt vége az augusztusnak és vele együtt a csúzli visszahúzó, visszatartó, feszültséget keltő érzésének. Szeptember még egy kicsit átmenet lesz, de már indulunk előre. Azonban októbertől a csúzli kilő bennünket és akkor aztán uccuneki lesz! 🙂

Még most van egy picinyke idő szeptemberben összeszedni magunkat és megtenni az előkészületeket mindarra, amit szeretnénk megvalósulni látni az életünkben. Teli pohárba nem tölthetünk, úgyhogy most tedd még le a félelmeket, visszahúzó gondolatrendszereket, hogy az új beáramolhasson a helyére. Az legyen az alapgondolat, hogy az Univerzum/a Mindenható/az Élet jóindulatú. És minden ami történik, értünk történik.
Az egész év arról szól, hogy tegyük azt, amit tenni szeretnénk. Egész eddig ezt finomítottuk, formáltuk, elkezdtük, újraterveztük, csináltuk. Közben átalakultunk, megújultunk. Most pedig itt állunk a küszöbén annak, hogy végre összeálljanak a dolgok.

Tehát szeptemberben gatya felköt, lóra ráül, októberben pedig vágta indul.
Nincs mitől félni, vártuk már ezt az időszakot nagyon.
Addig is barátkozzatok a lovakkal! 🙂

Tara
2017. augusztus 31.

Ha segítségre, támogatásra van szükséged, hogy felkészülten érkezz a vágtába, továbbra is itt vagyok, segítek. Egyeztessünk időpontot! Várlak szeretettel!

hivatasosmuzsa@gmail.com
http://www.egyensulyban.com

 

Reklámok

Augusztus 21-22. Befogadónap

Az elmúlt két hétben betekinthettünk a jövőnkbe egy-egy pillanatra, illetve megláthattuk, hogy mennyire kéne ellazuljunk ahhoz, hogy ez a jövő megérkezhessen hozzánk. Ez a jövő pedig most megérkezett, elindult befelé.eclipse
Augusztus 21.
Ma van a befogadónap. Most kell beletáguljunk az életbe. Engedj mindent itt lenni, bármi is legyen az. Lelki vagy fizikai fájdalom, ellazultság vagy öröm. Ha fájsz, add meg magad a fájdalomnak, sírj, zokogd ki, ezzel segíted magad felszabadulni. Ha befelé fordulónak érzed magad, maradj önmagaddal, keresd a csendet. Legyél gyengéd magadhoz. Most aztán végképp nincs itt az önostorozás ideje. Minden rendben van! Ez egy átmenet és most lépünk át a küszöbön éppen.

Ma van itt az ideje, hogy kinyíljunk az újra, aktívan befogadjuk azt. Ne a régi kerékvágásba akarj visszatérni, most lehet új vágányt választani, kialakítani, illetve teljesen magunk mögött hagyni a korábbi bevésődéseket és egy sokkal símább talajon haladni tovább. Most ömlik be az univerzum az életünkbe.
Elég egy szándék, egy döntés. Csak mondd azt: “az újat választom”. Gyere velem, lépjünk át együtt az új valóságba!

Ha a korábbi időszakban dolgoztál azon, hogy kipucold magadból a régi fájdalmakat, félelmeket, akkor most bőven van benned tér, hogy befogadd az univerzum hatalmas valóságát, a lehetségességek végtelenségét. Most indul az új élet. Ma van a befogadónap.

Augusztus 22.
Indul az ÚJ beépülése, az új erők emésztése. Aztán ősztől érkeznek az ÚJ feladatok, végre járhatjuk az új utat, amit eddig előkészítettünk.
Izgalmas idők ezek. Nincs mitől félj. Engedd a régit most már, ne ragaszkodj ahhoz, ami menni akar. Egy sokkal izgalmasabb, életerővel feltöltött élet akar beáramlani most. Engedd. Add meg magad jónak.

Én magam olyan nagy tágulást érzek, hogy az érkező szeretet és új tér szinte szétvet, ugyanakkor ez együtt jár egy erős bizalommal, mert látom mekkora szabadság tart felénk. Ez egyszerre elborító, elárasztó, sírhatnékom és nevethetnékem is van egyszerre az érkező energiatöbblettől. Arra vágyom, hogy kitárhassam a karjaimat és a szívemet szélesre, hogy minél többet be tudjak egyszerre fogadni ebből a csodás végtelenségből.

Ezzel az erővel fogunk dolgozni az év további részében, ez lesz segítségünkre, ez lesz az alapja minden egyes lépésünknek, amit megteszünk. Csodálatos! Hálás vagyok, hogy itt és most élek és megélhetem ezt a küszöbátlépést is.

Tara
2017.08.21.
http://www.egyensulyban.com

Ma ez a dal segít nekem a befogadásban:

 

2017 – Legyél nyitott a változásra

Röviden: Teljes újjászületés, pálfordulás.

2017Nem csak egy új út lesz és nem is nyílegyenes út lesz.
Minden megváltozik. Valamennyire menni fog magától is, ám most tettekre van szükség.
2016. a cselekvés és lezárás éve volt, ám 2017-ben kicsit másként kell cselekedjünk, mint tavaly. Sokkal inkább a mindennapokra fókuszálva, arra, hogy maga az út a lényeg és ezt 2017-ben konkrét tettekkel tudjuk a középpontban tartani.
Ne célokat tűzzünk ki, ne fogadalmakat tegyünk, hanem egyszer s mindenkorra előre nézzünk. Ne a múltunkhoz képest akarjunk változtatni. Nem eldobni kell a régit. Egyszerűen előre kell nézni.

