Itthon

Nem csak azért nem akarunk meghalni, mert félünk a haláltól, az önmagunknak gondolt énünk elmúlásától.

Valójában olyan nagyon szeretjük ezt a bolygót, hogy végtelenül sajnáljuk itthagyni és minden perc ittlét kincset ér a számunkra. Az egész, úgy ahogy van.
Az emberi lét korlátoltságával, félelmeivel együtt. A testben létezés fájdalmaival és örömeivel együtt. Az emberi butasággal, gőggel, harcokkal együtt. A természet csodáival és lenyűgöző nyersességével együtt. Mindent szeretünk. Az utolsó porszemet az utcákon és a fejünk felett áthaladó felhőket. A nyomort és a gazdagságot, a félelmet és a szeretetet. Szeretünk itt lenni. Akkor is, amikor elegünk van belőle és elvágyódunk. Akkor is, amikor úgy tűnik minden fáj és nehéz.

Amikor ténylegesen elindulunk Hazafelé, akkor látjuk meg, hogy mennyire szerettük minden egyes lélegzetvételünket ezen a csodás bolygón – ami nem csak önmagunk kiteljesedését biztosítja a számunkra, de bőségesen ellát minket korábban nem is várt szépséggel, erővel, csodákkal.

Meglátjuk a mindenben ott rejlő végtelen szeretetet. Rálátunk a teljes színpadra, ami olyan gyönyörűen lett összeállítva a számunkra – általunk.
Ezáltal észrevesszük újra önmagunk csodáját is, megérezve saját végtelenségünket. Látjuk, hogy elmúlni nem tudunk, mert Létezünk. És a teljességből szeretünk ide újra és újra visszalátogatni, erre a bolygóra. Mert itt “nőttünk fel”, itt tudjuk a szeretetet nagyon különleges formájában megélni, ezer- és ezerféle módon kifejeződve. Annyira szeretünk itt lenni, hogy elhoztuk ide az Otthont is. Mert ennyi szabadság és szépség olyan erősen emlékeztetett bennünket az Otthonunkra, hogy idekívántuk azt, Lét-re hoztuk.
És a kívánságunk teljesült. Felébredtünk. Hazaértünk. Itthon vagyunk.

Tara
2017.09.10.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Megbabonázva

Tegyük fel, hogy babonás vagy. Mélyen hiszel abban, hogy a négylevelű lóhere szerencsét hoz a számodra. Szoktál is keresni ilyet, de a lóherék között a négylevelű ritka fajta, így ritkán találsz. Ezért is alakult ki róla az a babona, hogy a ritkaság megtalálása szerencsét jelent. Mivel ez a fajta ritka, összerakva a babonás elképzeléssel a fejedben, meg vagy róla győződve, hogy a szerencse is ritka. Rá kell találni. Vagy méginkább a szerencse talál rád. A kereséssel ugyan megnőnek az esélyeid a vele való találkozásra, de alapvetően nem tőled függ a szerencsével (a négy levelű lóherével) való találkozásod. Mintha rajtad kívül állna. Valójában azonban te vagy az, aki kívül tartja, kizárva önmagából. Talán a felfedezés élménye és tapasztalata öröméért, vagy mert annyi szerencsére tartod alkalmasnak, érdemesnek magad, amennyi négylevelű lóherét potenciálisan találhatsz életed során. A babona erős eszköz a teremtésben, szó szerint megbabonáz, egyfajta világot fest és alakít ki a számodra. Az, hogy ebben a világban élsz, saját döntésed. Másvalaki pedig egy másik babonával/hitrendszerrel egy másik megbabonázott állapotban éli le az életét.

Tegyük fel azonban, hogy a világodban változás történik. Csak egy aprócska. Mostantól fogva azt fogadod el, hogy nem a négylevelű, hanem a három levelű lóhere hoz számodra szerencsét. És a szerencse fogalma megegyezik a feléd áramló és benned élő, benned áramló szeretettel. És akkor egyszercsak kiérsz a mezőre és meglátod magad körül azt a rengeteg, megszámlálhatatlan, árnyékban és napsütötte területeken is jelen lévő, óriási mennyiségű háromlevelű lóheremezőt. A szerencséd, a feléd- és benned áramló szeretet ilyen nagyságrendben van jelen a világodban, a négylevelű korábbi elképzelésedhez képest. Képzeld magad ebbe a tudatállapotba, ezen a mezőn. A szíved extázisszerűen megnövekszik és feloldódik a kinyílásban és befogadásban. Az elméd nyitottá és könnyeddé válik. Hirtelen minden értelmet nyer, ahogy belepillantasz ebbe a végtelenségbe és a részévé válsz. Felszabadultan kacagni kezdesz vagy örömkönnyekben törsz ki, amint megérzed és megérted, hogy milyen kicsinynek és jelentéktelenned láttad magad, mennyire bekorlátoztad magad egy végtelen tér piciny sarkába. De már tudod és érzed, hogy ennél sokkal több vagy, sokkal végtelenebb, határtalanabb, jelenlévő.

Többé már nem tudsz és nem is akarsz a négylevelű lóhere megbabonázott világában élni, mert megízlelted az örökkévalóságod a háromlevelű lóherék végtelen mezején. A világod és a szemléletmódod, az egész létezésed más alapokon nyugszik immár. Egyetlen icipici változás következményeként.

Számolod-e tovább a lóherék leveleit?

Milyen meggyőződésed van a világoddal kapcsolatosan? Milyen megbabonázott résszel tartod távol magad a saját végtelenségedtől?

Tara