Itthon

Nem csak azért nem akarunk meghalni, mert félünk a haláltól, az önmagunknak gondolt énünk elmúlásától.

Valójában olyan nagyon szeretjük ezt a bolygót, hogy végtelenül sajnáljuk itthagyni és minden perc ittlét kincset ér a számunkra. Az egész, úgy ahogy van.
Az emberi lét korlátoltságával, félelmeivel együtt. A testben létezés fájdalmaival és örömeivel együtt. Az emberi butasággal, gőggel, harcokkal együtt. A természet csodáival és lenyűgöző nyersességével együtt. Mindent szeretünk. Az utolsó porszemet az utcákon és a fejünk felett áthaladó felhőket. A nyomort és a gazdagságot, a félelmet és a szeretetet. Szeretünk itt lenni. Akkor is, amikor elegünk van belőle és elvágyódunk. Akkor is, amikor úgy tűnik minden fáj és nehéz.

Amikor ténylegesen elindulunk Hazafelé, akkor látjuk meg, hogy mennyire szerettük minden egyes lélegzetvételünket ezen a csodás bolygón – ami nem csak önmagunk kiteljesedését biztosítja a számunkra, de bőségesen ellát minket korábban nem is várt szépséggel, erővel, csodákkal.

Meglátjuk a mindenben ott rejlő végtelen szeretetet. Rálátunk a teljes színpadra, ami olyan gyönyörűen lett összeállítva a számunkra – általunk.
Ezáltal észrevesszük újra önmagunk csodáját is, megérezve saját végtelenségünket. Látjuk, hogy elmúlni nem tudunk, mert Létezünk. És a teljességből szeretünk ide újra és újra visszalátogatni, erre a bolygóra. Mert itt “nőttünk fel”, itt tudjuk a szeretetet nagyon különleges formájában megélni, ezer- és ezerféle módon kifejeződve. Annyira szeretünk itt lenni, hogy elhoztuk ide az Otthont is. Mert ennyi szabadság és szépség olyan erősen emlékeztetett bennünket az Otthonunkra, hogy idekívántuk azt, Lét-re hoztuk.
És a kívánságunk teljesült. Felébredtünk. Hazaértünk. Itthon vagyunk.

Tara
2017.09.10.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa