Itthon

Nem csak azért nem akarunk meghalni, mert félünk a haláltól, az önmagunknak gondolt énünk elmúlásától.

Valójában olyan nagyon szeretjük ezt a bolygót, hogy végtelenül sajnáljuk itthagyni és minden perc ittlét kincset ér a számunkra. Az egész, úgy ahogy van.
Az emberi lét korlátoltságával, félelmeivel együtt. A testben létezés fájdalmaival és örömeivel együtt. Az emberi butasággal, gőggel, harcokkal együtt. A természet csodáival és lenyűgöző nyersességével együtt. Mindent szeretünk. Az utolsó porszemet az utcákon és a fejünk felett áthaladó felhőket. A nyomort és a gazdagságot, a félelmet és a szeretetet. Szeretünk itt lenni. Akkor is, amikor elegünk van belőle és elvágyódunk. Akkor is, amikor úgy tűnik minden fáj és nehéz.

Amikor ténylegesen elindulunk Hazafelé, akkor látjuk meg, hogy mennyire szerettük minden egyes lélegzetvételünket ezen a csodás bolygón – ami nem csak önmagunk kiteljesedését biztosítja a számunkra, de bőségesen ellát minket korábban nem is várt szépséggel, erővel, csodákkal.

Meglátjuk a mindenben ott rejlő végtelen szeretetet. Rálátunk a teljes színpadra, ami olyan gyönyörűen lett összeállítva a számunkra – általunk.
Ezáltal észrevesszük újra önmagunk csodáját is, megérezve saját végtelenségünket. Látjuk, hogy elmúlni nem tudunk, mert Létezünk. És a teljességből szeretünk ide újra és újra visszalátogatni, erre a bolygóra. Mert itt “nőttünk fel”, itt tudjuk a szeretetet nagyon különleges formájában megélni, ezer- és ezerféle módon kifejeződve. Annyira szeretünk itt lenni, hogy elhoztuk ide az Otthont is. Mert ennyi szabadság és szépség olyan erősen emlékeztetett bennünket az Otthonunkra, hogy idekívántuk azt, Lét-re hoztuk.
És a kívánságunk teljesült. Felébredtünk. Hazaértünk. Itthon vagyunk.

Tara
2017.09.10.
www.egyensulyban.com/hivatasos-muzsa

Élvezd az utazást!

Csak élvezd az utazást!

Sokszor halljuk ezt a mondatot guruktól, bölcsektől, tanítóktól. És igazuk is van. Ám ez nem csak annyit jelent, hogy ne fixáljuk be a figyelmünket kizárólag a célra – amivel elveszíthetjük az utazásban rejlő szépség élvezetét.
Az út, az utazás élvezete valójában megadja nekünk azt a remek érzést, amikor átéljük az odajutás fokozatait, lépésről lépésre. Megadja nekünk a visszatekintés élményét, hogy láthatjuk merről, honnan jöttünk és lám milyen messzire jutottunk. Ezáltal megadja a növekedés, gazdagodás, kiterjedés élményét is – amiben valójában életünk értelmét láthatjuk meg.
Az értelmet, a jelentéstartalmat, ami mi tettünk bele éveink, lépéseink során.
Ha csak célról célra ugrálunk a figyelmünkkel, a köztes részek élvezete elveszik két ugrás között.

Olyan ez, mintha az életünk egy kifestőkönyv lenne, amibe megszületésünk előtt csak a körvonalakat rajzoltuk meg előre. Az életünkkel aztán aprólékosan kiszínezzük ezt a formát és amikor visszanézünk a már színes képre, rálátunk a teljes képre, amit alkottunk. Meglátjuk, hogy minden szín mi magunk vagyunk, mindegyikkel kifejeztük akkori önmagunkat, hangulatunkat; összeségében egy csodás hangulatú képet létrehozva, érdekes árnyalatokkal.
Mi magunk határozzuk meg érzelmeinkkel, döntéseinkkel, fókuszunkkal, hogy milyen hangulatot fog árasztani a teljes kép. És szabadságunkban áll menet közben átszínezni, játszani a színárnyalatokkal. Néhol még az előre megrajzolt vonalon is módosíthatunk.

Az utazás élvezete az, hogy nem tagadom meg magamtól a színezés örömét, jelen vagyok minden pillanatomban. Megengedem a kellemetlen érzések jelenlétét is, hiszen a sötétebb színek, tónusok, árnyékok mélyítik és teszik élővé a teljes képet. Nem menekülök a kellemetlen érzésektől, mert tudom, hogy azok épp úgy részei a képnek.

A megengedéssel feloldódik az ellenállás, nem építek extra feszültséget egy eleve kellemetlen érzésre. A kellemetlen érzés ahogy jön, úgy tovább is megy. Viszont a ráépített extra feszültség velünk marad, ha az ellenállással magunkhoz kötjük azt. A hasonlatunkon át nézve az ellenállás, a plusz feszültség rajzolás során felszakítja a papírt. Ha árnyékolni szeretnék, nem erővel nyomom a ceruzát a papírra, hanem finoman satírozok vagy eleve egy sötétebb színt hozok be. És amikor végeztem, leteszem a sötét színű festéket és nem tartom rajta tovább a figyelmem azzal, hogy jaj nehogy újra a kezembe kerüljön. A teljes színpalettát használom.

Néhány csatornázásban azt közvetítették, hogy a Földön járt lelkeket a szellemi világokban azonnal felismerik a különleges színezetük alapján. Mert a Föld egy különleges hely a “színezésre”.
Tehát bátran elő az ecsettel! És élvezd az utazást…

Tara
2017.07.17.

Ha nem tudod hogyan fogj hozzá az elengedéshez, megengedéshez, egyéni munkában segítségedre tudok lenni; személyre szabottan a te színpalettádhoz igazítva.
Egyeztessünk időpontot, várlak szeretettel: hivatasosmuzsa@gmail.com
http://www.egyensulyban.com