Például, ha egy új szokást szeretnél felvenni – mert érzed, hogy az számodra jót tenne akár testileg, akár lelkileg – ne tűzz ki cél-időpontot, hogy mikor teljesüljön a jó szokás felvételéből adódó eredmény. Ne számold, hogy hányszor tornáztál a hónapban, hány napja nem szívtál el egy cigarettát sem, hány napja tartod már a diétád vagy hány új szót tanultál meg a vágyott új nyelvből. Ne nézz vissza, csak csináld: Tornázz, lélegezz könnyedén, egyél jókat, használd az új szavakat… Ne számolj, ne naplózd – mert ezekkel folyamatos horgonyt vetsz vissza a múltba. Összehasonlítasz. És minden összehasonlítással elveszítjük a játszmát. Akár másokhoz, akár korábbi vagy vágyott önmagunkhoz képest tesszük ezt.

Itt az ideje a jelenben élni, a jelen öröméért cselekedni. De cselekedni! Nem ülni és várni, hanem felállni a székből és lépni a vágyaink felé, járni az úton. Nem csak beszélni róla, vágyni rá, álmodozni róla. Most új utak nyílnak előttünk. Új lehetőségeket kapunk, vegyük észre és éljünk velük!
Lehet, hogy úgy érzed még nem állsz rá egészen készen, mert attól félsz, hogy nem sikerül. Most van az ideje annak, hogy a félelmeink ellenére, sőt azokkal kézenfogva lépjünk egy merészet előre. Azt nem mondom, hogy ez könnyű döntés. Ekkora hitet találni magunkban, cipelve még néhány félelmet a régmúltból. De most az egész év ezt fogja támogatni.

Folyamatosan kapjuk majd a kérdést, hogy
“Jössz-e az újba, a jobb-ba, a nagyobb térbe?”

“Elfogadod-e azt, amire már régen vágytál és ugyanakkor hajlandó vagy-e
járni a vele járó utat, élni azt az életet, ami a megvalósult vágyaddal jár?”

Mindez nem a sültgalamb megérkezéséről szól, hanem arról, hogy aktívan hajlandóak vagyunk-e élni azt az életet, amire vártunk, vágytunk? Tenni azt, ami azzal jár.

Ha egy párkapcsolatra vágytál, hajlandó vagy-e változtatni a napi rutinodon, hiszen a másik ember jelenléte ezt igényli majd tőled. Lehet, hogy nem tudsz majd úgy elterpeszkedni az ágyadon, mint korábban. Lehet valaki horkol melletted, lehet vita alakul ki, hogy ki mikor használja a fürdőszobát vagy hol gyűjtitek a szennyest. A párkapcsolat mindennapi életét hajlandó vagy-e élni?
Ha egy új nyelvet tanulsz, hajlandó vagy-e új emberekkel is megismerkedni, mások tiédtől eltérő szokásait megismerni, esetleg kényelmedet feladva utazni? – mert a belső vezérlőrendszered azt mondja, utazz ide, mert a nyelvet így fogod a legkönnyebben magadévá tenni.

A vágyainkkal mindig együtt jár egy egészen új életvitel is. Megváltoznak a mindennapjaink. Elhagyunk pár régi szokást és újak lépnek a helyébe, a mindennapjaink teljesen másként fognak kinézni. Új időbeosztásunk lesz, más baráti társaságunk, szórakozásaink, új tennivalóink alakulnak ki.

És 2017-ben mindezzel az újjal kell majd dolgozzunk. Első körben igent mondani a felénk érkező lehetőségekre, azután pedig tenni, cselekedni, járni a választott utat – és nem a “cél” érdekében, hanem azért mert megkaptuk, amit akartunk, most már csak magunkévá kell tenni, eggyéválni vele, beépíteni a mindennapjainkba. Itt és most együtt élni a korábbi céljainkkal, amik a napjaink részévé alakulnak.

2017-ben a kihívás az lesz, hogy merjünk igent mondani az új lehetőségekre.
2017-ben a kihívás az lesz, hogy ne akarjunk a múltba tekinteni, hanem újra és újra vigyük a figyelmünket az éppen járt út irányaira, miközben nyitottak vagyunk a továbbra is érkező változásokra. Kanyarogni fogunk, nem csak egy és nem egyenes út lesz. De ha a figyelmünk mindig az aktuális lépésen van, nem fogunk beleszédülni.
2017-ben a kihívás az lesz, hogy ne álljunk le a cselekvéssel, és vegyük észre, hogy egy fedél alatt élünk az örömmel, nem kell a jövőbe sem tekintenünk, csak menni, menni az úton és élvezni a lépéseket. Nem a pihenés éve lesz.
2017-ben hallgassunk a szívünkre, hallgassunk a testünkre, engedjük a mosolyt az arcunkra.

Ez a videó egy remek példa arra, hogy a változásokkal együtt hogyan maradjunk cselekvésben, öleljük magunkhoz az új helyzeteket és élvezzük a jelen pillanatot.
A művésznő az előadása kezdetén észrevette, hogy nem működik a zongora pedálja…

Teljes megújulás előtt állunk. Ha igent mondasz rá, könnyebb lesz felvenni az új ritmust.

Ne nézz vissza, csak csináld az újat, mintha mindig is ezt csináltad volna. Mintha mindig is ez lett volna a természetes a számodra. És látni fogod, hogy valójában ez a természetes a számodra. A kiteljesedett, bátrabb, örömtelibb, jelenidejű élet.

Tara
http://www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa