Váratlan ajándék

peaceful

Valami változik.
Napok óta oldódnak az eddig felhalmozott feszültségek folyamatosan. Mintha a víztározónál kinyitották volna a gátat,
de a víz nem erővel tör előre, hanem nagyon finoman
egyszerűen csak elindul. Lassan, de határozottan.

Én napok óta egyfajta áldott nyugalomban vagyok. Békés vagyok és a belső mosolyom erős. Azzal együtt érzem mindezt, hogy érzek fizikai fájdalmat, kaptam olyan információt, ami nem töltött el örömmel, tennivaló is akad bőven, némileg kialvatlan is vagyok.
De a belső béke akkora erővel van jelen, hogy minden más elhalványul mellette.
Az az érzés, amikor NEM HIÁNYZIK SEMMI.
Magamhoz ölelem ezt az érzést, ezeket a pillanatokat, amikor ennyire nyilvánvalóan érzem, hogy MINDEN RENDBEN VAN, hogy TELJES VAGYOK. Mint születés előtt lenni.

Látom, hogy ez az energia megjelenik másokban is, különféle formákban. Csökkennek az ellenállások, csökkennek a fájdalmak, könnyebbek a kinyílások és befogadások. Békésebbek a családi kapcsolatok, könnyebb magunkat megadni annak, ami van.
Átléptünk egy küszöbön, kaptunk egy extra, nem várt ajándékot. Mint egy energiával és szeretettel töltött hátizsák – ezzel megyünk tovább az év végi teendőinket intézve.
Korai karácsony. ❤

Tara
2017.11.24.

 

Reklámok

Tara: A hegedűs

hegedu

Ma reggel adtam párszáz forintot egy hegedűsnek a nyugati aluljáróban.
Pár hete vettem észre, hogy reggelenként ott van ez az idősebb férfi, és hegedül. Nem volt tökéletes a játéka, de azt éreztem, hogy ez az ő maximuma és azt bizony ő beleteszi a játékába. A nyugatiban reggel a ziziség mindig maximumom van, ahogy a sok ember stresszesen szaladgál. Zaj, feszültség a levegőben. Ez az ember pedig végtelen békét árasztott magából a zenéjével. Nem tudtam nem észrevenni. Pár napig ott volt és mindig hálás voltam neki, hogy ott van. Hogy szebbé teszi ezeket a reggeleket bárkinek, aki arra jár, még ha nem is tudnak róla, hogy kapnak egy ajándékot, amit magukkal vihetnek aznapra.

Szerettem volna neki írni egy levelet. Megírni benne ezt, hogy mennyire fontos a jelenléte és folytassa tovább. Végül csak fejben írtam meg a levelet. Részletesen, hosszan, de csak fejben. Néha-néha előkerült egy-egy napra, de nem minden nap. Ezen a héten hallottam játszani megint és örültem neki.

Ma reggel elég üres volt az aluljáró, talán sokan kocsiba ültek az eső miatt. Hallottam játszani újra és azt gondoltam most odamegyek. Elővettem a pénzt, odasétáltam hozzá és betettem a hegedűtokjába. Ahogy felálltam, ránéztem és rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott.

És akkor bumm, elkaptak az érzelmek, de nagyon! Olyan volt, mintha a hét éve meghalt apukám mosolygott volna rám, szélesen, nagy örömmel.
Persze a hegedűs egyáltalán nem hasonlított apura, hacsak a kora szerint nem. De valahogy mégis őt éreztem. Nem álltam ott sokat, csak mosolyt váltottunk és én már indultam is tovább. De a metrón halkan, magamban, négy zsepit telesírtam az úton.
Nem szomorú könnyek, nem fájdalmas könnyek, nem is igazán örömkönnyek voltak. Nem tudom milyen könnyek: Érzelemkönnyek. Totális, szétáradó, minden érzelmet magukba foglaló könnyek. Szerettem őket.
Még most is velem vannak. Jó érzés ekkorát érezni! Hálás vagyok az egészért!

Tara